Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-17 / 165. szám
IgHilUKKM 1979. július 17., kedd U BAGE jelene és jövője Beszélgetés Nagy Mihály Igazgatéval Több mint két évvel ezelőtt, T977., január elsejével az országban harmadikként alakult-meg-a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesülés. Az integrációs szervezetbe tömörült mezőgazdasági és ipari ütemekben azóta az átlagot meghaladó ütemben nőtt a termelés. Jelentős eredmények születtek az együttműködés szinte valamennyi területén. A kezdeti lépések azonban számtalan ellentmondást hordoztak magukban. Nem volt és ma sincs az agráripari egyesülések működésére vonatkozó jogszabály. E szervezetek a Minisztertanács egyedi jóváhagyása alapján tevékenykednek. Az együttműködés új formáiban részt vevő gazdaságok közül jó néhányban a vezetők önállóságuk megnyirbálását, számukra hátrányos döntéseket vélnek felfedezni... Fotó: Veress Erzsi Befizették ugyan fejlesztési alapjuk 25 százalékát a közös alapba, de az számunkra semmilyen előnyt nem hozott — állítják néhányon. Ma idegenül néznek arra a szervezetre, amelynek megalakulásától sokat vártak. Vajon miért következett be ez a pálfordulás? A BAGE eddig valóban csak vitt és semmit sem adott, vagy rosszul felfogott, értelmezett üzemi érdekről, szervezeten belüli önállósodási törekvésekről van szó?! A fentiekre választ keresve és az agráripari egyesülés jövőjéről beszélgettünk Nagy Mihállyal, a BAßE igazgatójával. A szervezet létrejöttének körülményeiről az igazgató a következőket mondotta: — A kísérleti jelleggel létrejött egyesülésnek arra kell választ adnia, hogy a termelőerők és -viszonyok jelenlegi szintjén milyen módon lehet gyorsítani a fejlődést. Az integrációs szervezetben különböző tulajdonformát képviselő gazdálkodó egységek, állami vállalatok, feldolgozó üzemek, állami gazdaságok, valamint szövetkezetek léptek be. A BAßE azonban nem elsősorban különböző tulaj - dán-formájú vállalatok, szövetkezetek együttműködésének kísérlete, hanem olyan szervezet, amely a termelés egymást követő szakaszait akarja összehangolni, egészen a végtermék kibocsátásáig. Ezért és a minél hatékonyabb termelés érdekében vonja össze az anyagi és szellemi erőforrásokat. Mindezt úgy igyekszik elérni, hogy megmaradjon, sőt fokozódjon az üzemek önállósága. A központosítással párhuzamosan ugyanis nő egyes területeken és gazdaságokban a szakosodási folyamat velejárójaként a termelés mennyisége. A nagyobb feladatok megoldása pedig, úgy gondoljuk, nagyobb önállóságot is követel. — Azt állítja tehát, hogy megmaradt az üzemek önállósága. Nem mond ennek ellent a gazdasági vezetők véleménye? — A valahová tartozás alapkövetelménye a bizonyos fokú alkalmazkodás. Vannak dolgok, amelyeket együtt célszerű megvalósítani. Az „együtt” kollektív döntést feltételez, amelynek megvannak a kialakult szabályai. így a vállalati önállóság valóban módosul, mégpedig úgy, hogy a fejlesztési alapok 25 százalékának fel- használása felett, amelyet minden üzem köteles befizetni, közösen dönt a tanácsülés. A közös fejlesztési alap felhasználásához a gazdasági vezetők, igazgatók, tsz- elnökök szavazatainak kétharmada szükséges. Csakhogy minden üzem azt szeretné, ha a megvalósuló beruházás közvetlenül szolgálná üzeme érdekeit. Olyan döntés azonban, amely egyformán megfelel mindenkinek, nincs, még akkor sem, ha azok többsége kompromisszumok után születik. Vegyük csak például az akrokémiai és a tehenészeti telepek építését. E kérdésekben már döntés született. Többen is vitatták, miért Telekgerendáson, Szabadkígyóson és Miuronyban épülnek fel az akrokémiai telepek vagy Kondoroson a tehenészeti telep? Előzetesen a gazdaságok képviselőiből alakult szakbizottságok vizsgálták meg, hol adottak a feltételei a fejlesztésnek. Az agrokémiai telepek építésére csak két indokot említek, az egyik a területi elosztás, a másik pedig, hogy így egész műtrágyát szállító szerelvények fogadására nyílik lehetőség. Ugyancsak élénken foglalkoztatja a gazdaságok vezetőit, miért nem Gyulán vagy a békéscsabai Május 1. Tsz-ben épül fel a már említett tehenészeti telep ? A válasz kézenfekvő, ugyanis a beruházás befejezését követően a telep állománnyal történő feltöltéséről az üzemnek kell gondoskodnia. Ennek feltételei a döntés időszakában Kondoroson voltak a legkedvezőbbek. — A magyarázat többé- kevésbé érthető. A gazdaságok vezetői azt szeretnék, ha a beruházás náluk, elsősorban az ő céljaikat szolgálva valósulna meg. Van olyan üzem azonban, amely miután befizette a pénzt a közös alapba, nem tud fejleszteni... — Most és a későbbiekben megvalósuló beruházások a BAGE szinte valamennyi tagjának érdekét szolgálják. Az utóbbi példáknál maradva az agrokémiai telepek építését követően mindenütt olcsóbbá, biztonságosabbá válhat a műtrágya- és nö- vényvédőszsr-felhasználás. A tehenészetek egyes üzemekben megvalósult fejlesztését követően lehetőség nyílik az elavult, korszerűtlen telepek felszámolására. A kérdés azonban egy sokkal nagyobb gondot okozó problémára is választ keres. Néhány mezőgazdasági üzem ugyanis az elmúlt évben halasztást kapott a közös alapba történő befizetéskor. Mindez világosan bizonyítja — ezt tükrözik a pénzügyi nehézségók —, hogy nem minden gazdaságunk képes a bővített újratermelésre. Különböző fejlettségű üzemek tömörültek az egyesülésbe. A termelés eltérő színvonala miatt más jellegű feladatok megoldását sürgetik például a gyulai Lenin Tsz-ben, mint Kondoroson vagy Hunyán. Az elmúlt fél esztendőben igen sok nehézséget kellett leküzdeniük a Békési Építőipari Szövetkezet dolgozóinak. A csaknem 260 fős gárdának nem minden idejét tudták gazdaságosan kihasználni, hiszen több esetben nem kapták meg az építési szerelvényeket az eltelt hat hónap alatt. A korábban megrendelt panelek hiányában csak lassan tudtak építkezni. Mi több, időközben jó néhány dolgozó otthagyta a kollektívát, de az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban ugyanannyi új munkaerő jelentkezett a szövetkezetbe. Mindez önállósodási folyamatokat, törekvéseket erősít. A közös és helyes célok elé így minduntalan akadályok gördülnek. A döntéseket köp vetően nem ritka a sértődés, az egész eddigi munka és eredmény értékének lekicsinylése. Az ellentmondás így tehát aligha magyarázható csak-azzal: minden újnak vannak ellenzői. Persze, ha hosszabb vita után is, de a vezetők többsége azután megérti a döntések szükségességét. — A felsoroltak miatt hogyan ítéli meg az egyesülés és' az üzemek viszonyát? — Megjegyzem, hogy annak idején a szervezietbe történő belépés önkéntes volt, és az egy tervciklusra szólt. A következő tervidőszak elején minden gazdaság dönthet a további tagságot illetően. Ügy tudjuk, egy-két üzem már foglalkozott a kilépés gondolatával. Ez azonban aligha tekinthető véglegesnek. Hosszú távon ugyanis a szervezet olyan előnyöket képes a szakosodás, az anyagi erők összpontosítása útján biztosítani, amelyeket pillanatnyi előnyökért meggondolatlanság lenne kihasználatlanul hagyni. Tényként állapíthatjuk meg, hogy az elképzelt, tervezett fejlesztéseknek csak egy része valósult meg. Ez azonban nem a BAGE hibája, hanem népgazdaságunk jelenlegi helyzetével függ ösz- sze. Úttörő szerepre vállalkoztunk, járatlan ösvényeket taposunk. Most keveset szóltunk az elért eredményekről, amelyek igen jelentősek. A gazdasági vezetők nyugtalanságát ma úgy értékelhetjük, mint a még gyorsabb haladás igenlését. — Az agráripari egyesülés jövőjét tehát bizakodóan ítéli meg? — Végérvényes tapasztalatot leszűrni még korai lenne. De minden jel arra utal, hogy helyes döntés volt az integrációs szervezetek létrehozása. A mezőgazdaság fejlődésének egyik lehetőségét élő formában próbálhatjuk ki, s jó néhány tanulságot is szerezhettünk már. így például azt, helyes, ha az egyesülésben részt vevő üzemek képesek az önálló gazdálkodásra, a termelés jellege hasonló legyen, a szakosodás iránya és a közös beruházások egészítsék ki egymást. Kapjon nagyobb szerepet az egyesülésen belül az ipar. A feldolgozó üzemek nagyobb önállósággal, megfelelően tükrözzék a piac igényeit, orientálják, befolyásolják a termelést. A szakosodás ágazati méretekben fejlődjön tovább. Az agráripari egyesülések létjogosultságát, fejlődésüket ma már nemcsak a gazdaságok egymásrautaltsága teremti meg, hanem a fejlődés további, még kínálkozó lehetőségei is. Az első félévben 20 lakást adtak át, s emellett a dánfoki ifjúsági tábor építkezését befejezték. A második félévben további 70 lakást szeretnének átadni, valamint ősszel egy 100 személyes óvodát, s egy ugyancsak hasonló nagyságú diákotthont. A fűtési szezonra két kazánház üzembe állítását tervezik, s az év . utolsó napjáig a kosáripari vállalat szociális épületét szeretnék befejezni. E feladatok mellett rájuk vár a tavaly megrongálódott műemlékjeílegű 3-as számú általános iskola helyreállítási munkája. Pajkos István, a Hídépítő Vállalat műszaki igazgatója a megyei pártbizottság és a megyei tanács képviselőivel, valamint a KPM békéscsabai Közúti Igazgatóság vezetőivel folytatott egyeztető tárgyalás alkalmával kijelenti : — A Sebes-Körös körös- ladányi hídjának az építése tervszerűen halad és a határidő (év vége) előtt néhány héttel elkészül. A szerződés szerinti 98 és fél millió forint építési költséget a vállalat nem lépi túl. Hogy mi teszi lehetővé a. néhány hét időmegtakarítást, arról Boros Ervin területi főmérnök mond néhány szót: — Ezzel a modem technológiával már a harmadik ilyen nagy híd épül a Körösökön. Kunszentmárton- ban kezdtük, s a kísérletnek számító munka 5 évig tartott. Köröstarcsán 23 hónapig dolgoztunk, itt pedig már másfél évnél rövidebb- re csökkentjük a hídépítést. — Milyen hidak ezek? — Szabadon szerelt, után- feszített vasbeton hidaknak nevezzük szaknyelven. Érdemes megemlíteni, hogy ezt a technológiát Magyar- országon dolgozták ki. A munkacsoport tagjai Államidíjat kaptak. S azt is megtudom, hogy a vállalat újabb feladata a dobozi híd megépítése. Befejezési határidő jövő év vége. Aztán sorban következnék a Körös-vidék többi hidjai. Minden évben egy. ♦ Miért igyekszik gyorsítani a tempót a vállalat? Talán a hírnévért vagy a pénzért? Az egyikhez is, a másikhoz is így juthat hozzá a legsikeresebben, persze ha a minőség is kifogástalan. Az utóbbi nem is lehet más, hiszen minden apró részlet- munka többszörös ellenőrzés alatt történik. Az ilyen hídnak 50—100 évig is állnia kell a pillérein, tűrve sokféle megpróbáltatást. — A köröstarcsai központi telepen készülnek ,a vasbetonelemek, amelyeket pontos sorrendben szállítanak az építkezéshez. Van egy kapcsolódó feladatunk: a kanyarokat kiegyenesítve 1 kilométeres útszakaszt is építünk — tájékoztat Zsigmondi András építésvezető. A hídhoz érve látjuk, hogy a folyó bal partján két autódaru játszi könnyedséggel egy hatalmas elemet emel a magasba és illeszt a helyére. Mint megtudom, az elem 25 tonnás. S .amíg a munka tart, megszűnik a mozgás. Mindenki ezt a műveletet figyeli. — Ennél csak a söröshordó gurítása lesz izgalmasabb — szólal meg Kovács József művezető, akit Zsigmondi András fáradhatatlan embernek tart. — És valóban „lefaragnak” néhány hetet a határidőből? — kérdezem tőle. — Biztosan. Egy 11 tagú hidász, 7 tagú vasbetonkészítő, négy tagú vasszerelő brigáddal, két áccsal és 5 gépésszel (darukezelővel) dolgozom együtt. Mi készítettük az előregyártott elemeket, amit most beépítünk a hídba. Ha rossz az elem, csak magunknak tehetünk szemrehányást. — Akad rossz is? — Előfordul, hogy pontatlan a kábelüreg kiképzése. Rendbe kell hozni. — Kinek? A hidászbrigád vezetőjének, Horgyenkó Andrásnak és társainak. Van egy 45 kilós bontópuska az ilyen munkához. Mint mondják, a cukrász megeheti a selej- tet... De mit tehet a hidász ,a betonnal? ♦ A vasbetorikészítő brigádból 4-en dolgoznak együtt: Szálai Lajos, a brigád vezetője, Ritu János, Molnár Lajos és Zavada Mihály. Mind a négyen Békés megyeiek, sőt Ritu János körösladányi. Munkaidő után mindennap valamennyien hazautaznak, amit nagyon fontosnak tartanak. Mivel pedig úgy tudják, hogy a vállalatnak legalább 10 évig lesz munkája a megyében, a jövőjüket biztosítottnak látják. — Talán a kereset vonzó? — kérdezem. — Az is — mondják. — Nyáron összejön a pénz — toldja meg Ritu János. — Télen? — Nincs annyi, mint nyáron, mert kevesebb az óra. — Érdekes, változatos is a munka — vélekedik Zavada Mihály, aki a brigád szak- szervezeti bizalmija. — Néha — ha a folyamat úgy kívánja — egy nap 12— 13 órát is dolgozunk. Nem hagyhatjuk félbe, amit elkezdtünk — mondja a brigádvezető. — Mit szól hozzá a szak- szervezeti bizalmi? — fordulok ismét Zavada Mihályhoz. — Ha szükséges, csináljuk. Jól jön a pénz, amivel a vállalatnál gondosan szoktak elszámolni. Csak egyszer volt tévedés, amit később rendeztek. Egyébként mi is fontosnak tartjuk, hogy időre készüljön el a híd. — Hát igen... Hídépítő csak szívós, kemény ember lehet. Aki kényeskedni szokott, az jobb, ha bele sem kezd ebbe a munkába — kapcsolódik a beszélgetésbe Kovács József. — Érdemes „kemény” embernek lenni? — Azt hiszem, igen. Aki például júniusban szívvel- lélekkel dolgozott, 1200 forint prémiumban részesült. — Nem mindenki kapott? — Csak aki megérdemelte. — Nem támadt ebből bonyodalom? — Volt vita, de tisztáztuk a dolgot. A Szalai brigádban azonban mindenki kapott prémiumot. Nagyon dolgosak. 1976 ősze óta (cikkor alakult ,a brigád) négyen Kiváló dolgozók lettek. ♦ — Ha az építésvezetőség például a tokaji híd építését kapná feladatul, nem sokan maradnának a vállalatnál. Inkább csak a művezetők, gépkezelők, darukezelők, cölöpverők, az úgynevezett stabil gárdába tartozók. Manapság munkaidő után, aki csak teheti, igyekszik hazajutni. A megyebeliek haza is mennek. Ez a helyzet — magyarázza Kovács József. Azt is elmondja, hogy ő, aki felismerte ennek a munkának a szépségét, többekkel együtt véglegesen a hídépítés elkötelezettje marad. — Hogy fogalmazzak? Sok-sok fáradozással, küzdelemmel végül is elkészül egy munkacsoport nagyszerű .alkotása, amely maradandóan szolgálja az embereket. Esztétikailag is élményt nyújt egy betonhíd. összesűrítve jut benne kifejezésre az a technika, amelynek segítségével létrejön. Ha a közreműködő Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat és ,a DÉMÁSZ, valamint a Volán 8. sz. Vállalat is teljesíti a rábízott feladatot, minden bizonnyal határidő előtt elkészül a körösladányi közúti híd. Ügy, ahogy azt a Hídépítő Vállalat vezetői, dolgozói elhatározták és már egy éve fáradoznak is érte. Pásztor Béla Kepenyes János A diákotthontól a szociális épületig
