Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

1979. Június 10-, vasárnap

o

IgUilükfiM

Kontra Sándort, a szövőgyár részlegvezetőjét, idestova egy éve ismerem. Egyik nap, úgy déltájban a gyárigazgatónál találkoztam vele először, amikor is engedélyt kértem, hogy egy brigád munkásaival beszélhessek. Feltűnt nekem akkor, hogy nem lépett be mindjárt az igazgató irodájába, miután kinyitotta az ajtót, csak a fejét dugta előre. Seszínű szeme meg azért keltette fel a figyelmemet, mert ide-oda villogott, mintha kutatna valami után. Azután meg, amikor az igazgató azt mondta neki, hogy „jöjjön beljebb”, alig tette be maga után az ajtót — talán még lélegzetet sem vett — egyfolytában mondta, hogy az ő részlegében mostanában nem volt baleset, mert a munkavédelmi előírások betartását szigorúan ellenőrzi; a demokratizmus meg ugrásszerűen fejlődik, a munkások felszabadultan mondják el véleményüket előtte, és nem egymás közt susognak, amit nagy mértékben az segített elő, hogy őt beiskolázták a marxizmus szakosított tanfolyamára, és most már világosan látja: a demokratizmus a szocializmus természetes velejárója. Majd hirtelen mélyet lélegzett és máris átváltott, hogy nem akarta ő zavarni az igazgató elvtársat, és elnézést kér, amiért bejelentés nélkül rontott be hozzá, de hát ezeket a nagyon biztató jelenségeket nem bírta magába fojtani, nem tudott addig várni, amíg valamilyen gyári fórum lesz, és majd csak ott szerezzen azokról tudomást az igazgató elvtárs. Meg is akartam tőle mindjárt kérdezni, hogy a gyár melyik szárnyában találom meg a részlegét, de mielőtt kinyitottam volna a számat, ő már kívül volt az ajtón.

— Kontra szaktárs igen lelkes — mondta aztán az igazgató. — Párttitkárunk azért is javasolta a szakosítóra, hogy elméleti felkészültsége párosuljon vezetői rátermettségével.

Én meg azután — tájékozódás végett — az igazgatótól a főmérnökhöz mentem. Még mielőtt benyitottam volna annak az irodájába, kinyílt az ajtó, és Kontra Sándor lépett ki azon. De mintha nem is találkoztunk volna az előbb, szótlanul sietett tovább. Miután meghallgattam a főmérnök információját, a párttitkárt kerestem meg. Nagyot néztem, hogy Kontra Sándor meg most itt van. Jobban mondva, már indult kifelé. Azután, hogy betette maga után az ajtót, a párttitkár azt kérdezte tőlem, hogy ismerem-e Kontra Sándort.

— Ma láttam először — válaszoltam.

— Figyelmet érdemel Kontra szaktárs; fáradhatatlan a közéletben is — mondta a párttitkár. — Amikor kilép a gyárból, lakókörzetében a népfront munkájában vesz részt.

A három helyről szerzett információk birtokában megkerestem azután egy brigádot. Kezemre játszott a szerencse, mert műszakváltás következett, és a délutáno- sok álltak a gépek mellé. A délelőttösök pedig bevonultak az öltözőbe és az öltöző mellett levő mosdóba. Én meg a „semleges” kis folyosón, a fal mellett álló hosz- szú padra ültem. Közben, amíg mosakodtak, öltözködtek, kérdezgettem őket, s hol a mosdóból, hol az öltözőből felelgettek nekem. Aztán négyen gyorsan elbúcsúztak, mert a szomszéd faluból járnak be a gyárba, és indult az autóbuszuk. A többi nyolc meg mellém ült a padra. Ekkor haladt el az öltöző bejárata előtt Kontra Sándor. Jól láttuk valameny- nyien, mert nyár volt és nyitva állt sarkig az ajtó. S az egyik brigádtag intett a fejével a többieknek és halkan mondta: „Nyomja a pedált”. Azok elnevették magukat. Én meg a jegyzetfüzetemmel piszmogtam, mintha annak a lapjait simítgat- nám ki, mert nem tudtam azonosulni a hangulatukkal, mivel a kiszólás eredeti ízét nem érzékelhettem, hiszen idegen voltam közöttük.

Majtényi Erik

Randevú

A villanyóra délnyugati lapja három társától végleg elmaradt, a reggel megrekedt időt mutatja, és áll, csak áll a béna pillanat.

Áll az idő — de hömpölyög alatta a jövő-menő zajló cáfolat, s a három másik óralap fogadja a pontatlan s a pontos párokat.

Majd egyszer odaállsz a negyedikhez nyolc órakor — csak nézelődsz, pihensz, az érkezőkre rá se hederítesz, és soha többé nem lesz fél kilenc.

Mucsi József

Dallal ékesített este

Dallal ékesített este kedvem bánattal cinezte.

Szürke lett az ég, az arcom, küszöbre tettem a harcom.

Talán így jó. Fáradt vagyok.

Sétálgatok, nem szaladok.

Napról napra többet pihen kiskalapom a fejemen.

Rövidül a séta hossza, a kedvemet nem bor hozza.

S mikor eljő a lapzárta, úgy teszek, mint aki várta.

Cserei Pál:

Mandátum nélkül

Most már az motoszkált a fejemben, ugyan miféle ember lehet Kontra Sándor? •Mi rejlik a kiszólás mögött? Tréfálkozás az a lelkesedéséről, amiről az igazgató tett említést? De hát nem akartam erre terelni a szót, mert akkor elkanyarodok a célomtól, meg aztán arra gondoltam, nehogy azt higgyék, hogy a titkaik közt akarok vájkálni. Mert egy közösség érzelmi rezdülései nem tárulkoznak ki csak úgy ripsz- ropsz.

A köznapok sodrásában aztán meg is feledkeztem Kontra Sándorról. Csak ezen a tavaszon, a lakóbizottságok választása idején hozott ösz- sze vele a sors. A Hazafias Népfront városi titkáránál jártam, és Kontra Sándor is akkor keveredett oda.

— Ügy látszik, rosszkor jöttem — mondta, amikor meglátott engem.

— Ugyan kérem — tiltakozott a népfronttitkár. — Nálunk bármikor nyitva az ajtó minden becsületes állampolgár előtt. Még nagyon is jókor jött. Éppen üzenni akartam magáért.

Kontra Sándor seszínű szeme erre felvillant, és úgy nézett a titkárra, mint az éhes gyöngyös a gazdasszony- ra, amikor az kiáll az udvarra és az egyik kezével, a csücskénél összefogott kötényében a kukoricaszemeket kevergeti. A népfronttitkár meg elmondta, hogy nagyon örülne, ha a most átadott, új tízemeletes házban Kontra Sándor vállalná a lakóbizottság elnöki tisztjét, mivel ő is abba költözött. Hiszen nem kell mondania, hogy a nyolcvan lakásban vagy háromszázan laknak, és olyanok, akik azelőtt talán nem is látták egymást. És bizony kívánatos, hogy ez a tarka népség — hiszen lakik ott gyári munkás, mérnök, pincér, ügyész, bíró, kereskedő, rendőr, fiatal és öreg — mihamarabb egymást tisztelő lakótárssá összeforrjon.

A népfronttitkár szavai mintha lehűtötték volna Kontra Sándort, mert közben a szeme lesiklott a kerékasztalra, amelyiknél mind a hárman ültünk, bár a fejével igenlően bólogatott mindig. Aztán meg azt mondta, hogy ő mindent megtesz a választás sikeréért, hiszen az társadalmi érdek. És tudja ő azt, hogy a lakógyűlésnek a Hazafias Népfront tesz javaslatot a bizottság tagjaira, és az elnökre, de hát, hogy kit választanak meg, azt nem lehet tudni előre. De megy is már, mert most ül össze a körzeti népfrontelnökség, s annak ő is tagja, és nehogy miatta várakozzanak a többiek. Mert azon most éppen a lakóbizottságok választását készítik elő.

Amíg Kontra Sándor a Hazafias Népfront körzeti székhelyére ért, az járt a fejében, hogy a népfrontbizottság elnöke miért nem szólt neki, mielőtt a városi titkárral beszélt az ő jelöléséről? Még mit nem! Lakóbizottsági elnök! Majd ő ugráljon, ha az ügyész gyereke klimpíroz — mert az ügyésznek van zongorája —, és a szomszédjában lakó kereskedőnek meg nem tetszik az örökös „Boci, boci, tarka ...” Mert ahogy ő ismeri a kereskedőt, a klimpíro- zás miatt is a lakóbizottság elnökéhez szalad, hogy az csináljon köztük rendet, hiszen macskája sincs, nemhogy gyereke. Kíváncsi, hogy a népfrontbizottság elnökének eszébe jut-e ő akkor, és a városi titkárnak, amikor tanácstagokat választanak? Mert következik a tanácstagok választása is, hiszen a mostaniak mandátuma lassan lejár. És tanácstagnak lenni, az más. Ha be is kell számolnia a választóinak, meg fogadóórát köteles tartani, nem klimpírozás miatt kell igazságot tenni a lakók között, hanem a város élén álló testület tagja, és joga

van akár a közigazgatási tisztviselők munkájáról ítéletet mondani. Ennélfogva könnyebben nyílnak meg előtte az ajtók; és nem kell pitiáner emberek előtt ga- zsulálnia. Neki meg most a tanácsnál még egy előadóval is szőrmentén kell beszélnie, nehogy megorroljon valamiért, mert akkor aztán rossz szemmel néz rá, és ha valamilyen hatósági ügye akad, időtlen időkig várhat, amíg az sort kerít arra, hogy orvosolja. Be-benéz ő olykor a tanácselnökhöz, meg a titkárhoz is, mert ha többször látják azok, akkor talán eszükbe vésődik, hogy ő kérés nélkül számol be a lakosság hangulatáról; és sose megy egyikőj ükhöz sem, hogy kérjen valamit. Kivéve azt az egy esetet, amikor azt kérte, hogy kétszobás lakását háromszobásra cseréljék ki. Természetesen az értékkülönbséget megfizette. De hát lakáscserére minden állampolgárnak a törvény lehetőséget biztosít. És ő azóta sem sajnálja a fáradtságot felkeresni a tanácselnököt és a titkárt, amióta megkapta a három- szobás lakást az új rtízemele- tes házban, hogy számot adjon lakókörzetének a hangulatáról. Csak hát így, hogy nem tagja a tanácsnak, korlátozva van ebben is, mert nincs mindig módja bejutni hozzájuk. A tanácstagi mandátum meg szabad bejárást biztosítana neki.

Amikor aztán megérkezett Kontra Sándor a körzeti népfrontbizottság székhelyére, és az elnökség megkezdte a tanácskozást, seszínű szeme ide-oda kezdett villogni, mert az elnök arról szólt, hogy negyvennél több lakóbizottságot kell választani. És mivel az eddigi elnökök közül egypáran máshová költöztek, egy meg hosszabb idő óta tartó betegsége miatt nem vállalhatja a tisztséget, újakat is kell javasolniuk. Üjat kell javasolniuk a nemrég átadott új tízemeletes házba is. Majd azt mondta, hogy a népfront körzeti aktívacsoportja — a lakóktól szerzett információk alapján — összeállította a lakóbizottságok tagjaira és elnökeire a javaslatokat. De az új tízemeletes ház lakóit nem keresték fel az aktivisták, hiszen még csak két hete költöztek be azok, és alig ismerhetik egymást. Ezért ő — amivel egyetért a népfront városi titkára —

Kontra Sándort ajánlja elnöknek oda, mert egy új lakótömbben igen jót tesz, ha az elnök politikai érettsége magasabb fokon áll. És a lakóbizottság tagjaira Kontra Sándor tegyen javaslatot, mert bizonyára már ismer két olyan lakótársat, aki alkalmas erre a posztra.

Kontra Sándor olajbarna arcából hirtelen kiszaladt a vér, seszínű szeme meg mintha felakadt volna. Nagyokat nyelt és ádámcsutkája ide-oda ugrált hosszú, vékony nyakán. Egyszer csak felugrott a székről, és mind a két kezével hadonászott, hogy ez nem demokratikus eljárás, vele nem beszélt senki! Az elnök közbeszólt, hogy hát most tárgyalnak erről. Erre Kontra Sándor összeszorította duzzadt ajkát, majd hirtelen áradni kezdett belőle a szó, hogy ne haragudjanak rá az elnökség tisztelt tagjai, meggondolatlanul mondta ezt, de nem tehet róla, mert olykor erőt vesz rajta az idegbetegsége. Köszöni a bizalmat, de emiatt nem tudja vállalni a megtisztelő posztot. Aztán leült és összegörnyedt a széken. Az elnök a fejét csóválta és sajnálkozását fejezte ki. Majd azt mondta, hogy ez nemcsak most okoz gondot, hanem később is, mert ő úgy gondolta — s ezzel egyetért a népfront városi titkára is —, hogy majd tanácstagnak ajánlják a tanácsválasztáson. De ez is dugába dőlt.

— De hát addig még meggyógyulhatok — egyenesedett ki a széken Kontra Sándor, miközben a szeme körülvillogott az elnökség tagjain.

— Bár úgy lenne — mondta az elnök. — Csak hát a kádereket nem válogathatjuk az utolsó pillanatban. Semmit nem szabad elkapkodnunk, de azt különösen nem, amikor valamilyen tisztségre javasolunk valakit. Mert felelősök vagyunk, hogy köz- megelégedés kísérje javaslatainkat.

Még mielőtt a népfrontelnökség befejezte a tanácskozást, Kontra Sándor egyszer csak a homlokához kapott, és azt mondta, hogy haza kell mennie, mert rosszul érzi magát..-.

* * *

Néhány nap múlva össze- találkoztam a népfront körzeti elnökével, aki elmondta, hogy mi történt az elnökségi ülésen. S az érzékeim azonnal felfogták annak a kiszólásnak az ízét, amit a szövőgyári öltöző folyosóján hallottam, amikor ott ment el a nyitott bejárati ajtó előtt Kontra Sándor. Tudtam most már, miért mondta akkor a brigád egyik tagja, hogy: „Nyomja a pedált.”

Boldizsár István: Földvári belső móló

Boldizsár István: Magyar csokor