Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

1979. június 10., vasárnap Újféle számcsata a k sszel, tavasszal, évvé­gén, év elején, a sors kifürkészhetet­len akaratából meghatáro­zott időkben sokszor elné­zem közművelő ismerőseim, barátaim, amint asztal fölé hajolva és fogcsikorgatva statisztikákat készítenek. Ilyenkor — ismerős képlet ez is — jobb nem rákérdez­ni, hogy „mit csinálsz, nem tudsz jobbat?”, mert a vá­lasz esetleg nyomdafestéket nem tűrő lesz; sajnálkozni sem illik, mert az még bosz- szantóbb. Ehelyett a legal­kalmasabb viselkedési for­mula, ha megkérdezem: a jövő hónapban találkozha­tunk-e? Ha szerencsém van, azt válaszolja, hogy már egy hónapja bütyköl, tehát né­hány nap, és a rendelkezé­semre áll. Ha rossz napot fogtam ki, a válasz is le­hangoló lesz. „Fogalmam sincs, mikor leszek készen.” És közben lehet a legna­gyobb közművelődési dolog­idő is, első a statisztika, a százalékszámítás, az átlag­életkor, a szakképzett vagy szakképzetlen szakkörvezetők teljesített óraszáma és a töb­bi, külön alrubrikákra oszt­va, hogy „áttekinthetőbb” le­gyen a dolog. Most írhatnám azt, hogy félre a tréfával, beszéljünk komolyan! Sajnos, ezek a tré­fának tűnő lehetetlenségek is komolyak, valóságosak. Tu­dom én, hogy a statisztikai kimutatások szükségesek, és azért minden statisztika nyújt valamiféle áttekintést, ha nem túlságosan bonyolult, és nincs telitűzdelve lényegte­len kérdésekkel. De, hogy he­teket íróasztalhoz kösse amúgy is kis létszámú köz­művelőgárdánk egy részét, az túlságosan is nagy luxus. Mert amíg a statisztika ké­szül, addig nincs más mun­ka! Látszólag .lehet, de az igazság éppen ennek az el­lenkezőjében keresendő. Hogy aztán a statisztikai adatok egy részére a legfurdalóbb lelkiismeret birtokában is csak „hozzávetőleg” lehet vá­laszolni, már-már természe­tesnek vesszük, veszik, akik kérik, akik megfogalmazzák ezeket a megszámlálhatatlan rubrikába, fő- és alrovatba csomagolt kérdéseket. Az egyik járási hivatal közművelődési felügyelőjével beszélgettem a napokban er­ről. Miután mindketten rög­zítettük, hogy a jó statisztika nemcsak szükséges, hanem nélkülözhetetlen, azt is ha­mar megállapítottuk, viszont, hogy a rossz, a lényegtelen, mi több: a naivan nevetsé­ges kérdések özönével elő­hozakodó, egyszerűen káros. Káros, mert nem tükröz sem­mit, esetleg csak ezt a sem­mit tükrözi felfokozottan; ugyanakkor félreinformál, lé­nyegessé emelve a sok-sok szám között a lényegtelene­ket; végül pedig egy egész apparátust (ez esetben a közművelődésit) ráállít a számgyártásra, és hetekig képtelenek kievickélni belő­le. Közben klubélet, színházi előadás, szakkör, társadalmi vezetőség, miegyéb várná a közművelődés helyi irányító­ját, ha ráérne. Ha pedig úgy igazítja dolgait, hogy ráér, akkor még kevésbé mernék esküdni statisztikai adatai­nak hitelességére. Az természetes, hogy — például — járási hivatalaink művelődésügyi osztályain „összesítő statisztikai jelen­tés”-! kell alkalmanként ké­szíteni, de hogy ezt csak 19 sűrűn telivonalkázott és a szempontok sokaságával megterhelt kérdőíven lehet, már nem olyan biztos. Ezt aztán feljebb tovább összesí­tik, még feljebb még tovább; de lesz-e valaki, aki áttekin­teni képes a számoknak ek­kora halmazát? Egyáltalán: áttekintik-e? Fontos-e tudni például azt, hogy X község művelődési házának hobbi- szakkörébe hány „nem fizi­kai (szellemi) dolgozó” jár, levonva ebből a,számból a „közvetlen termelésirányító­kat” ? Sokan elmondták, hogy közművelődésünk szervezését is fenyegeti a gyakorlattól való távolodás, elszakadás; a formaságok útvesztője; ese­tenként a kirakatmunka, aminek „eredményességét” nemegyszer (emlékezzünk csak a régebbi időkre!) ép­pen ügyesen tupírozott sta­tisztikákkal igazolták. Tudom, hogy most illene valami okos javaslattal is előállni, bár attól, ha nincs ilyen „okos javaslat”, mind­az, amit eddig leírtunk, tény marad. Tény, hogy az idén tavasszal az összesítő statisz­tikán kívül másféle statiszti- kagóliátot is készítettek já­rási-városi közművelőink, hogy mást ne mondjak, en­nek a góliátnak a művelődé­si házakra vonatkozó része kb. 5500 üres rubrikakockát tartalmazott, ami még akkor is sok, ha nem kell minde­gyikbe számot írni. Köny- nyebb volt a könyvtárak dol­gozóinak állományát áttekin­tő: ezen csak 2880 üres koc­kát talált a kitöltő. Az egyik leirat 8. számú alpontjában ez áll: „Javasla­tok, mihez kérnek segítsé­get?” Beszélgető partnerem, és más ismerőseim nem mond­ták, mire gondoltak ideér­kezvén a sorban Bár szerin­tem azt kérnék a legszíve­sebben, hogy ne kelljen eny- nyi jelentésstatisztikát csi­nálniuk, és főleg ne olyan kérdésekről, amire csak be- húnyt szemmel lehet vála­szolni. E gyszóval — mint sok másban — ebben is racionálisabbak le­hetnénk ! Sikerülnie kell, mert a munkaidő is pénz, és nincs olyan sok közműve­lőnk, hogy hosszú hetekig íróasztalhoz kössük őket, hellyel-közzel irracionális dolgokkal küszködve. Sass Ervin r Evadzárás a Békéscsabai szimfonikus zenekarnál Beszélgetés Molnár 'László karnaggyal A szolnoki VI. országos zenekari fesztiválon a Bé­késcsabai szimfonikus zenekar és Molnár László kar­nagy — mind a magyar mű, mind pedig a klasszikus szimfónia érzékeny és lelkes tolmácsolásáért, magas elismerésben részesült. A bemutatott művek színvona­láért a zsűri szakmai és anyagi elismerésben részesítet­te az együttest és karmesterét. Egy év elteltével, azt hi­szem, sikerült összehangolt munkát végeznie a békéscsa­bai zenekarral. Mennyire van megelégedve szakmailag az együttes egészével? — Ma Magyarországon a hivatásos zenekaroknál na­gyobbrészt ugyanolyan vég­zettséggel rendelkeznek az együttesek tagjai, mint Bé­késcsabán. Tulajdonképpen a végzettség azonos, a különb­ség a gyakorlatból vezethető le. A gyakorlat hiánya foly­tán, technikailag kevésbé fel­készültek az ország amatőr együttesei. A békéscsabai ze­nekar ezek közül, egy ruti­nosabb, technikailag kimun- káltabb együttes. Ebben az évben milyen rendezvényeken, koncerteken szerepeltek? — Szerepeltünk Romániá­ban december elején, több alkalommal filharmóniai fel­nőtt és ifjúsági hangverse­nyeken. A megye szülötté­nek, Hajdú Mihály zeneszer­zőnek 70. születésnapja al­kalmából közös hangversenyt adtunk a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskolával. Május­ban részt vettünk az orszá­gos zenekari fesztiválon, Szolnokon. A kimagasló eredmények elérésében biztos voltak ki- sebb-nagyobb zökkenők, aka­dályok. Milyen problémák­kal, gondokkal küzdenek? — Nincs kellően foglalkoz­tatva a zenekar, több sze­replési lehetőségre van szük­ség. Előfordul, hogy nehéz műsort tanul meg az együt­tes, de csak egyszer van al­kalma megszólaltatni. így nem kamatozik a betanulás­ra, a felkészülésre fordított munka. A zenekar tagjainak 85 százaléka zeneiskolai ta­nár. Jó lenne javítani a ze­nekari tagok iskolai és zene­kari munkájának összehan­goltságán. Meg kell jegyez­nem, hogy nem az anyagi szempontok az elsődlegesek a zenekari munka vállalásánál, hanem az a vonzerő, hogy ez az elfoglaltság lehetőséget ad a szakmai fejlődésre. Előfor­dultak műsortorlódások, kü­lönböző szervezési problé­mák, ezek elkerülhetők len­nének a fellépések, szereplé­sek időpontjainak előre át­gondolt egyeztetésével. A zenekar státusa nem rende­zett, de ez országos problé­ma. Reméljük, hogy hamaro­san változás áll be e tekin­tetben. Megkérném, ismertesse a következő évad programjait, terveit, és távolabbi elképze­léseit a zenekarral kapcso­latosan. — Lényegében hasonló az elmúlt évadhoz, de több fel­nőtthangversenyt fogunk tar­tani, részben a Filharmónia, részben a megyei művelődési intézmények szervezésében. Több lesz a vidéki hangver­senyünk, hiszen nemcsak a megyeszékhely, hanem egész Békés megye komoly zenei ellátottságán kell javítanunk. Űj típusú rendezvényeket is tervezünk a Megyei Művelő­dési Központ vegyes karával. Közösen megemlékezünk a zenei világnapról és bemu­tatkozunk egy karácsonyi hangversenyen is. Év végén részt veszünk a veszprémi kamarazenekari fesztiválon, ahol egy mai magyar szerző részünkre írt művét is elő­adjuk. Távolabbi terveinkről — a zenekar működését ille­tően a félfüggetlenített stá­tus elérése a célunk. Termé­szetesen ennek további anya­gi, személyi és szervezeti fel­tételei vannak, melyeknek megteremtése az elkövetkező évek legfontosabb feladata lesz. K. E. Sióz éve született Szabó Dezső' Manapság, amikor az iro­dalmi élet lassabban és ké­nyelmesebben csörgedezik, mint hajdan; amikor az írás csak ritkán válik köz­vetlen társadalmi-politikai tetté, s az írók zászlóvivők­ké, meglehetősen nehéz el­képzelni egy olyan ívű pá­lyát, mint a száz éve szü­letett Szabó Dezsőé. A kolozsvári protestáns család sarja, az ismeretlen székelyudvarhelyi tanár gyúj­tólövedékként vágódott a magyar szellemi közéletbe, olyan hatást gyakorolva egy nemzedék gondolkodására, amelyhez csak Ady kisugár­zása mérhető. Féktelen becs­vággyal, energiával és önbi­zalommal törte át a kisvá­rosi lét korlátáit: szava messzehangzó volt, gyűlöl­ték vagy rajongtak érte, mint ahogy ő is csak ezt a két szélső érzelmi pólust is­merte világéletében. Mégis a felejtés lett a sor­sa, neve ma már többnyire csak az irodalomtörténészek számára cseng ismerősen, az egykori bálvány elfeledve él­te le és fejezte be életét; Szerb Antal szavaival élve: „a kollektívum szócsövéből magányos óriássá lett, majd az óriás is elmaradt és csak a magányosság maradt meg”. Ellentmondásos pályája so­rán sokfajta útat végigjárt. Az egykori nyelvész bátor hangú politikai írásaival tűnt fel, ám kapitalizmus- ellenessége nem a progresz- sziót szolgálta: lelkesedett a forradalomért — „a vörös csillag ígér virradatot ne­kem” —, de később szembe­fordult a forradalommal. Párizsban szívta magába a nyugati kultúrát, ítélőké­pessége tiszta, szellemi hori­zontja példaadóan tág; de a hazai valóság problémáinak megítélésében egyszerre an­tikapitalista és antiszocia- lista, fajelmélete zavaros és veszélyes vonzású; többet rombol, mint amennyit épít. Élete és műve mégsem fe­ledhető, hiszen egyik formá­lója volt kora arculatának. Hatása elsősorban elméleti; még legsikeresebb regényé­ben, az „Elsodort faluban” sem az esztétikum bizonyult az igazi hatóerőnek, hanem a benne megfogalmazott gondolatok; az az ideológia, amely a problémák megol­dását valamiféle hamis ma­gyarságképben, a magyarság ősi erejének egyesülésében, illetve felfrissítésében látja. Világképének veszélyes vol­ta abból is kiderül, hogy ki­ket vallott szellemi elődei­Néhány idézet az értékelé­sen elhangzottakból: Farkas Ferenc Kossuth-díjas zene­szerző, érdemes művész: „Há­la az égő, kitűnő Molnár Lászlónak. Az ő érdeme, hogy virtuóz megszólaltatás­ben hallhattuk a Haydn- szimfóniát, s a Vántus-mű igen izzó, magas hőfokú elő­adását.” Kórodi András, a Magyar Állami Operaház ve­zető karnagya: „Molnár Lász­ló keze alatt kitűnően fejlő­dik a zenekar. A modem mű csodálatos előadását jelzi az, hogy megszólaltatásánál szin­te megállt a levegő. 'Haydn szimfóniája a legnéhézeÉb művek egyike, a zenekar já­tékán ez egyáltalán nem ér­ződött, leküzdött minden aka­dályt.” Nagy Olivér, a Kóru­sok Országos Tanácsa szim­fonikus zenekari bizottságá­nak elnökhelyettese: „Mol­nár László az a karmester­típus, aki egy hang megszó­laltatásáért képes elégni. A Vántus-mű fájdalmas karak­terét igen jól megfogalmaz­ta, ezt tudta tolmácsolni mind a zenekarnak, mind kö­zönségének.” Molnár László 1968-ban végzett a Zeneakadémián, zeneszerzés szakon. Négy évig Szolnokon, hat évig Nyíregy­házán dolgozott. Hogyan lett karmester? — Pályám kezdetén első­sorban zeneszerzéssel, s ta­nítással szerettem volna fog­lalkozni. Mivel szükség volt karnagyi, karmesteri mun­kámra, ezért örömmel elvál­laltam Szolnokon a kórus, Nyíregyházán pedig az ama­tőr szimfonikus zenekar ve­zetését. Hogyan került Szegedre és Békéscsabára? — Elsősorban a nagyobb zenei lehetőségek, a több, komolyabb feladatok vonzot­tak. Az amatőr zenekari munkának megvannak a kü­lönleges és egyéni szépségei, amit a „profivilágban” hiá­ba keres az ember. Ezért vállaltam és vállalom most is örömmel az amatőrmozga­lomban való munkát. Gya­kori, hogy komoly hivatásos zenekarok vidéki koncertjei kevésbé tetszenek a közön­ségnek, mint a helyi amatőr zenekarok lelkes előadásai, ha olykor ezek technikailag fogyatékosabbak is. AAAAAAAAAAAA/WWWVWWWWAAAAAAAAAAAAAAA/AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA a aaaaa Békéscsabán a Szigligeti úti óvoda több mint kétszáz kis lakója kellemes körülmények között töltheti el ezt az igazi, kánikulai időt. A kötött foglalkozások befejeződtek, a gyere­kek vidáman lubickolnak a tágas udvari medencében Fotó: Gál Edit nek; ha nyomon követjük a gondolati forrásokat, eszmei hatásokat, amelyek a Szabó Dezső-i magyarságkoncepció, a nietzcheianizmusból és po­zitivizmusból összegyúrt ide­ológia kialakulását elősegí­tették, olyan nevekkel ta­lálkozunk, mint Comte, Taine, Barres, Nietzche, Go- bineau és Soréi — ahonnan már nem sok hiányzik a Ro-. senberg-féle náci fajelméle­tig. Szabó Dezső sajátosan ma­gyar fajelmélete persze — félreértés ne essék — ko­rántsem azonos ez utóbbival; ő maga a hitlerizmus térhó­dítási idején elkeseredetten, korábbi szenvedélyes gyű­löletével tiltakozik a náciz­mus, a fasizmus ellen. En­nek a harcnak a legfőbb tra­gikuma az, hogy ellenfelei között olyanok sorakoznak, akik éppen az ő szellemi örököseinek vallották ma­gukat. Az életrpű marxista érté­kelését már elvégezte az iro­dalomtörténet, leszögezve, hogy művei és eszméi isme­rete nélkülözhetetlen a korunkat megelőző világ megértéséhez és megítélésé­hez. Minden tévedése ellenére máig is tiszteljük benne né­pe sorsáért érzett aggodal­mát, mélységes háborúelle­nességét, s nem utolsósorban hatalmas nyelvalkotó képes­ségét, írói erejét. 1945. január 13-án ezek voltak élete utolsó szavai: „Én úgyis csak a félútig men­tem ...” A haldokló mondata sej­teti, hogy ő maga is meg­érezte azt, amit később mo­nográf usa — Nagy Péter iro­dalomtörténész — így fog­lalt össze: „Szabó Dezső egész élete, pályája, tevékenysége nagy kísérlet volt arra, hogy a művészeti és társadalmi ha­ladás bizonyos eszméit és elemeit magáévá téve, külön utat próbáljon nyitni a hu­szadik században a reakció és a szocializmus útja kö­zött, mindkettőtől kölcsönöz­ve, mindkettővel harcban. Akár tudta, akár csak érez­te: ez a kísérlet is üszkös rommá változott a második világháborúban; ha valaha volt valamelyes személyes megvalósulási lehetősége, akkor végleg és visszavon­hatatlanul megszűnt.” Gömöry Albert Július 2-tő,: Múzeumi táborok A Békés megyei Múzeum­igazgatóságnál már több éves hagyomány a nyári gyűjtő­táborok szervezése. Vajon az idén milyen táborokat szer­veznek? Erről érdeklődtünk a napokban. Negyedszer rendeznek nem­zetiségi néprajzi tábort — ezúttal Méhkeréken — július 2-a és 14-e között. A cél: Méhkerék néprajzi feltérké­pezése. A munkában részt vesz a gyulai román gimná­zium 15 diákja, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tíz hallgatója, va­lamint öt debreceni, illetve budapesti néprajzszakos egyetemista. A gimnazistákat a múlt év októberétől néprajzi szakkö­rön készítették fel. A gyűj­tést kis csoportokban foly­tatják, majd dr. Grin Igor, a néprajzi osztály vezetője, loan Godea dr., a nagyváradi múzeum néprajzos kutatója, valamint dr. Bencsik János, a gyulai múzeum igazgatója vezetésével. A természetrajzi tábort most harmadízben rendezik meg, július 2-től 7-ig. A ko­rábbi években madártani megfigyeléseket végeztek a táborlakók, most Körösla- dányban, a Sebes-Körös vi­dékén kagylókat, csigákat, bogarakat, kétéltűeket gyűj­tenek. Az összegyűlt anyagot s a megfigyelések eredmé­nyeit terepjárási jegyző­könyvben rögzíti a 31 tanár­képző főiskolás, biológia sza­kos hallgató. A gyűjtőmunka kora reggel kezdődik, majd ebéd után a feldolgozás és az elméleti előadások követ­keznek. Három alkalommal kirándulni mennek a tábor lakói: ellátogatnak a dévavá- nyai túzokrezervátumba, Ecsegfalvára, az Ó-Berettyó környékére és Vésztőre, a Holt-Köröshöz. Az egy hét alatt összegyűjtött anyag a múzeum természettudományi gyűjteményét gazdagítja majd.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents