Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

ízHuui-ntd---------------------------­S ZÜLŐFÖLDÜNK Változások, történések Kevermesen 1979. június 10., vasárnap Társadalmi munkával épül a járda a Szabadság utcában Fotó: Martin Gábor Békés kék egén Üres kézzel — már úgy értve, hogy kisebb, nagyobb hír vagy tudósítás nélkül — még nem tértünk vissza Ke- vermesről. Mindig történt va­lami említésre, helyesebben: megírásra^ méltó esemény a községben. Sokán azt tart­ják, ha valamelyik települé­sen egy-egy épületet „meg­fiatalítanak”, itt-ott járdát, utat újítanak fel, vagy be­rendezést korszerűsítenek, nem hogy országos, de még megyei szempontból sem je­lentős. Ez igaz, de azoknak a lakosoknak igenis sokat számít. Sőt, ha a saját mun­kájuk, lelkesedésük, s nem egyszer anyagi befektetésük eredményét látják megvaló­sulni, csakugyan öröm és büszkeség tölti el őket. Nem milliós, talán nem is százez­res nagyságú értékek létre­hozásáról van szó Mégis: méltányolni kell ezeket is, mert összességükben már számottevő többletet jelente­nek a népgazdaságnak. Ele­gendő csak arra gondolni, hogy jócskán vannak olyan munkák (különösen közsé­gekben), amelyeket kizárólag állami erőből és a gazdasági egységek munkásainak igény- bevételével ma már lehetet­len megcsinálni. Ezek után lássuk a köz­ségben végbement néhány változást. Bizonyára a már több hete tartó száraz, me­leg idő is elősegítette, hogy Kevermesen sikerült megol­Kotroczó Gizella, a PATEX kevermesi üzemének orsózó- ja az idén kapta meg a Ki­váló Dolgozó kitüntetést dani a belvízgondot. Leg­utóbb március 22-én jártunk ott, amikor még „úszott” a temető. Vagyis: elég maga­san volt a talajvíz, ami a sírásóknak nem kis bosszú­ságot okozott. Más. Az általános iskola épületét kívülről bepucolták, a tantermeket parkettázták és bevezették a vizet is. Noha még nem fejeztek be min­den munkát, de a kémiai, a fizikai és a matematikai szaktantermek már készen állnak és fokozatosan beren­dezik a többit is. A közpon­ti iskolában az egyik helyi­séget könyvtárrá alakították át. A járdásítási akcióhoz tar­tozik, hogy a Bajcsy-Zsi- linszky és a Szabadság ut­cában mintegy 2 kilométer hosszú gyalogjáró készült el egyetlen hónap alatt. Az anyagot a tanács adta és a lakosság társadalmi munká­ban vállalta az építést. Ami pedig a társadalmi esemé­nyeket, közös rendezvényeket illeti, hosszan sorolhatnánk fel őket: a nyugdíjasokmeg- vendégelésétől — a tűzoltó­versenyen át — a kirándulá­sok szervezéséig mindent. A Pamuttextilművek bé­késcsabai gyárának kever­mesi orsózó üzemében 1978. január 31-én jártunk utoljá­ra. Akkor 76-an dolgoztak ott. Most — amint Kocsor Sándorné általános ügyinté­zőtől megtudtuk — a létszám 66-ra csökkent. (49 nő és 17 férfi). Jelenleg 6—8 asszony van gyesen. A 3 szocialista brigád közül 1 ezüst- és 2 bronzkoszorús. A szociális körülmények annyiban ja­vultak, hogy kicsempézték, korszerűsítették az öltöző- és fürdőhelyiségeket. A munká­sok átlagkeresete 2400—2700 forint között mozog, de akad olyan dolgozó is, aki 3200 forintot is megkeresett Az üzemben Pósa Anna tavaly, Kotroczó Gizella pedig az idén lett „Kiváló dolgozó”. Egyesek, főként anyagi okok miatt állandóan vállalták az éjszakai műszakot. Kocsor Sándorné, miután már elbúcsúztunk, még egy­szer utánunk jött. Megkért bennünket arra, ha lehetsé­ges, írjuk meg a következő* dolgot is. (Kívánságának szí­vesen teszünk eleget.) „Na­gyon szeretném, ha a cikkbe az is bekerülne, hogy az itt dolgozó lányok, asszonyok kétszeresen is megérdemlik a dicsérő-elismerő szót. Nem könnyű ugyanis 3 műszakban dolgozni, mert otthon is ren­geteg munka van. El kell látniuk a családot, a ház­tartást, no és sokan művelik a háztájit. Van olyan asz- szony, aki otthon 15 sertést hizlal és ugyanakkor itt, a gép mellett is helyt kell áll­nia...” A mezőkovácsházi ÁFÉSZ ciroktelepén Tóth András ve­zető tájékoztatott. Itt három­féle tevékenységet folytat­nak: a kénezést, a válogatást és a préselést. Jelenleg 35 dolgozójuk van (23 nő és 12 férfi). A férfiak többsége — hasonlóan az orsózó üzemhez — főként anyagmozgatással foglalkozik. Az egység má­jus 1-én kapta meg a „Ki­váló ciroktelep” kitüntetést. A megye 5 ilyen üzeme kö­zül a kevermesi lett a mun­kaverseny első helyezettje. Az idén Lakatos Károly, Kor­mányos Lajosné és Hudák Andrásné kapták meg a „Ki­váló Dolgozó” kitüntető jel­vényt. Az exportra termelő telepen 100 vagon (mintegy 14 millió forint értékű) cir­kot dolgoznak fel évente. Az idei szerződéskötés alapján megállapítható, hogy a ta­valyinál 20 százalékkal több értéket kívánnak előállítani... Bukovinszky István Jó szárnyat!... Ma meg­mosolyognánk, aki így kö­szön. Négy évtizede levélpa­pírjára is ezt nyomtatta a Békés vármegyei Repülő Egyesület. Mennyi fáradság, áldozatos munka és füstbe ment re­mény után maradt ez az egyetlen vigasz és biztatás: Jó szárnyat!... Ha szár­nyunk volna, repülni is tud­nánk !... <■> Már volt. Egyszer már volt. A néhány éve tragikus baleset áldozatává lett Nat- tán István gépészmérnök, és lelkes társai voltak az úttö­rők. Békés megyében ők épí­tették az első vitorlás repü­lőgépet. 1934-ben, mindösz- sze öt esztendővel azután, hogy levegőbe emelkedett Magyarországon az első mo­tor nélküli repülőgép. <S> Repülőgép? Akkor annak számított, amit a csabaiak építettek. Egy szál deszka, rajta ülés, kormányok, fö­lötte szárny, hátul vezérsík. Szilárdabb alkotmány volt, mint egy mai sárkány, de repülőgépnek semmivel sem volt különb. Megépíteni viszont sokáig tartott. Aprólékos munkával, mindent kézzel, türelemmel, pénzszűkében. 1934. október 7-én nagy 'repülőnapot tartottak a mű­egyetemi sportrepülők a fel­végi legelőn, a mostani MHSZ-repülőtéren. A mieink is szerepeltek ezen a repü­lőnapon. Igaz, csak azzal, hogy felavatták a maguk készítette siklógépet és a büszke Csaba vezér nevet adták neki. <■> De a repülés sokkal ko­rábban kezdődött. A világ első motoros re­pülését alig nyolc évvel ké­sőbb követte az itteni. A Wright fivérek kétfede­lűje 190^. december 17-én emelkedett levegőbe Ameri­ka Észak-Karolina államá­ban. A békéscsabai Kvasz András, a legendás pilóta 1911. november 5-én tartot­ta az első bemutatót szülő­városában. Gyulán pedig Dobos Istvánt láthatta a kö­zönség. (Az ő nevéhez fű­ződik kora egyik legnagyobb repülőteljesítménye, a neve­zetes út 1919 májusában Szamuely Tiborral Budapest­ről Kijevbe és vissza.) <S> 1934. Gép tehát már van. De egy fecske nem csinál nyarat. Egy siklógép még nem repülőiskola. Repülőtér kell hozzá és hangár. Meg valamilyen szerkezet, amivel a magasba lehet vontatni a gépet. És oktató. Csörlőkeze­lő. Továbbá számtalan en­gedély, papír, aminek alap­ján mind az előbbiek működ­hetnek. Egy siklógépre nem lehet repülőüzemet alapozni — nagyjából ez volt a lényege annak a válasznak is, amit a békéscsabaiak kaptak 1938- ban, midőn ismét éledő re­ményekkel az akkor alakult Nemzeti Repülő Alap támo­gatását kérték. <■> Időközben Békéscsabáról is, Gyuláról is sikerült a leg­kitartóbbaknak hozzájutni valahol némi repüléshez, s azután itthon többé már nem nyughattak. Repülni kell! Köztük volt dr. Elek Lász­ló árvaszéki ülnök. Hogy minden akadály ellenére lett Békéscsabán repülés, min­denki más előtt csakis neki köszönhető. A hosszú távú stratégia embere volt. Lefelé: modellezőköröket támasztott életre, előadásokat tartott, agitált, szervezett, minél többeket igyekezett megnyerni az- ügynek. Fölfelé: kilincselt, előter­jesztett, agitált, szervezett és beszervezett, minél többeket igyekezett megnyerni az ügy­nek. Évek múltak, lemondott a saját repüléséről is, hogy másoknak megteremtse... <■> Az állomások: 1939. január 29. Megalakul a Békés vár­megyei Cserkészrepülők Egyesülete. Ügy látszik, túl­jutottak a nehezén. Már pénz is volt és komolynak tekint­hető ígéretek. így újult erővel folytatták : gyűlés, repülés-népszerűsítő előadások, műsoros rendez­vények, kiállítások, még tea­délutánok is. Minden hozott valami kis pénzt a házhoz. Két évvel később megren­delhették az első iskolagépe­ket. Az esztergomi Aero Evertől egy Tücsköt és egy Vöcsköt. Megvették a ■’csorvási gróf Rolls Royce-át 2500 pengőért. Fejes Bertalan gyulai gépla­katos alakította át csörlőau- tóvá nagy szakértelemmel. Ilyen pompás csörlőautó sem azelőtt, sem azóta nem volt széles e hazában. Szaporodtak a hívek. Aki pénzt nem adhatott, a mun­káját adta. Herdy Béla gyulai építész- mérnök egyedülálló farács- héj-szerkezetű hangárt ter­vezett ingyen, ahogy ma mondanánk, társadalmi mun­kában. A kivitelezést V,alas- tyán János, békéscsabai ács­mester vállalta — ugyanúgy. A kőműveseket Halmos Bé­la gyulai építészmérnök irá­nyította — hasonlóképpen. 1942. augusztusában 16—17 éves fiúk vertek tábort, a felvégi legelő kiserdejében. Árkot ástak, téglát hordtak, maltert kevertek, őszre már állt a hangár. <S> 1942-ben önállósult az egyesület. Kiváltak a cser­készektől és megalakult a Békés vármegyei Repülő Egyesület. Megérkezett a két vado­natúj iskolagép is. ígéret az Aero Szövetség­től: 1943. július 1-én meg­kezdhetik a repülést Békés­csabán. Most már nagyon nehéz volt várni. Alig tavaszodott, 1943. április 27-én ünnepé­lyesen felavatták a hangárt, s a szentesiek főoktatója, Massányi Sándor berepülte a gépeket. <■> Június 27-én megérkezik Quint János főoktató. Egy hét alatt megszervezi a tá­bort, július 5-én megindult a kiképzés. Közben június 29-én még egy nagyszabású repülőnap is lezajlik. Nagy erkölcsi és nagv anyagi si­kerrel. Keresztelő is van új­ra: az egyik siklógép a Gyu­la vezér nevet kapja, a Re­pülő Alaptól kiutalt kétülé­ses iskolagépre pedig Dobos István nevét festik fel. <■> Az induláskor mintegy ti­zenöt vizsgás növendéke van az egyesületnek. Már két éve Szentesre jártai repülni. Most, hogy megkezdődött itthon is a munka, átigazol­ják magukat. Az első évben háromezer felszállást repülnek Békés­csabán. Pontosabban fél év alatt, júliustól. Ez még ma sem kis szám. Pedig meny­nyivel kényelmesebb ma, és gyorsabb az üzem. Akkor? Az aggregátortól ketten-hárman vonszolták izzadva, remegő inakkal a nehéz acélsodronyt a kilo­méteres távolságba1 várako­zó repülőgéphez. S amikor a kezdők kiképzése folyt, az iskolagépeket is a tér túlsó végéről kellett visszacipelni kis kézikocsikon, gyalogszer­rel. Embertelen robot volt. Örökre elmúlt. 1944. március 19-én a .né­met megszállás megbénítot­ta a sportrepülést is. A ti­lalmat három hónap múlva, június 25-én oldották fel. Fokozott elővigyázatossággal, légiriadók és repülési tilal­mak között folyt ezen a nyá­ron a kiképzés. De még így is 2500 felszállást teljesítet­tek szűk két és fél hónap alatt. Számtalan vizsga, és több magassági repülés sze­repelt az eredménylistán. Kezdtek felfigyelni a békés­csabaiak munkájára. A gépállomány : tíz vi­torlázógép. S már tárgyaltak egy motoros vontatógép vá­sárlásáról, továbbá elment a megrendelés két nagytelje­sítményű versenygépre is. A Békés megyei repülés hamar felnőtt. <■> A németek is használták a repülőteret. Eleinte csak tartalékként, főleg futárgé­peknek. De szeptember ele­jére úgy meglepték, hogy nem lehetett tőlük tovább repülni. Hatodikén volt az utolsó üzem. A hangárajtók mögé zárt repülőgépek új tavaszra vártak. <S> A harci események alatt senkinek bántódás,a nem esett. A felszabadító szovjet hadsereg alakulatai ellenál­lás nélkül vették birtokba ezt a környéket. Másnap egy kószáló német repülőgép gyújtóbombát dobott ,a han­gárra. A tíz gép és minden felszerelés elpusztult. A beroskadt, vörösre égett bádogtető lett annyi küzde­lem és reménység temetője. <■> ... A kecses ívű hangár helyén fű nőtt. Ha volt re­pülő tévedt erre, elfordítot­ta a fejét. Hogyan is lehetne a tönkretett országban .annyi pénzt összegyűjteni, ameny- nyi a helyreállításhoz kelle­ne? Mégis újjáépült! Most már a nép államának pénzéből. 1949-ben az Országos Ma- * gyár Repülő Egyesület új hangárt; építtetett és nagy, impozáns lakóépületet. Ma sincs ennél tágasabb sehol az MHSZ repülőterein. <■> Itt nevelődött ki a népi re­pülés új oktatógárdája. Az itt végzett fiatalok m,a a sportrepülés vezető posztja­in dolgoznak, a légi mentő- szolgálat, a vízügy, a térké­pészet tapasztalt pilótái, vagy a légiközlekedés kapi­tányai. Innen indulnak a néphad­sereg légierejének leendő tisztjei, a sugárhajtású va­dászgépek repülőgépvezetői közül sokan. <■> Jó szárnyat! Ne mosolyogjuk meg érte az elődöket. Nekik még min­den álom betetőzése egy jó szárny, egy repülni is képes repülőgép vqlt. Semmi áldo­zat nem volt - sok érte. A jó szárny és a többi jó, ami a repüléshez kell, ma nem kíván ilyen áldozatokat a repülőktől. Mást kíván. Szakavatott tudást, fegyel­met; többet a fejtől, keve­sebbet az izmoktól. Csak talán hűséget, kitar­tást nem kevesebbet, mint régen. Kv.asz Andrástól és Dobos Istvántól mindmáig ez fűz össze nemzedékeket, erre volt mindig a legna­gyobb szüksége a repülőnek. 1911 óta, az első felszállástól számítva hét évtized alatt minden megváltozott. Csak egy nem. Az a szellem, .amit a latin mondás így fejez ki: Navigare necesse est!... .. A nagy kaland, ami a ró­mai kornak a hajózás volt, a XX. századnak a repülés. Szabadjon hát így fordítani: Repülni kell! ... Nehéz cipelni a 80—85 kilós cirokbálát

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents