Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

1979. június 10., vasárnap Az egyszerűbb, korszerűbb hivatali munkáért Kihelyezett ülést tartott a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága Ha azt mondom barátság.. Történetek a fagylaltról Hajdanában, boldogult gyer­mekkorom idején a nyár kö­zeledtének legbiztosabb, s egyben legkellemesebb jele volt az utcai fagylaltárus megjelenése. Akkor aztán elkezdődtek a nyafogások, kunyerálások; a szülői zseb nem maradt kifosztatlanul. Nem tudom miért, de né­hány éve nem érzem a fagy­lalt izét. Talán ez az örege­dés biztos jele? A múltkori­ban próbáltam tápot adni nosztalgiámnak: vettem egy fagyit. Csak úgy, az utcán. Kétkedésem már a vásárlás­kor megkezdődött. Kétféle íz között választhattam — elvi- leg. Mert valójában a kettőt csak együtt mérték. Ebbe még valahogy belenyugod­tam. Aztán jött a tölcsér his­tóriája. Emlékszem, régen külön élvezet volt a tölcsér majszolása. Jószívű fagyis bácsik még ráadást is adtak. Most? A rozoga, ízetlen, pa­pírvékony tölcsér épp hogy kibírta azt a néhány percet, míg behabzsoltam az édessé­get. így is került néhány csepp a ruhámra. Jöhet a mosás és a torokfájás! <s> Mór a felszálláskor üvöl­tött a kis srác: — Anyuuu! Fagyiii! Vegyél fagyiiiit! — nyújtotta elképzelhetetlenül hosszúra. A busz utasoktól zsúfolt légterét betöltötte a visítása. A dörmögő motor­zúgást is túlharsogta négy­éves torka: — Fagyiiii! — Pszt! Lacika, hallgass! — csitítgatta halkan a ma­ma, abban az illúzióban rin­gatva magát, hogy csemetéje majd követi példáját. De La­cika nem hagyta lekenyerez- ni magát. Még tekert egyet a „hangerősítőn”. Többen akaratlanul szem­es fültanúi voltak a jelenet­nek. Néhány megjegyzés is elhangzott, bizonyos elké­nyeztetett gyerekről, és a pe­dagógiai érzékkel nem ren­delkező szülőkről. Volt, aki sajnálta Lacikát. Az anyuka mentegetödzött: — Fáj a torka, azért nem vettem ne­ki fagyit. — Úristen — jegyezte meg félhangosan egy őszes férfi. — Ha nem fáj, akkor hogy ordíthat?! O A presszó pultja előtt jó néhányan sorakoznak. A fel­írás szerint csoki és puncs fagyi kapható. Hosszas vára­kozás után megjelenik egy pincérnő. De nem ám azért, hogy teljesítse a kívánságo­kat, hanem, hogy közölje: — Tessék az utcán fagylaltot vásárolni. Ott kapnak — mu­tat az ablak felé. Apelláta nincs. A várako­zók morgolódva indulnak ki­felé. Csak egy nénike fordul vissza reménykedve: — De én azt nem szeretem, mert olyan savanyú. — Akkor vegyen süteményt — néz rá ellentmondást nem tűrően a pincérnő. Végül is igaza van. Mit igényeskedik a vevő? Vegyen azt, amit kap!, — gubucz — Miről ír a Fáklya? A Fáklya június 3-án meg­jelent 11. száma a költészet ünnepének szentelt írásokkal mutatja be, hogy mit jelent a mai szovjet olvasónak a puskini örökség. Június ele­jén a Szovjetunióban ha­gyományosan megemlékez­nek a nagy orosz költő élet­művéről. A cikkeket grafi­kák, többek között Puskin tollrajzai és képek kísérik. A lap többi cikkeinek túl­nyomó része a gyermekek nemzetközi évéről szól, be­mutatja a szovjet gyermekek, szociális és kulturális hely­zetét, magas szintű érdekvé­delmét. Színes oldalakon tárul az olvasók elé a Kárpátontúl néprajzi hagyományokban gazdag, a szocialista építő­munkában fejlődő világa. Cikk foglalkozik a Kárpáti Könyvkiadó magyar olvasók­nak szóló kiadványaival, és a Zakarpatszkaja Pravda c. újság munkájával. A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Békés megyei bizottsága Szeghalmon, az úttörőtáborban tartotta ki­helyezett ülését. Első napi­rendi pontként Szeghalom nagyközségi Tanács szakszer­vezeti bizottságának tevé­kenységét vitatták meg. A beszámolóból és a hozzászó­lásokból kiderült: a megye egyik legjobban dolgozó szb munkája került terítékre, amiből sok hasznos tapasz­A KPVDSZ megyei bizott­sága legutóbbi ülésén meg­tárgyalta: hogyan hajtják végre a kollektív szerződé­sekben foglaltakat. A vizsgá­latból egyértelműen kide­rült, hogy a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek kol­lektív szerződései általában tükrözik a dolgozók és a gazdálkodó szervek érdekeit, azokkal összhangban állnak. Ugyanakkor, az eltérő gaz­dálkodási körülmények mi­att, jelentős különbségek mutatkoznak az anyagi jut­tatásokban. Ennek azonban szubjektív okai is vannak. Az Univerzál Kiskereskedel­mi Vállalatnál például a boltvezetők húzódoznak a jutalék differenciált elosztá­sától. örvendetes viszont, hogy eddig 64 dolgozó ka­pott lakásépítési, vásárlási kölcsönt, amely 822 ezer fo­rintot tett ki. A Békés me­gyei Vendéglátóipari Válla­latnál a nagy fluktuáció okoz gondot. Éppen ezért részlete­sen fogalkoznak a miértek feltárásával, a kedvezőtlen jelenségek mérséklésével. Nyugtalanító ugyanis, hogy egyetlen év alatt 548-an hagyták ott a vállalatot, kö­zülük 67-en jogellenesen szüntették meg a munkavi­szonyukat, s 119 fegyelmi ha­tározatot hoztak. A műszak- pótlékra vonatkozó rendele­tet megtartják. Az elmúlt év­ben több mint 3 millió forin­tot fizettek ki ilyen címen. Gondoskodnak a szocialista brigádok és a jól dolgozók jutalmazásáról. Erre összesen 442 ezer forintot fordítottak. A fogyasztási szövetkezetek beszámolója tarka képet mu­tat. A medgyesegyházi talatot gyűjthettek a jelen­levők. Az aktivitásra jellemző: mintegy 30 kérdést tettek fel Gyűrű Istvánná szb-titkár- nak, s a vitában is sokan kértek szót. A szeghalmiak élen jártak többek között ab­ban, hogy szocialista brigá­dokat, munkahelyi brigádo­kat alakítottak, és a tanácsi munka egyszerűsítéséért, korszerűsítéséért igen sokat tettek. A bizalmiüléseket ÁFÉSZ eléggé általánosan fogalmaz. A rendelkezésék végrehajtását számszerűen nem értékelik. Egyáltalán nincs szó a beszámolóban a túlóra, a munkaidő, a bérezés szabályozásáról és a fegyel­mi helyzetről. A békéscsabai ÁFÉSZ részletesen foglalko­zik a bérezéssel. Ez a szö­vetkezet fizeti a megyében a legmagasabb átlagbért, hol­ott gazdasági eredményei nincsenek ezzel arányban. Mindenképpen elgondolkoz­tató : tavaly átlagosan 6 szá­zalékkal emelték a béreket, mégis 200-an kiléptek. Figyelemre méltó a Gyo- ma—Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ tevékenysége. A kol­lektív szerződd és annak módosítása megfelelően se­gítette a gazdasági feladatok megoldását. A bérek alsó ha­tárát 1979. január 1-ével rendezték. Az elmúlt év au­gusztus 1-étől mintegy két­szeresére emelték a takarí­tási pótlék összegét. A me­zőkovácsházi ÁFÉSZ-nél az utánpótlás biztosítása került előtérbe. Évenként 220-an szereznek szakmunkás-bizo­nyítványt munka mellett. A túlórák száma viszont, külö­nösen a szállításnál és a sü­tőüzemnél, meglehetősen ma­gas. Jobban oda kel figyelni a szabadságok ütemezésére is. A bizottság úgy foglalt ál­lást, hogy a kolléktív szerző­dések előírásait a vállalatok, szövetkezetek 90—95 százalé­ka megtartja. Gond ott van, ahol gyenge a gazdasági munka, vagy időközben sze­mélycserék történtek a ve­zetésben. rendszeresen megtartják, és a bizalmiak élnek jogaikkal, ha béremelésről, kitüntetés­ről, üdültetésről és egyéb té­máról tárgyal a szakvezetés. A nőket megfelelő arány­ban vonják be a vezetésbe, s végzettségük, a munkában eltöltött éveik alapján a fér­fiakkal egyenlő munkabért kapnak. Sokat fáradozik az szb azért, hogy a nyugdíjba készülő dolgozók gondjainak megoldása gyors legyen, az első nyugdíjra ne kelljen so­káig várakozni. A segélyeket ugyancsak az szb javaslatá­ra folyósítja a nagyközségi tanács. Sokat segít az szb a különböző szellemi, kulturá­lis és politikai vetélkedők megszervezésében, lebonyo­lításában, a társadalmi mun­kákra való mozgósításban, a munkahelyi demokrácia szé­lesítésében. A megyei bizottság külön nagyra értékelte, hogy Szeg­halmon példaszerűen jó az együttműködés a hivatali ve­zetés és az szb között. A szakszervezet nagy érdeme, hogy jó munkahelyi légkör alakult ki, ahova szívesen járnak nap mint nap a dol­gozók. Ezután a közalkalmazottak területén levő mozgalmak, akciók, szocialista és munka­brigádok, az Alkotó ifjúsági munkaközösségek hivatali munkát segítő hatását érté­kelték. Békés megyében ugyanis a közalkalmazottak­nál az elsők között alakultak az országban szocialista bri­gádok. Az Alkotó ifjúsági munkaközösségek ugyancsak értékes pályázatokon nyer­tek országos helyezéseket, amivel a hivatali munkát egyszerűsíteni, korszerűsíteni lehet. Közös cél: a bürokratikus jelenségek kiküszöbölése, a gyorsabb, pontosabb ügyinté­zés bevezetése, az állampol­gárokkal való kapcsolat ál­landó javítása. Ügy értékel­ték, hogy a szocialista bri­gádmozgalom a demokrati­kus szellem iskolája, ez pe­dig megyeszerte nagy erőt képvisel. Uniformizálni nem lehet, hiszen a Közalkalma­zottak Szakszervezete igen heterogén, különböző mun­katerületeken dolgoznak a tagok, mások az igények. Egy azonban tény: a becsületes helytállás, a lakossági szol­gáltatás maximális színvo­nalra való emelése. Végül Kozák Sándor, a szeghalmi Nagyközségi Ta­nács elnöke adott tájékozta­tót a várossá fejlesztés idő­szerű programjáról. Battonyán jártunk a kö­zelmúltban, az ország első­ként felszabadult települé­sén. Több nemzetiség lakja, s az évszázadok alatt már lassan elmosódtak a koráb­ban mesterséges falakat hú­zó ellentétek a magyarok, románok, szerbek között. Nemcsak egy község lakosai ők, hanem — ami több — barátok is. Mit jelent ez, hogy barátság, s kiket éreznek igazi barátaiknak? Erről kér­deztünk meg néhány batto- nyait. Valamennyiüknek, a nagyközségi pártbizottság tit­kárának, a tanácselnöknek, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság nagyközségi kol­lektív tagcsoportja elnöké­nek és az egykori partizán­nak: mi jut eszébe, ha azt mondom barátság. Palkó Lajos, a párt nagy­községi bi­zottságának titkára: — Nekem 1944. szeptember 23-a jut eszembe. Akkor kez­dődött és az­óta is egyre terebélye­sedik a ma­gyar—szov­jet, vagy mondhatnám a battonyaiak és a szovjet emberek ba­rátsága. Számtalan tanújelét adták már eddig is ennek az őszinte emberi kapcso­latnak. Már az első órákban igazi baráthoz méltóan se­gítettek az élet újraindításá­ban, majd később a földosz­tásban, még később a me­zőgazdasági munkákban, a község szépítésében, gazda­gításában. De nem szűkíte­ném csak erre a barátság fogalmát. Fiataljaink szoli­dárisak voltak a kubai, a chilei, a vietnami nép harcá­val, ami talán már több is valamivel a barátságnál. Ezeket is jelentősnek tartjuk és őszinte baráti gesztusnak, de igazán kézzelfoghatóvá a barátság, az egymás segítése, támogatása, a szovjet embe­rekkel valósult meg. Nem tudtunk még olyat kérni, hogy az első szóra ne jöt­tek volna szívesen. Kezük munkája nyomán épülnek parkok, a sportkombinát, amelynek éppen ezért a Ma­gyar—szovjet barátság nevet szánjuk. Nemcsak barátunk, hanem Battonya díszpolgára is Filip Genyiszovics Kiva, aki a szovjet katonák közül először lépett nagyközségünk földjére. Az ő nevét viseli a helyi Petőfi Termelőszövet­kezet szocialista brigádja és a határőr őrs is. Szóval ez jut arról eszembe, hogy barát­ság. Borka Sán­dor, a nagy­községi ta­nács elnöke: — Nekem ilyenkor rögtön az jut az eszembe, hogy milyen pillanatok alatt váltak barátokká azok a szov­jet katonák, akik hoz­............. zánk jöttek t ársadalmi munkában dol­gozni. Ami örvendetes, a fia­talok, de az idősek is meg­állították őket, érdeklődtek, hogy érzik magukat, van-e szükségük valamire. Jó volt látni, hogy itt-ott kisebb csoportok alakultak ki, ahol a középpont a szovjet kato­na volt. Közlegények, tisztek egyaránt szívesen álltak le beszélgetni munka után és nem utasították vissza a szíves invitálást, hogy együtt igyanak meg egy pohár sört, aminek lényege nem maga az ital volt, hanem az annak okán kialakuló barátságok, beszélgetések. Minden kato­nát meghívtak a lakásukra az itteniek, és igazi magya­ros vendégszeretettel látták el őket. De mondhatnék más pél­dát is a barátságról. Két év­vel ezelőtt a szomszédos Ro­mán Szocialista Köztársaság­ból, Pécskáról látogattak el hozzánk tapasztalatcserére. A román mezőgazdasági szakemberek tavaly már ná­lunk mutatták be, hogyan kell nagyüzemi módszerrel Kollektív szerződések Van még tennivaló a kereskedelemben is A. R. Óvodások Fotó: Martin Gábor a legjobb eredményt elérni a napraforgó-termesztésben. A szántástól, vetéstől a be­takarításig mindent ők csi­náltak, mi pedig viszonzás­képpen megismertettük ve­lük a kukoricatermesztést, amelyben mi vagyunk job­bak. Túl a gazdasági érde­keken barátságok is szövőd­tek a két mezőgazdasági üzem dolgozói között, ami legalább annyira fontos, mint a gazdasági. Én ezekre gondolok, ha a barátság szót hallom. Oszip Jó- ;zef, a Ma­gyar-Szov­jet Baráti Társaság nagyközsé­gi tagcso­portjának dnöke: — Barátság? írről sok minden :szébe jut a2 embernek, i barátok, a battonyai emberek, a szűkebb baráti kör, meg a nagyobb is, an­nak a társaságnak a barát­sága, amelynek tagcsoport­elnöke vagyok. Ez a barát­ság az élet minden területéi átfogja, a fejlődésünk egyik fokmérője is. De eszembe jut az a baráti kapcsolat is, amil a leninvárosiakkal alakí­tottunk ki tavaly. Az or­szágban elsőként ők kapták meg a kollektív tagcsoport címet, mi közvetlenül má­sodikként utánuk. Együtt­működési megállapodást is kötöttünk, amelynek leg­főbb célja, előbbre lépni munkánkban, a szovjet- magyar barátság jegyében Az idén áprilisban írtunk alá egy megállapodást, amely szerint felváltva tartunk közös elnökségi ülést, egy­szer nálunk, egyszer Lenin- városban. Közös kiállítást is tervezünk, amelyben mi be­mutatkozunk a leninvárosi- aknak, ők pedig a battonyai- aknak. A két MSZBT-tag- csoport egyre erősödő, széle­sedő barátsága jut eszembe a kérdésről. Roczkó György — Próka: — A népek ba­rátsága jut eszembe, meg az, hogy min­denki sze­resse egy­mást úgy, ahogyan mi, partizá­nok szeret­tük bajtár- ------- ”■■■“ sainkat, pa­rancsnokainkat. Nézze, itt van ez a levél szovjet bará­tomtól : Janpolszki Iszak Markovics kapitánytól. Pa­rancsnokom volt a felszaba­dító harcokban. Rendszere­sen levelezünk, sokszor szé­gyellem is magam, mert bi­zony nem egy esetben két levél is érkezik Moszkvából, mire én egyet válaszolok. Személyesen is felkeressük egymást. Tavaly én jártam náluk, személyzeti vezető lett egy moszkvai gyárban, most már nyugdíjas. Ügy gondo­lom — meg szeretném is na­gyon —, ha községünk fel- szabadulásának közelgő 35. évfordulóját együtt tömhet­nénk itt, Battonyán. Meg eszembe jut Steinmetz hősi halált halt parlamenter is, akivel együtt szolgáltam, s akivel igazi jó barátságban voltam. Nagyon szerettük egymást, sírtam és átkozód- tam a temetésén. A gyáva, gálád fasiszták golyója ol­totta ki fiatal életét. Sok­szor elképzelem magamban, mi lett volna belőle, mit csinálna most, biztos ő is eljött volna hozzám megláto­gatni. A fényképét állandó­an magamnál hordom és gyakran gondolok rá is meg a volt parancsnokomra is. Szerintem ez a barátság, amely egy életen át tart. B arátság. A legszentebb emberi kapcsolat. Azt jelen­ti, hogy jóban, rosszban együtt kell lenni, az erősebb­nek támogatni a gyengébbet, váll-váll mellett haladva előre azon az úton, amelyen barátsággal lehet leghama­rabb elérni a végállomáshoz. Kép, szöveg: Béla Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents