Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
1979. június 29., pétitek SPORT SPORT SPORT SPORT flz osztályozón voltam... A falazó gyalogló Bevallom, az életben sok mindent nem értek. Vasárnap délelőtt például azt nem értettem, hogy a Viharsarok gyaloglóverseny eredmény- hirdetésekor a 20 kilométeres szám győztese, Kovács Károly, a Békéscsabai Előre Spartacus versenyzője miért nem lehetett ott a győzelmi dobogó legfelsőbb fokán? Köztudott, hogy az atlétikában a hosszú távú versenyek a „gyilkos” versenyszámok közé tartoznak. Itt az ember az eredményekért, a másodpercekért szinte minden alkalommal egy darabkát ad az életéből. Az ellenfeleken túl a stopperórával is meg kell küzdeniük. (Nem úgy, mint a labdajátékokban. Említhetném a focit. A tíz mezőnyjátékos közül ha egy-két ember nem húz, azt nem biztos, hogy megérzi a csapat.) Ha egy futó, gyalogló mondjuk lazít — jóllehet győzhet —, a stopper mutatja a kegyetlen igazságot. Nos, a távgyaloglás is gyilkos szám, az edzésekhez kitartás, idő, sok idő szükséges. Munkaidő-kedvezményt e sportágban csak az első osztályú, vagy a válogatott kerettag kap. A fentebb említett versenyzőhöz nem volt kegyes a sors, nem részesül kedvezményben. Munkaidő előtt és után edz, edzőtáborba nem, vagy igen ritkán jut el. Ráadásul a versenyeket megelőző, sőt a verseny napján is dolgozik. Kovács Károly szakmáját és foglalkozását tekintve kőműves. Szombaton is késő délutánig munkahelyén dolgozott. Betonozott, falazott. Vasárnap a versenyre munkahelyéről csak úgy engedték el, ha fél 11-re visz- szaér, s tovább dolgozik. A rajt előtt egy órával motor- kerékpárral érkezett, majd verseny után gyors zuhanyozás, ezt követően magára öltötte ruháját, s máris indult vissza munkahelyére. A gratulációk egy részét a berregő MZ-n ülve fogadta, s negyed 11 előtt néhány perccel elrobogott... Gondoljuk csak el, ezzel szemben egy alacsonyabb osztályban szereplő futballistát kényelmes, panorámás autóbusz viszi a pályáig, felszereléséről gondoskodnak. A meccs után, legyen az bármilyen színvonalú is, gyakorta kellemes este vár a „fiúkra”. Nem a sport ellen szólok, jóllehet magam is aktív versenyző voltam. Annál inkább az olyan szemlélet ellen, amelyik minőségi sportnak tünteti fel a tömegsportjelleggel működő egyesületeket, a tehetséges, eredményeket produkálók elé valódi vagy mondvacsinált akadályokat gördítenek. Kovács Károly ezért nem vehetett részt a győzelmét, sikerét ünneplők között. Talán, ha a lakóhelye futballcsapatában rúgná a bőrt... Atlétikai életünk viszont szegényebb lenne egy tehetséges fiatallal. Ezért pedig nagy kár lenne! Az utóbbi esztemlőkben ismét hallatnak magukból megyénk atlétái. Ügy tűnik, a kitartó, kemény munka meghozza gyümölcsét. Ahhoz viszont, hogy ez a gyümölcs beérjen, jó kertész módjára kell gondozni a palántát, a fiatal hajtást, vagyis a minőségi sport szempontjából fokozottabb figyelemmel kell segíteni az utánpótlást, a tehetséges fiatalokat. Szekeres András Amikor vasárnap déli fél 1 óra tájt Orosházán az üvegbolt felé ballagtam, odaérve, szokatlan látványban volt részem. A környék tele volt a labdarúgás iránt érdeklődő emberekkel, akik izgatottan lesték azokat a járműveket, melyekbe talán még beférnek és elutazhatnak az OMTK labdarúgócsapatának osztályozó mérkőzésére. És amikor 'több, mint 100 kilométerre Orosházától, elérkezett a délután 4 óra, 6— 8 autóbuszon és személyautók sokaságán érkezett 800— 1000-es tömeg állt sorba Tö- rökszentmiklóson, a városi sportkör szép fekvésű, gondozott füves pályája bejáratánál, hogy szemtanúja lehes- sefi városa megyei bajnokságot nyert labdarúgócsapata olyan mérkőzésének, melyből ha győztesen kerül ki, az ország második vonalába kerülhet. Az NB II lehetősége tehát megmozdította Orosháza sportkedvelőit, de még a környéket is, mert a mérkőzés kezdete előtt a szomszéd községekből is özönlöttek a nagy tétű találkozó megtekintésére. Ott volt Orosházáról minden reménykedő ember, de talán az is, aki az ellenfél győzelmét remélte. NŐI KÉZILABDA BÉKÖT KUPA 79 A Békéscsabai Kötöttáru- gyár tömegsport- és szak- szervezeti bizottsága idén is megrendezi a BÉKÖT női kézilabdakupa tornáját. Az ünnepélyes megnyitó ma, 15 órakor lesz a Békéscsabai Vízmű SC Szabolcs utcai sporttelepén. A megnyitó után a csapatok — GRABOPLAST, PATEX, Budapesti Frottírgyár, Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat, Gyulai Harisnyagyár, BFK Debreceni Gyára, Váci Kötöttárugyár, Halasi Kötöttárugyár és a BÉKÖT — a csoportmérkőzéseket játsszák le, a Vízmű és a Békéscsabai 10. sz. Általános Iskola kézilabdapályáján. A helyosztó mérkőzéseket szombaton (június 30.) 10 és 14 órától a Vízmű-pályán rendezik. Az ünnepélyes eredmény- hirdetést június 30-án, 18 órakor a Békéscsabai Kötöttárugyár kultúrtermében rendezik. És amikor a nagy melegbén magabiztosan kifutó és hatalmas fizikumú, több volt NB-s játékossal rendelkező bányászcsapat ellen negyedóra elteltével a magára talált orosházi csapat átvette az irányítást, majd a hosz- szabbítás perceiben is fölényben, biztosan tartva kezében a mérkőzést, Feró góljával nyert — nagy volt az öröm. A mérkőzés lefújása után önfeledt ujjongásba tört ki a sok száz orosházi és futott be csapata ölelésére, ünneplésére. Csókolták a játékost, edzőt, szakosztályelnököt, hiszen megvolt az NB II! De a hazautazok gondolatában már a jövő derengett. A csapat, a szakosztály és sportegyesület megtette a magáét a magasabb szint eléréséért. De azok, akik most már az Egert, a SZEOL AK- ot, «a Nyíregyházát, a Szarvast, a Bcs. TASK-ot, a Gyulát és a többi NB Il-es csapatokat láthatják majd Orosházán — arra kérik a várost, hogy az eddigieknél még fokozottabban segítsék a labdarúgást, nyújtsanak olyan támogatást, hogy ne ' csak egy év legyen Orosháza labdarúgásának magasabb szintű szerepléséből. Az NB II már rangot jelent a város sportjának. Diniák B. Ferenc 57 sikeres pályázat A KISZ, az OTSH és az Állami Ifjúsági Bizottság az Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom létesítmény-feltételeinek javítására az év elején pályaépítési pályázatot írt ki. összesen 105 pályázat érkezett be. Az elbírálásra létrehozott bizottság 57 pályázatot javasolt elfogadásra, illetve ezek között került felosztásra az előirányzott tízmillió forint, amelyből az OTSH hét-, a KISZ kettő-, az ÁIB egymillió forintot ad. A támogatás alapján épülő létesítmények értéke 154,3 millió forint, ebből 32,3 millió a társadalmi munka. TEKE Az NB II női mezőnyének tavaszi végeredménye Keleti csoport 1. DÉLÉP 9 7 1 1 47-25 15 2. Ózd 9 6 - 3 43-29 12 3. V. Ikarus 9 6 - 3 42-30 12 4. K. Sör 9 6 - 3 42-30 12 5. Bcs. MÁV 9 4 2 3 42-30 10 6. Csepel 9 4 - 5 36-36 8 7. Mák. VSC 9 3 1 5 32-40 7 8. Szó. MÁV 9 3 - 6 26-46 6 9. Sz. VSC 9 2 - 7 25-47 4 10. Ny. Taurus 9 2 - 7 25-47 4 Képünkön bemutatjuk a gyomai Mezőgazdasági Szakmunkásképző női kézilabdacsapatát, amely nemrégiben a Kétegyházán rendezett mezőgazdasági szakmunkástanulók nemzetközi sportversenyén Békés megye képviseletében első lett. Álló sor, balról: Körömi, Alexa, Kovács T., Gubucz József testnevelő, Koczka, Vida, Lovas. Elöl: Simon, Chlebik, Kovács A., Seprenyi, Resetár Fotó: Szántó Péter Békés megye képviseletében Q8P Immár másodízben Szeged ad otthont az idén az úttörőolimpia nyári versenyei országos döntőinek. A XV. alkalommal sorra kerülő, ma kezdődő versenysorozaton a következő Békés megyei versenyzők képviselik színeinket. Atlétika: Nácsa Imre (Dé- vaványa), Gyűl vészi Aranka (Ecsegfalva), Hegyi István (Békéscsaba), Magda László (Szeghalom), Almádi Annamária (Békéscsaba), Wegroszta Edit (Gyula), Kukla József (Gyula), Kulcsár Ferenc (Békéscsaba), Gyimesi András (Csorvás), Kesjár Gyula (Békéscsaba), Zvolenszki Edit (Gyula), Mi- holecz Ildikó (Békéscsaba), Pataki Gabriella (Békéscsaba), Faragó Mariann (Békéscsaba), Prohászka Tamás (Gyula), Gajdán János (Gádoros), a szeghalmi Vigh Matild isk. 4x100-as leányváltója, az orosházi 2. sz. isk. 4x100-as fiúváltója, a gyulai 3. sz. isk. leány négytusa- csapata, Gyarmati Csaba (Gyula), Balogh Julianna (Gyula), Baksa Imre (Gyula). Tollaslabda: Farkas László, Mórocz Tibor, Imre Zsolt, Orbán József és Nagyszénás csapata. Torna: Varga Teréz (Elek), Rakozov Éva (Battonya), Torda Edit (Orosháza), Papp Zsuzsanna (Szeghalom), Zsi- la Katalin (Szeghalom), Zipperer József (Orosháza), Hoffmann Róbert, Zsilka Mihály, Fodor József, Lóne- án Rudolf, Hábán Endre, Ujj László, Molnár László (valamennyien Battonya), Bcs. 2. sz. iskola leány- és a battonyai 2. sz. isk. fiúcsapata. Úszásban nem jutott Békés megyei versenyző az országos döntőbe. TENISZ Békéscsabán ifjúsági férficsapatok részére területi bajnokságot rendeztek. Az előre benevezett 9 megyei bajnok együttes közül csak 6 jelent meg a viadalon. A mezőnyből magasan kiemelkedett a Nyíregyházi Vasutas együttese, akik szinte pontveszteség nélkül nyerték meg a bajnokságot. A döntőben 7:0-ra nyertek a Szentesi Kinizsi ellen. Megyénket a Gyulai Lendület együttese képviselte szerény eredménnyel, de meg kell jegyeznünk, hogy ezek a fiatal teniszezők még nem sok lehetőséget kaptak — a szakosztály szerény anyagi helyzete miatt — a tenisz- versenyeken való részvételre. A területi bajnokságot nyert Nyíregyházi Vasutas vehet részt a dunántúli terület és a két budapesti körzet győztes csapataival az országos döntőn. A területi bajnokság végeredménye: 1. Nyíregyházi Vasutas, 2. Szentesi Kinizsi, 3. Debreceni EAC, 4. Egér, 3. Kecskeméti SC, 6. Gyulai Lendület. * * * A hét végén Békéscsabán az idén is megrendezik az Udvarhelyi teniszemlékversenyt. Az összecsapások pénteken 8.30, szombaton és vasárnap 8 órakor kezdődnek, a Kórház utcai sporttelepen. Cselgáncshíradó Salgótarjánban rendezték meg az idei III. osztályú cselgáncsbajnokságot. A versenyen részt vett két szalvais versenyző jól szerepelt. A 86 kg-ban (8 induló) Zele- nyánszki András első helyen végzett, minden mérkőzésén iponnal nyert. A +95 kg- ban (7) Melis Pál 2. lett. Budapesten rendezték meg az OKISZ Kupa küzdelmeit, melyen hét ország versenyzője lépett tatamira. A magyarok közül csak azok indulhattak, akik az I. osztályú rangsoroló versenyeken eredményesen szerepelték, pontot tudtak szerezni. Az első félév utolsó felnőttversenyén 13 Szalvai-versenyző indult. A békéscsabaiak jó benyomást keltettek. A hét súlycsoportból ötben bekerültek a legjobb öt közé. Jó formában versenyzett Gyá- nyi János (78 kg), aki súlycsoportjában az igen erős mezőnyben az első helyen végzett. Nagy László (71 kg) bronzérme is szép teljesítmény. Sütő (95 kg) nagy mérkőzést vívott a tavalyi junior EB ezüstérmesével, Szepesivel (Ű. Dózsa). A csabai versenyző ötpontos fölénnyel győzött, de nem bírt szovjet ellenfelével, s így az 5. helyen végzett. Formájuk alatt versenyeztek Radnai, Kovarszki T„ Balogh, Deák F. és Feigl. (Deák Attilát az orvos mandulagyulladás miatt nem engedte versenyezni.) "■ * * A szalvaisok a következő eredményeket érték el: 65 kg (23) 5. Radnai Csaba, 71 kg (23) 3. Nagy László, 78 kg (26) 1. Gyányi János, 95 kg (13) 5. Sütő Károly, + 95 kg 5. Sáfián Sándor. Békéscsabán rendezték meg a B területi cselgáncs vidékbajnokság ifi I. kor- csoportú versenyét. A viadalon 8 egyesület 56 versenyzője lépett a küzdőtérre. A győztesek és a szalvaisok eredményei: 60 kg (8) 1. Szabó íJános (D. Dózsa), 2. Dögé Ferenc (H. Szalvai)... 5. Brlázs János (H. Szalvai), 65 kg (15) 1. Berki János (SZEOL AK)... 3. Megyeri György (Szalvai), 71 kg (17) 1. Kovarszki János (Szalvai), 78 kg (7) 1. Kanalas József (KSC)... 3. Mizser Dávid (Szalvai)... 5. Kovács Pál (Szalvai), 86 kg (6) 1. Fekete Tibor (KSC), 95 kg (1) 1. Budai Sándor (SZEOL AK), + 95 kg (2) 1. Szalai István (SZEOL AK), 2. Bereczki Sándor (Szalvai). A területi versenyen kiemelkedtek a 60 és a 71 kg-osok összecsapásainak döntői. A Békéscsabai Szalvai SE versenyzői ezzel befejezték I. félévi versenyidényüket. A bajnokság második felében 10-en küzdenek még az I. osztályú címért és 7 judós az aranyjelvényért. Petrovszki Mihály és Me- kis János 'sérülése rendbejött, s így az augusztusi edzőtáborozás munkájába már ők is bekapcsolódnak. BUDAPEST, I. műsor: 16.10 Hírek. 16.15 A Jakusidzsi templom (sz.). Japán film. 16.45 Természetbarát (sz.). 17.05 Játék a betűkkel. 17.30 Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. 18.05 öt perc meteorológia. 18.15 Nyitott boríték. 18.45 Kirándulók, figyelem! 19.10 Esti mese (sz.). 19.20 Tévétorna (sz.). 19.30 Tv-hiradó (sz.). 20.00 Emlékünnepély Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából (sz.). Közv. a Nemzeti Színházból. A szünetben: Kb. 20.40 Sziget—Liget—Szigliget (sz.). Kb. 22.05 Delta. 22.45 Tv-hiradó 3. (sz.). II. műsor: 20.01 Szerelmeitek emléke (sz.). Tévéfilm. 20.50 öt perc meteorológia (ism.). 20.55 Természetbarát (sz.. ism.). 21.15 Tv-hiradó 2. (sz.). 21.35 Vezetők klubja. BUKAREST: 7.00 Iskolatévé. 8.00 Filmarchiv. Ismétlés. 9.35 Énekkari album. 14.30 Német nyelvű adás. 16.35 A volánnál. Autóvezetők műsora. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv-hiradó. 17.45 Az ország nagy színpadán. Dőlj megye. 18.20 Angol tudományos dokumentumfilm. 18.40 Zenei kaleidoszkóp. 19.35 Tv-hiradó. BELGRAD I. műsor: 17.40 Magyar nyelvű tv-naplő. 18.15 Kicsiny világ — gyermekműsor. 18.45 Zenei klub. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Zenei rajzfüzet. 21.05 Golgota — filmsorozat. 22.40 Korunk dossziéja: 1976. 23.40 A zabáló nő — angol játékfilm. H. műsor: 16.45 A hadsereg sportbajnokságának szemléje. 17.00 A hadsereg sportbajnoksága (közv.). 20.00 Az el nem kötelezettek kultúrája. 21.00 Huszonnégy óra. 21.20 Emlékezések. 22.05 Kézilabda: Jugoszlávia—Szovjetunió. 23.20 Dubrovnik! nyári játékok. RáDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Mindnyájunk felelőssége. 8.37 Örökzöld dallamok (ism.). 9.33 Óvodások műsora. 9.53 Lottósonso- lás. 10.05 Hívogató. 10.35 ősszel. Arany János versét elmondja Bessenyei Ferenc. 10.40 Fúvós- művek. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Gondolat. 11.45 Operaáriák. 12.35 Hétvégi panoráma (ism.). 13.57 Kóruspódium. 14.17 Cigánydalok. 14.44 Magyarán szólva... 15.10 Schumann: Nyitány, scherzo és finálé. 15.28 Sirius kapitány és a Csillaglány. Rádiójáték. 16.05 Operarészletek. 17.10 Heinz Holinger oboázik. 17.35 Láttuk, haUottuk. 18.00 Nóták. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Tipegő (ism.). 19.35 Nagy siker volt! 20.25 Operettrészletek. 20.54 A Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételeiből. 21.30 ötödik forduló. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Népdalkórusok. 22.45 A félelmetes Zombi. 23.00 Kamarazene. 0.10 Dzsesszíelvételek. PETŐFI RADIO: 8.05 Operettegyüttesek. 8.28 Kína 30 éve. 8.33 Magyar operaénekesek. Déry Gabriella (ism.). 9.23 Nóták. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Ze- nedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk (ism.). 13.15 A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. 13.30 A zene titka. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Helyettem Írták? 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Három szerző — három sláger. 18.43 Szimfonikus zene. 19.17 Hallgatóink figyelmébe! 19.18 Az európai popzene csillagai. 20.00 Félóra népzene. 20.33 Iránytű. 21.35 Operettrészletek. 22.10 Kellemes pihenést! SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hi- rek. Operettkeringők. Számítástechnika a gyakorlatban. Riporter: Merza Jenő. Az M7-es együttes énekel. 17.30 Intermez- zó. Szerkesztő: Kutas János. (Zenei beszámolók a hónap alföldi zenei eseményeiről: a szolnoki szövetkezeti országos kórustalálkozóról — a karcagi zeneiskoláról. Bemutatjuk a kecskeméti Kodály zeneműboltot.) 18.00 Alföldi krónika. Délutáni minikoktél. 18.26—18.30 Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Békési Bástya: 4 órakor: A reménység szele, 6 és 8 órakor: Ned Kelly. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Ulza- na, 7 órakor: Különben dühbe jövünk. Békéscsabai Kert: Száll a kakukk fészkére. Békéscsabai Szabadság: délelőtt 10, és délután 4 órakor: A vörös pecsét; 6 és 8 órakor: Agyő, haver. Békéscsabai Terv: Megtalálták a 7. századot. Gyulai Erkel: Holnap elintézzük, drágám! Gyulai Kert: Az utolsó szolgálat. Gyulai Petőfi: Sugarlandi hajtóvadászat. Orosházi Partizán: Meztelen bosszú. Szarvasi Táncsics: Kéz kezet mos. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055