Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
Tudomány — technika REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS Izotópok a gyógyításban Izotópos vizsgálat a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiája lipcsei Izotóp Intézetében (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Már 1910-ben megállapították, hogy a legtöbb elem olyan atomból áll, amelyeknek rendszáma azonos, kémiailag tehát azonosak, de atomsúlyük különböző. Ezek az atomok a kémiai periódusos rendszerben azonos helyre kerülnek, innen ered elnevezésük : izotópok. A Cu- rie-házaspár jött rá 1934-ben, hogy mesterséges úton is előállíthatok radioaktív elemek. A magfizika fejlődésével lehetővé vált, hogy bármely elem radioaktív izotópját előállítsák. Ez magával hozta, hogy mindazokat a radioizotópokat, amelyeknek a felezési ideje nem rendkívül rövid, mint elemet, vagy mint vegyület alkatrészét az iparban, a mezőgazdaságban és az orvostudományban, illetve biológiában nyomjelzőként felhasználhatjuk. A radioizotópokat napjainkban, de különösen a közeljövő orvostudományában sem diagnosztikai, sem kutatási feladatok megoldásában nem nélkülözhetjük. Az anyagcsere, a hormonháztartás bizonyos kérdései éppúgy, mint a szervezetbe vitt gyógyszerek, károsító anyagok, például jelzett baktériumok, vírusok sorsa, kiválasztódása, kiürülése, térbeli eloszlása izotópokkal viszonylag könnyen és pontosan vizsgálható. A fejlődést elősegítették az új műszerek, elsősorban az ún. szcintillációs detektor és az automatikus számlálók. Az izotópok az orvostudományban azért terjedtek el olyan gyorsan, s azért törnek be egyre újabb területekre, mert olyan érzékeny mérőmódszerek állnak rendelkezésünkre, amelyek mellett a legfinomabb analitikai mérleg is eltörpül. Izotópokkal ugyanis a vizsgált szervezet tömegéhez képest elhanyagolható mennyiségű anyagot lehet nyomon követni anélkül, hogy a szervezet normális funkcióiban részt vevő egyéb anyagokat bármilyen irányban befolyásolnánk. Az orvosi izotópdiagnosztika az ún. nyomjelző módszerből fejlődött ki, amelyet biológiai kísérletben 1937- ben a magyar Hevesy alkalmazott először, amikor ólomizotópot használt vörös vértestek jelölésére. Nagy utat tett meg a tudomány ettől kezdve napjainkig, amikor az 'izotópdiagnosztika mindennapos vizsgálati módszerré vált. Villanyórák sorozatban Sorozatban készülnek a háztartási fogyasztásmérők a bulgáriai Mihailovgrad gyárában (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Ma már a tanyasi házak kivételével alig akad olyan lakás, amelyben jól látható helyen ne tűnne fel a falra szerelt villanyóra. Az áram- szolgáltató fővezeték végén található ez a szerkezet, a fogyasztásmérő, és rendszerint vele együtt a biztosíték. Ezen a ponton érkezik a villamos energia, amely otthonunkban munkát végez. Energiája főzéskor, fűtéskor, vasaláskor, kávéfőzéskor melegít, a jégszekrény belsejét hűti, a mosógépben, a porszívóban és más motoros háztartási készülékekben közvetlen mechanikai munkát végez és a sötétben világít. Ma már nehezen élhetünk ezek nélkül. A villamos energiát, amelyet felhasználnak, meg kell fizetnünk, és ennek mennyiségét méri a villamos fogyasztásmérő. Magán a fogyasztásmérőn először is a számlálódobot találjuk meg. Ez mutált ja az igénybe vett villamos energiát kilowattórában. Két leolvasás állása közötti különbség megfelel az erre az időre jutó fogyasztásnak, ezt találjuk a villanyszámlán is. A mérőn áthaladó áram erősségével arányos sebességgel forgó alumínium tárcsa hajtja a számlálóművet. Rajta két piros jelzés van. Ha minden áramfogyasztót kikapcsolunk, ez csak addig foroghat tovább, amíg az egyik piros jel velünk szembe nem kerül. Ha azt tapasztaljuk, hogy lassan, de mégis tovább forog annak ellenére, hogy egyetlen készülék sincs bekapcsolva, akkor a lakás villamos berendezése vagy valamelyik készülék hibás (pl. földzárlatos). Minden fogyasztásmérőn találunk egy adattáblát, amely feltünteti a hálózat feszültségét, a fogyasztásmérő méretezését, stb. A fogyasztásmérő alátéttábláján két biztosítót találunk. Az egyik ólomzárral zárt fedél mögött van, mellette pedig egy kis- automatának nevezett elemet helyeztek el. A megengedettnél nagyobb teljesítményű fogyasztó bekapcsolásakor ez a biztosító bizonyos idő múltán kiolvad, zárlat esetén pedig azonnal kikapcsol. Az AUTÓKER értesíti közületi vásárlóit, hogy 1979. július 1-től kezdődően vásárlásaik alkalmával 3000 Ft- os értékhatárig csak készpénzt fogad el. Hitelvásárlás csak 3000 Ft értékhatár felett lehetséges. A Békés megyei Tanács 3. sz. Sütőipari Vállalata (Gyula, Petőfi tér 2.) pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére — gyulai munkahelyre — szakképzett sütőipari boltvezetői és helyettesi, valamint tehergépkocsi-vezető részére. JELENTKEZÉS: a központi irodában. Háromszobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Gyula, Gyón! Géza 6. ___________________ E gyszobás, utcai, kertes fél ház, kövesút mellett, sürgősen eladó, fizetési kedvezménnyel. Ajánlatokat „Erzsébethely” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._________ k ülön bejáratú szoba, fürdőszoba-használattal albérletbe kiadó. 5600 Békéscsaba VII. kerület, Somogyi utca 6. szám. Mezőmegyer.______________________________ Eladó 5 db új 165 x 13-as szovjet radiál gumiabroncs. 5600 Békéscsaba, Trefort u. 14.____________ H áromszobás, központi fűtéses, kertes családi ház kp. + OTP- átvállalással eladó. 5600 Békés- csaba, Majakovszkij u. 17. Gyula, Máriafalván, Kölcsey ut- ca 3. számú családi ház eladó. Í500-as Fiat, áron alul eladó. 5630 Békés. Szabadkai u. 32. Érdeklődni délután.________________ M ost műszakizott. 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Pásztor u. 101., 6. számú garázs, vasárnap.________________________ O TR-kazán eladó. Gyula, Kerecsényi utca 22,__________________ B ékéscsabai, háromszobás, erké- lyes, IV. emeleti, tanácsi bérlakásomat kizárólag háromszobás gyulaira cserélném. „Július” jel- igére a békéscsabai hirdetőbe. Naposcsibe előjegyezhető Június 30-ra. Békéscsaba, Sallai u. 33. Telefon: 11-38«.__________________ J ó állapotban levő 250 köbcentiméteres Jawa motorkerékpár eladó. 5500 Gyoma, Vörös Hadsereg út 13,________________________ Családi ház nagy telekkel eladó. „Beköltözhető” jeligére a békéscsabai hirdetőbe.________________ B ékéscsaba, Kulich-lakótelep 9. sz. C lépcsőház ni. emelet 1. kétszobás, loggiás lakás és ZC rendszámú Wartburg eladó. Eladó Békésen, a Malomasszony- kertben, közel a Gyulai úti zsiliphez két 600 négyszögöles kert és MPM 10-eshez eredeti pótkocsi, eke, egy pár körmöskerék. Érdeklődni: 5630 Békés, Rózsa u. 1.__________________________ Eladó igás szamár stráfkocsival, 1 éves szamárcsődör és egy könnyű gumis kocsi. Kétsop- rony. Tanya 160. sz. Kistölgyfa csárdával szemben (Baukó). Fiat 128-as eladó. Sarkad, Bánát utca 1. Fazekas._________________ 1 0/60-as Diamant síkkötőgép eladó. Békéscsaba VII. kér., Rajk L. u. 26,__________________________ Elcserélném debreceni új, kétszobás, étkezős, 60 négyzetméteres, II. emeleti OTP-s társas lakásomat hasonló gyulaira. Érdeklődni: Gyula, Budapest krt. 52. 1/4.____________________________ T örzskönyvezett pekingi kutya- kölykök eladók. Gyula, Tavasz Eladó Békéscsaba, Földvári utca 18. szám alatti udvari házrész — két szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, különálló garázs és fáskamra. Érdeklődni: a fenti címen, hétköznap 17' órától, vasámap egész nap._______________ V askerítések helyszíni összeállítással megrendelhetők. Vári Mihály lakatos- és esztergályosmesternél, 5920 Csorvás, Békéscsabal út 30.______________________ 1300-as Polski-motor, -sebváltó eladó. 5600 Békéscsaba VII., Karikás u. 18. Érdeklődni: 16 óra után. _____________________________ C H forgalmi rendszámú 600-as Trabant Combi jó állapotban eladó. Békéscsaba, Kisszik u. 2. C lh. rv. e. 3. sz. alatt Zongora eladó. Érd.: Békéscsa- ba, Sallai u. 56„ 17 óra után. Kétszobás, OTP-s lakás eladó. Békéscsaba, Vécsey utca 3. ni. e. 11._____________________________ 3 00 mázsa trágya, 1 db nehézhasas tehén, 1 bika és 1 üsző- borjú eladó. Érdeklődni: Dobozi hid, gátőrház.____________________ G yula, Budapest krt. 2. IV/17. lakás kp. plusz OTP-átvállalással eladó.________________________ 5 600 Békéscsaba, 240. számú tanya lebontásra eladó.____________ E gyszobás utcai házrész azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: délelőtt 9-től 11-ig, délután 3-tól 5-ig. 5600 Békéscsaba V. ke- rület, Mikszáth út 18. szám. G—72-es húshibrid naposcsibe előjegyezhető. Bereczki József- né, 5650 Mezőberény, Deák Ferenc u. 49._____________________ K étszobás családi ház fizetési könnyítéssel, sürgősen eladó. 5712 Szabadkígyós, Lenin u. 70. 18 db malac eladó. 5672 Murony, pecei iskola, Bereczki Gábor. Négyéves 412-es Moszkvics eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap délután. 5600 Békéscsa- ba, Achim-ltp. M 2/2. Horányl. Belső építéshez telek eladó. 5600 Békéscsaba, Micsurin u. 63. szám,______________________ K özépkorú férfi anyagismerettel elhelyezkedne vállalatnál vagy kisiparosnál ügyintézőnek vagy saját kocsival személygépkocsivezetőnek. „1500-as Zsiguli” jel- Igére a békéscsabai lapkiadóba. Betonkeverő gép és 300-as szalagfűrész eladó. Újkígyós, Szent István u. 41.________ J ó állapotban levő Babetta eladó. Békéscsaba, Szőlő u. 79. Hirdessen lapunkban! A Tejipari Szállíté 1 Szolgáltató és Készletező Vállalat forgalmi telepe vesz fel. Jelentkezés: Gyula, Mártírok útja 3. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonnak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik a felejthetetlen, drága jó édesanya, nagyanya, dédnagymama, ÖZV. CSETE DEZSÖNÉ szül. Berndt Anna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család Gyula, 1979. június hó autószerelőket Az Orosházi Üveggyár felvételre keres gyakorlattal rendelkező, színesfémöntésben jártas, öntö szakmunkást Fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: a gyár felvételi irodájában. Az Orosházi Üveggyár az alábbi szakmákban keres felvételre dolgozókat: LAKATOS, CSŐSZERELŐ, KŐMŰVES, GÉPKEZELŐ, VILLANYSZERELŐ, ELEKTROMŰSZERÉSZ, RAKODÓMUNKÁS, VASŰTI KOCSIRENDEZŐ. A szakmunkások közül jelentkezhetnek a most végző szakmunkástanulók is. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. Szövetkezetünk (elkészült a Szarvasra érkező hazai és külföldi vendégek fogadására IT rendszámú Moszkvics Combi 1981-ig érvényes műszakival eladó . Gyula, Dobozi út 24._______ G yula, Réz József utca 33. szám alatt három szoba összkomfortos ház 400 négyszögöl telekkel azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: bármikor._____________ T elek eladó Gyulán, Galbács- kertben, tervrajzzal, építési engedéllyel. Érdeklődni: délután, Réthy Lipót 15. alat.____________ 8 éves, 2 évre műszakilag levizsgáztatott Renault 10 eladó. Érdeklődni lehet: Gyula, Karácsonyi u. 8. szám alatt._________ Elcserélném békéscsabai, 46 négyzetméteres, összkomfortos, II. emeleti, szövetkezeti lakásomat budapestire. Ajánlatokat ..Tanácsi is lehet” jeligére a békéscsabai lapkiadóba.________ B ékés központjában felépülő társas vagv ikerházhoz társakat keresek. Varga, Békés, Bolyai 36. ________________________________ T isztviselő házaspár gyermekkel külön bejáratú szoba-konyhás albérletet keres. Minden megoldás érdekel. ..Tisztviselő” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. A Körösi Állami Gazdaság, Gyoma, Kossuth u. 18. pályázatot hirdet növénytermesztésben gyakorlattal rendelkező üzemmérnökök, technikusok részére beosztott agronómusi munkakörbe. Fizetés a 16/1976. MüM sz. rendelet „termelés-, forgalomirányító IV—V” besorolás szerint. A pályázatokat írásban kérjük. ______________ Ü dítőital-töltéshez nőket és férfiakat, gépkocsira árukísérőket, valamint targoncavezetőt felvesz a Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5/B alatt. Elektromostargonca-vezetőt és segédmunkásokat felvesz a Li- kőrinari Vállalat, Gyula, Április 4. tér 9._____________ N yugdíjast tartós helyettesítésre, takarítói munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: Megyei Művelődési Központ, Békéscsaba, Luther u. 6.______________________ I oarvállalat vidéki gyárrészlegébe kétszobás összkomfortos lakás biztosításával pályázatot hirdet gazdasági vezetői állás betöltésére. A pályázat' alanfelté- tele: legalább oénzügyi-számvi- teli főiskolai végzettség vaey mérlegkéoes könyvelői végzettség és öt év Dénzügvi-számviteli gvakorlat. Pályázatokat kérjük „Ioarvállalat 134847” jeligére a szegedi hirdetőbe._______________ A Békés megvei ÉPSZER Vállalat felvesz villanyszerelőket és villanyszerelő segédmunkásokat változö munkahelyre, cénkocsi- rakodókat. autódaru-kötözőket és autódaru-vezetőket, evulai és békéscsabai telephellyel. Jelentkezni lehet: Gvula. Henyey u. 19. sz. alatti teleoünkön. valamint a vállalat központiéban. Békéscsaba, Kétegyházi u. 1921/2. Hazánk különböző részéből egyénileg és csoportos turistaként évről évre többen érkeznek szépülő városunkba, Szarvasra. Jó jel az is, hogy a környékbeli szocialista országok állampolgárai szintén gyakori vendégeink. Az sem ritkaság már, ha a közeli és távolabbi kapitalista országokból érkeznek Szarvasra turisták. Az Euró- pa-hírű arborétum, s a városban található több más látnivaló fokozza az idegen- forgalmat, amely nagy felelősséget ró szövetkezetünkre, a Szarvas és Vidéke AFÉSZ-ra. A városba érkező hazai és külföldi vendégek elhelyezéséhez az Árpád Szálloda korszerűen kialakított 24 szobája teremt kitűnő lehetőséget. E szobákban egyszerre 105 vendéget tudunk kényelmesen elhelyezni. Ugyanakkor az étkezés lehetőségét a kitűnő konyhájáról ismert és nagyon tetszetős Árpád Szálló étterme, továbbá a ligeti vendéglő, a halászcsárda, az autóscsárda, az arborétum, a Bokréta vendéglő biztosítja. Itt jegyezzük meg: szezonban egyetlen vasárnap autóbuszokon és vonattal 3500 turista is érkezik Szarvasra, nem beszélve a saját gépkocsikon ide látogatókról. Következik ez abból is, hogy szövetkezetünknek szerződésen alapuló kapcsolata van több utazási irodával, így az IBUSZ-szal, a COOPTOURIST-tal, az Expresszel, a Volán Turiszt- tal, a Mecsek Turiszttal. 1977-ben az Árpád Szállóban 5669 belföldi és 271 külföldi vendéget fogadhattunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a múlt évben már 6402 hazai és 786 külföldi turistának adhattunk kényelmes szállást. Az idei esztendő első harmadának forgalma — jóllehet, a nagy szezon még ezután következik — arra enged következtetni, hogy a szálloda teljesíteni tudja 1 millió 125 ezer forintos forgalmát. Árpád éttermünknek — mint legjelentősebb vendéglátó egységünknek — forgalma is kedvezően alakult. Mert amíg 1977-ben az étterem konyhája 156 és fél ezer adag ételt állított elő, 1978ban már csaknem 162 ezer adag ételt hozott forgalomba. Szövetkezetünk, a Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ, az idei esztendő idegenforgalmára különösen felkészült. Várjuk tehát a hazai és a külföldi turistákat, kedves vendégeinket, kényelmes szállással, jó ételekkel és italokkal, nem utolsósorban udvarias kiszolgálással. (X) A patinás Árpád Szálló és étterem főközlekedési útra „néző” tornyos része. Ez az épület a város központjának nagyon tetszetős színfoltja is