Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-16 / 139. szám

1979. június 16., szombat ti, I^UIli-TiTc^ TELEX * MOSZKVA Június 26-án kezdődik Moszkvában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak XXXIII. ülésszaka. Az előzetes megállapodásnak megfelelően az ülésszakon a delegációkat a tagállamok kormányfői vezetik. A ma­gyar küldöttség vezetője Lá­zár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. * MÜNCHEN Jelenleg már tizenhat eu­rópai országban — amelyek­ben jelentős mértékű az ide­genforgalom — haladja meg a benzin literenkénti ára az 1 nyugatnémet márkát. Az NSZK-ban készített fel­mérés megállapítja, hogy március óta — ekkor ké­szült az előző felmérés — tizenkét országban emelked­tek a benzinárak. A listá élén jelenleg Görögország és Franciaország áll: a benzin literenként 1,33, illetve 1,27 nyugatnémet márka érték­nek megfelelő összegbe ke­rül, ezzel szemben Luxem­burgban és Magyarországon 84 pfenninget kell fizetni a benzinért — közli a DPA. TEHERAN A teheráni rádió pénteken ismét azzal vádolta Irakot, hogy a szomszédos ország re­pülőgépei iráni területeket bombáztak. Hírddásában a rádió azt állította, hogy az eset csütörtökön este, az or­szág nyugati részén fekvő Ilam tartományban történt, s hogy a támadások célpontja néhány iráni határőrállomás volt. ' & ANKARA Törökország külkapcsola- tairól nyilakozott csütörtökön Bülent Ecevit török minisz­terelnök, pártjának, a Köz- társasági Néppártnak parla­menti képviselői előtt. A Szovjetunióval való gaz­dasági kapcsolatokról el­mondta, hogy azok problé­mamentesen fejlődnek, és hozzátette, hogy a két ország gazdasági struktúrája kiegé­szíti egymást. Ecevit — ér­tékes baráti gesztusnak — ne­vezte azt, hogy a Szovjetunió 1 millió 600 ezer tonna kő­olaj szállítását ajánlotta fel Törökországnak. * KUVAIT Kuvaiti lapjelentések sze­rint Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter alkut aján­lott fel Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnökének, de kemény elutasításban része­sült. A lap értesülése szerint Weizman azt üzente: ha a PFSZ rugalmasabb állás­pontra helyezkedik a ciszjor- dániai és a gázai lakosoknak szánt korlátozott önkormány­zat ügyében, akkor az Egye­sült Államok kész lesz nyo­mást gyakorolni Begin izra­eli miniszterelnökre annak érdekében, hogy enyhítsen „keménységén” az autonó­miával kapcsolatos néhány kérdésben. * HANOI Kína a május 31., június 12. közötti időszakban szinte naponta követett el fegyve­res határsértéseket a szocia­lista Vietnam ellen, beha­tolt területére, veszélyes fe­szültséget keltve a határ­menti körzetekben — jelen­tette a VNA vietnami hír- ügynökség. * HELSINKI A finn—magyar barátsági hét eseményei alkalmából Finnországban tartózkodó magyar küldöttség vezetői pénteken délután Turkuba utaztak. Délelőtt Helsinki ne­vezetességeivel ismerkedtek, majd Teuvo Aura, a finn fő­város főpolgármestere ebé­det adott tiszteletükre. A mintegy háromszáz tagú ma­gyar küldöttség csoportjai magyar helységek tizenhárom testvérvárosában vettek részt különféle programokon. Leonyid Brezsnyev az osztrák fővárosban Carter és a szovjet államfő osztrák vendéglátóiknál tettek látogatást (Folytatás az 1. oldalról) Városnéző körutat tett pén­teken a kora délutáni órák­ban Leonyid Brezsnyev. A körút első állomása volt a városháza, a parlament, a Burgtheater és a Hofburg környékének megtekintése. A városnéző körút során az osztrák főváros lakossága sok helyen köszöntötte a vendé­get. Carter amerikai elnök csa­ládja és Vance külügymi­niszter kíséretében kirándu­lással töltötte a déli órákat: az osztrák főváros közelében levő KlosterneubUrgba láto­gatott el, majd pedig a ne­vezetes bécsi Kahlenbergről megtekintette az osztrák fő­város panorámáját. A Bécsben szombaton kez­dődő legmagasabb szintű szovjet—amerikai tárgyalá­sok előestéjén Leonyid Brezs­nyev és James Carter az osztrák szövetségi elnök hi­Tízezrek harcolnak Managuában A sandinista népi felszaba­dítási front a „Radio Sandi- no” útján közölte, hogy a fővárosban tízezernél több népi felkelő folytat fegyveres harcot a diktátor ellen. A front megszervezi a kezében levő managuai kerületek la­kosainak ivóvízzel, élelmisze­rekkel, gyógyszerekkel törté­nő ellátását. A sandinista nemzeti felszabadítási front közölte, hogy mentességet biztosít valamennyi Nicara­guában levő külföldinek, ki­véve azokat, akik Somoza ol­dalán harcolnak. A zsoldo­sokra halálos ítélet vár — hangoztatta a „Radio Sandi­ng” vatalában találkozott egy­mással először személyesen. Péntek délután háromnegyed hatkor előbb az amerikai el­nök gépkocsioszlopa érkezett a Ballhaus Platzra. James Carter a Hofburg „rózsater­mében” várta be Leonyid Brezsnyevet, ahol néhány percig tolmácsaik társaságá­ban beszélgettek egymással. Pontban 6 órakor átvonultak a Pietra-Dura szobán és a tükörtermen, majd beléptek a Mária Terézia-terembe, ahol dr. Rudolf Kirchschlä­ger osztrák szövetségi elnök dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár társaságában fo­gadta őket. A találkozón a Szovjetunió és az Egyesült Államok bécsi nagykövete is részt vett. Az osztrák, szov­jet és amerikai személyisé­gek megbeszélése mintegy fél órán át tartott. Mint már jelentettük, a szovjet és az amerikai veze­tők a nap egy részét Bécs, Brit—szovjet tárgyalások A szovjet és a brit külügy­minisztérium képviselői Lon­donban megtartották a soron levő brit—szovjet megbeszé­léseket. A konzultáción szovjet rész­ről Igor Zemszkov külügy­miniszter-helyettes, Nyikolaj Lunykov, a Szovjetunió nagy- britanniai nagykövetei, angol részről George Bullard kül­ügyi államtitkár és más hi­vatalos személyiségek vettek részt. A tárgyszerű légkör­ben lezajlott megbeszélése­ken kölcsönös érdeklődésre számot tartó, időszerű nem­zetközi kérdéseket, valamint a kétoldalú kapcsolatok né­hány vonatkozását tekintet­ték át. illetve környéke nevezetessé­geinek megtekintésével töl­tötték. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke délután megkoszorúz­ta a második világháborúban Ausztria felszabadításáért el­esett szovjet hősök emlék­művét, majd ugyancsak ko­szorút helyezett el az osztrák ismeretlen katona sírjánál. Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter pénteken dél­után a bécsi szovjet nagy- követségen találkozott és főbb tartalmi vonalakban, valamint eljárási kérdések­ben előkészítette a szomba­ton délelőtt kezdődő Brezs­nyev—Carter megbeszélése-! két. Este Leonyid Brezsnyev és James Carter megtekintette a bécsi állami operaházban Mozart Szöktetés a szerájból című operájának díszelőadás sát. A BVT Afganisztánért A Béke-világtanács Hel­sinkiben nyilatkozatot tett közzé az utóbbi időben be­következett- afganisztáni iej- leményekkel kapcsolatban. A dokumentum egyebek között rámutat, hogy egyre növekvő aggodalmat kelte­nek az Afganisztáni Demok­ratikus Köztársaságot fenye­gető szüntelen próbálkozá­sok. Az utóbbi napok esemé­nyei arról tanúskodnak, hogy az imperializmus Pakisztán közvetlen részvételével be­avatkozik Afganisztán bel- ügyeibe A Béke-világtanács felszólítja a békeszerető köz­véleményt, követelje, hogy vessenek véget a veszélyes pakisztáni provokációnak. Kádár János szófiai látogatása elé Barátok között Bulgáriában nem nagyok a távolságok. Sem földrajzi­lag, sem pedig az emberek között. Az utakon eltévedni is elég nehéz. Nemcsak azért, mert például Szófia, ez a hétezer éves település viszonylag újonnan épült, könnyen áttekinthető, de bi­zonyos, a lakosok sem for­dulnak el a tétován keresgé­lő külfölditől, aki számíthat a szíves útbaigazításra. Per­sze — főleg, ha magyarról van szó — adódhatnak nyel­vi nehézségek, de kézzel-íáb- bal mindent meg lehet ma­gyarázni. Igaz, egy valamire vigyázni kell: a bolgárok bi­zonyos gesztusai eltérnek az átlag európaitól, s az igen­nek vélt bólintás nemet je­lent, s a heves fejrázás nem a tagadás, hanem az igen­lés jele. A bolgárok azzal magya­rázzák ezt, hogy országuk hosszú évszázadokig török uralom alatt élt, s a nép ez­zel együtt sok-sok keleti szokást elsajátított. Az öt­száz éves oszmán iga min­duntalan előbukkan a be­szélgetés során, nem kétsé­ges: ez a fél évezred alapo­san megszakította a fejlő­dést, s hátravetette a gazda­ságot, kultúrát. Pedig a bolgár állam ha­marosan 1300 éves lesz: a címer oroszlánja alatti egyik szám, a 681 jelzi a dátumot, amikor a bolgár—török tör­zsek és a déli szlávok közös állama létrejött. Bulgáriai beszélgetések so­rán partnereink gyakori for­dulata: „szeptember 9. előtt, szeptember 9. után.” 1944. szeptember 9-én (ez a címer második évszáma) győzött ugyanis az országban a né­pi forradalom, amely elsö­pörte a cári rendszert, s megnyitotta az utat a szocia­lista fejlődés előtt. Az idén 35 éve lesz, hogy Bulgáriában új rend van, hogy a kommunista párt ve­zeti az országot, s még igen tevékenyek azok a férfiak és nők, akik munkáséletüket a régi rendben kezdték, s akik partizánként harcoltak a Balkán hegyeiben, vagy felszabadító katonaként a Dél-Dunántúl földjén. Nem szükséges tehát aggastyán­nak lenni ahhoz, hogy vala­ki Bulgáriában évszázadnyi fejlődésről számolhasson be. Mert a három és fél évtized itt valóban évszázados előre­lépést jelentett. A bolgárok büszkék eredményeikre, de nem titkolják, az elmúlt 35 évben nagyon sok segítséget kaptak. Elsősorban a Szov­jetuniótól, de a többi szo­cialista országtól is. A támogatással jól élt a bolgár nép, az elmaradott mezőgazdasági országot ag­rár-ipari állammá alakítot­ta. A fejlett ipar eredményei a mezőgazdaságban is érvé­nyesülnek, az is iparszerűvé válik. Bulgáriában, mint a többi balkáni országban, mindig kevés volt a föld, dekárban (a hektár tizedré- szében) mérik. A bolgár pa­raszt már régen rákénysze­rült az intenzív termelésre, hogy kevéske földjéből ki­hozzon annyit, amennyi csa­ládjának szükséges volt. Nos, most ezt az intenzív termelést hatalmas táblákon valósítják meg. Egész járás­nyi területek egyesültek ag­rár-ipari komplexumokba, a hajdani bolgárkertészek óri­ási üvegházvárosokban ter­melik a primőröket, a virá­got... A bolgárok szeretik a föl­det, a természetet, a növé­nyeket. Érzi ezt a városokat járó is: virágosak a panel­házak ablakai, erkélyei, ren­geteg a park is. A bolgár ipar valóban a szocialista fejlődés eredmé­nye: korábban csupán a me­zőgazdaság termékeit, első­sorban a dohányt dolgozták fel. Ma már kohászati kom­binátok, korszerű vegyipari üzemek termelnek. Bulgá­riában autóbuszokat, szer­számgépeket, híradástech­nikai eszközöket állítanak elő. Az eredményeikre büsz­ke bolgárok nem mulasztják el megemlíteni hazai gyárt­mányú kompjútereiket, a Bulgáriában összeszerelt sze­mélygépkocsikat sem. A büszkeség azopban nem vakítja el őket, a • művelő­dés, tanulás vágya ma talán még erősebb, mint valaha. Pedig a bolgár kultúra igen régi: Cirill és Metód, a szlá­vok apostolai óbolgár nyel­ven írták műveiket, s az ő tanítványaik tanították meg a bolgárokat az írás-olvasás művészetére. 1944. szeptem­ber 9-e után azonban még milliónyi volt az írástudat­lan. Ma Bulgáriában lénye­gében nincs analfabéta, min­den gyerek iskolát végez, Európában az elsők között vannak az érettségizett fia­talok arányszámát tekintve, százezernyi az egyetemista. Bulgáriából hazaérkezve sokszor feltettem a kérdést magamnak: milyenek is a bolgárok? A válaszadás ne­héz. Hiszen, hogyan is le­hetne egy nyolcmilliós né­pet egy-két jelzővel jelle­mezni! Egy azonban bizo­nyos számomra, s azoknak is, akik már jártak a Balkán és a Rodope hegyeiben, a Rózsák völgyében, a Fekete­tenger partján, Plovdivban, Szófiában és Neszebarbaprt mindenütt barátokat Hálál­tam! Pa lotai Gábor hírek hírek hírek Ma: Jusztin napja A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 23.56 — nyugszik 10.40 órakor ÉVFORDULÓ Százharmincöt évvel ez­előtt, 1844. június 16-án szü­letett Pesten és 1925. január­jában halt meg Magyaróvá­ron Linhart György botani­kus, a magyar növényvédel­mi kutatás megalapozója. * — SZEGHALMON az el­múlt évben 90 dolgozó üdült szakszervezeti beutalóval, egy- és kéthetes turnusok­ban. Legtöbben a gyomai üdülőt vették igénybe. Az idén itt 23 gyermek részére is biztosítanak nyári táboro­zási lehetőséget. — TÓTKÖMLÓSON a ve­gyesipari szövetkezetben 400 dolgozóból 90 tagja a szövet­kezet Vöröskereszt alapszer­vezetének. Évente 1 alka­lommal szerveznek véradást. Az idén májusban több mint 50-en adtak életmentő vért. — PÉCS nagymúltú munkás- kórusának zászlaját, amelyet rég elveszettnek hittek a helytörténészék, nemrég meg­találták. Az építőipari válla­lat KISZ-esei klubhelyiség után kutatva akadtak rá a Tüzér utcai lovarda épületé­ben az értékes munkásmoz­galmi emlékre, amely a Ja­nus Pannonius Múzeumba került. — A MEDGYESEGYHÄZI Vas-, Faipari Szövetkezetben négyhónapos előkészítő mun­ka után megkezdték az ed­dig hiánycikknek számító ká­belsaruk gyártását. Ebből a termékből 7 típusban 8 mil­lió darab készül ez évben, mintegy 8 millió forint ér­tékben. — A HÉT VÉGI csúcsidő- szakokban összehangolt in­tézkedésekre van szükség a biztonságosabb közlekedés ér­dekében — állapították meg a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Belügy­minisztérium illetékes veze­tői a napokban tartott közös értekezletükön, amelyen át­tekintették az M7-es autó­pálya forgalmi helyzetét. — DOMBEGYHÄZÄN a ter­melőszövetkezet melléküzem­ágaként július elején kezdi meg az üzemelést az ÉVIG gyáregysége. A próbaüzem már beindult és csaknem 70 asszony végez itt munkát. — SZEKSZÁRDON rendezik meg június 21—23 között a XVIII. közgazdász vándor- gyűlést, ahol a vállalati ár­politikáról Csikós Nagy Béla államtitkár tart többek kö­zött előadást. — SZEGEDNÉL a korán be­köszöntött és tartósnak bizo­nyult kánikula 22—24 fokra melegítette fel a Tisza vizét, s ez igen kedvez a kérészek kelésének. Az agyagos iszap­ban fejlődnek ki a lárvák, szárnyas rovarokként kire­pülnek, majd visszahullanak a vízbe. Az érdekes termé­szeti jelenség néhány nap múlva, a teljes rajzás idején lesz látványos. — SZARVASON, a Szit-fcn Ruházati és Háziipari Szö­vetkezet június 17-én,, szom­baton a Krecsmairik Endre Üttörőházban «gyermekévi ün­nepséget rendez. Ünnepi be­szédet moMd Kun-Sebestyén Géza, / a szövetkezet elnöke, mn»vb kitüntetések, jutalmak átadására kerül sor. Ezután bábműsorral, tánccal szóra­koztatják a gyermekeket, vé­gül uzsonnával vendégelik meg őket. Felhüátvonulások Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként erő­sen megnövekvő felhőzet, új­ból többfelé esővel, záporral, zivatarral. Időnként megerő­södő déli, délnyugati, a Du­nántúlon északnyugatira for­duló, és időnként viharossá fokozódó szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 13—18 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet: északnyugaton 20, má­sutt 25 fok körül. A Balaton vízének hőmér­séklete pénteken 11 órakor Siófoknál 23 fok volt. * — ESZTERGOMBA 18 or­szágból jönnek hallgatók a július közepén nyíló művé­szeti nyári egyetemre. Első ízben jönnek Portugáliából és Kubából. A legnépesebb csoport a francia és az olasz lesz. Az egyetemen a hagyo­mányokhoz híven az idén is a Kodály-módszerrel foglal­koznak. — DÉVAVANYAN 8 helyen vásárolják fel a kisterme­lőktől termékeiket. Ebben az évben mezőgazdasági, ker­tészeti termékekből és kis­állatokból összesen 118 ezer forint értékben vásároltak fel. A házaspár villamoson \ utazik. A nagy melegben £ a nyitott ajtónál állnak. • Egy éles kanyarnál a fe- í leség kizuhan az úttest- ; re, a villamos megy to- ■ vább. A férj szenvtelenül t mered maga elé. Az uta- £ sokban forr a felháboro- £ dás. Egy idősebb úr rá ' is támad a rezzenéstele-\ nül álló férfira. —■ Kiesett a felesége. • Talán meg is halt. Ma- : ga meg csak áll itt, és ■ , nem tesz semmit. A férfi szenvedő arccal • néz lerohanójára, csőn- • desen formálja a szava- S kát. i — Ha magának fájna S a foga, maga sem tudna £ örülni. — BÉKÉSCSABÁN, a ligeti sörkertben ma este nyit ki először az ifjúsági park. Ezentúl a nyári időszakban minden szombaton este 6- tól 10-ig diszkózenére tán­colhatnak itt a fiatalok. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Keszthelyen megtartott 24. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 7, 16, 40, 87, 89 * — A HALÁLBÜNTETÉS, el­törlése mellett foglaVt állást csütörtökön a francia nem­zetgyűlés jo«&, bizottsága. A döntés cuak akkor emelke­dik törvényerőre, ha a pár­iánként mindkét háza teljes illésen elfogadja a beterjesz­tett törvényjavaslatot. Leg­újabb közvélemény-kutatá­sok szerint az állampolgárok többsége ma már hajlik a ha­lálbüntetés eltörlésére. — KÖZLEKEDÉSI BAL­ESET. Június 15-én Békés­csabán, az Orosházi úton a kenyérgyár előtt Püski Ist­vánná kerékpárjával nagy ív­ben, körültekintés nélkül ka­nyarodott balra. Egy Trabant elütötte őt. Az idős asszony könnyebb sérüléseket szenve­dett.

Next

/
Thumbnails
Contents