Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
1979. május 13., vasárnap Barátaink életéből Vietnami gazdaság A kínai agresszió következményei Ha valaki manapság az Indokínával kapcsolatos kínai politikáról hall, vagy olvas, a legvalószínűtlenebb, hogy gazdasági összefüggések ötlenek fel benne. Pedig a Victnam-ellenes kínai invázió, s a megelőző időszak hol burkolt, hol leplezetlen pekingi zavarkeltése jelenleg még pontosan fel sem becsülhető gazdasági károkat okozott a VSZK-nak. Nem kell túlságosan mesz- szire visszaforgatnunk az idő kerekét, hogy a pekingi gazdasági nyomás és szabotázs első jeleire rátaláljunk. Tavaly nyáron, amikor a Vietnamban élő kínai kisebbség, a hoák körül magasra csapott a hisztéria- keltés, már nyilvánvaló volt, hogy Peking alapcéljainak egyike: a VSZK gazdasági, társadalmi életének szétzilálása. A hoák soraiban az országos átlagot meghaladó számban voltak műszaki értelmiségiek, orvosok, ipari szakmunkások, azaz pontosan olyanok, akikre egy fejlődőben levő szocialista országnak égetően nagy szüksége van. Tömeges távozásuk tehát politikai következményein túl gazdaságilag is károsan hatott. Hanoiból, Haiphongból, Lao Cai-ból rengeteg mérnök, orvos, tanár, kikötői munkás stb. távozott el, nehezen pótolható űrt hagyva maga után. miatt tehát szükségszerűen módosulnak. Ám az a pekingi elképzelés, hogy a nyílt katonai fenyegetést gazdasági zavarkeltéssel párosítva érjenek el valamiféle, Kína számára kedvező politikai fordulatot Vietnamban — csupán hiú ábránd. A több mint 70, Kína által épített és időközben elhagyott segélyobjektum a Szovjetunió és a KGST többi tagállamának segítségével ismét működik már. Persze az újrakezdés nem volt könnyű. Elég Hanoi stratégiai fontosságú új hídjának, a Thang Longnak az építésére gondolnunk. A pekingi pálfordulás után a kínaiak valamennyi, a híddal kapcsolatos műszaki dokumentációt magukkal vittek. így tehát, amikor tavaly novemberben, a szovjet— vietnami barátsági és együttműködési szerződéssel párhuzamosan aláírták a Thang Long-híd szovjet segítséggel történő felépítésének megállapodását, gyakorlatilag egy új létesítmény megteremtéséről döntöttek. Noha a KGST, s mindenekelőtt a Szovjetunió tevékeny segítségnyújtásával reálissá teszi, ha némiképp módosult formában is, Vietnam hosszú távú fejlesztési elképzeléseit, nem mindegy továbbra sem, miként alakul a kínai magatartás. Kézenfekvő a magyarázat: ha Hanoi és Peking ellentéteit nem sikerül viszonylag rövid időn belül a tárgyaló- asztalnál rendezni, úgy újabb háborús robbanás nélkül is kitolódhat a feszültség. Ez Vietnam számára terhes katonai lekötöttséget jelent, annak minden gazdasági velejárójával együtt. Ebből kiindulva tartja vitathatatlannak mindenki — még a Vietnammal szemben álló nyugati megfigyelők is — Hanoi őszinte törekvését a Kínával való kapcsolatok hosszú távú rendezésére, a két ország határtérsége felbolygatott életének normalizálására. Győri Sándor De' épp ez volt a pekingi cél, csakúgy, mint a segélyekkel ... A Vietnamnak nyújtott térítésmentes gazdasági segélyt a kínai vezetés Saigon felszabadulásának másnapján beszüntette. A rákövetkező években a hitelnyújtás is fokról fokra zsugorodott, mígnem 1978 nyarára az összes, Vietnamban tevékenykedő' kínai szakértőt hazahívták, az objektumok építését és finanszírozását egyszer s mindenkorra abbahagyták. Mindez persze nemcsak gazdaságilag, hanem lélektanilag is hatott, hiszen egymást követő természeti csapások, a kambodzsai háború, s a déli átalakulás természetes bonyolultsága miatt Vietnam komoly gazdasági bajokkal küszködött. A leplezett felforgatás következményei nehezen számszerűsíthetők, a háború köz- veten fizikai pusztítása, s tovagyűrűző hatása annál pontosabban mérhető fel. A Lai Chau tartományban levő apatitbányák szétrom-' bolásával a kínai agressziós erők elérték, hogy több évre hiányozni fog Vietnamban jelentős mennyiségű műtrágya. A kínai inváziós erők megsemmisítették Lang Son, Lao Cai, Cao Bang, Pho Lu stb. fontos nehézipari létesítményeit, nehezen ellensúlyozható károkat okoztak a vegyiparnak, a széntermelésnek és általában az egész energetikai ágazatnak. Sajnos a lista korántsem ért véget. A háború több százezer, ha nem egymillió embert, zömmel nemzetiségi lakost tett hajléktalanná. A kambodzsai háború és az árvíz menekülttömege után ismét földönfutóvá lett emberekről kell gondoskodni. Menekültnek lenni Vietnamban annyi, mint munkanélkülivé válni, s ez a szocialista hatalom sok irányú erőfeszítései ellenére is gyakorta létbizonytalanságot jelent. Teljesíthető-e tehát a folyó ötéves terv merész gazdaságfejlesztő programja, amelyet még a VKP IV. kongresszusa hagyott jóvá 1976-ban? Tény, az ambiciózus tervszámokat úgy fogalmazták meg, hogy békegazdálkodást tételeztek fel. Az ötéves terv amúgy is feszített célkitűzései az országépítés külső feltételeinek kedvezőtlenné válása A magyar textilművészet Lengyelországban A textil természetszerűen hozzátartozik az ember mindennapjaihoz. Ezt a következtetést vonhatták le a varsóiak a lengyel Műcsarnokban, a Zachetában megrendezett modem magyar textilművészeti kiállítás megtekintése után. Tizenhárom magyar művész 50 alkotása a textilművészet magyarországi újjászületésének 10. évfordulója alkalmából jutottéi Lengyelországba. A tágas kiállítóteremben ismert művészek alkotásai voltak láthatók, a bemutatott művek nagy része a szombathelyi Savaria Múzeum tulajdonában van. A kiállítást óriási érdeklődés övezte, a lengyel sajtó is többször méltatta. A Zycie Warszawy napilap kritikusa, Wojciech Krauze így írt: „E textilek a legérdekesebb kezdeményezések közé tartoznak, dekorativitásukkal és struktúrájukkal kiemelkednek. Belsőépítészeti kiegészítő elemekként kezelik őket. Egyszerűségük, precíz megvalósításuk és a színkontraszt teljes kihasználására való képesség lenyűgöző.” A varsói esti lap, az Express Wieczomy kritikusa a magyar textilmunkák szépségére külön is felhívta az olvaReszthy Magda alkotása, „A fa” sók figyelmét: „Hogy ezek a magyarok mi mindent tudnak kihozni a szíjból, filcből, fonálból, gyapjúból, kenderből vagy műszálból! A magyar textilkiállítás nemcsak esztétikai élményt ad, hanem művészi dokumentum is a műfajban végbement változások minőségéről.. A kiállítás már megjárta Wroclawot és Opolét, s a varsói bemutatkozás után most Rzeszówban tekinthetik meg az érdeklődők. (Interpress — KS) Balázs Irén kiállításának részlete (Fotó: Interpress — KS) Ősi bolgár fővárosok Pliszka: az első bolgár főváros romja Veliko Tarnovo: A Balduin-bástya A bolgár állam csaknem 1300 éve áll fenn. Ez alatt az idő alatt Bulgáriának több fővárosa is volt. Szófia, a jelenlegi székváros mindössze száz éve kapta megtisztelő rangját. Az első főváros a 681-ben; alapított Pliszka volt. A várost a honalapító Aszparuh kán tette székhelyévé és épített ki a Duna menti északbulgáriai síkságon. A város később elnéptelenedett, majd szinte teljesen eltűnt. A fel- szabadulás utáni években hatalmas archeológiái munkálatok kezdődtek. Ma már feltárták az egykori bel- és külvárost, a cári palota, a nagy bazilika és a hajdani pogány templomok romjait is. Veliki Preszlav szintén Északkelet-Bulgáriában van. A várost Szimeon cár alapította, 1338-ban a törökök lerombolták Preszlavot, ahol ma az egykori nagyságot érzékeltető romkert fogadja a látogatókat. A második bolgár cárság fővárosa Veliko Tarnovo ma is elevenen pezsgő város. A Balkán hegységben, Bulgária közepén levő Tarnovo fellegvára a Carevec az egykori uralkodók palotája volt. Itt volt a bolgár egyházfő, a patriarcha rezidenciája is. A Trapezica domb a nemesek, bojárok lakóhelye volt, a völgyben pedig a városi lakosok, mesteremberek, a szegénység élt. Veliko Tarnovo a XIV. századi bolgár építészet és festészet számos értékes emlékét őrzi. m. (Fotó: Szófia-pressz — KS) Az első ötéves terv 50. évfordulóján N. Saroskin: Penza ipari város lett K SH' éves terv. A húszas évek végén ezt a M szót hallotta meg először a világ. Hamarosan eljutott valamennyi földrészre; barátainkban reményt és lelkesedést keltett, ellenségeinket pedig gyűlölködésre meg gúnyolódásra késztette. A szovjet emberek számára az első ötéves terv a szocialista gazdasági alapok megteremtésének programját és az iparosítás történetének döntő fontosságú korszakát jelentette. Mintegy 1500 új vállalat létrehozását irányozták elő, s ezek közül 60-at a Közép-Volga-vidék- re: a volt penzai, szamarai, szimbirszki és Orenburgi Kormányzóságba terveztek. Penza 1929-re kis kereskedőváros lett. Ipara még a forradalom előtti szintet sem érte el. Amikor 1913 és 1928 között az Oroszországi SZSZSZK-ban a bruttó ipari termelés 1,6-szeresére nőtt, akkor Penzában és környékén ez 0,7-et mutatott. A népgazdaságnak kimondottan agrárjellege volt. A környék 131 ipari vállalatának mindössze csak 51 mérnöke és 209 technikusa volt. Az üzemi iparitanulóképzésben részt vevő szakmunkások felkészítése sem mutatott jobb képet: a technikumokban és a szaktanfolyamokon csupán 7500 ember végzett. Az első 5 éves terv időszakában vidékünkön sok minden megváltozott. Hatvanöt új gyárban kezdődött el a termelés, s ezek közül több mint 10 a penzai és a kuznyecki kerülethez tartozott. Akkor kenyérgyárak, hús- és gyümölcsfeldolgozó kombinátok, ruhagyárak és faipari üzemek modem épületei nőttek ki a földből. Nagyon gyors ütemben újították fel a már termelő egységeket is. Mind több kerékpárt és autókhoz gyújtógyertyát kezdtek gyártani, s ezekre akkoriban nagy szüksége volt az országnak. Ugyanakkor korszerűsítették az üveg- és a papíripart is. Penzáf>|Éin 1929 és 1932 között 8700-ról 45 ezerre emelkedett a munkások száma. Az ipar bruttó termelése 17,2 millióról 73 millió rubelre nőtt. A „Majak Re- voljuciji” vállalat több mint 12 ezer tonna papírt állított elő, és így tovább. A munkaverseny és az ötéves terv megszakítás nélkül kapcsolódott egymáshoz. A kommunista párt felhívása alapján munkások és alkalmazottak neveztek be a szocialista versenybe és kialakult az élen járó brigádok mozgalmának új formája. A kerékpárüzem dolgozói 1929 márciusában szocialista szerződést kötöttek a „Maszlen- nyikov” nevét viselő kujbi- sevi vállalat munkáskollektíváival. Ez volt az első együttműködési megállapodás. A tömegpolitikai tevékenység kibontakoztatása lehetővé tette, hogy a munkások bekapcsolódjanak a versenybe, amelyhez a kerékpár- üzem négy műhelyében dolgozók 80 százaléka csatlakozott. A Nyizsnyij Lomov-i „Vlaszty Truda” gyufagyárnak 1929 novemberére már 234 különszerződése volt, ami növelte a teljesítményt és megerősítette a munkafegyelmet. Abban az időben fogalmazták meg a munkaverseny ellenőrzésének irányelveit. Penza 12 vállalatánál is megalakultak az úgynevezett „rohammunkabrigádok”. A dolgozók megbeszélték a versenyek szervezését, és elmondták annak javításával, a hasznos tapasztalatok propagálásával kapcsolatos javaslataikat is. A felmérések eredményét valamennyi kollektíva üzemi tanácskozásokon vitatta meg. Ily módon más lett a munkához való viszony. ' Az ötéves tervidőszakban fejlődésnek indult a feltaláló-, újítómozalom. Már az első esztendőben a kuznyecki körzet vállalatainak az 556 újítási ötlet megvalósítása 145 ezer 423 rubel megtakarítást hozott. A kerékpárüzem munkásai, mérnökei és technikusai által benyújtott 1 ezer 668 javaslat is elősegítette a termelés növekedését. Abban az időben alakult ki és fejlődött tovább számos olyan érdekes tevékenységi forma, amely a munkafegyelem megszilárdítását szolgálta : munkáskáderek irányították a fiatalokat, akikkel megismertették a munka- törvénykönyvet, a fegyelem megszilárdítására szervezett 10 és 30 napos munkarendek célját. A műhelyekben dolgozókból megalakultak azok a csoportok, amelyek felkutatták az előírások megsértőit. Létrejöttek az úgynevezett „selejtes áruk múzeumai”, s ezekben kiállították a rossz alkatrészeket, termékeket, és feltüntették rajtuk készítőjük nevét. Ez bizonyult az egyik legmegfelelőbb és leghatásosabb eszköznek abban a harcban, amelyet a jó minőségű gyártmányok előállításáért és a felelősségteljes munkára nevelés céljából folytattak. Abban az időben különösen a fiatalok képzésében játszottak nagy szerepet az ifjúság irányításával megbízott munkáskáderek. Az olvasni-írni tudásért, a kulturális felemelkedésért vívott küzdelemben nemcsak a társadalmi szervezetek, hanem a tanult emberek ezrei is összefogtak. Nagyfokú aktivitást tanúsítottak ebben a népművelők és mindenekelőtt a tanítók, akik az önkéntesekből álló „kulturális hadsereg” 10—18 százalékát alkották. E mozgalom első három évében több mint 350 ezer írástudatlant oktattak, vagyis a jelentkezők és a „likbez’-csoportok csaknem egynegyedét. Ezzel egy időben megkezdődött a kvalifikált szakmunkásképzés előkészítése. A nagyvállalatoknál például a „Majak Revoljuciji” gyárban, a kerékpárüzemben, a kuznyecki bőripari trösztnél és másutt létrejöttek a dolgozóik oktatására hivatott intézmények ; többek között gyárakban, üzemekben tanították a szakmai ismereteket, s bevezették a munkások és alkalmazottak részére a technikai minimumot, valamint a műszaki vizsgát. Az élmunkások 1931. január 1-én tartott városi találkozóján a „Krasznij Proleta- rij” gyár szerelőműhelyéből Sz. G. Szekin és I. F. Perep- jolkin; a fafeldolgozó műhelyből V. Volkov és még sokan mások kaptak prémiumot kiváló munkájukért. Az SZKP KB-nak „A kollektivizálás és a kolhozépítések állami támogatásának mértékéről” hozott határozata a Közép-Volga-vidéket abba a zónába sorolta, ahol a mezőgazdaság szocialista átszervezését lényegében már 1930 őszére be kellett fejezni. E program valóra váltása végett hatalmas munka kezdődött. A parasztgazdaságok 78,2, a szántóföldek 88 százaléka került kolhoztulajdonba. A szovjet falunak hatalmas szocialista gazdasággá való átalakulása jelentette a gazdasági viszonyok és a paraszti életmód igazi forradalmát. s ma, a szovjet népgazdaság első ötéves tervének 50. évfordulójára emlékezve nem feledkezhetünk meg arról, hogy hazánk minden dolgozója i munkában olyan hősiességről tett tanúbizonyságot, amely az első ötéves terv végrehajtásakor is megmutatkozott. (Penzenszkaja Pravda) Fordította: Bukovinszky István