Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

Akik többet tudtak a Szovjetunióról Az Orosházi 3. sz. Általános Iskola énekkarának egy sikeres fellépéséről szeretnénk beszámolni. Kóru­sunk a közelmúltban Jugoszláviában vendégszerepeit. A Novi Sad-i Nikola Tesla Általános Iskola látott ven­dégül bennünket. A két iskola közötti barátság 12 éve kezdődött. Azóta tanulóink többször tettek látogatást a testvéri iskolánál, legutóbb 1977-ben. Akkor énekka­runk Sussínayer: Nagypapa névnapja c. kantátáját énekelte, irodalmi színpadunk pedig a jugoszláv paj­tásokkal együttműködve Ady Endrére emlékezett. Ez­által is ápoltuk a magyar nyelvet. Üjvidékről is láto­gattak már el hozzánk úttörők, s töltöttek nálunk né­hány vidám napot. A mostani látogatás, amelyet rég­óta vártunk, a gyermekek nemzetközi évének jegyé­ben jött létre. L Vendégségben Növi Sadon — öt év alatt egyszer a területi döntőig jutottak, ta­valy az iskola csapata or­szágosan ötödik helyezett lett, az idén már a negyedik helyre sorakoztak — infor­mál ismerősöm a „KÖZGÉ”- ből. A békéscsabai Közgazda- sági és Kereskedelmi Szak- középiskolában keresem a diákokat. A tanári előtt a pedagógusok tudtomra ad­ják: — A tanulók a 2/D-be járnak — 16-os terem. — Nem én tartom a ma­gyarórát — nyitok be a szü­net közepén —, de ebbe az osztályba járnak a Ki tud többet a Szovjetunióról ve­télkedő . .. — A, az újság! — örül­nek a cserfesebbek. — Szól­jatok Klárinak, de lassan, van idő. A kamaszok hangos zsiva­jával ülünk le beszélgetni. A lányok: Sajben Klári, Vi- czián Jutka, Gálik Jutka és Neducsin Danica. — Nem gondoltuk, hogy ilyen magasra jutunk. Itt volt például a békéscsabai Kemény Gábor Szakközép- iskola csapata, kemény el­lenfélnek bizonyult. A me­gyei után, a területin pilla­natnyi zavar után kiestek. Sajnáltuk, mert végig fej-fej mellett haladtunk. — Melyik döntő volt a 1 egérdekesebb ? — A területi. Ott minden pergett, érdekes volt, ügye­sen vezetett a játékvezető — meséli Klári. — Ez komoly kritika. Ma­gatokkal szemben is ilyenek vagytok? — A felkészüléskor egyi­künk sem akart fekete bá­rány lenni — mesélik. — Mindent igyekeztünk jól Viselkedés?! Üszőm. Lassan oldódnak a hétköznapok apró feszültsé­gei. Egy néhány éves lányka csapkodja mellettem a vi­zet. Rámosolygok — vissza­nevet. Lám, milyen kevés elég a lélek derűjéhez. A si­mogató víz az alvás és éb­renlét határának kellemes állapotában ringat. A jó közérzet hirtelen sza­kad el, mint egy ócska flim. — Phí! — prüszkö­löm az oldalról rámfröcs- csentett vizet. Mire hátrané­zek, már csak két alámerülő fejet látok. „Nem engedem, hogy elrontsák a jóked­vem” — határozom el és új­ra elindulok a starttól. Ám alig tempózom néhányat, ha­talmas víztömeg zúdul rám. Néhány méterre felbukkan a „vízesés” előidézője, egy hosszú hajú, izmos fiatalem­ber. Barátjához úszik a megtanulni, elolvasni, aztán egymásnak tettünk fel kér­déseket. A négy forduló feb­ruár 21-től április 7-ig zaj­lott. Nagyon rövid volt a versenyek között az idő tu­dáspótlásra. Közben az osztályfőnök érkezik magyarórára. Mi beszélgethetünk tovább. — Hasznunkra válik az a sok ismeret, amit így sze­reztünk, hiszen például az irodalomban is — meséli Danica — nagyon érdekes nemzetközi összehasonlítá­sokat olvastam. Sok törté­nelmi könyv címét is kiír­tam, amiket majd megve­szek magamnak. Nagyon kedvelem a történelmet. — És a többiek? — Én matekozni szeretek — mondja Klári. Mi min­dent megtanulunk — mond­ják szerényen a Juditok. A kitartó, szorgalmas munka eredményeként az iskolában igazgatói, tantes­tületi dicséretet kaptak, a vetélkedőn elért helyezésért pedig a Magyar—Szovjet Baráti Társaság különdí- ját: 5 napos leningrádi utat. Ide is velük utazik Vágvöl- gyi Gábomé, Éva néni, a felkészítő tanár. A lányok kicsit szomorkodnak, mert az első három helyezett csa­pat a Krímbe utazik. No, de sebaj, majd jövőre ők is megpályázzák. Ehhez már egymás biztatása nélkül — érdeklődésből is — előve­szik a Szovjetunió című la­pot, és olvassák. „Petőfi költészete” — halljuk a felelet témakörét. „Ez az utolsó bekezdés a mára feladott anyagból, ma már nem felelünk” — kuncognak a lányok. Számadó Julianna víz alatt, s immár nyíltan mutogatnak rám. Makacs természet vagyok, nehezen engedem elrontani a hangulatom. „Majd meg­unják” — vonom a vállam, s leülök a medence szélé­re. Több se kell „lovagjaim­nak”. Kétfelől fognak közre. Hol az egyik, hol a másik csapódik hatalmas fejesekkel a vízbe. Gondosan feltűzött hajam már csöpög. Nincs mese, el kell ismernem, hogy legyőztek. Vállalva csúfos vereségem, kifelé banduko­lok. Az ajtóban deltás fiú­ismerősömbe ütközöm. Kí­séretében vonulok vissza. A két „lovag” csak messzi­ről szemlél, közeledni egyik sem mer. Néhány perc múl­va látom: fiatal lányt sze­meltek ki. Együttérzően né­zem sorstársamat. Miközben a fejleményeket figyelem, ez jár a fejemben: nesze ne­ked, női egyenjogúság! —gubucz— Érdemes meghallgatni! Kicsoda Némó kapitány, hogyan teremtette meg hajó­ját, és egyáltalán, lehetsé- ges-e ilyen hajó? Ki ne is­merné Verne Gyula regé­nyét, amelyben az író tech­nikai találékonysága, fan­táziája egy izgalmas történet keretében tárul fel előttünk. A gyermek és ifjúsági rádió most műsorára tűzte a Né­mó kapitányt, melyet rádió­ra alkalmazott és rendezett Solymosi Ottó. A Petőfi rá­dióban május 19-én, 15 óra 27 perctől, a második részt pedig május 20-án, 12 óra 55 perctől hallhatjuk. Akik hallgatni tudják a harmadik műsort, azoknak két érdekes programot is ajánlunk. „Vörösmarty és muzsika” címmel Voit Krisz­tina kétrészes, zenés irodal­mi összeállítását május 17- én, 16 óra 20 perctől, majd május 24-én, ugyancsak 16.20 órától sugározza a Ma­gyar Rádió a harmadik mű­sorban. Érdemes időt szakítani a Spartacus-ra, Raffaelo Gio- vagnoli történelmi regényére is, illetve az ebből készült rádiójátékra, melyet Cserés Miklós dr. rendezett. A ró­mai birodalom legnagyobb rabszolgalázadásáról szóló izgalmas, történelmi mű a harmadik műsoron, három részben, május 19-én 14 óra 04 perctől, május 26-án 14 óra 09 perctől, és május 28- án, 14 órától hallható. A főbb szerepekben: Bicskey Tibor, Nagy Anna, Várady Hédi, Básti Lajos, Agárdi Gábor, Almási Éva és Gáti József szólal meg.­Nos, jó szórakozást a gyer­mek és ifjúsági rádió mű­sorához! Egy délutáni beszélgetés­sel kezdődött az egész. Nem is olyan régen volt, s ben­nem azóta is kavarog ez a beszélgetés. Az igazat meg­vallva, nem azért, mert élek-halok a dzsesszmuzsi- káért (persze, szeretem), ha­nem azért, mert találkoztam két igen lelkes fiatallal Oros­házán. A maguk módján ők valamit akarnak; közössé­get kovácsolni, olyanokat összetoborozni, akiket a dzsesszzene tartana össze, ez lenne a szál, a kapocs. Mert van ilyen érdeklődés Oros­házán, így alakult meg an­nak idején (már több mint egy éve) a dzsesszklub. Az­tán klub van is, meg nincs. Kezdetben nagy volt a lel­kesedés, sikeres összejöve­telek, koncertek, de mind többen el-elmaradoztak. Mi­ért? Csupán a kuriózum mi­att jártak a klubba eleinte? Kérdések, kérdőjelek. Hangulatos szobácskábán beszélgetünk. Ez inkább olyan délutáni magunknak muzsikálás, s közben válasz­keresés a kérdésekre. Mu­zsikál a Synapsis együttes, a duó, Pleskonics András és Rakovits István. A hallga­tóság egymagám vagyok. Az­tán folyik ismét a szó, a válaszkeresés. — A klubban, hogy érde­kesebbé tegyük az estéket, készítettünk egy csomó dia­képet és zenehallgatás köz­ben vetítettünk... Csak hát a kezdeti nekibuzdulások, a lendület valahogy alábbha­gyott. .. Meg ahhoz, hogy ilyen apparátussal dolgoz­zunk, előkészítsünk min­dent, pénzre is szükség van. Sok pénzre. — Nem is a pénz... — Nem is... de az is kell... meg hát egyáltalán min­dennek értelme is kellene Odaérkezésünkkor az is­kola tanárai és tanulói üd­vözölték kórusunkat. Mind­egyikünk egy-egy jugoszláv pajtáshoz került. Mielőtt elindultunk volna vendéglá­tóinkkal, megbeszéltük a dél­utáni programot. Első szereplésünk a késő délutáni órákban történt, mi­után kipihentük az út fára­dalmait. Mint két évvel ez­előtt, most is az iskola fala­in belül adtuk elő műsorun­kat, Pergolesi: Stabat Ma­ter-ét. Az ünnepélyre ked­ves vendégek érkeztek, s ré- „ gi ismerősünk, Fehér Ferenc költő is nagy tetszéssel fo­gadta műsorunkat. Produkci­ónk nagy sikert aratott, és ezért az utolsó tételt megis­mételtük. Az esti program szervezése kinek-kinek egyéni akarata szerint történt. A legtöbben a városi .és a Duna-parti sé­tát választották, volt aki a várat is megtekintette. Másnap délelőtt Növi Sad nevezetességeivel ismerked­tünk. Délután a Nikola Tes­la Iskola iskolanapjuk al­kalmából műsort rendezett, ahol mi is énekeltünk. Lá­zas izgalom töltött el ben­legyen, úgy értem, hogy lát­szatja, pezsgést hozzon. Az értelmet itt a klubtagság je­lenléte és aktivitása adná meg... — ötvenes létszámú tag­ságunk van! — És ha egy-egy foglal­kozáson csak tizenöt ember van? — Ami vonzó lenne, az a dzsesszkoncert, aminek az ára minimum két-háromezer forint. — De az az igazság, hogy a jó műsornak megvan az ára is... — Miért tudják a klubot működtetni a székesfehérvá­riak? Tizenkét éve műkö­dik, most kapták meg a Ki­váló Club címet... — A mi klubunk két­éves. .. havonta tartjuk a foglalkozásokat... meg in­kább akkor, ha valamilyen koncertet szervezünk. — És ti? — No igen, a mi kis két­személyes együttesünk is közreműködik, de mindig mi sem szerepelhetünk, mert unalmas lesz... Meg hát ne­künk is sokat kell tanul­nunk még.;. felszerelésünk is alig van, a javát úgy kér­tük kölcsön a Volántól, a nagyszénási művelődési ház­tól. Ezt mi nem tudjuk meg­venni támogatás nélkül. — A műsorok... itt van, nézd a szekrény polcait, azok a kazetták mind dzsesszfel­vételek. Olyan anyagom van, amit egyrészt magam miatt állítottam össze, katalógust szerkesztettem, hogy köny- nyen eligazodjak. Szóval a klubban bármit be tudnánk mutatni... — Nem csupán arról van szó, hogy a dzsesszt mi mindenáron erőltetni akar­juk. De volt egy közösség, amelyben ott volt a zeneta­nünket, hiszen ezt a szerep­lést egész Jugoszlávia látni fogja! Elfelejtettük azonban a szereplés izgalmait, hisz a jugoszláv gyerekek műsora nekünk is érdekes volt. Mi­után a közönség eltávozott, kezdődött fellépésünk har­madik, legizgalmasabb sza­kasza, a televíziófelvétel. A fellépések után az isko­la vacsorával várt bennün­ket. Ezután következtek a búcsúzás meleg pillanatai. A szülőknek és a gyerekeknek egyaránt hálával tartozunk az igazán kellemes napo­kért, amelyet kaptunk tő­lük. Köszönetünket fejezzük ki karvezetőnknek, Dinnyés Istvánnak, aki türelmes mun­kával készített fel bennün­ket. Szeretnénk, ha a két isko­la közötti kapcsolat minél tovább fennmaradna. Ezt a barátságot az őszi hónapok­ban tovább mélyítjük, ami­kor a jugoszláv úttörőkkel együtt nagy magyar írónkra, Móricz Zsigmondra emléke­zünk Orosházán. nár és a kétkezi dolgozó... Ez egy találkozási lehetőség lenne, ahol fiatalok, hasonló érdeklődésűek összejöhetné­nek. És nemcsak a dzsessz- ről van szó. Van egy rova­tunk : zenei érdekességek. Egy alkalommal például elektronikus zenét mutattunk be, vagy szellemi vetélkedőt rendeztünk... Kettejüket összetartja a muzsikálás öröme, de azon túl örömüket lelik abban, ha jól sikerült foglalkozást szer­veznek. Az utóbbi időben mintha hullámvölgybe ke­rült volna a klub. A klub léte több tényezőtől függ, ezek egyike a minimális anyagi támogatás, másrészt a klubtagság akarása. Folytatni a beszélgetést is hosszasan lehetne. S a megoldás? Jó elképzelésekről szól a két fiatal, akik közül Rako­vits István az orosházi Pe­tőfi Művelődési Központ elő­adója, Pleskonics András pe­dig tanár, a Darvas József Középiskolai Kollégium ne­velője. S milyenek az el­képzelések? Nem csupán a dzsesszben gondolkoznak, ha­nem a város klubmozgalmát szeretnék segíteni. Klubbér­letet akarnak szervezni, amelyben természetesen he­lyet kapna a dzsessz is. De elkészült a dzsesszklub új programja is, amelynek ke­retében az idei esztendőben öt kiemelt koncertre is sor kerülne: dr. Szabados—Hor­váth duó, Pleszkán Frigyes, dr. Vukán György és együt­tese (Berkei Tamás ének), Kőszegi Imre együttese és végül Rátonyi Róbert-trió és Bontovics Kati. Bizonyára az erőfeszítés nem lesz hiábavaló. A Sy­napsis duó erősíteni fogja mindezt. _f j,__ A lányok szívesen emlékeznek a versenyre Fotó: Martin Gábor Zsótér Olga, Zsótér Klára, Roszik Zsuzsa, énekkartagok Dzsesszklub, kísérletezések és egy big-band MINI JEGYZET 5, "■ Báb-meditáció A tíz éven aluli gyere­kek egyik legkedvesebb, legtöbb örömet nyújtó szórakozása: a bábelő­adás. Szerencsére a meg­hosszabbodott hét végi szabad idő miatt a szü­lők is egyre nagyobb számban kísérik el ezek­re az előadásokra gyer­mekeiket, élvezettel szem­lélve örömüket, hangos reagálásukat, néha meg­lepő vonzódásukat egy- egy bábfigurához. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezek a spontán megnyilatko­zások gyakran biztos kul­csot kínálnak gyermeke­ink leikéhez, személyisé­gük rejtett titkaihoz.) Tehát, végre tömeges igény alakult ki a báb­előadások iránt, amit in­kább fokozni, mint visz- szafogni kellene. Hogy mire is alapozom az utóbbi megállapítást? A közelmúltban a békés­csabai ifjúsági házban a méltán népszerű Napsu­gár bábegyüttes mutat­ta be Citromka című meseműsorát. Már elő­vételben elfogyott a jegyek tekintélyes része, de az ifjúsági házban — nagyon előrelátóan — fenntartottak a frissen érkezőknek is 50—60 je­gyet. És ekkor majdnem ki- * tört a botrány. A pénz­tár előtt kígyózó hosszú sor hiába várakozott. Az a néhány jegy hamaro­san elfogyott, s a szülők, izgatott gyermekeikkel, hoppon maradtak. A pó­ruljártak hamarosan ta­nakodni kezdtek. Volt, aki egyszerűen kijelentet­te: nem mozdul addig, amíg a gyerekei be nem jutnak. Néhány gyakorla­tiasabb anyuka felvetette, hogy ki kellene hívni a már benn ülő felnőtteket, hogy helyükre bejuthas­sanak a kívül rekedt gye­rekek. Végül jöttek a pótszékek, néhány szülő felállt, a fal mellé húzó­dott, s az ifjúsági ház igazgatónője is minden követ, illetve széket meg­mozgatott, hogy ne lás­son csalódott gyermekar­cokat. Az eredmény: min­den gyerek megnézhette az előadást. Utólag is köszönet ér­te. A történet szerencsés befejezése ellenére is fel­vetődött bennem néhány kérdés. Ha tudjuk azt, hogy a művelődés iránti igényt kisgyermekkorban kell megalapozni, s éppen ' ezért a közművelődési intézmények használatá­ra is ebben a korban le­het a leginkább rászok­tatni a gyerekeket, ak­kor aknázzuk is ki a szín­vonalas művelődési al­kalmat. (Annál is inkább, mert az egyre szaporodó színvonaltalan haknibri­gádok lassan több kárt okoznak éppen az ifjú­ság körében, mintha eset­leg semmilyen alkalom sem nyílik a hasonló mű­velődési formákra.) Bizonyára, a Napsu­gár bábegyüttes éppen színvonalas produkciói miatt van alaposan el­foglalva. Ennek ellené­re úgy érzem, előadásai­kat rendszeressé lehetne tenni, hogy szokássá, bel­ső igénnyé váljon a gye­rekekben a jó bábszínhá­zi műsorokon való rész­vétel, és az ifjúsági, mű­velődési házak adta le­hetőségek kihasználása is. Legalább ott, ahol er­re mód és lehetőség nyí­lik. B. Sajti Emese

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents