Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

Fontos lépés a fegyverkezési verseny ellen HÍREK HÍREK HÍREK TELEX 0 HANOI A vietnami csapatok kam­bodzsai jelenlétéhez Kíná­nak semmi köze sincsen, ez kizárólag Kambodzsa és Vietnam ügye — jelentette ki Hun Sen kambodzsai kül­ügyminiszter több japán lap tudósítójának adott nyilat­kozatában. A kambodzsai mi­niszter az új kormányzat külpolitikáját vázolva meg­állapította: „Mi a viták bé­kés rendezésének hívei va­gyunk. Baráti viszonyt aka­runk minden szomszédunk­kal és Délkelet-Ázsia min­den országával, a térség bé­kéje és biztonsága érdeké­ben.” • LONDON Megválasztották Wales történetében az első kom­munista polgármestert. ! Az új tisztségviselő Anny Powell, a negyvenes évek­ben lépett be Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjába. Sok éves mozgalmas tevé­kenységet fejtett ki a walesi Rhondda városában, ahol most megválasztották a városi közigazgatás veze­tőjének. • BONN Urho Kekkonen finn köz- társasági elnök, az NSZK- ban tett ötnapos hivatalos látogatását befejezve csü­törtökön Hamburgból haza­utazott. • U-DELHI Nguyen Thi Binh asszony, a Vietnami Szocialista Köz­társaság oktatási minisztere az Indiai Béke és Szolidari­tási Szervezet által Űj-Del- hiben rendezett találkozón elhangzott beszédében kije­lentette, hogy Vietnam és Laosz határán Kína több mint félmillió katonát vont össze. Vietnam területén pedig több mint tíz straté­giai fontosságú pontot tart megszállás alatt. • MOSZKVA Az SZKP Központi Bizott­ságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének meghívására május közepén baráti látogatásra és rövid pihenésre a Szov­jetunióba érkezik Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségé­nek elnöke, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztár­saság elnöke — jelentették be csütörtökön hivatalosan Moszkvában. • SZÓFIA Harmincöt év elteltével Bulgáriában felismerték és bíróság elé állították Angel Matov Mitovot, a bolgár cá­ri hadsereg volt őrmesterét, aki a második világháború alatt önként vett részt parti­zánok megkínzásában és egy partizán meggyilkolásában. A katonai bíróság a vádlot­tat 12 évi szabadságvesztésre ítélte. 0 KAIRÓ Butrosz Ghali egyiptomi külügyi államminiszter csü­törtökön megjelent sajtónyi­latkozatában ismételten el­vetette azt az izraeli nézetet, amely szerint a megszállt Ciszjordániának és Gaza- övezetnek adandó önkor­mányzat csak e területek palesztin lakosságára, de nem magukra a területekre vonatkozik. A miniszter sze­rint „bonyolult és nehéz” lesz az a tárgyalássorozat, amelyet a két ország két hét múlva kezd egymással. • TEL-AVIV Robbanás történt csütörtö­kön egy Tel-Aviv közelében levő hadiüzemben. A rend­őrségi jelentések szerint bal­esetről, nem pedig gerillaak­cióról van szó. Nyolc mun­kás és az üzem közelében levő iskola egyik diákja megsebesült. Kis Csaba, az MTI tudó­sítója jelenti: A szovjet hírközlő szervek csütörtökön ismertették azt a washingtoni bejelentést, amely szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zött létrejött az elvi meg­Baracs Dénes és Kovács Ferenc, az MTI tudósítói je­lentik: A Francia Kommunista Párt XXIII. kongresszusa csütörtökön délelőtt folytat­ta a szerdán, Georges Mar­chais főtitkár beszámolója után megkezdett általános vitát. Meleg ünneplésben része­sítette a francia kommunis­ták tanácskozása a külföldi pártok, forradalmi mozgal­mak képviselőit, akiket Maxi­me Gremetz, a Politikai Bi­zottság tagja, az FKP KB külügyi osztályának vezetője üdvözölt. A kongresszus nagy figye­lemmel hallgatta Joseph Sanguedolcet, Saint Etienne város kommunista polgár- mesterét, aki egyenesen ar­ról a megbeszélésről érkezett, amelyen sok éves küzdelem után megegyezés született a Az Izraellel — az Egyesült Államok égisze alatt — már­ciusban aláírt különbéke óta fokozódik Egyiptom nem­zetközi elszigeteltsége. Arab­közi síkon bojkott intézke­déseket foganatosítottak el­lene: Egyiptom küldötteit rendre „kigolyózták” a közös szervezetekből. Kezdve az Arab Ligával, amelynek székhelyét Kairóból áthelyez­ték Tuniszba, egészen az arab jogászok szövetségéig, vagy a szakszervezetek egyesüléséig. Nem sok jót ígért Kairó számára a marokkói szent városban, Fezben kedden megnyílt 10. iszlám konfe­rencia sem, amelyre Egyip­tom küldötteit — bár az alapító tagok egyike — meg sem hívták. Maga az iszlám konferencia, amely külügy­miniszteri szinten folyik, 1969-ben annak kapcsán jött létre, hogy az izraeli meg­szállás alatt álló Jeruzsálem keleti részében felgyújtották az Al-Aksza mecsetet. Je­ruzsálem ugyanis nemcsak a zsidók és keresztények szent egyezés a hadászati támadó­fegyverek korlátozásáról szó­ló új megállapodásról, az úgynevezett SALT—2-ről. Az első rövid kommentárok min­denekelőtt azt emelik ki, hogy a Szovjetunió és a szo­cialista közösség többi orszá­város legnagyobb üzemének szanálásáról. A kommunis­ták, a dolgozók hosszú küz­delme akadályozta meg a több ezer embert foglalkozta­tó gyár bezárását, és a gyár­ban, valamint a bedolgozó­üzemekben mintegy 8000 munkahely felszámolását. Saint Etienne városa látja vendégül pénteken az Óvári Miklós vezette magyar párt­küldöttséget. A kongresszus a plenáris ülésekkel párhuzamosan bi­zottságokban is folytatja munkáját. Az egyik bizott­ság a határozat megszövege­zésén, a másik a közös piaci integrációval, a június 10-i „európai” választásokkal kap­csolatos nyilatkozat megfo­galmazásán dolgozik, a har­madik a szervezeti szabály­zattal foglalkozik, míg a ne­gyedik a mandátumok meg­vizsgálását végzi. városa, hanem — Mekka és Medina után, harmadikként — a sok százmilliónyi mo­hamedán hívőé is. Az iszlám országok tehát ezen az ala­pon is szolidárisak az izra­eli agresszió következmé­nyeinek megszüntetéséért küzdő arab hitsorsosaik har­cával. A mostani konferencián 44 ország képviselteti ma­gát. (Távol maradt Egyip­tom, Uganda és — egyálta­lán nem elvi okokból — Irán.) Az első fontosabb döntés egyike volt, hogy a résztvevők — Líbia javasla­tára — egyhangúlag fel­függesztették Egyiptom tag­ságát a szervezetben. Kairó már előzetesen érzékenyen reagált arra, hogy nem hív­ták meg a fezi értekezletre. Az egyiptomi külügyminisz­térium a lépést „törvényte­lennek és a konferencia alapokmányával ellentétes­nek” minősítette. A reneszánszát élő isz­lám — Irán, Pakisztán, Lí­bia és több más ország pél­dája támasztja ezt alá — gának véleménye szerint a SALT—2 fontos lépést jelent a fegyverkezési verseny meg­fékezéséhez vezető úton. Moszkvában kezdettől fog­va azt hangsúlyozták, s a most létrejött megállapodás­sal kapcsolatban is azt eme­lik ki, hogy a hadászati tá­madófegyverék korlátozása egyaránt érdeke mind a Szov­jetuniónak, mind az Egye­sült Államoknak. A SALT- megállapodás megkötése ilyen feltételek alapján vi­szont olyan nagy fontosságú első lépés lehet — hangoz­tatják a szovjet fővárosban — amely egyrészt megnyitja az utat a további tárgyalá­sok előtt, előkészíti a meg­levő fegyverzet csökkentését, a nukleáris fegyverkészletek és a hordozó eszközök szá­mának valódi csökkentését és távlatban az ilyen fegyverek megszüntetését, másrészt elő­készíti az utat a két ország közötti jobb megértéshez más — mind a kétoldalú kap­csolatokat érintő, mind pedig az egész nemzetközi helyzet­tel összefüggő — kérdések rendezésére. A SALT-megál- lapodás várható megkötése jelentős előrehaladás nem­csak abban, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Álla­mok között javuljon a vi­szony, hanem abban is, hogy általában javulás következ­zék be a nemzetközi légkör­ben — állapítják meg Moszk­vában. □ □ Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Az amerikai sajtó csütör­tökön vezető helyen, igen részletesen foglalkozott a má­sodik SALT-szerződés kér­déseiben született előzetes, el­vi megállapodással. A lapok egybehangzó véleménye sze­rint az egyezmény jövő hó­napra várható aláírása új lendületet ad majd a szovjet —amerikai együttműködés­nek a leszerelésben és más területeken. A két nagyha­talom világpolitikai ellenté­tei mindenesetre továbbra is korlátokat szabnak majd a kooperációnak, mutat rá a sajtó. Az első kommentárok ugyancsak egyöntetűen fi­gyelmeztetnek: a szerződés amerikai törvénybe iktatása még bizonytalan, a Carter- kormány hosszú, nehéz harc előtt áll, amely az elnök po­litikai sorsát is eldöntheti. Genf ben csütörtökön újabb találkozót tartott a hadásza­ti fegyverrendszerek korlá­tozásáról tárgyaló szovjet és az amerikai küldöttség. az utóbbi években egyre in­kább kezd jelentős nemzet­közi politikai tényezővé vál­ni. Ráadásul, ezen országok laza csoportosulásában erő­södik az antiimperialista ál­láspont. Ezzel minden érde­keltnek — nem utolsó sor­ban Egyiptomnak, amely eddig a testvérországok te­temes pénzügyi támogatásá­ban részesült — számolnia kell. A mostani értekezlet másik jellemzője: az iszlám­világ hajlik arra, hogy a palesztin probléma megol­dását illetően egységes ál­láspontra helyezkedjék. Ezzel összefüggésben ér­demes felfigyelni az Egye­sült Arab Emírségek olaj­ipari miniszterének — egy­ben az OPEC soros elnöké­nek — Szaid A1 Oteibának minapi nyilatkozatára. Sze­rinte az olajtermelő arab országok és a Közös Piac államai közötti párbeszéd felvételének feltétele az, hogy az utóbbiak ismerjék el a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet. Keserű pirulát kínált ezzel az olaj­gondokkal küzdő Nyugat- Európának. Pálfi Viktor Ma: Ferenc napja A Nap kél 4.13 — nyugszik 19.09 órakor. A Hold kél 18.24 — nyugszik 4.13 órakor. ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. május 11-én született Salvador Dali spanyol fes­tőművész, a szürrealizmus egyik legismertebb — és legszélsőségesebb — képvi­selője. — A KERESKEDELMI, TÁRSADALMI ELLEN­ÖRÖK ma, május 11-én, dél­előtt 9 órától tartják máso­dik negyedévi értekezletü­ket Békéscsabán, az SZMT székházában. Ezen az első negyedévi munka értékelé­sén kívül megbeszélik a kö­vetkező időszak feladatait is, amit majd konzultáció kö­vet. — SARKADON a mintegy 27 millió forintos költségen épült vízműhöz 1973 és 1978 között 60 kilométeres veze­téket fektettek le. A napi 1760 köbméter vízszükséglet biztosítására két új kutat is fúrnak. A vízmű teljes üzembe helyezésére még az idén sor kerül. — AZ AFOR 80 HÁROM MŰSZAKOS TÖLTÖÄLLO- MÄSÄT rendezték be a fá­radtolaj átvételére, mely kettős haszonnal jár: csök­kenti a környezetszennyező­dést és hozzájárul az ener­gia-megtakarításhoz. Buda­pesten 25, Észak- és Dél- Dunántúlon 15—15, a Ti­szántúlon 12, és Észak-Ma- gyarországon 13 éjjel-nappal működő töltőállomásra vihe­tik el a fáradtolajat a gép­kocsitulajdonosok. — DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI ALAPKÉPZÉS BÉKÉSCSA­BÁN. Vasárnap, május 13- án, a Megyei Művelődési Központban találkoznak a díszítőművészeti alapképzés hallgatói. A foglalkozáson Chabrecsek Andrásné gya­korlati tudnivalókat ismer­tet, dr. Bencsik János pedig néprajzi előadást tart. — A SZARVASI JÁRÁS hét községében összesen 385 veszélyeztetett fiatalkorú él. Az okok között anyagi, környezeti, magatartási és egészségügyi tényezők szere­pelnek. Kedvezőtlen anyagi helyzet miatt 220 kiskorú él veszélyeztetett környezetben. — BÉKÉSCSABÁN, a Se­bes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépis­kola régi épületét 11,5 mil­lió forint értékben korszerű­sítették. Mégis, az öt épület­ben folyó iskolai oktató, közművelődési munka kor­szerűbbé válásához újabb jelentős beruházásokra len­ne szükség. így az oktatási eszközök, gépek felújítása és néhány szertárhelyiség építése vált sürgőssé. — JUBILEUMI ÜNNEPSÉG MEZÖBERÉNYBEN. Az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a mezőberé- nyi öregek napközi otthona. Ebből az alkalomból május 15-én, délután ünnepséget rendeznek a szociális intéz­ményben, majd műsorral kedveskednek a résztvevő úttörők az öregeknek. — KARDOSKÚTON, a Mó­ra Ferenc Művelődési Ház­ban május 16-án, este 7 órai kezdettel megemléke­zést tartanak Móra Ferenc születésének 100. évforduló­ja alkalmából. A „Szeptem­beri emlék” című előadáson közreműködik Kürti Papp László előadóművész és Tormai Péter gitárművész. Száraz idő Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, eső nem valószínű. Mérsékelt, napközben időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Hajnalban egy-két he­lyen köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: eleinte kevés felhő, száraz idő. Az idő­szak végén a felhőzet időn­ként megnövekszik, elszór­tan záporeső valószínű. Leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet 5—10 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let 18—23 fok között. — KISMAMA-TALÁLKOZÓ. Az Orosházi Üveggyár szak- szervezeti és KlSZ-bizottsá- ga az anyák napja alkalmá­ból találkozót rendez ,a gyár­ban dolgozó kismamáknak. A meghívó május 13-án, va­sárnap 14 órára, a gyár Pa­csirta utcai klubjába invi­tálja a fiatal anyukákat. — A VÁROS LAKOSSÁGÁ­NAK ÁRUELLÁTÁSÁRÓL, idegenforgalmi helyzetéről tanácskozik pénteken, ma délután Gyulán a HNF vá­rosi bizottsága. Ekkor kerül sor a társadalmi munkában élenjárók kitüntetésére is. — PROGRAMOK NAGY­SZÉNÁSON. Mostanában gyakran próbál a nagyszé- nási művelődési ház citera- zenekara, mert május 12-én, szombaton este 7 órától Kardoskúton szerepelnek. A nagyszénási szociális otthon lakói kiállítást rendeznek munkáikból, május 14-től 18-ig a művelődési házban. Május 16-án délután 3 órá­tól pedig műkedvelő művé­szeti csoportjaik lépnek fel ugyanitt. — FEDERICO FELLINI NŐK VÁROSA címmel új filmet forgat. A főszerepet Marcello Mastroianni alakít­ja. ^ A forgatást két héttel ezelőtt kezdték meg Róma filmvárosában, a Cinecíttá- han, de Fellini szereti elke­rülni a reklámot, s jobbnak látta, hogy csak szerdán nyilatkozik a forgatás meg­kezdéséről. — A MEGYEI KÖNYVTÁR szlovák köteteivel ismerked­nek május 14-én, hétfőn, es­te 6 órától a békéscsabai szlovák klub tagjai. Beszél­getnek majd a megyénkben élő szlovákok szokásairól, életéről is. — GYERMEKRAJZOK KI­ÁLLÍTÁSA A KNERBEN. Békéscsabán, a Kner Nyom­da kultúrtermében május 11- től 25-ig kiállítást láthatnak a békéscsabai ifjúsági és út­törőház képzőművész szak­körének munkáiból, vala­mint a Kner Nyomdában dolgozók gyermekei részére meghirdetett rajzpályázat anyagából. A legügyesebb rajzok kis alkotóinak a meg­nyitón, május 11-én, ma dél­után 3 órakor adják át a díjakat. — AZ IDŐS KOR EGÉSZ­SÉGÜGYI PROBLÉMÁIRÓL tart előadást dr. Szabó Re­zső, a szegedi klinika osz­tályvezető főorvosa május 14-én délután fél 5-től Szarvason, a mezőgazdasági főiskola előadótermében. Az előadást a Vajda Péter Sza­badegyetem Egészségnevelé­si Tagozata rendezi. — A VOLÁN 8. SZ. VÁL­LALAT értesíti az utazókö­zönséget, hogy útlezárás miatt a Gyula—Űjkígyós között közlekedő autóbuszok forgalmában 1979. május 15- én korlátozás lesz. A Gyu­láról 11.05 és 13.50 órakor induló autóbuszok csak Szabadkígyós vasútállomásig, az Űjkígyósról 11.50 és 14.35 órakor induló autóbuszok csak Szabadkígyós vasútállo­mástól közlekednek. Folytatja munkáját az FKP kongresszusa Kétezer küldött részvételével tanácskozik Párizsban a Fran­cia Kommunista Párt XXIII. kongresszusa. Képünkön: Georges Marchais főtitkár a szónoki emelvényen (Képtávírónkon érkezett) Iszlám konferencia

Next

/
Thumbnails
Contents