Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-25 / 120. szám

IZHslUKTiW 1919. május 25., péntek o Nyolc áramütés Az újkígyósi Aranykalász Tsz Szabad föld üzemegysé­gében április 27-én Vári Já­nos kőműves szakmunkást halálos áramütés érte. Az ilyen tragédia az utóbbi két évben Újkígyóson a harma­dik, Békés megyében pedig a nyolcadik. A nyolc ember közül kettőnek az életét a mentők és az orvosok gyors és áldozatkész munkája men­tette meg. A vizsgálatok alkalmával kiderült, hogy minden eset­ben gondatlanságból eredő, szakszerűtlen munka okozta a bajt. Például villanyszere­lők és más szakmunkások ve­zetékerek összekötésével megtoldották vagy kicserél­ték a csatlakozó kábelt. Nem a rendeltetésüknek megfele­lően használták az elektro­mos készülékeket. Előfor­dult, hogy a hibás készülék érintése okozta az áram­ütést. Tudni kell, hogy az ipari és a mezőgazdasági üzemek­ben, a mezőgazdaságban és a háztartásban gondoskodni kell az érintésvédelemről. Az elektromos berendezések le­gyenek a szabvány előírásai­nak megfelelőek, biztosan üzemeltethetők. Ezeket időn­ként szakemberekkel meg is kell vizsgáltatni és a hasz­nálat során keletkezett hibá­kat kijavíttatni. Az ellenőr­zésekről, javításokról fel­jegyzést kell készíteni. A vállalatok, az üzemek a szabadba telepített és hor­dozható elektromos készülé­keik üzemeltetésére jelölje­nek ki egy felelős személyt, aki ért a feladatához és min­den üzembe helyezés előtt biztonságosan meg tudja ál­lapítani, hogy a készülék hi­bátlan, az érintésvédelem pe­dig jó. Minden használaton kívüli kábelt el kell zárni. Csak olyat szabad kiadni, amelyen nincs toldás. Az áramütés okozta tragé­diák nem végzetszerűek. Gondos, körültekintő munká­val, kellő óvatossággal meg­előzhetők. És természetesen a szakszerűség sem hiányoz­hat, amire vonatkozóan az Általános Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendsza­bály ad támpontot. P. B. S nemcsak az ünnep, a gesztus is hiányzik olykor. Mert nem mindig kell virág, szónoklat, sokszor elég lenne egy baráti gratuláció, néhány elismerő, jó szó is. A kétsze­res kiváló dolgozó tovább folytatja történetét: „Én ak­kor a zsebembe vágtam a díszdobozt és fölmentem az igazgatóhoz. A titkárnő le­ültetett, hogy várjak, a fő­nök tárgyal. Amikor végzett, kijött, hogy hozassák föl az ebédjét. Meglát, ahogy ott ülök, és kedélyesen odaszól, hogy mit akarok. Mondom: ezt kaptam, és előveszem a kitüntetést. Erre azt feleli, hogy tudja, hiszen ő írta alá. Nos, akkor jó, ha tudja, fe­leltem, aztán eljöttem. Né­zett utánam a főnök, nem ér­tette, mi volt ez. Maga sze­rint ér így valamit a kitün­tetés?” Közömbösség? Sietség? Fi­gyelmetlenség? Vajon miért nem köszönti mindenütt a vállalati vezető a negyven évig egyazon helyen dolgozó, nyugdíjba menő idős mun­kást? S miért nem hívja meg az építészt a városi tanács a bevásárlóközpont avatása­kor? Pedig a mérnök szívét- lelkét beleadta a munkába, mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint hogy tervéért Ybl-díjat kaoott. Amikor az érintett város újra szerette volna foglalkoztatni, nemet mondott. „Túl érzékeny” — mondják róla kollégái. — „Hetekig nem lehetett hozzá szólni.” A történet vége: a város vezetői utóbb elnézést kérték „a sajnálatos félreér­tés” miatt, s ő feledve min­den mérgét, azóta éjjel-nap­pal a település rendezési ter­vén dolgozik. A reprezentációs költsége­ket sok helyütt úgy takarít­ják meg, hogy „egyszerűsí­Segít a Zója brigád A minap Vésztőről kap­tunk levelet. ....És még az történt, hogy a vésztői belvizes házamat úgy tudtam megjavítani, hogy Szeghalomból, a TÜ- ZÉP-telepről kaptam építési anyagot. Vésztőn ugyanis csak hosszú hónapokra vál­lalták volna a szállítást... Nem is tudom elfelejteni a szeghalmi TÜZÉP Zója ne­vét viselő női szocialista bri­gád tagjainak azt az odaadó segítségét, amit velem és még sok belvízkárt szenve­dett társamért tettek. A meg­rendelt építési anyagokat né­hány napon belül leszállítot­ták, és felajánlották, hogy ha bármire szükségünk lesz, szí­vesen állnak rendelkezésünk­re...” Nagy a sürgés-forgás a szeghalmi TÜZÉP-telepen. Megrakott teherautók jön- nek-mennek, szenet, építési anyagot szállítanak. Az iro­dában Boros Józsefné tartja „a frontot”. Hellyel kínál és kiszalad az udvarra, hogy megkeresse a telep vezetőjét. Fiatal asszony nyújtja a kezét. — Kudri Sándomé — tes­sék parancsolni! Mondom, hogy egy levelet kaptam és szeretnék hallani a Zója brigádról, meg arról, hogyan lehetséges, hogy a „szomszédban” levő TÜZÉP csak-hónapokra tudja a vál­lalást teljesíteni, míg ők na­pok alatt leszállítják a kért anyagot? — Azt hiszem azért van az, hogy Vésztőn nem tudták teljesíteni a kérést, mert az ÁFÉSZ TÜZÉP-telepe na­gyon leterhelt. Mi Kecske­méthez tartozunk, és jó az anyagellátásunk. Évi 32 mil­lió forintot forgalmazunk. Egyébként nálunk az elsőbb­ség a belvízkárosultaké. — Egy TÜZÉP-telepet ve­zetni nem könnyű munka. Hogyan sikerül ezt jól meg­oldania a „gyengébb nem” képviselőjének? — Miért lenne nehezebb, mint bármelyik más munka­hely vezetése? — kérdezi vissza Kudriné, majd így folytatja: tik” a kitüntetések átadását. ,yMdnek a sok formaság, nem adunk a külsőségekre!” — jelszóval a díszdobozt, benne a jelvényt megkapja az üzemvezető vagy a műveze­tő, aki — mit tehetne mást? — behívja a kitüntetettet vagy kimegy hozzá, hogy ne akadályozza munkájában. S ez már nem egyszerű figyel­metlenség. Erkölcsi tartalmá­tól fosztják meg így a jel­vényt. A jelvény visszavedlák tárggyá. Alumíniummá és sárgarézzé, a díszdoboz pe­dig kemény papírrá. Nem ta­pad hozzá emlék, csak meg- bántottság. A társadalmi ün­nepből családi ünnep lesz, egy kicsit keserű szájízzel. Legalábbis, ahol a kiváló dolgozó meséli: „Hazamen­tem, útközben vettem pár szál virágot, odaadtam az asszonynak, hogy »-ezt neked küldik a bentiek«, aztán elő­vettem a szép, piros műbőr­be kötött díszdobozt, a fele­ségem meg elsírta magát örömében. Kitaláltam neki egy egész ünnepséget, be­széddel, kézfogással, ő meg csak kérte, mondjam, mond­jam, ezzel tel el az egész es­te.” A kétszeres kiváló dol­gozó nem érez büszkeséget. Nem büszkék rá munkatár­sai sem, nem is vesznek róla példát, hiszen azt sem tudja mind, hogy kitüntették. M egbántottnak érzi ma- I gát a nyugdíjas — el sem búcsúzott tőle az igazgató. Az építész megbo- j csátott, megígérték neki, a j legközelebbi avatásra már őt is meghívják. Idézzük csak fel újra a „Kiváló Dolgozó” jelvény alkotóelemeit: a megmunkált alumínium le­mezt, az aranyozott sárgaréz láncot és — a vörös csillagot. Tamás Ervin — 1972 óta állok a telep­hely élén. Kezdetben voltak nehézségeim, de véleményem szerint ezek a férfiakat ép­pen úgy érintik. Megoldot­tuk. Egyébként ez az első munkahelyem. Szeretek itt dolgozni. Elvégeztem a ke­reskedelmi szakközépiskolát, jelenleg a marxista—leni­nista esti egyetem középfokú tagozatán tanulok. Tíz beosz­tottam van. Heten nők. Is­merjük egymás gondját, ba­ját, örömét. És ha egy mód van, megoldjuk közösen a problémákat. Boros Józsefné, akivel találkozott, eladás­ügyintéző. Nagyon jó mun­kaerő, a vállalat kiváló dol­gozója. Én 1975-ben a Bel­kereskedelmi Minisztérium Kiváló Dolgozója kitüntetést kaptam meg. De van még ilyen kitüntetettünk. Jöjjön, hadd mutassam bej Kudriné a mázsálónál egy energikus, friss mozgású asszonnyal, Papp Bálintné- val ismertet meg. Négy éve nyugdíjas már, de aktívan részt vesz még mindig a te­lep munkájában. Azt mond­ja, nem tud ő otthon nyu­godtan ülni, hiányzik a moz­gás. Úgy hozzászokott az árukiadáshoz, hogy nehezére esne itthagyni. 1974-ben kap­ta meg a Belkereskedelmi Minisztérium Kiváló Dolgo­zója kitüntetést. Őt minden­ki csak Róza néninek szólít­ja. Szeretik kedves, közvet­len modoráért. Kérdezem a telepvezető­nőt, a többiek hol vannak? Felsóhajt és sorolja: az egyik szülési szabadságon, a másik beteg, a harmadik szü­lői értekezleten... De azért még sohasem jöttünk zavar­ba, mert megcsináljuk a má­sik munkáját is, hiszen so­sem lehet tudni, hogy he­lyettünk mikor ugrik be a most távol levő kolléganő. Január 1-én alakítottunk munkabrigádot és Zója ne­vét vettük fel. Azt mondják nehéz nők­kel dolgozni. Én nem ezt ta­pasztalom, nálunk nagyon jó az összhang. Egyszer már megfogalmaztuk: olyan ez a kollektíva, akik együtt, egy­másért és a megrendelőkért vannak... Béla Vali Űrkutatás és meteorológia Újabban az időjárás meg­bízható előrejelzéséhez is az űrkutatás ad segítséget, — műholdakkal vett adatokból áll össze a napi meteoroló­giai prognózis. Budapesten a Pestlőrinci Légkörfizikai Ku­tató Intézet tartja a kapcso­latot a 900 kilométer ma­gasban keringő műholdak­kal, s a ciklonok helyzeté­ről, a felhők alakulásáról to­vábbított információk tám­pontot adnak az időjárási helyzetjelentés összeállításá­hoz, a tudományos elemzé­sekhez. 1960-ban lőtték fel az első meteorológiai műholdat, ná­lunk pedig 1977-ben épült ki a meteorológiai műhold ve­vőállomás Lőrincen. Itt je­lenleg három, a föld körül észak—dél irányban keringő meteorológiai műbolygó ada­tait rögzítik. Naponta három kört írnak le bolygónk kö­rül ezek a műholdak, s ván­dordíjuk során háromszor te­remt velük kapcsolatot a pestlőrinci intézet. A koz­moszból érkező információk alapján a meteorológusok megraj zolj ák az időjárási tér­képet, összeállítják a prog­nózist. Az Interkozmosz program keretében a KGST-országók meteorológusai közös kutató­munkát is végeznek a mű­holdak szolgáltatta adatok felhasználásával. ( ( nz looo. hektár Mészáros László és ( Pardi Sándor, a szeghal- ? mi Sárréti Tsz két erő- ( gépkezelője ezen a tava- í szón igencsak kivette ré- ^ szét a vetési munkákból. ( Gépeikkel immár a ta­vaszi magfogadásra kije­lölt ezredik hektárt jár­ják, Róluk és naprafor- ^ gót vető társaikról szól ( képriportunk. ( ( L­Tárcsákkal törik-zúzzák a nehezen művelhető talajt A Rába-Steigerre szerelt vegyszerező és kombinátor egy műveletben fertőtlenít és porhanyít A traktor vezetőfülkéjébe szerelt komputer biztosítja a hi­bátlan vetést Az „ezresek” ellenőrzik a ve­tőmag mennyiségét Az utolsó fordulók az ezredik hektáron Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents