Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-17 / 113. szám
1979. május 17., csütörtök KlWJKfíW Tito Moszkvába érkezett hírek hírek hírek TELEX * MOSZKVA Nyíltnak és hasznosnak nevezte a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecseréjét Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a szovjet televíziónak adott nyilatkozatában. — Nagy figyelmet fordítottunk tárgyalásainkon a leszerelés kérdéseire és az ezt célzó szovjet javaslatokra. Megítélésem szerint a SALT—II. megállapodás fontos hozzájárulás lesz a leszereléshez, köztük a nukleáris leszereléshez — mutatott rá Kurt Waldheim. ^ HANOI A vietnami—kínai kormányközi tárgyalások 5. ülését pénteken tartják Hanoiban — adták tudtul szerdán megbízható források a vietnami fővárosban. Az ülés napirendje nem ismeretes. * MANAGUA A Nicaraguái Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (SNFF) harcosai kedden újabb offenzívát indítottak a Managuától 30 kilométerre délre fekvő Masay város ellen. A front egyik szóvivője kedden bejelentette, hogy az SNFF a vérontás megszüntetése érdekében kész tárgyalásokat kezdeni a nicaraguai politikai ellenzék valameny- nyi szervezetével. & ACCRA A keddi sikertelen puccskísérlet után szerdára helyreállt a rend Ghánában. Az üzletek újra kinyitottak, a tanulók visszatértek az iskolapadokba. A szerdán megjelent ghanai lapok egyöntetűen elítélték a puccskísérletet. . * MILANO Százegy napos fogság után fogvatartói szerdán szabadon bocsátották Evelina Cattaneot, akit februárban milánói lakása közelében rabolt el négy fegyveres. Apja, egy gazdag autókereskedő a jelek szerint kifizette az emberrablók által követelt váltságdíjat, mintegy 600 ezer dollárnak megfelelő összeget. * MAPUTO A mozambiki forradalmi katonai bíróság kedden bejelentette. hogy három mozambiki állampolgárt hazaárulás, kémkedés és szabotázs vádjával halálra ítélt. Az egyik elítéltet Rhodesiában képezték ki, majd Mo- zambikba való átdobása után egy különleges osztag vezetője lett. * LIRA Az új ugandai kormányzat katonái és az őket támogató tanzániai alakula- , tok kedden heves harcok után elfoglalták a megbuktatott Amin elnökhöz hű csapatok egyik utolsó erősségét, az ország északi részén fekvő Lira városát — jelentették szerdán a hír- ügynökségek. Az Aminhoz hű erők kezén már csak két helység, Arua és Gulu van. A kormánycsapatok arra számítanak, hogy néhány napon belül az egész országot ellenőrzésük alá vonhatják. * TEHERAN — Az iráni külpolitika a pozitív semlegesség és az el nem kötelezettség elvein nyugszik — jelentette ki Ibrahim Jazdi külügyminiszter szerdán, az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában. A pozitív semlegességen az iráni diplomácia vezetője — amint az AFP-nek kifejtette, — azt érti, hogy az ország nem kíván részt venni a nagyhatalmak közötti vitákban, de tevékenyen munkálkodik azon, hogy nemzeti érdekeit szem előtt tartva baráti kapcsolatokat építsen ki mindazokkal az országokkal, amelyek tiszteletben tartják függetlenségét. Szerdán Moszkvába érkezett Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, a JSZSZK elnöke. Titót a repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Konsztantyin Ruszakov, a Központi Bizottság titkára és más hivatalos személyiségek fogadták. A Politika háromhasábos cikkben értékelte a küszöbönálló csúcstalálkozó jelentőségét és a jugoszláv— szovjet együttműködést. FőPolgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Egy nappal azután, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei egy sor konkrét javaslatot tettek a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, az európai béke és biztonság megszilárdítására, a NATO úgynevezett védelmi tervező bizottsága kétnapos brüsszeli ülésszaka olyan határozatokat hozott, amelyek tovább fokozzák a fegyverkezési versenyt. A záróközlemény — szokásos módon — azzal támasztja alá ezt, hogy a Varsói Szerződés tagállamai „olyan mértékben fejlesztik haderőiket”, hogy a katonai egyensúly „a NATO kárára tolódott el”. Az 1986-ig szóló új ötéves NATO-program mind a hagyományos, mind a nukleáris fegyverek tekintetében, Fővárosunk ma már nemcsak az útikalauzokban foglal el előkelő helyet, ahol méltán dicsérik szép fekvéséért, turistákat vonzó látványosságaiért. Budapest neve a politikai szótárakból sem hiányzik. Parlamentünk impozáns falai között fogalmazódott meg a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1969. márciusi felhívása, amelynek nyomán — igaz, hogy hat esztendő múltán — Helsinkiben aláírták az európai biztonság és együttműködés záróokmányát. Most ismét a Duna partján pompázó neogótikus Országházból indítottak útjára egy üzenetet. Hét európai szocialista ország álláspontja összegeződik benne, híven tolmácsolva a Varsói Szerződés éppen 24 esztendeje kinyilvánított elkötelezettségét a kontinens békéje és biztonsága iránt. Azóta meg-megújuló erővel kezdeményez a szocialista diplomácia, de sajnálatos módon a javaslatok ritkán címben a következőket emelte ki: „a jugoszláv—szovjet kapcsolatok kedvezően fejlődnek. Kapcsolataink a kipróbált elvek szilárd ég tartós alapján nyugszanak. Tito és Brezsnyev elvtárs megkülönböztetett szerepet játszik együttműködésünk fejlesztésében”. A salvadori hatóságok büntetőakciói nyomán egyre feszültebbé válik a helyzet a latin-amerikai országban. mennyiségileg és minőségileg egyaránt növekedést irányoz elő. Legfontosabb pontja azonban az, hogy Nyugat- Európában korszerű, nagyobb hatósugarú nukleáris fegyvereket helyezzenek el, amelyek „erősítik a NATO-stra- tégiát”. Korszerű nukleáris fegyverrendszerről van szó, amelyeket a záróközlemény természetesen nem sorol fel, de mindenki tudja, hogy új Pershing-rakéták mellett cirkáló rakétákról, sőt neutronfegyverről is szó van. A közlemény a SALT egyezményről szólva megjegyzi, hogy a miniszterek örömmel fogadták Harold Brown, amerikai hadügyminiszter erről szóló beszámolóját. Az egyezmény aláírása után a tagállamok kormányai részletesen tanulmányozzák majd annak szövegét — ígéri a kommüniké. találnak megértésre. Most újólag és nyomatékosan kifejezésre juttatta a hét európai szocialista ország külügyminisztere: „...megértek a feltételek..., hogy az államok közötti bizalmat erősítő intézkedéseket kiszélesítsék, és konkrét lépéseket tegyenók az európai katonai enyhülés útján az összeurópai értekezlet záróokmányának szellemében”. A külügyminiszteri bizottság éppen ezért javasolja, hogy még 1979-ben hívjanak össze politikai szintű konferenciát minden európai állam, valamint az USA és Kanada részvételével. A második SALT-egyezmény aláírásának küszöbén, a nyolcadik szovjet—amerikai csúcstalálkozót megelőzően minden eddiginél időszerűbb a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának az a jávaslata, hogy a meglevő európai katonai, politikai csoportosulásokat ne bővítsék, a hadgyakorlatok szintjét korlátozzák és folytassák a bizalomerősítő intézkedéseket. Mindezt mintegy betetőzve a budapesti Iráni közlemény Az iráni kormány nem fogja eltűrni, hogy az újságok, valótlan történetek közlésével, semmibe vegyék az iráni nemzet áldozatvállalásait — szögezte le Khomeini ajatollah, aki kedden fogadta a legnagyobb országos napilap, a Kajhan „iszlám munkásainak” egy csoportját, miután ez utóbbiak valóságos „hatalomátvételt” hajtottak végre a forradalmi vezetést enyhén bíráló cikkeiről ismert újság szerkesztőségében. Kedden a fővárostól 10 kilométerrel délre fekvő Soya- pango temploma előtt a rendőrök tüzet nyitottak az ott gyülekező, mintegy 300 főnyi csoportra, amely arra készült, hogy a San Salvador-! székesegyház előtt meghirdetett gyászszertartásra vonuljon. Hírek szerint a sortűznek halálos áldozatai és sebesültjei voltak. A gyászünnepélyt — amelynek megtartását a hatóságok végül is megakadályozták — annak a 23 hazafinak emlékére kívánták szentelni, akivel egy múlt heti tüntetésen rendőrsortűz végzett. A fővárostól 25 kilométerre északra fekvő Limon tartományban a rendőrség ugyancsak fegyveres beavatkozással oszlatott fel egy kormányellenes tüntetést és két embert megölt. A lelkiismeret lázadása? Egy brit százados lelkiismereti okokból kilépett a hadsereg kötelékéből» mert nem akart újra Észak-íror- szághan szolgálni. Sikeres távozása a hasonló folyamodványok sorozatát indíthatja el. Michael Biggst 1973-ban vezényelték először Észak-írországba és akkor undorodott meg a hadsereg elnyomó, megszálló funkciójától. Az észak-írországi szolgálat súlyos egyéni tragédiákat okozott már. Februárban egy fiatal közlegény, akit második négyhónapos szolgálatára küldtek Észak-írországba, idegileg összeroppant a lakosság ellenszenvétől és az ' örökös életveszélytől. A belfasti laktanyában ámokfutásba kezdett, s vaktában lövöldözve agyonlőtte tizedesét, míg végül őt is halálos lövéssel tették ártalmatlanná. üzenet felhívja a helsinki záróokmányt aláírt államokat: kössenek nukleáris és általános meg nem támadási szerződést. Kétségtelen, hogy a külügyminiszterek javaslatai nem érik — nem is érhetik — meglepetésként a nyugati országokat, a NATO tagállamait. Ilyen vagy olyan formában már korábban is elhangzottak, anélkül, hogy kedvező visszhangra találtak volna.- Most azonban elérkezett az idő, hogy az enyhülés általános tendenciáját kiteljesítsük és visszafordíthatatlanná tegyük. Bizonyos, hogy a kontinens jövője szempontjából — az 1980-ban sorra kerülő madridi találkozó fényében — rendkívül kedvező az alkalom a javaslatban foglaltak konkrét megvalósítására. Bécsben például a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon — mint a külügyminiszteri bizottság elégedetlenségének kifejezést adva megállapította — nincs érdemi előrehaladás. foggal várják a Varsói Szerződés tagállamai, hogy a múlt év június 8-án tett konstruktív javaslataikra komoly választ kapjanak. Ma: Paszkál napja A Nap kél 4-06 — nyugszik 19.16 órakor A Hold kél — nyugszik 9.14 órakor ÉVFORDULÓ Harminc évvel ezelőtt, 1949. május 17-én halt meg — 65 éves korában — Balázs Béla (eredeti nevén Bauer Herbert) Kossuth-dí- jas költő, író, a filmesztétika úttörője. * — SZEGHALMON a Sárréti Tsz-ben a termelőmunkában élenjáró fiatalokat bulgáriai tengerparti úttal jutalmazzák. A kirándulásra a nyári munkák befejeztével kerül sor, augusztus végén. — ÜJ, SPECIÁLIS KOLLÉGIUM indításával ünnepli 25. évadját a TIT József Attila Szabadegyetem: diák- sajtó-diákújságírás témakörben szervez tanfolyamot. Az ősztől induló kurzus „diákjai” részére 32 héten át, heti egyszeri alkalommal politikusok, újságírók, nyelvészek és nyomdai szakemberek tartana^ előadásokat. — MEZÖBERÉNYBEN 50- en várnak OTP-lakásra. Jelenleg 11 lakás épül és 16 építését kezdik meg. A VI. ötéves tervben mintegy 150 lakás építését tervezik. — MEGKEZDTÉK a csaknem 250 éves egykori sóház műemléki helyreállítását Kunhegyesen. A barokk épületben _ rendezik be a nagyközség művelődési központját. Ehhez jelentős támogatást nyújt az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei tanács. A helyi vállalatok és termelőszövetkezetek 400 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. — A SZOCIALISTA ORSZÁGOK hagyományos „Barátság” filmfesztiválja kezdődött meg a bolgár Kürd- zsal városában. Az idei fesztivált a bolgár forradalom 35. évfordulójának szentelik. A hét folyamán több baráti ország, köztük hazánk színművészeinek legjobb alkotásait mutatják be. — A CSABACSÜDI Lenin Tsz-ben minden évben több műtrágyát használnak fel. Tavaly 9 millió forint értékű műtrágyát szórtak a földekre, 3 millió forinttal nagyobb értékűt, mint az előző évben. — KIKELTEK az idei első túzokcsibék Fejér megye füves pusztáján, a Sárréten, ahol védett körülmények között élnek a magyar puszták kihalófélben levő, nagytestű madarai. A néhány napos apróságok ellátása sok munkát ad az anyamadámak: kicsinyeit ugyanis 8 napig csak hangyatojással eteti. — HÚSZEZER KÖTETES a vésztői könyvtár, ahol tavaly csaknem 1800 olvasó fordult meg. Főként tanulók járnak ide, de egyre töb*1 szocialista brigád is felkeresi az intézményt, főként a közművelődési vetélkedőkre való felkészülés idején. — 350 HALÁLOS ÁLDOZATA VAN annak a ciklonnak, amely szombaton pusztított Indiában. A természeti csapás következtében 100 ezer ember vált hajléktalanná, s mintegy 22 ezer hektár termőföldön elpusztult a termés. Az anyagi kár meghaladja az 500 millió dollárt. Marad a meleg Várható időjárás ma estig: általában kevés nappali felhőképződés, délnyugaton egykét helyen zápor. Mérsékelt, időnként megélénkülő, főként a Dunántúlon helyenként megerősödő déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet: 24—29 fok között. * — ELKÉSZÜLT a Sárváron tervezett, 218 hektáros szabadidő-park részletes terve. A már kialakított csónakázótó körül sportpályákat, KRESZ-parkot és szabadtéri színpadot építenek. A Rába- parti szabad strandon büfé és öltöző létesül. Mellette kap helyet a napozórész, ide tervezik a gyermekek nyári napközijét is. — A SARKADKERESZTŰ- RI Egyetértés Tsz-ben nagy gondot fordítanak a vízrendezésre. Az idén mintegy 520 hektáron végeznek altalajlazítást, főleg saját erőforrásból. Ehhez jelentős állami támogatást is kapnak. — A TERMELÉSI STRUKTÚRA korszerűsítéséről, műszaki fejlesztésünkről tart előadást dr. Pál Lénárd akadémikus, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az QMFB elnöke, holnap, május 18-án 10 órától Békéscsabán, a városi tanács nagytermében, a műszaki fejlesztési hónap rendezvényeként. ■ : ■ j Elszólás 5 Egy hete mindennap ; telefonáltam. Ma is. — Nincs bent az igaz• gató elvtárs, Békéscsa• bára utazott — cserregte | most is a már megszo• kott női hang. Í — S holnap? | — Azt nem tudom. • — Nagyon elfoglalt • ember lehet... — Igen, Rögtön indul • a kamion az exporttal S az udvarunkból, azt eli lenőrzi. ■ Ezek szerint csak ne; kém nincs bent. ■ . — KÖLCSÖNÖS TÁMOGATÁSI ALAP működik 1975 óta a Körösök Vidéke Tsz- Szövetség mellett. Ennek 53 gazdálkodó egység a tagja. A Kölcsönös Támogatási Alap tavaly 19 millió forint kölcsönt folyósított a tag- gazdaságoknak. — SARKADON a korábbi tervektől eltérően csak jövőre kezdik el az új 8 tantermes iskola építését, melynek költségei meghaladják a 17 millió forintot. Jelenleg 19 tanteremben folyik a tanítás az 1-es számú iskolában. Ezek nagyrésze még a múlt században épült. — A SZARVASI Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezetben évente 6 ezer forintot fordítanak az üzemi könyvtár bővítésére, s emellett ,a városi könyvtárból kéthetenként könyveket kölcsönöznek, ezzel is bővítve a kötetek választékát. — BATTONYA BELTERÜLETÉN Bodina Mihály, 72 éves, egyénileg gazdálkodó, helyi lakos, kerékpárjával összeütközött egy segédmotoros kerékpárral, és úgy megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A segédmotoros kerékpárost súlyos sérüléssel szállították kórházba. A vizsgálat eddigi adatai szerint Bodina Mihály a segédmotoros kerékpáros elé hajtott. A vizsgálat folyik. Olaszországban a választási kampány idejére a hadsereget is bevonták a rend és a biztonság garantálására, a terrorcselekmények megakadályozására. A képen egy páncélos a milánói szavazóhelyiség előtt (Képtávírónkon érkezett) A NATO fokozza a fegyverkezési versenyt Kommentár Budapesti üzenet Biintetöakciók