Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-17 / 113. szám
1979. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,20 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM Ötéves a FDO-program Megkezdődött a „Pajzs—79” Losonczi Pál látogatása Szerdán megkezdődött a „Pajzs—’79” fedőnevű közös hadgyakorlat. A nap eseményei szemléletesen bizonyították: a baráti hadseregek katonái jól hasznosítják a kiképzés alatt elsajátította- kat, magas fokú, példaszerű a baráti országok csapatainak és törzseinek együttműködése. A gyakorlat fontosabb mozzanatait megtekintette Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, Borbély Sándor és Győri Imre, az MSZMP KB titkára, Borbánéi János és Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője. Ott voltak a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, s részt vett a gyakorlaton az egyesített fegyveres erők fő- parancsnoka. Szerdán már kora hajnalban elfoglalták állásaikat a Dunántúl dombjai között a katonák. A feltételezett harci helyzet szerint a csapatoknak az előrenyomuló, támadásban levő ellenséget kellett megállítaniuk — mintegy vizsgázva védelmi fel- készültségükből. Először a légierők gépei tűntek fel: felderítették az ellenség helyzetét, egységeinek elhelyezkedését, majd megkezdődött a tüzérségi előkészítés, működésbe léptek a „csövesek” és a rakétafegyverek. A lendületesen előrenyomuló, a parancsnokok elhatározásainak megfelelő harcrendben kibontakozó alakulatokat vadászgépek oltalmazták a levegőből, tüzérek támogatták a gyakorlóteret övező dombok mögül. Felvonult a legkorszerűbb haditechnika, a páncélozott járművekről le- szállva harcba indultak a lövészek. Látványos mozzanat volt az irányított páncéltörő rakéták harcbavetése a helikopterekről. Ezek a rakéták akkor is lecsapnak az ellenség harci járműveire, ha azok mozgásban vannak, vagy völgyben, dombhajlatban igyekeznek megbújni, fedezéket találni. A manővert látcsövön nyomon kísérő katonai szakértők, meghívottak, tetszésnyilvánítással jutalmazták a harci helikopterek pontos találatait. A támadó erők visszaverése után a gépesített lövészcsapatok, páncélozott szállító harci járművek, harckocsik folytatták az ellenség üldözését, támpontjainak felszámolását. Az ellenség akadályrendszere sem torpantot- ta meg az üldözés lendületét: az előnyomuló katonák magas fizikai, pszichikai felkészültségüket bizonyították, amikor áttörtek a napalmtűzön, drótszövevényen, s lángoló épületeken. Nem állta útjukat természetes akadály sem, pillanatok alatt jutottak át az egyik oldalról a másikra, a szakadék felett húzódó drótkötélpályán. A gyakorlaton Losonczi Pál találkozott a harci feladatokat végrehajtó baráti hadseregek katonáival, akik jelképes ajándékot nyújtottak át az Elnöki Tanács elnökének. Losonczi Pál elismeréssel szólt a parancsnokok és katonák teljesítményéről. A „Pajzs—’79” hadgyakorlat a következő napokban folytatódik. Uj híd a vasút felett Békéscsabán A békéscsabai zöldborsótermesztési rendszer szervezésében betakarítás előtti határszemlén eettek részt tegnap a Békéscsabai Állami Gazdaságban a partner gazdaságok szakemberei. Képünkön: a határszemle az 1000 hektáros zöldborsóterület egyik tábláján Fotó: Veress Erzsi Tegnap délelőtt Békéscsabán koordinációs értekezleten találkoztak megyénk és a KPM vezetői, a beruházó, kivitelező vállalatok megbízottjai, szakemberei. Hasonlóan a tavaly júliusi első találkozáshoz, ez alkalommal is a 44-es számú főközlekedési útvonal békéscsabai átke- lőszákaszának korszerűsítési munkálatairól esett szó. Az elmúlt egy év kevésbé látványos, annál fontosabb eseményei kerültek szóba. Mint arról már beszámoltunk, több millió forintos beruházással négy nyomtávúra bővítik a megyeszékhely táb- lától-tábláig terjedő útszakaszát, amely magába foglalja a Szarvasi út—Lenin út— Széchenyi utca—Gyulai út szakaszát. A két ütemben megépítendő út kivitelezéséhez tartozik a meglevő vasúti híd bővítése is oly módon, hogy még egy kétpá- lyás felüljárót építenek mellé. Az UTIBER tájékoztatója szerint az első szakasz terve, költségvetése készen van. A második szakasz tervei pedig szeptemberre készülnek el — mint tájékoztatta a vezetőket és szakembereket az UVATERV. A végleges szerződéseket pár héten belül aláírják a munkálatokban részt vevő vállalatok, s ezzel egyidejűleg megkezdődhet a most már látványosabb, földfelszíni munka. Hamarosan megjelennek a DÉGÁZ, DÉMÁSZ dolgozói, a vízvezeték- és csatornahálózat- építők munkásai, jövő esztendőben pedig a hídépítők is. A két fővállalkozó — a Közútépítő és Hídépítő Vállalat — szakembereinek ígérete szerint 1981. október— novemberében kompletten átadják az újjávarázsolt utat. A vendégek működés közben tekintették meg a haltápüze- met, amely „vízálló” haltáp gyártására is alkalmas Fotó: Veress Erzsi Szarvason öt évvel ezelőtt a Haltenyésztési Kutató Intézetben a FAO-program (az ENSZ élelmezési és mező- gazdasági szervezete) keretében kezdték meg a haltenyésztés kutatásának fejlesztését. A program zárására tegnap a szarvasi intézetben került sor. Ebből az alkalomból adták át rendeltetésének a kísérleti halastórendszert. Az eseményen részt vett Kenneth C. Lucas, a FAO vezérigazgató-helyettese, valamint Lakatos Tibor MÉM-miniszterhelyettes. A program végrehajtásáról Csávás Imre, a FAO magyarországi programjának igazgatója adott tájékoztatást. Az 1974-ben kezdődött fejlesztési munka alapvető célja az volt, hogy a kutatóállomást alkalmassá tegyék magasabb színvonalú tudományos munkára. A FAO ehhez félmillió dolláros támogatást adott. Ezzel egy időben a magyar kormány 6 millió dollárral egyenértékű forintot biztosított a fejlesztéshez. A program megvalósítása során nemcsak korszerű kutatási létesítményeket hoztak létre, de fontos feladatnak tekintették a hazai halkutatás személyi feltételeinek megteremtését is. A FAO által rendelkezésre bocsátott összegből 280 ezer dollárt fordítottak beruházásokra, műszerek, gépek beszerzésére, 230 ezer dollárt pedig szakemberek továbbképzésére. A program eredményeként központi laboratórium épült, amelyet FAO-forrásokból beszerzett korszerű műszerekkel szereltek fel. Ezek segítségével ma már valamennyi fontosabb tudományágban eredményes kutatómunkát végeznek. Az elmúlt években adták át a kísérleti haltápüzemet, a recirkulá- ciós rendszerű halnevelőt és a kísérleti tórendszert. Az intézet ma már 24 hektár kísérleti tófelülettel rendelkezik, ennek közel 50 százaléka új, illetve rekonstruált tó. A FAO-program keretében a magyar kutatók olyan nagy haltenyésztési hagyományokkal rendelkező országokba juthatnak el tapasztalatszerző és tanulmányútra, mint Norvégia, az NSZK, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A szakmai továbbképzés sajátos formáiként a FAO 8 olyan konzulenst küldött Szarvasra, akik a halkutatás nemzetközi élvonalát képviselik. Ma már a Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet koordinálja és hajtja végre a magyar haltenyésztési kutatás fejlesztési programját. Ebben a munkában hazánk 8 intézete vesz részt. Egyre szélesebb körűek az intézet határon túli kapcsolatai. Kétoldalú kutatási szerződéseket kötöttek Lengyelországgal, a Német Demokratikus Köztársasággal, Csehszlovákiával, Szovjetunióval és Franciaországgal. A kutatási eredmények jelentős része a gyakorlatban is hasznosítható. A szarvasi intézet gondoskodik az ország haltenyésztő gazdaságainak tenyészanyag-ellátá- sáról. Az új technológiákkal a magyar tógazdasági átlagtermés — amely egy tonna hektáronként — többszörösére növelhető. Az esemény záróaktusaként a meghívott vendégek és a szakemberek megtekintették a haltenyésztési kutatóintézet új létesítményeit, berendezéseit. Kepenyes János Országos oktatási tanácskozás Az új tanév legjelentősebb oktatáspolitikai eseménye az új gimnáziumi tantervek bevezetése lesz — mondotta Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes szerdán, a Kertészeti Egyetemen megtartott országos oktatási tanácskozáson. Hanga Mária beszédében utalt arra: a most befejeződött tanév egyik fő jellemzője, hogy a nevelői közösségekben a korábbinál több szó esett a pedagógiai gyakorlat kérdéseiről, feltételeiről, lehetőségeiről. Tovább kell azonban tudatosodnia a pedagógusokban — és a szülőkben is —, hogy a nevelés komplex folyamat. Azaz nem szigetelődhet el egymástól világnézet és magatartás, munka és fegyelem, jog és kötelesség. A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy az új általános iskolai tantervek bevezetését fokozott várakozás és több helyen bizonytalanság, aggodalom előzte meg, az eredmények láttán azonban oldódtak a feszültségek. Részletesen foglalkozott Hanga Mária a tankötelezettségi törvény végrehajtásának alakulásával. Elmondotta: tavaly iskolaéretlenség miatt 3000 gyermeket mentettek fel, további kétezer hatéves gyermek sorsa pedig ismeretlen az illetékesek előtt. Az új tantervek egyik jelentős vonása, hogy az 1981— 82-es tanévtől már az általános iskola negyedik osztályában megkezdődik az orosz nyelv oktatása, s a felkészülést már a jövő tanévben meg kell kezdeni. Az érdeklődés középpontjában áll a szeptembertől életbe lépő új gimnáziumi tanterv, amely egyben a fakultatív rendszerű tanítás kiépítésének is a kezdete. Ugyancsak szeptembertől lehetővé válik a 11 napos munkarend bevezetése azokban a gimnáziumokban, ahol azt igénylik és a feltételek adottak. A konzerv- és hűtőipar fejlődését bemutató kiállítás nyílt tegnap a szabadkígyósi kastély dísztermében. A konzervgyár- tással kapcsolatos kiállítási anyag egy részét a szabadkígyósi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképző intézet tanulói gyűjtötték. Az érdeklődők megismerkedhetnek a feldolgozóüzemek brigádmozgalmát és szakmunkásképzését bemutató összeállítással is. A kiállítás május 30-ig tekinthető meg Fotó: Veress Erzsi Mi várható az iskolákban? BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! ( NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Félmillió dollár a haltenyésztés fejlesztésére