Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-04 / 102. szám

1979. május 4., péntek Felújítják a Petöfi-hidat Csütörtöktől új forgalmi rend Csütörtökön, hajnali 5 óra­kor megkezdődtek a Petőfi- híd átépítési munkái. Az újjáépítéssel kapcsola­tos forgalomtechnikai intéz­kedésekről Dalmy Tibor, az építkezés kormánybiztosa el­mondta, hogy nem állítják le, csupán korlátozzák a hí­don a forgalmat. Május 3-án, reggel 5 órá­tól este 21 óráig a hidat ki­zárólag a 3,5 tonnánál sú­lyosabb teherjárművek, a villamospótló autóbuszok és a megkülönböztetett jelzésű járművek használhatják. Az építkezés ideje alatt egy-egy forgalmi sáv áll csak a köz­lekedők rendelkezésére. Az erre haladó Volán-autóbu­szok elkerülve a Boráros te­ret, az Üllői úton haladnak majd, s innen térnek vissza a Soroksári útra. A tömeg- közlekedési járművek Borá­ros téri megállóhelyei meg­szűnnék, ezeket a Ferenc körúti gyalogos aluljáró kö­zelében helyezik át. A hídról letiltott személy- gépkocsiknak, illetve köny- nyű gépjárműveknek terelő- út-hálózatot jelöltek ki: Ke­lenföld felől az Alsóhegyi úton és a Hegyalja úton át, Dél-Budáról, Albertfalváról a Budafok út—Dombóvári út —Alsó rakparton át érhetik el az Erzsébet-hidat. Pesten az Üllői út és a Közraktár utca—Belgrád rakpart útvo­Siófokon, a MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatóságán 3 a szakmunkástanulók új tantárgya az életmentés. A balatoni fi hajósok átlagosan hatvan életveszélybe került személyt men­tenek ki évente a tó hullámaiból. A képen: szakmai gyakor- lat a tó vizén. Farkas Imre és Király László szakmunkásta-; nulók bábuval gyakorolják a vízből való mentést (MTI-fotó — Bajkor József felvétele — KS), Asszonyok a tésztaüzemben Az ország különböző tá­jain találkoztam ABC-ben és élelmiszerboltokban a batto- nyai Petőfi Tsz-ben készült tésztaféleségekkel. Elmon­dották, hogy' kedvelik, kere­sik a battonyai csigatésztát, a cérnametéltet, a kis- és nagy­kockát, valamint a tarho­nyát. A nyolc- és öttojásos tészták szemre is tetszetősek, a minőségük pedig kitűnő. Ezek után arra voltam kí­váncsi: hol, milyen körülmé­nyek között dolgoznak a bat­tonyai tésztakészítő asszo­nyok. — Érdemes őket megláto­gatni, nagyon jól dolgoznak — mondja erről Keszthelyi Zoltán, a Petőfi Tsz elnöke. — 1968-ban azért hoztuk lét­re ezt a mini melléküzemet, hogy a növénytermesztésből kiszorult asszonyoknak ál­landó munkaalkalmat tud­junk biztosítani. Két mű­szakban dolgoznak mindösz-. sze 40-en, s 1978-ban másfél millió forint tiszta nyeresé­get produkáltak. A többit majd ők elmondják ... A tésztaüzejnben szemet szikráztatóan sok a fehér. Az asszonyok fehér köpenyben, fej kendőben dolgoznak, hó­fehérek a falak, a gépek. Patikatisztaság mindenütt, a vázákban orgona és gyöngy­virág. Érkezésünkkor a Pe­tőfi Szocialista Brigád volt műszakban. — Nagyon szeretünk itt dolgozni — magyarázza Tóth Ferencné csoportvezető. — Szép, tiszta, nőknek való munka. Itt nemcsak akkor tisztálkodunk, amikor haza akarunk menni: addig mun­kába sem állhatunk, amíg meleg vízzel jól le nem zu­hanyozunk. Megszoktuk a rendet, nem tűrünk magunk körül semmi lazaságot. A KÖJÁL is elég gyakran el­lenőriz bennünket. Brigádonként naponta 10 mázsa tészta készül. Ez bi­zony nem kis mennyiség. Magunk csomagoljuk 25 de- kás dobozokba, majd 10 ki­lós kartonokba és így szállít­ja le a VOSZK. Tőlük kap­ják a boltok, onnan a házi­asszonyok. Én odahaza is ezt a tésztafélét használom. — Szép, egyenletes a gép­pel készített tészta, — véle­kedik Kovács Veronika. — Arról nem is szólva, hogy ne­künk mennyivel könnyebb a munkánk, amióta villany- meghajtásos gépeket szerel­tek fel. — Nem így volt kezdet­től? — Dehogy! — mondják többen egyszerre. — Az első években mindent — még a tésztagyúrást is — kézzel csináltunk. Aztán voltak olyan gépek, amelyeket kéz­zel hajtottunk. Ez elég ne­héz fizikai munka volt. Az­tán Várkövi Mihály nyugdí­jas újításai alapján készül­tek az új, korszerű gépek. Ezzel nagyon könnyű dolgoz­ni. Megérdemelte Miska bá­csi a Kiváló Üjító kitünte­tés ezüst fokozatát, amit a zárszámadáskor kapott. Sok hasznos újítását valósította már meg a szövetkezet. Makádi Vilmosné kétgyer­mekes édesanya kezdet óta a tésztaüzemben dolgozik: — Nagyon szép amit csi­nálunk, szeretünk is itt len­ni. Én már a kollektíva nél­kül el sem tudom képzelni az életemet. Most, hogy több napos ünnep volt, alig vár­tuk a találkozót. Csak egyet sajnálok, hogy nincs szabad szombat. A vasipari üzemben megoldották ezt. — Csakhogy a tészta nem olyan mint a vas, — avatko­zik a beszélgetésbe Tóthné. — Csomagolatlanul nem ma­radhat tészta, nekünk spe­ciális feladataink vannak. Már csütörtökön le kellene állni a tésztakészítéssel, ha szabad szombatra megyünk. Sok volna a termeléskiesés. A vezetőség nem zárkózik el, ha mi magunk között meg tudjuk oldani. Ez pedig nem könnyű: a dolgozók fele Me­zőhegyesről, a 47-es és 52-es, majorból jár ide, 10 eszten­deje, ahogy a volt József Attila Tsz idecsatlakozott. A tojásfeldolgozóban jól megtermett, pirospozsgás ar­cú asszony töri a tojásokat, id. Kabódi Antalné: — Én csak azt sajnálom, hogy nem jöttem ide hama­rabb. Négy gyereket nevel­tem fel, nem mertem mel­lettük korábban belépni tag­nak. A férjem munkaköny­vére dolgoztam és nem is keveset. Területet vállaltam, kapáltam, voltam tehéngon­dozó, takarítónő, mikor hol volt kereseti lehetőség. Itt öt éve dolgozom. Talán ha nem szeretnék annyira ide­járni, nyugdíjba mennék, mert a kort már elértem. A férjem most ment nyugdíj­ba 42 évi szolgálat után. Én még maradok, amíg lehet. Aztán elmondják, hogy a szép, piros héjú tojásokat Új­kígyósról kapják. A Petőfi Tsz az újkígyósi Aranyka­lásszal kötött szerződést, ház­tájiból és szakcsoportoktól vásárolják fel a friss tojáso­kat. Egy műszakban a tész­taüzemben 3 800—4 000 to­jást mosnak tisztára, fertőt­lenítenek és aztán készül a tojáslé. — Tudja, mit mondok én magának — néz rám csípőre tett kézzel Kabódiné. — Jól élünk!... A keresetünkkel elégedettek vagyunk, 2 300— 2 400 körül alakul. A háztá­ji és a veteményes kert felér egy újabb keresettel. Megte­rem a zöldség, a burgonya, a kukorica, disznót hizlalunk, baromfit tartunk. Bárcsak fiatal koromban lett volna olyan szép háza a sokgyer­mekes szüleimnek, mint most nekem. Én azelőtt csak ott láttam ilyet, ahol szolgál­tam. Az utcai két szobát gyö­nyörűen berendeztem, szépek a bútorok, szőnyegek, renge­teg a kézimunka. Nyárra al­sókonyhát építettünk, de az sokkal különb, mint ajnilyen régen az egész házunk volt. Minden háztartási gépet megvásároltunk. Jó lenne fiatalon sokáig élvezni ezt a sok szépet, jót. Itt a munka­helyen is szeretjük, becsül­jük egymást. Mi kell még? — Én is amondó vagyok, hogy nehéz lesz a búcsú —t magyarázza Opre Ferencné, miközben fürge ujjai megál­lás nélkül sodorják a csiga­tésztát. — Hét éve dolgo­zom itt. Sajnos, nyugdíjba kell mennem, nemcsak a ko­rom miatt, beteg a férjem, rám vár otthon is minden munka. De amikor lehet, jövök dolgozni, felüdülni az örök vidám munkatársak­hoz. Ary Róza nalakon tart majd a forga­lom az Erzsébet-hídra. A híd felújítását összehan­golták a csatlakozó pesti és budai körúti szakasz korsze­rűsítésével. A cél nyilván­való: számottevő forgalom- korlátozást ne kelljen ké­sőbb ismét elrendelni ez utóbbi munkák miatt. Kor­szerűsítik hát a felhajtóuta- kat, mindkét hídfőben új gyalogos aluljárót építenék, kicserélik a közműhálózat egy részét. Magáról a hídról: megújítják a pálya lemezét és útburkolatát, a vágány- hálóziatot, fényesebb lesz majd közvilágítása is. A be­ruházás költsége mintegy 700 millió forintot tesz majd ki, a kivitelezésben 35 vállalat vesz részt. Intelem a honi közlekedők­nek: csúcsidőben várhatóan torlódik majd a járműfo­lyam, s ezen nem segítenek sem a terelőútvonalak, sem más hidiak. akinek tehát nem feltétlenül szükséges sze­mélygépkocsival erre közle­kednie, vegye igénybe a tö­megközlekedés járműveit. Gyermekekről— gyermekekért Május 2-án tudományos ülést rendezett a Magyar Család- és Nővédelmi Tudo­mányos Társaság dél-ma­gyarországi csoportja Gyu­lán, az Erkel Ferenc Mű­velődési Központban. A tu­dományos ülést a városi ta­nács vb egészségügyi osz­tálya kezdeményezte a nemzetközi gyermekév tisz­teletére. Az egész napos . programon neves szakembe­rek vettek részt. Dr. Makol- di Mihályné Kossuth-díjas pedagógus, a Magyar Nők Országos Tanácsának alel- nöke A gyermekek helye társadalmunkban tartott fő­referátumot. A résztvevők előadást hallhattak a med­dőségről, a gyermekvárás öröméről, a 16—20 éves fia­talok családideáljáról, az egész napos nevelésről, az alkoholista családban élő gyermekekről. Az előadássorozat után a CSNTT dél-magyarországi csoportjának eddigi munká­járól adott tájékoztatót dr. Sas Mihály egyetemi tanár, a csoport elnöke. I Emlékezés Egy harcos most elment, és eszembe jutnak a vele töltött évek, és sok minden más... Az első menetben (valami­kor 1948 vége jelé) kaptam tőle egy flemmet — megbí­rált a szerkesztőségi kollektí­va előtt baloldali elhajlásért. Attól kezdve darab ideig ki­csit kevesebbet diskuráltunk, de azért szorgalmasan jártam vele a megyét, és jegyeztem, amit fontosnak tartottam. Olykor együtt ebédeltünk, nagyokat hallgatva. Gondola­tainkat a nagy izgalom nyű­gözte le, a találkozás igaz­ságra, jó szóra szomjas hatal­mas tömegekkel. Nagyon sok szónoklatát végighallgattam, volt kastélyok parkjaiban, udvarain, gépállomásokon, szövetkezetekben. „Jó srác, csak egy kicsit sokat beszél” — mondta egyszer róla a szerkesztőm. „Az semmi — feleltem —, hogy sokat be­szél, de van neki két-három cédulája, és ezeket forgatva tud órákig beszélni...” Akadtak ennél viccesebb dolgok is. Egyszer meghívott minket Gulyás György, a tar- hosi zeneiskola igazgatója ebédre. Ügy emlékszem, a gépállomáson volt dolgunk, de nem lehetett az iskolát ki­kerülni. Ezek a szemfüles pe­dagógusok pedig akartak va­lamit, és meghívták a megye­bizottság vezetőjét, meg a sajtótól, ebédre. Csak akkor hűltünk el, amikor egy ve­randafélén holmi aszpikos tá­lak előtt találtuk magunkat. Az egykori nyomdász pislo­gott rám, hátha kisütök va­lamit a doktorátusommal, de nekem is csak egy bakter nagyapám volt (a Losonc környéki meg suszter), s uborkafás rokonaimnál se láttam még ilyesmit. Végül megszólalt: „hogy kell ezt enni, Gulyás elvtárs?” Erre kitört a nevetés, feloldódott a feszültség. Persze, aligha túlzók, ha megjegyzem, hogy ezek az évek nem annyira a majálisok évei voltak... Is­mert kényszerpályákon men­tek a dolgok, nem kevés csá­bítással a sablonokra. A fővárosban néhány évig lakásához közel voltam kul- túrház-igazgató. A megyei lapnál is ez volt a kenyerem, szorgalmasan végeztem a munkámat. És forszíroztam felnőttoktatási tankönyvter­vezetem ügyét, mely még Csabán kezdődött: a szer­kesztőségben egy nagyszéná­st parasztfiú, az egyik kollé­gám, elájult a gimnáziumi tematikák súlya alatt, ennek hatására vettem részt a Párt­élet felnőttoktatási vitájában, mely kivitelezésre javasolta a tankönyvtervezetemet. Ebből aztán — egy ma'is tartó — tengeri kígyó lett, melyre ő egyszer azt mondta: „Mi az, forradalmat akarsz a forra­dalomban?” Ezen kicsit osz­tozkodtunk. Azt hiszem, va­lamit mind a ketten belát­tunk. Én azt, hogy ez jó ügy lehet, biztos, de nem valami csodaszer, ami majd meg­váltja a világot, ő pedig, hogy ez nem forradalom a forra­dalomban, hanem segítője annak, mindenesetre nem árt, ha megvalósul. Ettől kezdve aztán ráállt arra, hogy valahogy segítse ezt az ügyet, amennyire engedte a betegsége. Többször voltam nála kór­házban. Magas cukra volt, a szívében pedig ritmussza­bályozó. Mégis az agyembólia végzett vele. Fontos dolgokat tanultam tőle. Egyszer — Pest megyében volt tanács­elnök akkor, 1956 után — te­lefonon beszéltünk. „Azt hi­szem, azt hiszem, azt hiszem” — hajtogatta. Sose felejtem el. Ahogy vannak az ügyek tényleg, s amit mi tudunk ezekről, az két dolog. Ezen a banánhéjon csúsznak el a legtöbben. Utolsó találkozásaink, be­szélgetéseink legszebb témája a Krúdy-história volt. Válo­gatást akartam összeállítani Krúdy szabadságharcos anya­gaiból, valamint írói arcké­peiből, és a magyar tájakról írt rajzolataimból a Zrínyi kiadó részére, és azt szeret­tem volna, ha ő ír hozzá elő­szót. Tiltakozott, szabódott. Miért éppen ő? Egyetlen fegyveres emberünk, tagja a Partizán Szövetség Országos Választmányának — feleltem — aki olvassa Krúdyt. Tar­talékos ezredes volt, és tag­ja annak a szlovák—magyar kultúrkörnek, melyből Krúdy anyja, Csákányi Julianna is származott. De az előszó megírására már nem kerül­hetett sor. Húsvétkor szerettem volna meglátogatni a kisfiámmal, és köszönteni végre öt unokáját. Idillekre már nem adott időt a történelem. Pillanatképek: a lapnyom­da udvarán birkózik a kövér Fecenkával... A múzeum előtti hídnál valamilyen ün­nepségen Csernisevszkijről beszél... Egy este a IV. számú pártközpontban megjelenik a népnevelők értekezletén... A pártoktatók házában külpoli­tikai előadást tart... Fáradha­tatlan kommunista volt... És önmagát örökké képző mű­velt munkás... És felejthetet­len, színes ember. Díszőr säget, állunk Bo- tyánszkyniri$k\ és más csa­baiakkal és Békés megyeiek­kel a ravatalnál. Gondolata­ink a proletárforradalmak koráról és benne az ilyen emberekről kötetekben sem férnének el. Berecz Miklós Konzultáció A tőkés világgazdaság és Magyarország néhány problémája Az utóbbi években sokat foglalkozunk hazánk vi­lággazdasági kapcsolatai­val. Erősödnek a termelés nemzetközivé válása irányá­ba haladó tendenciák, az újratermelés arányosságá­nak kérdése egyre inkább nemzetközi szinten vetődik fel. A mai tőkés világgazda­ságra az a jellemző, hogy a II. világháborút követő, és a nyugati propagandában felnagyított gazdasági cso­dák korszaka véget ért. A kapitalizmus történetében példa nélkül álló gyors fejlődés (német, olasz, ja­pán „csodák”) okot adott az optimizmusra, de az 1973— 75-ös termelési visszaesé­sek drámai fordulatot ered­ményeztek. A polgári közgazdaság- tan felfogásában is tükröző­dött ez a drámai változás. A korábban Keynes (Kénsz)-i forradalomnak nevezett el­mélet trónfosztása követke­zett be. Kiderült, hogy a mindenhatónak hitt tőkés állami beavatkozás csődöt mondott. A polgári gazdasági-világgazdasági va­lóságnak és az ezt tükröző eszmerendszernek az op­timizmusa, majd pesszimiz­musba átcsapó válsága nem teljesen új. A XIX. és a XX. század fordulóját kö­vetően a nagy monopóliu­mok gazdaságszervező (vál­ságot, recessziót kiküszöbö­lő) lehetőségéhez fűztek il­lúziót. Hangosan világgá kürtölték, megvan a marxiz­mus válságelméletének cá­folata — nincs többé vál­ság. Erre 1929-ben kitört minden idők legnagyobb válsága, termelés-visszaesé­se Jöttek a keynesi esz­mékre épített, és annak tu­lajdonított gazdasági csodák, ekkor végképp eltemetni vélték a marxizmus válság- elméletét. Nem -voltak fu­karok a gúnyos célzásokkal sem. Az 1960-as évek vége felé már a növekedés lassu­lásának előszelei fújdogál- tak, majd 1973 Végén kirob­bant a recesszió (túlterme­lési visszaesés) a termelés csökkent, felduzzadt a mun­kanélküliség, visszaesett a világkereskedelem 10—15 százalékkal, felerősödtek a protekniconista tendenciák, kölcsönös dömpingvádasko- dások. Ez a recesszió azonban időben egybeesett egy ha­talmas mértékű energia-, nyersanyagár-robbanással is, és egyes polgáriak siettek a kettőt összefüggésbe hozni. Kétségtelen, hogy van kö­zöttük összefüggés, de nem igaz az, hogy a válság kizá­rólag, vagy döntően erre a gyors energiaár-növekedésre (cserearányromlásra) vezet­hető vissza. Ma már elhal­kultak azok a hangos polgá­ri vélemények, amelyek ezt hirdették. Joggal, hiszen a tőkés világgazdaságban a cserearányromlás megállt,, sőt 1976—77 óta kezd ja­vulni, és mégis újabb stag­nálás, sőt visszaesés jelei figyelhetők meg. A mai tő­kés világgazdaság sokolda­lú és bonyolult rendszeré­ben összefüggés van a re­cesszió, cserearányromlás, világméretű infláció között, de mindezeknek megvan a maguk viszonylagos önálló­sága is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents