Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
IJHilUKTild 1979. április 8., vasárnap Penza Klub Értékelték az MSZBT-tagcsoportok munkáját Békéscsabán Turizmus és a deviza A napokban került sor az MSZBT-tagcsoportok ügyvezető elnökeinek megbeszélésére, a békéscsabai Penza Klub helységében. A résztvevők beszámoltak az 1978. évi tevékenységükről, a munkatervekben kitűzött célok, feladatok végrehajtásáról, valamint elmondták a klubfoglalkozásom idei programjával kapcsolatos javaslataikat- is. Emlékeztetőül érdemes utalni arra, a múlt év novemberében tartott értekezletre, amelyen a Békés megyei pártbizottság értékelte a megyében működő MSZBT-tagcsoportok munkáját és egyúttal meghatározta a jövő tennivalóit. Több felszólaló is megerősítette az MSZMP KB titkárságának azt a véleményét, hogy a magyar—szovjet barátság elmélyítéséért dolgozó aktívák eredményes propagandatevékenységet fejtettek ki nemcsak munkahelyükön, A korábbi évek hagyományainak megfelelően a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztálya Pedagógus Továbbképzési Intézete idén is a tavaszi szünetben rendezi meg az általános és közép- iskolás pedagógusok szakmai és általános pedagógusai továbbképzését. A szakmunkásképző intézetekben, szak- középiskolákban és gimná- ziumokbán tanító tanároknak az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai tartanak előadásokat az új tanterv bevezetésével kapcsolatos tennivalókról. Éppen az ezzel kapcsolatos megnövekedett feladatok miatt a A SZOT Munkavédelmi Továbbképző Intézet felvételi pályázatot hirdet tanfolyamos felkészítésű munka- védelmi technikusminősítő vizsgára ipari szakon. A tanfolyam 300 órás és 10 hónap szorgalmi idő alatt bonyolódik le. A hallgatók részére az illetékes (Szegeden a Déri Miksa) szakközépiskola részletes tematikát ad ki. Akik a követelményeknek eleget tesznek, az Állami Technihanem a lakosság szélesebb rétegeiben is. Ennek tudható be, hogy a tagcsoportok tömegbefolyása nőtt az utóbbi időben, s teljes igyekezetükkel azon vannak, hogy minél jobban megszilárdítsák ,a hazafiság és a proletár internacionalizmus érzését az emberekben. Annak idején lapunkban ismertettük azokat a lehetőségeket (évfordulók megünneplése; kölcsönös látogatások, kulturális rendezvények, baráti összejövetelek szervezése stb.), amelyek nagyszerű alkalmat teremtenek a barátsági munka tartalmi részének előtérbe helyezésére. Az ügyvezető elnökök mostani tanácskozásán viszont a feladatok köre kettővel bővült. Ezek közül az egyik a termelő egységek szocialista brigádjait érinti. Ugyanis elsősorban őtőlük várják, hogy a Szovjetunióba irányuló export termékeink minősége felett vállaljanak védnöksékorábbi évektől eltérően, minden pedagógus köteles mindkét szaktárgyából részt venni a továbbképzéseken. A három napon át tartó továbbképzések első két napján ,a szakmai tárgyak legfontosabb kérdéseit vitatják meg a részvevők, míg a harmadik napon általános pedagógiai kérdések szerepel- nek a továbbképzések programjában. A középiskolás pedagógusok általános pedagógiai továbbképzésére a megyei művelődési központban április 7-én, délelőtt kerül sor. Az általános iskolai pedagógusok továbbképzését a járási-városi művelődésügyi osztályok rendezik meg. kusminősítő Bizottság előtt vizsgázhatnak, melynek alapján munkavédelmi technikusi oklevelet szereznek. Felvételre legkésőbb május 31-ig a szakközépiskola igazgatójánál kell jelentkezni. Jelentkezési lapot a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának munkavédelmi osztályán lehet kérni, amely egyúttal részletes tájékoztatást is ad az érdeklődőknek. get. A másik ilyen kérés a Magyarországon kiadott szovjet lapok terjesztésével van összefüggésben. A legutóbbi felmérés szerint Békés megyében csökkent e kiadványokra előfizetők száma. (Természetesen akadnak olyan üzemek, intézmények is„ amelyeknél változatlan maradt, vagy tovább szélesedett a magyar nyelven megjelenő szovjet folyóiratok olvasóinak tábora.) Mindenesetre az MSZBT-tagcsoportok jelentős segítséget tudnak nyújtani a lapok terjesztésével, a publikált anyag propagálásával kapcsolatos munka eredményesebb elvégzéséhez. Ami a Penza Klub idei tervét illeti, egy-egy jelentősebb politikai eseményről, és történelmi évfordulóról való megemlékezésen kívül kulturális és egyéb témájú előadások, élménybeszámolók szerepelnek a programban. A Megyei Művelődési Központ és a megyei klubtanács színvonalas műsorok szervezésével segíti a gyermek- és ifjúsági klubok tevékenységét. Márciustól április végéig két polbeaténékes, két színművész és egy zenekar vendégszerepei Békés megye klubjaiban. Berki Tamás közéleti és közérzeti dalaival március 24-től 31-ig járta a megyét. A békéscsabai szakmunkásképzőben, a kétegy- házi művelődési házban, a mezőberényi gimnáziumban, a kötegyáni klubban, a lö- kösházi és muronyi művelődési házban, a gyulai Angela Davis Klubban és a második szarvasi járási városi klub- találkozón lépett fel. Csizmadia Sándor pécsi pplbeaténekes április 5-én érkezett a megyébe. Gyulán, a Semmelveis Klubban, Orosházán az üveggyár ifjúsági klubjában mutatkozott be eddig, 7-én, szombaton Szarvason a Szirén szövetkezet ifjúsági klubjában, 8-án pedig Szeghalmon, Vésztőn és Okányban lép fel. Szabó András és Rónaszegi Éva, az Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács megbízásából a Füles szerkesztősége a Magyarországon eddig megjelent legnagyobb rejtvénykiadvánnyal lepte meg a keresztrejtvény-fejtők népes táborát. Az óriás kereszt- rejtvényen kívül egyéb fejtörő feladványok a közlekedéssel kapcsolatos helyes ismeretekből teszik próbára a Az Április 4. Kupa járási kispályás labdarúgó-bajnokság döntőjét április 4-én, Mezőhegyesen rendezte meg. a KISZ mezőkovácsházi járási bizottsága, és a sporthivatal, a mezőhegyesi községi KISZ-bizottság és a helyi sportegyesület közreműködésével. A márciusban lebonyolított elődöntők után 14 férfi és 4 női csapat vett részt a járási versenye». A férfi csapatok közül a MeÚtinlorm Közlekedési aktívák kitüntetése Április 6-án, pénteken, Benkei András belügyminiszternek, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács elnökének vezetésével plenáris ülést tartott az OKBT, ahol Ladvánszki Károly belügyminiszter-helyettes tartott beszámolót az 1978. évi közle- kedésbiztohsági helyzetről. A tanácskozáson az elmúlt évben végzett jó munkáért kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. A Békés megyei aktívák közül: Prókai Ferenc, az SZMT munkavédelmi főfelügyelője, a megyei KBT elnökségének tagja; Remeczki János, a gyulai gépjárművezetői munkaközösség vezetője, a gyulai városi-járási KBT tagja, valamint ifj. Baukó András, a Békés városi KISZ-bizottság munkatársa, a városi KBT tagja kapott kitüntetést. Egyetemi Színpad tagjai április 10—12-ig vannak nálunk. Szabó András műsorának címe: Magunkat másoknak, a színésznőé pedig: Korai még a konty nekem. Prózai és verses összeállítást az irodalmat kedvelők 10-én Kötegyánban hallhatják. A költészet napján, 11-én Szeghalmon és Gyulán, a Jókai Művelődési Házban, 12-én délután a békéscsabai Bar- nevál művelődési házában, este pedig a Gyopár Klubban szerepelnek. Gyerekeknek és felnőtteknek szóló műsorával kilenc alkalommal mutatkozik be megyénk fiataljainak a 100 Folk Celsius együttes április 21—24-ig. A Békéscsabai szimfonikus zenekar 5 fős kamaraegyüttese Hajdú Mihály műveiből összeállított műsorral járja a művelődési házakat. Egyórás hangversenyük programjában szerepelnek népszerű komoly zenei művek is. Fellépnek a mezőhegyesi szakmunkásképzőben, a gyulai Délibáb és a kötegyáni ifjúsági klubban. B. Zs. rejtvényfej tőket, akik a fődíjon — egy gépkocsinyere- mény-betétkönyvön — kívül számos egyéb jutalomban is részesülhetnek. Örömmel üdvözöljük ezt és az ehhez hasonló kezdeményezéseket, amelyek a szórakozást szerencsésen kapcsolják össze a mindennapi szükséges ismeretekkel. zőhegyesi Gépjavító KISZ- alapszervezetének csapata szerezte meg az Április 4. Kupát, második helyen végzett a nagybánhegyesi Zalka Tsz, harmadik helyen pedig a végegyházi KISZ-esek csapata. A női mérkőzésekből a domiratosi csapat került ki győztesen, mögötte végzett a kunágotai Berzsenyi Tsz, és harmadik lett a medgyesegyházi községi KISZ-szervezet női csapata. N épgazdaságunk és valamennyi állampolgárunk érdeke, hogy nemzetközi idegenforgalmunk szervezetten, rendben bonyolódjon le, s nemzeti valutánkat megvédjük a spekulációval szemben. — Mondta ki többek között a közelmúltban megjelent Pénzügyminisztériumnak és a Nemzeti Banknak a közös közleménye. Ennek jegyében születtek a jogszabályi módosítások is. Okkal vetődik fel a kérdés, vajon ezzel kapcsolatban milyen volt megyénk múlt évi idegen- forgalma? Már azért is, hogy levonhassuk a tapasztalatokat. A múlt évben 117 feljelentés érkezett a Vám- és Pénzügyőrség megyei nyomozó szerveihez. Közülük 88 deviza-, 22 adócsalás, 7 vám bűntett alapos gyanúja miatt. Az ügyészség 95 esetben élt vádindítvánnyal. Szembeszökő az emelkedés az előző évhez képest. Hiszen 1977-ben csupán 32 esetben került sor vádindítványra. Tagadhatatlan, hogy a feljelentések megalapozottabbak lettek. S az is, hogy hatékonyabbá vált a vám- és pénzügyőrök munkája. Mégis elgondolkoztató a két év statisztikájának összehasonlítása. Különösen nagy volt az emelkedés a devizabűntetteknél, amely meghaladta a 97 százalékot. Egyesek kihasználták a hazai és külföldi áruk árszínvonala közötti eltérést. A bűncselekmények többségére a határ- átkelőhelyeken derült fény. Az egyik csabai lakos, M. Béla a nyári turistaszezonban Romániába indult személygépkocsijával. A vám- vizsgálatkor kijelentette, hogy személyi holmiján kívül semmi mást nem visz magával. A gépkocsi tetején azonban csomagok tornyosultak. Ott volt elrejtve egy 4100 forint értékű elektromos varrógép. Békéscsabán vásárolta, s ajándékként akarta kivinni. Holott jól tudta, hogy az 1000 forint értéket meghaladó árut csak engedéllyel szabad kivinni. Szép ajándékkal lepte volna meg külföldi ismerősét. Minden bizonnyal kellő ellenszolgáltatásért. A bíróság pénzbüntetéssel sújtotta, s a varrógépet elkobozta. Nem egy esetben fordul elő, hogy a külföldiek a magukkal hozott különféle holmikat piacon eladták, s olyan árut vásároltak belföldön, amely jelentős ártámogatással került a forgalomba. Éppen ezért rendelkezik úgy a jogszabály, hogy magyar állampolgár külfölditől csak engedéllyel vásárolhat árut. D. Á. békéscsabai kisiparos azonban másképpen gondolkozott. Pesten, a Ga- rai téri piacon egy japán típusú televízióval egybeépített rádió-magnetofont vásárolt — melynek belföldi forgalmi értéke 12 ezer forint — potom 6 ezer forintért egy külföldi állampolgártól. Többször elment a szegedi Marx téri piacra is. Ott külföldiektől farmernadrágot és rádió-magnetofont vett. A múlt évben, amikor külföldre akart utazni, a gyulai vámhivatalnál derült fény a holmik eredetére. Deviza- gazdálkodást sértő bűncselekményért vonták felelősségre. A bíróság pénzbüntetéssel és a külföldiektől vásárolt áruk elkobzásával sújtottá. A „csencselés” nemcsak a piacokon fordul elő. A közelmúltban az autójavító vállalat békéscsabai üzemében történt. Három jugoszláv állampolgár egy Fiat típusú személygépkocsival jött. A fékberendezés időközben elromlott, s elvitték az üzembe. B. S. szerelő hozzálátott a javításhoz. A munka végeztével az egyik jugoszláv állampolgár felkínált egy olasz gyármányú autó sztereo rádió-magnetofont. Az üzletet 4 ezer forintért ütötték nyélbe. B. S. saját kocsijába szerelte. A határállomáson a vámvizsgálatkor tűnt fel az egyik pénzügyőrnek. A felelősségre vonás során arra hivatkozott: nem tudta, hogy magyar állampolgár külföldivel csak a devizahatóság engedélyével köthet üzletet. A törvény nem tudása azonban senkit sem mentesíthet a felelősségre vonás alól. Persze, akadnak jócskán, akik ismerik a jogszabályt. Dr. B. Z., az egyik termelő- szövetkezet jogtanácsosa a múlt év októberében Törökországba indult IBUSZ-ki- rándulásra. A Ferihegyi repülőtéren a pénzügyőr szokásos kérdésére azt válaszolta, csak annyi" pénz van nála, amennyit hivatalosan vásárolt, s az akkoriban kivihető 400 forint. Az ellenőrzőkészülék azonban a ruházatban fémtárgyat jelzett. A tüzetesebb vizsgálatkor 152 USA-dollár, 1800 forint készpénz, a táskából és a ■ bőröndből kvarcóra, digitális óra és egy táskarádió került elő. Sokan úgy követnek el visszaélést, hogy a kiutalt pénzt nem turistacélra, hanem áruvásárlásra fordítják. Az esetek többségére már a határátkelőhelyeken derül féfty. N. L. békéscsabai lakos Trabanttal járt Törökországban. A magával vitt költőpénzből, valamint a használati tárgyak eladásából Isztambulban aranygyűrűt, bőrzakót, irhabundát vásárolt. Az aranygyűrűt a borotválkozókészülékbe, a bőrkabátot és az irhabundát a gépkocsi hátsó ülése melletti kárpit mögé rejtette. A röszkei határállomáson nem állította ki a vámáru-nyilatkozatot. Kijelentette, hogy elvámolnivalója nincs. Az ellenőrzés során a vámhivatal dolgozói a több mint 15 ezer forint értékű elrejtett árut megtalálták. A bíróság csempészésért vonta felelősségre. Nemcsak a vám- és devizabűncselekmények, hanem a szabálysértések is emelkedtek az elmúlt két évben. Mégpedig 539-ről 724-re. De még hűbb képet mutat az emelkedésről a kár összege. Míg 1977-ben vám- és deviza-szabálysértéssel, illetve bűncselekménnyel megyénkben 2 millió forint kárt okoztak, ez az összeg a múlt évben csaknem 3 millió forintot tett ki. Nagyon is indokoltak tehát azok az intézkedések, amelyek a különféle visszaélések csökkentésére irányulnak. Ám az is igaz, hogy a turisták többsége betartja a jogszabályokat. Hiszen ha statisztikai összevetést végzünk, végeredményben megnyugtató a kép. Megyénk három határ- átkelőhelyén a múlt évben 1,5 millióan lépték át a határt. Ehhez a nagy számadathoz képest valóban csekély azoknak a száma, akik visszaéléseket követtek el. Nem lehet azonban szemet húnyni, hogy évről évre többen sértik meg a devizagazdálkodás rendjét. Nemzetközi idegenforgalmunk versenyképességének és feltételeinek javítása, devizabevételeink fokozása továbbra is fontos feladat. a megnövekedett idegenforgalom kedvezőtlen jelenségeit azonban mérsékelni, illetve vissza kell szorítani. Joggal várja el társadalmunk, hogy a hozzánk érkező külföldiek, s a kiutazó magyar állampolgárok egyaránt betartsák a jogszabályokat. Ezt kívánja egész népgazdaságunk, s a devizagazdálkodás érdekei is ezt követelik meg, melyeknek védelme hatékonyabb ellenőrzést és fokozottabb felelősségre vonást tett szükségessé. Serédi János Április '-tol április 12-ig tekinthető meg az a kiállítás, amelyet a békéscsabai Kner Nyomdában dr. Takács János, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának vezetője nyitott meg. A magánlakás-építéssel kapcsolatos bemutatóra 900 meghívót küldtek szét a megyébe a rendezők. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel építészek tartanak ügyeletet, akik minden érdeklődő kérdésére szívesen adnak tájékoztatást Fot6: Martin Gábor Pedagógus továbbképzések Polbeat és költészet az ifjúsági klubokban Felvétel munkavédelmi technikusi tanfolyamra Körforgalom H mezőhegyesi gépjavító KISZ-eseié a kupa