Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

1979. január 14., vasárnap »mau^Tci Környezetátalakítás a művelődési házban A tartalom meghatározó, de az ízléses forma is lényeges Végiglapoztam a Kultúra és Közösség, valamint a Nép­művelés utolsó négy évben megjelent számait. Egyik sem foglalkozik részletesen a környezet: a lakás-, a tárgy-, a településkultúra kialakítá­sának kérdésével. Utalások természetesen akadnak, de részletes kifejtéssel nem ta­lálkoztam. Sokat beszélünk vizuális kultúránk elmaradottságáról. Ilyenkor általában a képző­művészetre gondolunk, saj­nos, nem alaptalanul. A vi­zuális kultúra azonban nem­csak a képzőművészet értő befogadását jelenti. Alapját és sokkal gyakoribb, nagyobb tömeget érintő részét a kör­nyezetkultúra képezi. Nézz körül egy lakásban — és jó eséllyel megállapíthatod: mi­lyen kulturáltsággal, gondol­kodásmóddal rendelkezik a tulajdonos. Ha tehát vizuális kultú­ránkat fejleszteni kívánjuk, nagyobb gondot kell fordíta­nunk környezetünk kialakí­tására is. Ez azonban spon­tán módon nem megy; pél­dákra, követendő mintaké­pekre van szükség. Az emberek lakásuk beren­dezésénél, dísztárgyaik kivá­lasztásánál mindig példákat követnek. Vagy a szülői há­zét, s akkor a régi idők Íz­lésvilága költözik az új la­kásba, vagy a szomszéd, a munkatárs példáját, s ilyen­kor legtöbbször a túllicitálás, a drágább (de nem biztos, hogy ízlésesebb) megszerzése a cél. Nincs megbízható tám­pont. A bútorbemutatók, lakbe­rendezési kiállítások jó pél­dát adhatnak, s néha adnak is. De a kereskedelemnek mindent el kell adnia (el is ad), s a bútorüzletekben rit­ka még a lakberendezési ta­nácsadás. Örömünkre — vidéken is egyre több új ház épül. Bánatunkra — egyre több új lakás van új bútorral, de régi ízléssel és ódivatú cse­csebecsékkel berendezve. Természetesen egy község lakberendezési, kömyezetki- alakítási, vizuális ízlésfej­lesztési gondjait — egymagá­ban — a művelődési ház nem oldhatja meg. Kiállításaival, tanácsadással is sokat tehet, de a legtöbbet a példa ereje jelentheti. Ezért nagyon lé­nyeges, hogy a művelődési ház környezetének, belső be­rendezésének pozitív példa­ereje legyen. Az új kultúrházak helyzete — mint sok más területen — itt is könnyebb. A legtöbb újonnan épült falusi műve­lődési ház is igényes építé­szeti megoldás, meglevő kör­nyezetébe jól beilleszkedik. Példaként hadd hozzam fel a nagyszénási művelődési há­zat, mely az épülő új falu- központ részeként építészeti­leg is szervesen illeszkedik a már meglevő objektumokhoz. (Étterem, fürdő, szociális ott­hon, gyógyszertár.) Nem mindenütt, de a legtöbb he­lyen van rá lehetőség, hogy az intézményt kisebb-na- gyobb park övezze. (Gyula, Gádoros, Szarvas). Ez mint­egy hangulatilag is bevezeti a látogatót a művelődési ház légkörébe. Lényeges, hogy a park tervezett, gondozott le­gyen. (Nagyszénáson a tanács évente kb. százezer forintot fordít a park karbantartásá­ra.) Az ilyen park persze hangulati és esztétikai funk­cióján túl pihenési és sport­lehetőségeket is nyújt. (To­vábbá : létrehozása óta a kör­nyező bérházak lakói is kis eiőkerteket alakítottak ki, a parkban honos nemes nö­vényfajták megjelentek a magánházak virágoskertjei­ben is.) A művelődési ház előnyös külső megjelenésének, szép parkjának tehát egyrészt hangulati, előkészítő szerepe van, másrészt nem lebecsül­hető ízlésformáló funkciója sem. A művelődési házak belső berendezésében két fontos szempont dominál: a célsze­rűség és az esztétikum. Az általam ismert művelődési házakban általában jól él­tek ezzel a lehetőséggel. Több helyen tapasztaltam azonban olyat is, hogy egy­részt a régi művelődési ott­hon berendezését „mentették át”, másrészt alkalmi vétel­ként árleszállított árut — berendezést vásároltak. Nem beszélve arról, hogy az ilyen beszerzés gyorsan romló, el­avuló értéket jelent, csök­kenti a művelődési ház esz­tétikai nevelőhatását is. Üj intézmény berendezésé­nél arra kell törekednünk, hogy a tárgyak a célnak és az esztétikumnak egyaránt megfeleljenek. Egyszeri vá­sárlásnál sikerrel ügyelhe­tünk a színharmónia megőr­zésére is. Igen nagy a szerepe a dí­szítőeszközök, dekorációs ele­mek felhasználásának. A fa­lusi művelődési házakban ál­talában sajnálják a pénzt vi­rágra, szőnyegre, műtárgyak­ra. Ezek pedig fontos kellé­kei a belső környezet kiala­kításának, a vizuális ízlésne­velésnek. Sajnos, a mi új művelődési házunkban is négy évet kellett várni, amíg az „olcsó!” felkiáltással meg­vett ízléstelen sötétítő füg­gönyök elhasználódtak, s a MM9P Pénteken este fél 7 órakor, a színházi premier előtt nyitották meg Békéscsabán Balogh Ferenc fotóművész kiállítását. A színház előcsarnokában berendezett kamaratárlaton Tóth István, a Balassi Fotóklub vezetője mondott ismertetőt Fotó: Gál Edit berendezéshez illeszkedő, szintén olcsó, de ízléses új sötétítőt megvettük, s a nagyterem se nem olcsó, se nem praktikus linóleumsző­nyegét a színharmóniába il­leszkedő futószőnyeggel ki­cserélhettük. Űj művelődési házak vezetői — mások ká­rán okulva — ezt elkerülhe­tik. A dekoráció lényeges, de drága kellék. Hangsúlyos szerepet játszhat a képzőmű­vészeti nevelés terén is, va­lamint a magánlakások de- korálási szokásainak formá­lásában. Ezért a művelődési háznak nagy gonddal kell megválasztania díszítőkellé- keit. Lehetőleg modem és mégis közérthető alkotásokat válasszanak. Ha eredetire nem futja, nagyon szép ha­tást érhetünk el reproduk­ciókkal, poszterekkel. Jól felhasználhatók a díszítésre a képzőművészeti szakkör al­kotásai, vagy a helytörténeti gyűjtemény egy-egy szép da­rabja. A kevés néha több: ne vigyük túlzásba a dekorálást sem. Nagyon jó (bár nehezen megvalósítható), ha a díszítő­elemek valamilyen módon kötődnek a helyiségben folyó munkához. Lényegesen emeli a beren­dezés színvonalát, hangulatot ad egy-egy jól elhelyezett cserepes virág, vagy friss virágcsokor. Szakfelügyeleti munkám során több régi művelődési házban jártam. Ezek a házak célszerűtlen elrendezésük stb. miatt egyébként is hát­rányban vannak, s ezt a hát­rányt a berendezés elavult­sága még csak fokozza. Jó néhány helyen még olajos padló, rozoga szék, kék pa­pírral fedett ablak „fogadja” a látogatót. Ez bizony nem­igen csábít senkit, és csak keveseket elégít ki. Igaz, a falakat nem lehet kitágítani. De a helyiségek funkcionális újrarendezésével, kisebb bel­ső átalakítással (üveg vá­laszfal, a fa falburkolat stb.) még a helyiséggondok is enyhíthetők. A berendezési tárgyak felújításával, átren­dezésével, a dekorációs ele­mek bátrabb alkalmazásával ezek a házak is sokkal von­zóbbá válhatnak. A környezet kialakításának különösen nagy a szerepe egy-egy nagytermes rendez­vény esetében. Kiállítás al­kalmával ajánlatos igénybe venni a kiállító művész segít­ségét az elrendezéshez. Mi az ilyen 10-12 napos idősza­kokra a virágüzletből csere­pes virágokat szoktunk köl­csön kérni, megéri. Ennél sokkal nagyobb gondot okoz egy-egy politikai rendezvény i megfelelő dekorálása. A mű­velődési házak általában nem rendelkeznek szakkép­zett dekoratőrrel, a díszítés, a berendezés a művelődési ház vezetőjének feladata. Ezt a gondunkat nagymértékben csökkenti az a módszer, ame­lyet Nagyszénáson kialakítot­tunk. Mivel a község összes nagytermes rendezvénye ná­lunk zajlik le, az orosházi dekoratőrrel alapdekoráció­kat készítettünk. Most négy alapdekorációnk van: politi­kai, úttörő, könnyűzenei, né­pi dekoráció. Minden alap­dekoráció egy nagyobb és 2-3 kisebb darabból áll. A művelődési háznak hét­köznap, ünnepnap, minden alkalommal tisztának, szép­nek, kissé ünnepélyesnek kell lennie. Bár a tartalom a meghatározó, az ízléses for­ma is lényeges: hosszabb, gyakoribb tartózkodásra csá­bít, követésre késztet. Szebb környezetben a munka is jobban megy, az élvezet is fokozódik. A művelődési ház csak ak­kor töltheti be teljes mérték­ben sokrétű hivatását, ha tartalmi munkája mellett el­rendezésével, berendezésével, dekorációjának szépségével is nevelő hatást fejt ki. Jávorcsik Béla, a nagyszénási művelődési ház igazgatója Minden kezdet nehéz? Beszélgetés a szakmunkásképzési célú szakközépiskolai oktatás helyzetéről Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1972 júniusi, okta­táspolitikai határozatában született meg az ipari és mezőgazdasági szakközép- iskolák képzési céljainak megváltoztatásáról szóló határozat. Ez alapján való­sították meg — az ország­ban 138 első osztályban — az 1978/79-es tanévben a szakmunkásképzést folyta­tó szakközépiskolai osztá­lyokat. Az új képzési for­ma lényege: a négyéves kö­zépiskolai stúdiumok után az érettségi mellett szak­munkás-bizonyítványt is kapnak a végzős diákok. A döntés népgazdasági és pedagógiai szempontból egy­aránt átgondoltan született meg. Ennek ellenére az új középiskolai képzési forma bevezetése nem ment zök­kenőmentesen. Békés me­gyében a korábbi kettő mellett e tanévtől kezdve még hat szakközépiskolá­ban folyik szakmunkáskép­zés. Az iskolák vezetői az eddigi tapasztalatok alapján hasonló gondokat fogal­maztak meg. Békésen, a Kiss István Gimnázium és Szakközépis­kolában három éve folyik, 1976—77-ben átmeneti tan­tervvel, szakmunkásképzés, így az iskola igazgatója, Leiner Gyula több éves ta­pasztalat birtokában fogal­mazhatta meg az új képzé­si formára történő áttérés­ben jelentkezett gondokat. Új gépeket, de miből? A jobb megértés kedvéért bevezetőül talán annyit: az V. ötéves terv időszakának második felében került sor az új képzési forma beve­zetésére a szakközépiskolák­ban. Az iskolák a tanulói juttatásokat már a kezde­tekkor központi alapból fe­dezhették. Ugyanakkor je­lentős összegekre lett volna szükség a gyakorlati okta­tás tárgyi és személyi fel­tételeinek megteremtéséhez is. Jogilag meg is állapítot­ták, hogy az iskolát fenn­tartó tanácsoknak kell eze­ket az összegeket fedezni. A tanácsok azonban a ter­vezési időszakban természe­tesen még nem tudhattak ezekről a többletköltségek­ről. Így most a beszerzési összeget nincs honnan me­ríteni. Maradt az iskolák számára az egyéni lelemény. — A szülők és diákok a szakközépiskola korábbi kö­zépfokú képzési célja mellett hiányolták a szakmunkás­bizonyítványt — idézi fel a kezdeti éveket Leiner Gyula igazgató. E kérésnek helyt adva 1976-ban engedélyezték iskolánknak — átmeneti jeleggel — a szakmunkás- képzésre való áttérést. Ezzel egyrészt megváltozott a műhelyterem-igényünk, más­részt, mivel a középfokú oktatás univerzális géppar­kot igényel, s 1976-ig az en­nek megfelelő gépek be­szerzésére törekedtünk, az áttérés után esztergagép­hiánnyal küzdöttünk. Most ugyanis kizárólag forgácso­lógépekre van szükségünk. Az indításhoz a meglevő 14 esztergapad és 5 marógép helyett minimálisan 42 da­rab gépre volt szükségünk! A központi alapból erre pénzt nem kaptunk. Végül ügyeskedtünk egy kicsit. Az eladott gépek árából, és a termelési bevételekből ed­dig sikerült három új és 16 használt esztergagépet be­szerezni 820 ezer forint ér­tékben. A vállalatok is segí­tettek úgy, hogy két év alatt az összes gyarapodá­sunk 25 esztergapad volt. Igen ám — sóhajt gondter­helten az igazgató —, csak­hogy ez a géppark nem fe­lel meg a korszerűség kö­vetelményeinek, és nagyjaví­tás nélkül öt éven belül a fele használhatatlan lesz, annyira elöregednek. Még szerencse, hogy a megnöve­kedett energiafogyasztást és a karbantartási költsége­ket a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya fedezi. Kevés a szakoktató Megint csak a jobb meg­értés kedvéért: az előzetes várakozásoktól eltérően, az elméleti óraszámok nem csökkentek olyan mértékben, mint amennyivel megnöve­kedett a gyakorlaté. Ez azt eredményezte, hogy a maxi­málisan 12 fős csoportokra bontott osztályok gyakorlati óráinak ellátásához kevés­nek bizonyult a szakokta­tók létszáma. Békésen a következőképpen jelentkez- keztek ezek a gondok. — A középfokú képzés időszakában a szakelméleti tantervi órák száma 82 volt, ez a teljes áttérésnél 46-ra csökkent. A felszabadult mérnöktanárok foglalkoz­tatása ezért máris gondot okoz. Ugyanakkor a szak­mai műhelygyakorlat óra­száma 164-ről 260-ra emel­kedik. Így minimálisan há­rom új szakoktatóra van szükségünk. S jövőre, az új évfolyam indulásakor ez az igényünk csak növekedni fog... Ez megyei viszonylatban igen szép számot tesz ki. Az előzetes felmérések szerint négyéves időszakban össze­sen 62 új szakoktató és kar­bantartó foglalkoztatása válik szükségessé a megye szakközépiskoláiban. Szervezési problémák is adódnak — És még nem is emlí­tettem — folytatja az igaz­gató —, a nyári egyhónapos szakmai gyakorlatot. Ezen kötelező részt vennie min­den tanulócsoporttal egy- egy oktatónak, a jelenlegi szakoktatógárda pedig csak napi 14 órás munka mellett tud eleget tenni kötelezett­ségének. — Először is sok gondot okozott, hogy az új képzési formára vonatkozó rendelke­zések, de a tanterv és az óraszám-megállapítások is elég későn jelentek meg, ami a tervezést nehezítette. Jó ideig gond volt az állan­dóan késedelmesen érkező ösztöndíjak kifizetésével is. Ez szerencsére megoldódott. Másik jelentős gondunk, hogy azokban a szakmák­ban, amelyeknek képzése párhuzamosan folyik a szakközép- és szakmunkás- képző iskolákban — mint nálunk a gépiforgácsoló szakmában —, nehéz a ta­nulók vállalatokhoz való kihelyezése. Egyszerűen nem tudnak az üzemek ele­gendő helyet biztosítani szá­mukra. Így állhatott elő az a helyzet, hogy 20 harma­dikos tanulónk itthon, a tanműhelyben folytatja a gyakorlatot. Néhány „egyéb” észrevétel — Nálunk az első szak­munkásképzési célú szak­középiskolai osztályok jö­vőre érettségiznek. De még nem tudjuk, milyen köve­telményszinten, milyen szak­mai tárgyakból, és milyen formában fognak érettségiz­ni. Annyit tudunk, hogy a továbbtanulni szándékozók számára új felvételi rend­szert dolgoznak ki. Re­méljük erről időben értesí­tenek bennünket. Az előbb említett nehézsé­gek tudjuk, a kezdés és az átmeneti időszak természetes velejárói. Néhány kérdés­ben azonban még nem lá­tunk tisztán. Pedig a diá­kok érdeklődése, a jövő táv­lati tervei megkövetelnék a gyors intézkedést, az okta­tó-nevelőmunka követelmé­nyeinek hathatós javítását. B. Sajti Emese Rádiósorozat pályaválasztóknak „Tudom én már, mit csi­náljak” címmel 7-8. osztá­lyosoknak szóló 15 részből álló sorozatot készítettek a rádió munkatársai. Céljuk, hogy a kevésbé divatos szak­mák bemutatása mellett né­hány népszerűbb pálya — mint például az óvónői — kulisszatitkaival is megis­mertessék a tizenéveseket. A különféle mesterségeket bemutató adások mellett rendszeresen jelentkezik a pályaválasztási posta. A má­sodik félév első adásában, ja­nuár 22-én szó esik a pálya- választással összefüggő ren­deletekről. Ismertetik az új kiadványokat, a pályaválasz­tással kapcsolatos irodalmat és tájékoztatást adnak már a nyári munkalehetőségekről is. A tanév végéig hétfő reg­gelenként a 3. programon el­hangzó műsorokban szó esik olyan kevésbé népszerű szak­mákról, mint az épületbádo­gos, az asztalos, a szűcs. Ezenkívül néhány, ma már ritka mesterség, például a hangszerkészítés szépségeit is ismertetik. Ugyancsak keddi napokon, a 3. adón az esti órákban megismételnek néhány, az el­múlt tanévben sugárzott pá­lyaválasztási műsort, s az első félévben elhangzott pá­lyaválasztási postákat is új­ból hallhatják az érdekeltek. „Gépállományunk fele öt éven belül elavul...” Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents