Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
o 1979. január 21., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Magyar írók a forradalomban Egy „izgatás” előzményei Ady Endre portréja, saját kézírásával „Verssel üvöltök be a Politika kakofóniájába... Hogy bűnös versemmel izgatni szerettem volna, ez több mint valószínű, ez természetes.” Több mint egy évvel avers megírása után tette ezt a nyilatkozatot a Világ hasábjain Ady Endre, méghozzá abból az alkalomból, hogy „osztály elleni izgatás” miatt a szegedi ügyészség vádat emelt ellene. Ady tehát vállalta a vádat, vállalta a versét, mint ahogy jól ismerte azokat az okokat is, amelyek mindkettőt kiváltották. Nevezetesen 1912. május 23-ról, a budapesti százezres munkástüntetésről van szó, amely rajta kívül más koszorús költőinket is pennafogásra ihletett. A véderő- javaslatpkkal szemben és a parlamenti obstrukció Tiszafáié erőszakos letörése elleni tiltakozásul a Szociáldemokrata Párt vezetősége harcos politikai tüntetésre hívott fel, amely akkorára sikeredett, hogy a későbbiekben ugyanez a vezetőség próbálta mederbe!" terelni, majd lefújta az egészet. Addig azonban hat halott maradt a pesti kövezeten, és az az immár ki nem törülhető benyomás és tudat, hogy a munkásosztály tud és képes érdekeikért, a választójogért, a szociális haladásért roppant erőket csatasorba állítani. 1912-re Ady már világosan látta a hazai társadalmi képleteket, erővonalakat. Az új időknek új dalaival való dévényi betörés érzelmi forra- dalmiságától ekkorra már nagyjából eljutott a politikai-világnézeti revolúcióig, a Hunnia úri trágyadombját a magyar ugarról eltakarító társadalmi forradalom vállalásáig. S nemcsak egyénisége, örök elégedetlensége, a soha- meg-nem elégedés hátországot és támaszt kereső élet- szomja vezette a tömegek harcának igenléséig, hanem a hazai valóság megváltoztatásának igénye is. Ezért találta meg az utat és a módot a munkásmozgalommal való fegyverbarátság vállalására. Ez a barátság úgy nagyjából 1908-ból datálódik. Az 1905—1906-os kormányválság idején a munkásmozgalom bebizonyította, hogy Magyar- országon egyedüli erő, amely képes tömegeket megmozgatni. Ez az, ami lenyűgözte Adyt, s még egy felismerés segítette közeledését a munkásmozgalomhoz — olyan felisnierés, amely ez idő tájt Európa egészében is csak kevés látónak adatott meg: az imperializmus kora polgári demokratikus forradalmainak proletárvezetéséről szóló lenini tételre ismertünk a következő sorokban: „Nincs polgárságunk. A gyönge és a töredékes is, ami volna, keresi a közös paplant a latei- ner néppel, a birtoktalan vagy eladósodott dzsentrivel, a mindenféle gyülevésszel, mely azután magát együtt vagy külön-külön középosztálynak címezi. Ez ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára, s mely a polgár címet szégyenli... Magyarországon... a proletárság- nak kell elvégeznie, betöltenie a polgárság szerepét a polgár helyett, s minden szabadságkérdést úgyszólván a szociáldemokráciának kell megoldania”. Tévedés ne essék, Ady nem volt szocialista. Polgári radikálisnak nevezhetnék inkább. Mégis, a korabeli progresszió jelesebb gondolkodóival egyetemben, makacsul hitt egy elképzelt rendteremtő szocializmusban. Ez a szocializmus nem a marxi értelemben vett tudományos elmélet volt, s nem is a századelő rosszsütetű germani- zált szociáldemokratizmusa. Olyan tudatos forradalmár elkötelezett érzelme volt ez, aki külföldi útjain rádöbbent a sokáig példának tekintett nagy kapitalista demokráciák valóságos arcára, s itthoni csatározásaiban megértette a hazai fiókpolgárságunk igazi jellegét: képtelenségét saját osztályérdekeinek tudatosítására és kiharcolására. Ezüst György: Nagyanyám Tartozunk az igazságnak azzal, fiogy elmondjuk: Ady nem volt teljesen egyedül ezzel a felismerésével. Itt nem elemezhető történelmi körülmények folytán találtatott nálunk ez időben egy olyan színvonalas, ám szűkkörű értelmiségi elit, ámely Adytól függetlenül, és egymást kölcsönösen befolyásolva, fogékonyságot mutatott a társadalmi korproblémák iránt, s a szocializmus elméletével való ismerkedésig is eljutott. A Társadalomtudományi Társaságban, a Huszadik Század című folyóirat körül, a Galilei Körben, a Thália Társaságban, a Vasárnapi Társaságban, a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tömörült gondolkodók, publicisták és szociológusok megnyilatkozásaiban az Adyéhoz hasonló gondolatok visszhangoznak. Nem volt véletlen tehát az a szoros elvbaráti kapcsolat, amely a szellemileg rokonokat, Ady Endrét és a radikális Jászi Oszkárt egymáshoz fűzte. A költő a tőle ugyancsak megtisztelő „vezérem” kitétellel illette a politikus szociológust, a legnevesebb harcosok közül valónak nevezte. Kötete versciklusát, azt a ciklust, amelyben a Rohanunk a forradalomba című vers is található, Jászi Oszkárnak, „vezérem és testvé- rem”-nek ajánlotta. A verset magát pedig a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjének, Garami Ernőnek küldötte. A vers két héttel a 23-i események után született. Ekkor már „Budapestnek futós utcáin / S falvak csöndién dühök remegnek” — írhatta a költő, utalván a nem teljesülő várakozásokból táplálkozó elfojtott indulatokra. A két versszak nyugodt szigora, ténymegállapító ökonómiája csak kiemeli a „dühök” és a „csönd” odáig nem tartható ellentétét: ez volt az utolsó vereség, „S ha most támadnak, le nem vernek”. Miért? A forradalomnak minden feltétele adott: az objektív / „...a Du- na-tájon / Legbujább a harag vetése” / és a szubjektív is / „Már összefogva az új itt áll / Glóriásan és fölkészülve”. / Sőt, a következő versszak Tisza István-para- frázisa is az utóbbi felvétel meglétét húzza alá: az uralkodó réteg vaksága maga is hozzájárul „Hunnia úri trá- gyadombjá”-nak elkerülhetetlen elhamvadásához. Figyeljük meg az ötödik versszak figyelmeztetését az ekkoriban inkább még haladó polgári oldalról sürgetett szövetségi politikára: „Ma még tán egymást összetévesztjük, / Holnap egy leszünk, észre se vesszük”. Ez a két sor egyben finom utalás Ady és a munkásmozgalom nehezen született test- véresülésére. A Csizmadiaügyre, s arra a bizalmatlanságra, amellyel őt, a másik oldalról jöttét, a dzsentri-la- teiner formaújító körtő-pub- licistát a mozgalom fogadta. * * * A május 23-i eseményekből, és szocialista eszmék általa megismert erejéből, radikális értelmiségi barátaival való intenzív kapcsolataiból levont következtetést egyidős publicisztikájában így fejezte ki: „Az új Magyarország emberei annyi gyalázatos és szégyenes alku után meg fogják csinálni a nagy söprést ebben a nagy, sokszemetű pitvarban. A nagy demokráciák fanatikus szerelme, bámulata, hite és ereje él bennük, s az új, robbanó Magyarország minden derék elégedetlenében”. Dérer Miklós Ady Endre Rohanunk a forradalomba Utólszor raktak katonákat, Pandúrt s vérebeket nyakunkba: Végig-kacag vidám testünkön Győzedelmes tervünk: a Munka, Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek, Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadtságos, rossz magyar földjét S ha most támadunk, le nem vernek. A csúf Halált itt vetették el Soha-soha ki-nem-kelésre És ma mégis a Duna-tájon Legbujább a harag vetése S itt liheg a Halál virradatban, Mint szabadulás hite a rabban, Ez a legkülönb élet-sejtő Ma nálunk jár-kél legvígabban. Néztek bármerre, sorsot láttok És isteni robbantó kedvet, Elettel-kínáltak aggódnak S buta haldoklók lelkesednek: Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letűnne, Már összefogva az új itt áll Glóriásan és fölkészülve. Minden a Sorsé, szeressétek, öt is, a vad, geszti bolondot, A gyújtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyként rongyot. Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közössé. Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, Keletiség, zsandár, alázat, Egy isten se tudná lefogni Ereinkben ma már a lázat. Ma még tán egymást összetévesztjük, Holnap egy leszünk, észre se vesszük, ölés s tisztítás vágya gyúlt itt, Tegyünk a tűzre, ébreszthessük. Hallgassátok az esték zümjét S friss sóhaját a reggeleknek: Budapestnek futó utcáin S falvak csöndjén, dühök remegnek. Süpped a föld, ha súlyosat hágunk, Olyant látunk, amit sohse láttunk: Oldódik a nyári melegben Fagyos, keserves magyar átkunk. Eljött hát végre a pusztánkba Isten szent küldöttje: a Sátán. Szüzek voltunk a forradalmak Magas, piros, hős nászi-ágyán. De bőrünk alól kisüt lobogva Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. Csönd van, mintha nem is rezzennénk S rohanunk a forradalomba. Majtényi Erik A hősök temetőjében a sirok oszloponként vigyázzban állnak, ahogy a hősök, amikor még nem voltak hősök, vigyázzban álltak. Holt készültség odalent s idefent. Mondjon már egyszer valaki pihenjt!
