Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

1978. december 24., vasárnap JgNiHMTd Németh Éva birodalma — Negyvenkilencben vet­tük meg ezt a házat. Előtte is itt laktunk, a Zrínyi ut­cában, csak távolabb. Gye­rekkoromból emlékszem még erre a házra, öreg ház volt, van ez százéves is, de hogy így néz ki, abban rengeteg a munkánk... A szőlőben lak­tunk, oda jártam iskolába Siklósi Erzsébet tanítónő elé­be. Délután aztán a pajtá­saimmal erre is elvetődtünk, volt itt két fűszeres, a Ju- nászka, meg a Léhner, ná­luk vettünk két fillérért fo­dormentát. Amikor első osz­tályos lettem, akkor tört ki az első világháború, két év múlva, 1916-ban már liba- pásztornak álltam nyárra a Valaczkai-tanyára. Kellett a pénz, öten voltunk testvé­rek, az apám korán elhalt, egyedül maradtunk. Az első libapásztorkodásért egy öl­töny ruhát, meg élelmet kap­tam... Azóta dolgozom. Ti­zenkét éve, hogy nyugdíjba mentem a Bameváltól. Áru­átvevő voltam, most meg ki­segítő portás vagyok a vas­Rákosgatjuk a fényképe­ket. Szép kislány az egyiken, a túloldalon meg írás: em­lékül orosi nagymamáéknak, Erika. „Mi vagyunk az orosi nagymamáék, a vöm szülei meg a földváriak. Erika ta­lálta ki, a sopranyi unoka. Bizony nagylány már, most készül gimnáziumba. Ide jön majd lakni, hozzánk, és in­nen jár. Örömöt hoz a régi házba.” Közeleg a karácsony. A nagymosás sem várathat so­káig magára, Margit néni szépséges hímzett térítői is frissen, kivasalva várják az ünnepeket. „Ez''a kettő az időtöltésem : sütni-f őzni és kézimunkázni. „Én meg a kerttel bíbelődöm. Megterem itt minden, ami a konyhára kell. Ások, palántázok, ve­tek. Kezelgetem ezt a pár tőke szőlőt is, saszla meg kö­vidinka. Csak a borát nem tudjuk milyen, mert elfogy mustnak, meg karcosnak az a pár liter. Ha a fiam haza­jön, benézünk a spájzba, van-e még egy pohárkával ?” műanyag szövetkezetben. Kö­zel van ide a házhoz, öt perc. Nem megy nekem munka nélkül... Megnézzük a középső szo­bát, meg a többit, a fentit is, ahol a tizenkét év előtti karácsonyfa állt díszesen csillogva. A falakon régi fo­tográfiák. „Édesapám, a múlt századból” — mutat az egyikre Pista bácsi, Margit néni pedig egy másikhoz in­vitál. Hegyes bajuszú, szép arcú, délceg férfi néz szem­be arról. Mellette az asszony ölében hároméves-forma kis­lány. „A szüleim és a nővé­rem” — mondja Margit né­ni. „Az apám, amikor 14- ben behívták, a huszárokhoz került. Przemysl-ben esett hadifogságba, és csak 21-ben jött haza...” Elmúlt, nehéz világ. Az üveges szekrényen már a mostani. Mosolygó ar­cú gyerekek. „Az unokák. Van egy lányunk, és egy fi­unk. A lány, Margitka Két- sopronyban pedagógus, a fiúnk itt dolgozik Orosházán, a gázipari gépgyárban mű­vezető. Nagy a család! Sokan leszünk karácsonykor. Meg aztán kettős ünnep ez ne­künk, egyrészt karácsony, másrészt meg december 26 Pista napja. Mert az én uram. mindig, mindenkinek csak Pista. A fiunk, az az István...” Pista bácsi hunyorog ezen és jóváhagyja. „Világéletem­ben ilyen voltam. Jó kedé­lyű, családszerető. Nincs is szebb annál, amikor szeret­jük egymást, amikor a gye­rekek ide mindig csak haza­jönnek, mert ez a ház a mi házunk. Már úgy értem: le­hetnek a gyerekek, unokák, testvérek akármerre, a Zrí­nyi utca 10-be hazajön­nek.” — Hal így vagyunk. Het­ven elmúltam, amikor meg­építettük a házhoz a fürdő­szobát is. Minden meglesz lassan, amit csak szerettünk volna. Csak a jókedv meg az egészség maradjon so­káig. Negyvenöt éve házasodtak össze. 1933. október 24-én volt az esküvő Nagyszénáson. Negyvenöt év ! Bizony, majd­nem ötven, majdnem egy fél évszázad, együtt. Gölön­csér Szabó Pista bácsi mesz- szire tekinthet a múltba. So­kat megértek ketten : hábo­rúkat, békéket, korpáskenye­ret, tanárnő lányuk diplo­maosztását, fürdőszoba-épí­tést. Meg a ház előtt álló fenyő tizenkét évét is. Évről évre láthatták, hogyan lesz a csilingelő díszékkel ékes karácsonyfából igazi, házuk fölé magasodó lucfenyő. — Jó helyet talált magá­nak, azért lett belőle óriás — simogatja körbe egyetlen tekintettel Pista bácsi örök­zöld lombú barátját, a fe­nyőt, a k i már régóta a csa­ládhoz tartozik, és ha meg­lendülnek karjai, mindig ér­kezik valaki. Haza, az öreg házba. Jönnek a gyerekek, unokák, testvérek, rokonok; karácsonykor mindig. Megvan-e még az a Va- laczlkai-tanya? Hová lett a Junászka- meg Léhner-bolt? A két fillérért fodormenta? A hegyes bajuszú huszár, aki ott volt a Przemysl-i katlan­ban, és Szibériát is megjár­ta? Mindenki elmúlt már... — Csak szeretet legyen, akkor minden megvan — emeli fel a poharát Pista bá­csi. hogy boldog karácsonyt kívániunk egymásnak és az embereknek. A fenyő, a ház előtt ellát, ha akar az üveggyárig is... Sass Ervin Szőnyegkiállítás Szegeden A gyorsuló időben Megjelent a sorozat 15. száma A maga nemében „rend­hagyó” számmal jelentkezik „A gyorsuló időben” című kiadványsorozat, melyet a Békés megyei Tanács műve­lődésügyi osztálya és a Ma­gyar Pedagógiai Társaság Békés megyei tagozata gon­doz. Ebben a mostani, az ün­nepek előtt jelentkező szám­ban ezúttal a Békés mégyei pedagógusok alkotó munka- közössége két tagjának, Elek Lászlónak és dr. Zilahi La­josnak gyűjtését és váloga­tását olvashatják az érdek­lődők, elsősorban pedagógu­sok. Hat nagy témakörbe cso­portosították a válogatást. Az elsőben költők, írók a hazáról, a népről vallanak, a második részben pedig „Szü­lőföldünk, lakóhelyünk, né­pi hagyományaink” címmel adnak közre jelentős íráso­kat. Az összeállítás szerzői között találjuk Ady Endrét, Bessenyei Györgyöt, Kölcsey Ferencet, Gellért Oszkárt, Páskándi Gézát, Petőfi Sán­dort, Vajda Jánost, Illyés Gyulán, Szabó Pált, Ortutay Gyulát és másokat. A további négy részben „Hazánk a dolgozó nép or­szága”, „A haza és a béke védelme”, „Harcosok és hő­sök a népért”, végül „Hazánk és a nagyvilág” témakörök­ben olvashatunk sokoldalúan hasznosítható írásokat. A „Hazánk és a nagyvilág” cí­mű zárórészben közzétették Lenin írását a nemzeti kér­désről, és Kádár János „Internacionalizmus, nemzeti érdek” című, a Magvető Ki­adónál megjelent művének egy részletét is. A kötet előszavában dr. Gácsér József, a szegedi Ju­hász Gyula Tanárképző Fő­iskola Neveléstudományi Tanszékének vezetője a kö­vetkezőket írja : „Elképzelé­sünk az volt, hogy e szemel­vényekkel is segítsük a gya­korló pedagógusok munká­ját. A szemelvényeket a szo­cialista hazafiság és a pro­letár internacionalizmus té­maköréből válogatták. Olyan segédanyagot szeretnénk át­nyújtani kollégáinknak, amelynek forgatásával, fel- használásával eredményeseb­ben valósíthatják meg az új általános iskolai nevelés és oktatás tervét.” Németh Éva szinte a re­ménytelenséggel nézett far­kasszemet, amikor néhány évvel az iparművészeti főis­kola szövő tanszakának el­végzése után a Csaba Sző­nyegszövő Háziipari Szö­vetkezet tervezője lett. Az egyedi elképzelések, a kísér­leti munka, az álomötletek helyett az ipari alkotómű­vészek legnehezebb terepét szőnyegekkel. De ma elkö­veteli tőlünk a termékek 80 százalékát a külföld — Dá­niától Japánig, Amerikától Olaszországig. Németh Éva munkásságá­nak, és a szövetkezet vállal­kozó kedvű mecénásságának alig több mint tízéves eredméftyeit és fejlődését összegzi az a kiállítás, mely nemrégiben nyílt meg a sze­Szőnyegek sora a kiállításon és legszigorúbb útját vá­lasztotta: a legnemesebb szőnyegszövő hagyományo­kat folytatva olyan korszerű, ipari háttérrel is bíró sző­nyegszövő művészetet te­remteni, mely része lehet a vajúdva születő korszerű magyar tárgykultúra egé­szének. Faliképéit, sző­nyegeit szigorú kézi munká­val, régi típusú faszövőszé­ken, manufakturális mód­szerekkel készíti, amelyeket szorgos kezű békési asszo­nyok sokszoroznak. Manu­faktúra és design, egyedi munka és „ipari háttér”, sa­játos szemlélet és minden esztétikai ítéletet elbíró tö­megtermék — ez az, amit Németh Éva és a Csaba Szőnyegszövő HISZ közö­sen megvalósított, összebé- kített alig több mint tíz esztendőben. A szövetkezet teremt „ipari hátteret” Né­meth Éva munkáinak — ti­pikus „design, magyar módra”, pedig a tervezőnő munkái alkalmasak lenné­nek a nagyipari sorozat- gyártásra, talán még progra­mozhatok is. így juthatnánk el a valódi designig, így lehetne kielégíteni az örven­detesen fejlődő környezet- kultúra tömegigényeit elfo­gadható árú, sorozatban gyártott, egyszerűségükben a többi tárgyhoz simuló, nem önmagáért való, pompás gedi Móra Ferenc Múze­um kezdeményező pártfo­gása és a szövetkezet jóin­dulatú segítőkészsége ered­ményeként' a szegedi Hor­váth Mihály utcai képtár­ban. A kiállításnak azt a címet is adhatnánk — a meghívó szövege is utal er­re: Variációk barnára és fehérre. Valóban, Németh Éva művészetének egyik lé­nyegét fogalmazhatjuk meg ebben a címben. Színei — a nyers fehérektől, a gyapjú természetes színeitől az őszi erdők barnáján, a leve­lek rozsdaszínén, a novem­beri bogyók barna-pirosán, a gyanta mézszínű cseppje- in, a mezők vörhenyén át a lombok óarany színéig — a természetet lopják be ezeken a faliképeken és sző­nyegeken a városlakó em­ber rideg paneljei közé, a nyugalom szigetét vará­zsolják rohanó élettempónk­ba. De a szín csak egyik lé­nyegi eleme Németh Éva szintetizáló művészetének. Mert ez a szintézis — mely­ben adekvát módon találko­zik anyag, technika-tech­nológia, motívumvilág és szín — a hagyományőrzés és megújítás nagyszerű pél­dája. A vállalt feladatot és művészi szemléletet a rongy- és gyapjúszőnyegek, faliképek puha tapintásuk­kal, természetes, hol ruszti­Szövőszék — Itt volt, ezen a kis asz­talkán. Gyönyörűszépen fel­díszítettük. Nem volt nagy, dehogy. Egyméteres, vagy másfél. Mondtam a felesé­gemnek: nyugdíjba mentünk, te is én is, vegyünk egy gyö­keres fenyőt, aztán majd ta­vasszal kiültetem a kertbe, a ház elé. Ha megmarad, mindig emlék lesz, hogy ezt akkor vettük, akkor volt ka­rácsonyfa, amikor a munkás­élet mind a kettőnknek be­fejeződött... Kicsit havasdarás a föld, amin odalépkedünk a tizen­két évvel ezelőtti kis kará­csonyfához. Azóta legalább nyolcméteresre nőtt, túlemel­kedik a szomszédos ház ge­rincén is, és átnéz az udvar­ra. A házigazda megsimogatja örökzöld ágait, mutatja, hogy milyen vastag már a törzse, át se lehet fogni. „Ki gondolta volna, hogy így megnő? A tetején csillag volt, és hol van már a te­teje?” — hunyorog fel, a magasba, ahol valamikor a csillagos dísz fénylett. A háziasszony nagymosást csinál, duruzsol a mosógép, de aztán „a ruha meg a munka nem szalad el” jel­szóval jön ő is, hogy a me­leg konyhában elmeséljék a fenyőfa és az életük törté­netét. G. Szabó István és család­ja Szentesről költözött Oros­házára. „öregapám koron­gos volt, azért nevezték Göl- löncsér-Szabónak, amiből az­tán itt, Orosházán Gelencsér lett, mert ugye, itt é-vel, meg i-vel beszélnek inkább. A feleségem szénási lány, onnan került Orosházára, a Mlinarics doktorékhoz. Ami­kor a bátyám elvette az ő nővérét, mi is összeismer­kedtünk, aztán ez lett a vége...” Pista bácsi igencsak jó kedélyű ember. Margit néni hasonlóképpen. Hogy aztán ismerősöket is találunk, régi, meg mostani orosháziakat, egyre kedvesebb, meghittebb lesz a délután. Messze még a karácsony, négy nap is odáig, a hangulata azonban már beköltözött a G. Szabó házba. Margit néni sütemé­nyeket készít, Pista bácsi a kertben rendezkedik, és fél- ti-óvja a kis szőlőjének 12 liternyi borát, amiből igazi, kiért bor sosem lesz, elfogy, mire ideje -jönne. A meleg konyha ajtajából pont a fenyőre látni. Kis szél fúj, mozognak az ágak. Pista bácsi emlékezik. Faliszőnyeg Fotó: Ács. S. Sándor kus, hol vibrálóan sejtelmes textúrájukkal; a motívumok, a hazai és egyetemes folklór elemeitől — stilizált virágok, madarak, fák, levelek, álla­tok, emberalakok — a leg­utóbbi alkotások végletekig letisztult, technikához si­muló dekorációig: a hol élesen elváló ellentétes csí­kokig, hol mélyülő-sötétülő, illetve kivilágosodó, oldódó sávokig, a geometrikus alak­zatokig, és a puhán hullám­zó tónusokig, frízszerű je­lekig. Németh Éva ezzel a nagy­szerűen rendezett kiállítá­sával, összegző bemutató­jával felhívja a figyelmet, hogy jó lenne, ha e kiállí­tott alkotások (s más hason­ló művek!) mihamarabb szerves részei lennének min­dennapjainknak, a magyar tárgykultúrának, elősegíte­nék a korunk emberéhez méltó, szép környezet ki­alakulását. Tandi Lajos Fenyő a ház előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents