Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

1978. december 31., vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Az Alföld ősi emlékéit, kul­túrájának nyomait csupán néhány pusztai templomrom és közvetlen környéke őrzi. A honfoglalás utáni békés országépítést a mindent fel­perzselő tatár és török dúlá- sok követték. Ez adja a ma­gyarázatát annak, hogy ezen a területen a hajdani kultú­rának még a nyomai is alig maradtak fenn. Iiyen nagy jelentőségű templom a Tót­komlóstól délnyugatra eső nagykopáncsi is, a kopáncsi puszta szélén lévő, úgyneve­zett Kopáncs-halmon. Az egy­kor védelmezést, életet je­lentő Száraz-érbe torkolló ko­páncsi ér öleli körül három oldalról a magaslatot. Dr. Borovszky Sámuel 1897-ben írt Csanád várme­gye története című művében megemlíti, hogy ebben az időben még tisztán látszot­tak a környező lakóházak alapjai is. Kopáncs ősi ma­dárnévből ered. Nevét a haj­dani falu a környező erdő­ségek madaraitól vette. 1564- ben még ép temploma körül 14 ház állt. Végpusztulása 1596-ban következett be. Ek­kor égették le a törökök a templomot, és harangját le­vették a toronyból. Csupán a kiégett falak és a torony maradt fenn hírmondónak. A környező tanyák lakosai között ma is élő szájhagyo­mány szerint a törökök a harangot a templomtól északkeletre, a kopáncsi ér partján egy igen öblös kútba dobták. E hagyomány a tö­rökök azon közismert eljárá­sából adódott: hódító útju­kon rendszerint a templomok harangjait mély kutakba ve­tették, hogy a lakosság azok­kal jelt ne adhasson előre­nyomulásukról. Szakemberek szerint építé­sének idejét a XIII. század végére tehetjük. Abban a korban nagymérvű építkezé­sek folytak országszerte. Nyugat és Kelet, a Róma és Bizánc közötti viszálykodá­sok ideje volt ez. A Maros mentén Szegedtől Bulcsig több hasonló létesítmény épült ebben az időben román stílusban. Fő hangsúly az épületek erősségén volt. Épületszilárdságtani szem­pontból ugyanis a négy és fél méter belső szélességű építménynél az 1 méter vas­tag falak létesítésére szükség nem volt. Az erős falak a természet nyújtotta védelmi biztonságot még tovább nö­velték a portyázó könnyű lo­vas csapatokkal szemben. Az 1219-es váradi okirat említi meg először a Nagy­kopáncs falut. Ábrahám de Cupanchi nevű nemesével. Később Csák Miklós kapta a királytól adománybirtokként, 1224-ben. Halála előtt, 1231 karácsonyán végrendelkezett, s abban Lőrincz nevű fiá­nak adja többek között e települést is. (Fejér Codex Diplomaticus.) 1712-ben Ná­dasdi László püspökkel a makóiak képviselője, Szűcs András városi esküdt bíró megegyezett, hogy a szomszé­dos pusztákat Kopánccsal együtt haszonbérbe veszi, 600 forintért, valamint 20 köböl árjáért és egy hajó széna bérösszegéért éven­ként. Éremleletek: pénzérmékre bukkant 1919. tavaszán, szán­tás közben Kopáncs-pusztán két gazda, a Kása- és Dögö- ce-halom között. Az eke a 79/2. számú tanya közelében a szokottnál mélyebbre ha­tolt a földbe, és egy pénzzel telt fazekat vetett felszínre. Tartalmán, a mintegy 400 darab érmén a két gazda megosztozott. A páratlan le­leteket Schwarcz József ma­kói ékszerész tört ezüstként vette meg. Dégi Ferenc — a másik gazda — Eperjessy Kálmán kérésére ,a szegedi múzeumnak adta a 120 da­rab XII. századi magyar és a 115 darab fresachi (karin- tiai) dénárokat. A magyar pénzek II. István, II. Géza, III. István és III. Béla ide­jében készültek. Kincskeresők: A Csanád vármegyei régészeti társulat 1936-Os régészeti kiadványai szerint a további romlás, a megmaradt falak nagyrésze és a torony ledöntése, az 1836. és 1875-ös évek közötti időben történt. E régi emlé­ket új építkezésnél felhasz­nálható kéznél lévő téglabá­nyának tekintették. De nem­csak az épületet, hanem a körülötte fekvő temetőt, sí­rokat is . kifosztották a kincskeresők. A templomot 1934-ben restaurálták. Ekkor visszakapta eredeti alakját, tornyába kisharang került. Ebben az időben tártak fel körülötte 118 sírt is. A fáma még mindig kincseket sejt a régi falakban. A környékbeliek visszaem­lékezései alapján az utóbbi 8—10 évben nem használták a templomot rendeltetés­szerűen. Elkallódtak a belső berendezések is. Sőt a nagy értéket képviselő bronzha­rangnak is „hűlt” helye van már a toronyban. Hozzáveze­tő út hiányában az érdeklő­dő turisták a környező ta­nyák lakóitól próbálnak in­formációt szerezni hollétéről. Legtöbbször sikertelenül, mert a történetét is ismerő idősebb korosztály már nagy­részt kihalt. Pedig a tótkom­lós—makói útvonal mellett fekvő, középkori műemléket az európai autótérképén is feltüntetik. Mivel az Arpád-ko’rabeli műemléktemplomot az idő­járás már erősen megrongál­ta, a Műemléki Felügyelőség Bencze Imre, makói ácsmes­tert bízta meg azzal, hogy a muzeális értékű épületet ál­lítsa helyre. Nemrég Komár Mátyás műszaki ellenőr irá­nyításával befejeződtek a te­tőszerkezet, deszkamennyezet felújítási, valamint a belső vakolási és festési munkála­tok. A román stílusú műem­lék templomot a közelmúlt­ban -kisebb ünnepség kereté­ben adták át az építők. Olasz Tibor Fazekasház Zalaegerszegen a megyei tanács és a Népi Iparművészeti Ta­nács (NIT) új fazekasházat létesített. A látogatók a hely­színen ismerkedhetnek az írókázás művészetével KS) Az új fazekasház (MTI-fotó Fényes Tamás felvételei — Ki volt Bartók Béla első megyénkben krónikása? A Békésmegyei Közlöny 1909. március 20-i számában — egyéb kutatásaim során — figyeltem fel két Bartók Bélára vonatkozó írásra. Az egyik költemény, a másik egy híradás a zeneszerző újabb sikeréről. Mivel e jegyzeteimet évek­kel ezelőtt készítettem, már nem emlékezem a részletek­re, csupán a leírtakra tudok támaszkodni. A vers címe: Egy magyar művészhez, s az alcíme: Bartók Béla zene- akadémiai tanárhoz. Ebből két szakaszt másoltam ki: Nagy művészetének alkotó ereje Sok drága kincsünket veszni ne engedje! Hozza fel a mélyből, s bő művészi kézzel, Szent büszkeségünkre ossza köztük széjjel. Azt se vesszük zokon, ha gazdag kincstára A nagy világ előtt sarkig lesz kitárva. Hadd vigyen belőle, ki eddig lenézett: „Kedves jó sógorunk" a klasszikus (?) — német." Aláírásként ennyi állt: két-ss. A magyar írói álnév­lexikon segítségével megtud­tam, hogy a fent nevezett lapnak Sántha Sándor tanító volt a munkatársa. Ezek után kíváncsi voltam arra is, hogy vajon honnan a lelke­sedés, az ekkor még kevés­bé ismert (főleg -vidéken) Bartók művészetének ily precíz meghatározása hon­nan származik? Gyulai, vagy békéscsabai tanítót sejtettem benne, vagy esetleg egy tanítói vég­zettségű hírlapírót. Végül Szentkereszty Tivadar : Bé­kés vármegye népoktatásá­nak története című kötetben Csorvás-Kismajor uradalmi iskolánál rátaláltam a név­re, mely ugyan még nem bizonyított semmit. Bartók Béla húga, Erzsé­bet — otthoni nevén Elza — 1942-ig megyénkben la­kott. O 1904-ben ment férj­hez Oláh Tóth Emil gazda­tiszthez, aki ekkor a vésztő- sziladpusztai uradalmat ve­zette. Ettől fogva 38 éven keresztül Oláh Tóth a me­gye különböző uradalmaiban dolgozott, így előbb Vésztőn, majd Dobozon, aztán újra Vésztőn (Kertmeg-pusztán), végül 1921-től Szőllőspusz- tán (ma Pusztaszőlős). A fentiekből következik, hogy Sántha Sándor nevét a továbbiakban Vésztőn keres­tem. Valóban, meg is talál­tam, a kertmegi iskola taní­tójaként szerepelt. Az ő írása az is, melyet lerövidítve még közreadok. Magyar szerző sikere — ez a cím — majd ezt írja: „Bar­tók Bélának, a Budapesti Zeneakadémia fiatal tanárá­nak neve zenei körökben már jól ismert. Kossuth-szimfó- niája — melyet Londonban is előadtak — a szimfonikus művek kitűnőbbjei közül való.” Ezt követően a Bu­dapesti Hírlapból idéz és az I. Szvit kritikáját közli, majd így fejezi be írását: „Olvasó közönségünkre ér­dekes, hogy ez a jeles zenei mű nagy részben a Sárrét egyik pusztáján került a partitúrába. A kiváló mű­vész ugyanis nyaranta hosz- szabb időt szokott a Sárré­ten tölteni, sógorának: Tóth Emil gazdatisztnek házánál. A sziládi puszta csendjében is állandóan hódol a Mester Múzsájának, mégpedig mint látjuk: a magyar zene di­csőségére.” Szilad és Kertmeg egy birtoktest, s ebből követke­zőleg Sántha Sándor Tóth Emilékhez bejáratos. Bartók Béla népdalgyűjtésének (138 vésztői népdal!) közeli tanú­ja, szemlélője és feltehetően közreműködője. Neve eddig ismeretlen volt Bartók me­gyénkben munkálkodásában és népszerűsítésében. Miklya Jenő A kiskőrösi ház, ablakok felett a márványtábla A szülőház Róla, aki 1822. december 31-én született Kiskőrösön, először is verssorok jutnak eszünkbe. „Itt születtem én ezen a tájon, / Az alföldi szép nagy rónaságon...” Meg a másik, melynek pár sora ott olvasható a kiskőrösi ház első szobájának ajtaja fe­lett: „Szent a küszöb, me­lyen beléptem én, / Óh szent a szalmakunyhók küszöbe." Állok a kiskőrösi ház előtt, nézem azt a vörösmárvány emléktáblát, melyet Jókai is olvasott, amikor az ország első Petőfi-szobrának ava­tásán, 1861-ben itt járt. Azon a márványtáblán de­cember 31-et írnak. A lexi­konokban 1823. január 1-ét. Vezetőnk, Gönczöl Jánosné meséli, hogy Jókai többször is említette: Sándor szilvesz­terkor, az új esztendő kö­szöntésekor az első pohár után azt mondta: most pe­dig az én születésemre! Az első Szobában az ágy, ahol a költő világra jött. Oldaldeszkájában bevésve a név: „Petrovics”. Fejünk fe­lett a vörösfenyőből mun­kált mennyezet, kemény de­rekú oszlopokkal. Ugyanaz, ami akkor volt, 155 évvel ezelőtt... Eredeti Petrovics- bútor még az almárium és az öreg láda, ami több út­ján * Petőfit is elkísérte. A múzeumba Petőfi Istvántól került, a Békés megyei csá­kói uradalomból. A konyhában kinyithatjuk a beépített szekrényt, amely­ben a költő édesanyja, Hrúz Mária edényeket, fűszereket tartott; a hátsó szobában üveges tárlókban a régi ven­dégkönyv néhány lapja, Feszty Árpád, Dankó Pista, Kossuth Ferenc, Móricz Zsig- mond bejegyzéseivel. Aztán a család útja tovább, Kiskun­félegyházán és Vácon át Pestre. Az egyik sarokban fakuló és még egészen friss színű koszorúszalagok, a lá­togatások, megemlékezések őrizői. Szemben a szülők, Petrovics István és Hrúz Mária olaj képe. Az udvaron a másfél száz éves gémeskút, a pincelejá­ró, és egy vén fa a ház vé­gében. Amikor Petőfi szüle­tett, hajló-ringó kicsi fa le­hetett. A hely, a szülőház ezen a mostani szilveszter estén is a magyar irodalom, a nem­zet zarándokhelye. Akkor is az, ha csak gondolatban kö­szöntünk be a kitárt, barát­ságos kapun. Sass Ervin Az udvar, a vén fa és szemben egy új, modern épület Fotó: Gál Edit Árpád-kori műemlék a pusztában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents