Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
O 1978. december 24., vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Varga Imre: Helyszínelés A fiú amolyan hirtelen növésű volt, a szemlélő éppen kakaskodónak is vélhetné, pedig pontosan tizenkét éves, biztos léptekkel halad a műút bal szélén. A férfi, aki az útkereszteződésnél ül (vagy támaszkodik) a kilométerkőn, viharkabátban, fején kucsma, hátán fényképezőgép, megállapítja: a gyereknek már van fogalma a közlekedési szabályokról. Három óra az idő, karácsony előtti csönd a tájon, gépkocsi legalább öt perce nem nyargalt erre. Micsoda áldás, gondolja tovább a férfi, s elhatározza, megszólítja a fiút. Hanem az ismeri még a tanyai illemet, előre köszön neki. Hangosan, szeme közé nézve. — Jó napot kívánok. — Jó napot, öcskös, hová igyekszel? — Én? — kérdezi ő is, kicsinyt meglepődve. — Haza, nagyanyámhoz. — Meddig mégy? összeráncolja homlokát a fiú, kucsmája mozgásán is látni. Tehát valami szokatlant sejt a férfi kérdésében, tehát vár egy keveset a válaszadással. — Ismerős erre felé a bácsi? — Hát... mondjuk. Csar- nára tartok. — Akkor én tovább, Verebesig. Nagyanyám ott lakik. — Ha jónak Iától, elmegyek veled a sarokig — mondja a férfi, rágyújtás közben. Jó száz méternyit elgyalogolnak, mikor a füst fújásával kérdés is érkezik hátra. — Hogy hogy nagyanyádhoz mégy? Nem ott laksz? Hol? — Nem. Én a tanyasi kollégiumban lakom egész héten. Csak szombaton délben mehetek haza nagyanyámhoz. De vasárnap este már jönni kell vissza. — Szüleid hol vannak? — Én nagyanyámnál vagyok, mert édesanyám másodszor is férjhez ment. Én meg itt maradtam. — Miért? És az apád? — ö valahol Pesten van... Már nem is emlékszem rá. Talán meg sem ismerném. — Elhagyott? Mit csinál Pesten? — Nem tudom. Nagyanyám azt mondta, hogy nem fűlt a fogához a tehenészet. Aztán ott... bekapta a gyár... — Megmondanád a neved? — áll meg a férfi, s szembe fordul a fiúval. Az nyomban fékez, s megmarad köztük a két méter. — Megmondhatom, ha akarja... Berke. Berke Péter. .. És akkor magát, hogy hívják? Tetszik a férfinek a gyerek, elneveti magát. Sarkával tapossa el a cigarettát, s közben visszanéz a város felé. Mintha várna onnan valamit. — Nem sokat mond neked. .. Kara Károly... — És mit tetszik itt csinálni? — nézi rebbenés nélkül a fiú. Ez a tetszésére van a férfinek, s fejét lógatva megindul. — Hogy mit? Semmit, semmit az égvilágon... Szabadságon vagyok, tudod, és... — Pesti a bácsi? — Az. Pesti. De... itt születtem. Ezen a tájon... És... — Ahá, értem. Így már más — nyugszik meg a fiú, s hosszabb léptekkel halad, mindjárt a férfi mellé ér. — És most a honvágy miatt vissza tetszett... De azt hiszem, már nem lehet fényképezni erre, egészen sötét lesz... A férfi megáll, kibontja a gépet, valamit nézeget rajta. Mozdít valamicskét, s kattant a géppel. — Azért téged megörökítettelek. .. Kár, hogy az észjárásod nem lehet lefotózni, kis Berke Péter. Mondd, talán logikát is tanulsz? — Azt nem. Legalábbis nem tudom, mi az. De a matekot szeretem. — Értem, öcskös, világos. Hogy ne csak spekulálj mindenen, főként, hogy ne göm- bölyödj össze minden szavamra, akár a sündisznó, hát elárulom neked, hogy... szóval filmes vagyok, és helyszínt keresek. Tudod, ahol fel lehet majd venni a filmből valami részt. — Itt tetszik olyan helyet keresni, ilyen későn? — Mondtam, hogy itt születtem, te. És az apámnak itt volt tanyája... Negyvenben raktuk, én is vetettem a vályogot hozzá, adogattam a falába... Érted már? És itt legeltettem, Csamán, te, a malacot, a disznót, a tehenet, a libát, mikor Volt. Itt loptam a gyenge tengerit, Kozma szomszéd dinnyéjét, amikor érni kezdett. Negyvenöt telén meg gallyazóval vagdostam le az alvó fácánok nyakát. Mit mondjak neked, hogy miért jöttem ide?! Oldalt lép a fiú, az úttest közepére, onnan nézi a férfit. — Maga akkor virtikli tanyasi gyerek volt? Koloh Elek Szómagyarázat könny: a fájdalom loccsanása mosoly: az öröm pörsenése közöny: az undor horkolása és nem a jólétünk hasmenése arc: pirul vagy pofává torzul takarja festék rángatja grimasz agy: mint e világ ura: ráció vagy emóciót pofozgató pimasz lélek: lebegő nászágyi lepedő elszáll majd egy kevésbé szép napon gerinc: tart embert és világot de eltörhet vagy meghajolhat nagyon nyelv: ami pöröghet lóghat és nyalhat szolgálhat igazat s demagóg dumát ember: volt mçg társával csárdába nem indult de fújták a dudát a dudát — Az, virtikli. S igazán- ból a filmhez nem is kell ilyen helyszín, csak azt mondtam valakinek, hogy... Magamnak nézem meg a helyet. — Dehát ott... Kara bácsi, most nincs semmi. Csak szántás. — Az út mellett az eperfák azért csak megvannak?! — Imitt-amott. Meg bej- jebb, az a kis erdő... De a dűlőutat oda, azt már felszántották. A férfi átmegyen az úttest másik oldalára. Egy eperfa mellől néz féljobbra, előre. Mutat is arra. — Az lenne az a kis erdő? — Az. De látja, Kara bácsi, nincs már meg egy tanya se. Tavaly azt a három nagy nyárfát is, a dűlőút derekánál, olyan tológéppel kinyomták a földből. A férfi megered, sietni kezd a látható útkereszteződés felé. A fiú alig győzi. — Hallottad ezt a nevet, kis Berke Péter, hogy ... Goethe? Ez az ember írta egyszer, hogy egy tanya elhamvasztása az igazi szerencsétlenség és katasztrófa .. . — Hát, úgy lehet, ha ... laknak benne. De ezeket a vályogtanyákat elhagyták. Nem lakott ezekben senki, csak az ... egerek. Hát beszántották őket. Megint száz méter hallgatás köztük. — Te azért szívesen élsz a városban, ugye?! — Én? Csakis... Mióta a kolicsban vagyok, azóta ... — Nagyanyád mért nem megy be a városba? — Hová, Kara bácsi? Bent nincs egy szobánk, se rokonunk, se ismerősünk. Nagyapa a Verebesen volt béres. A gróféknál. Most hogy két éve szél érte, nagyanyámnak muszáj dolgozni. A szövetkezet konyháján. Ha nem lenne ott, akkor ... maradna a nyugdíj. Nagyanyám tartja el nagyapát is, engem is ... — Mért ? Te ... nem kapsz a szüléidtől? — Még egy levelezőlapot se, Kara bácsi... Édesapám elment már vagy tíz éve ... Akkor sokan elmentek a szövetkezetből. Ott maradtak az öregek meg a gépészek ... Mivel lehetne ezt a sok földet megművelni, ha nem gépekkel? Odaérnek az útkereszteződéshez, jobbra valami sóderes, tizedrangú út vezet nyílegyenesen a sötétbe bele. — Ez lenne az — súgja a férfi, s megáll. — Itt fordultunk be a szekérrel, mentünk, ,vagy ötszáz mé. tért, tudod, s ott volt a dűlőnk. Negyvenben, mikor a grófné földjéből parcelláztak, akkor vettük. A harmadik kis tanya volt a Ka- ráékó Három nyárfával... — Érdekes a bácsi neve. — Kara .. . Török név. Mikor Gyulát felszabadították, sok török család nem menekedett el, ittmaradt a Sárréten... Áttértek, beházasodtak. Az én apai családom már kálvinista volt... Hanem hallod, kis Berke Péter, már sem a törökség- nek, sem a tanyánknak nyoma se maradt... öreges komolysággal áll a fiú. Nem tud mit mondani, meg zavarni sem akarja a férfit gondolataiban. Állnak hát vagy két percet. Akkor megjátssza a fiú a feleszmélődőt. — Hát én ... nem is tudom ... vár a nagyanyám. Kara bácsi most itt marad, vagy ... odatalál a tanya helyére? — Menj, menjél csak, kis Berke Péter. Elszívok még egy cigit és ... Cseppet sem lagymatag, vagy nyirkos a fiú kézfogása. Valami emberes van benne. Ez a tenyér mintha ismerné a munka keménységét, gondolja futólag a férfi. Ám e pillanatban autózúgást észlel. — N-na, menj csak, jönnek értem — mondja. Jó hajításnyira ha elért a fiú, mikor egy piros kocsi fékez nagyhirtelen a férfi mellett. Máris pattan az ajtó, és valami éles, ingerült női hang csatorál ki. — Meg vagy te húzatva?! Eddig kijönni? Hiszen mit láttál itt?! Fény sincs, látnivaló se ... Fogadjunk, egy fényképet se csináltál... A fiú izgalommal lesi, mit szól a férfi bekászáló- dás közben. — Rendben van minden... Meg volt a helyszínelés, meg... De még milyen ! A többit elvágja a motor- indítás. Kissé sajnálattal tekint a fiú a stoplámpa pirosa után. Szegény Kara Károly, micsoda fejmosást kap most ettől a vékonyhangú nőtől. Mert kijött ide, mikor nem is lett volna neki fontos. Amikor semmi keresnivalója nincs itt. Mert lám, ő is mennyivel jobban elköltené ezt a tíz napnyi szabadságot a városban, mint idekint, ezen a Verebesen. Mert ha egyszer városlakó lesz, ha majd kocsija lesz, dehogy jön ő vissza így mélázni az országútra! Soha, soha! És ezt oly kemény elhatározásnak érzi, hogy öklével vagy kétszer belé- csap a levegőbe. Ekkor viszont eszébe jut nagyanyja, hogy neki kell bekészíteni a fát és szenet a kályhába ilyenkor, hirtelen szertefoszlik ez az egész nagy elhatározás. Szelíd kis lelkében feltámad a vágyakozás az otthon melege után, a piciny korától megszokott otthona után, hogy egyszerre sietni, kocogni kezd a verebesi tanyák irányába. Vajnai László Karácsony, 1978 Dalolni kellene, aztán aludni, álmodni csillagkutricás eget: Szaloncukorral teleaggatni, mint fenyőfát, a képzeletet. Bolyongni a hófúvásban, jégpikkelyes tölgyek alatt. És bepótolni mind ami vágyainkból kimaradt. S jó lenne tudni behunyt szemmel, merre tart velünk a világ, s a lavinákat elkerülni — s a jéghegyeket legkivált. És csillagszórókat gyújtani holnapi jövendőnk előtt, hogy az emberiség rendjének fényében ragyoghasson a FÖLD. Valentyin Szorokin Bújj közelebb Bújj közelebb, s hallgass együtt velem, Ülj szorosan, simulj hát ide hozzám. Hallod a varjút a folyó felett? Lelkemben oly nagy most a nyugtalanság... Életem fonalát lepörgetem, Annyi rajt’ a gondterhes, szomorú bog! lm, amiért nyugtalan a szívem, S lelkem mesékért, dalokért áhitoz. Bújj közelebb — félek magamtól is, Szorongó szívem hevesen zakatol. Sápadt arcát felhő mögé rejti, Látod, a bús, megfáradt, halovány hold. Sokat küszködök, tűrök magamban — Oly hosszú, göröngyös az út mögöttem. Szerelmem heve rettent el néha, S mégis, jó, hogy így van és nem másképpen Barta Kálmán fordítása Ménesi György Bábel szeretni és szerettetve úgy máriásként térdre esve imádni meg csak seppegve eladni és eladatva csakis magára mutogatva egy tálért gyűlni haragra megmérni és megméretni ezüst a harminc plusz fél vekni ódzkodva jaj szelet vetni Szitás Erzsébet: Háromkirályok