Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-16 / 296. szám

O 1978. december 16., szombat NÉPÚJSÁG TELEX $ BUDAPEST A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságát, a Len­gyel Kommunista Párt meg­alakulásának 60. évforduló­ja alkalmából. * * * A Magyar Partizán Szö­vetség pénteken tiltakozó táviratot küldött Hágába, a holland igazságügy-minisz­terhez. A távirat hangsú­lyozza: mély felháborodással értesültünk Pieter Menten volt SS sondemführer sza­badlábra helyezéséről. A ná­cik által meggyilkolt több mint félmillió magyar és az élő magyar antifasiszták ne­vében tiltakozunk e szé­gyenteljes bírósági határo­zat ellen. $ WINDHOEK A Dél-Afrikát kiszolgáló Demokratikus Turnhalle Szövetség (DTA) nyerte meg — mint az a körülmények ismeretében várható volt — a megszálló Pretoria által egyoldalúan megrendezett namíbiai választásokat. A múlt héten tartott „szava­zás” pénteken közzétett eredménye alapján a Dirk Mudge vezette DTA az öt- ventagú „alkotmányozó gyűlés”-ben 41 mandátumot szerzett. # RÓMA Tegnap véget ért Husszein jordániai király kétnapos hi­vatalos olaszországi látogatá­sa. Az uralkodót pénteken fogadta II. János Pál pápa is. Pertini elnökkel, Andreotti kormányfővel és Forlani külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket a jordániai államfő. # SZÓFIA Szófiában befejeződött a Béke és Szocializmus című nemzetközi folyóirat, vala­mint a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága ál­tal „A szocializmus hatása a világra” témáról rendezett nemzetközi ideológiai ta­nácskozás. # BERLIN A szocialista országok kommunista és munkáspárt­jainak együttműködése ke­retében, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának meghívására decem­ber 11—15-ig nemzetközi ta­pasztalatcserét folytattak a Német Demokratikus Köz­társaságban a marxista—le­ninista nevelő munka kér­déseiről. Az MSZMP kül­döttsége élén dr. Móna Gyu- lá, a KB agitációs és pro­pagandaosztályának helyet­tes vezetője állt. # TOKIÓ A hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság kormá­nyának elnökhelyettese és külügyminiszter tegnap meg­kezdte tárgyalásait partneré­vel, Szonoda Szunaoval. A másfél órás első találkozón Szonoda hangsúlyozta, hogy a szigetország lehetőségeihez mérten eddig is jó kapcso­latokat igyekezett fenntarta­ni Vietnammal és ezért a háború utáni újjáépítéshez való hozzájárulásként gazda­sági segítséget is nyújtott. % JERUZSÁLEM Pénteki rendkívüli ülésén az izraeli kormány hivata­losan is elutasította a kü- lönbéke-szerződésre vonat­kozó új amerikai—egyiptomi módosító javaslatokat és egyidejűleg — sajátos logi­kával — Egyiptomra hárí­totta a felelősséget a tárgya­lások elakadásáért. Hz SZVSZ nyilatkozata 11 nemzetközi gyermekév alkalmából A Szakszervezeti Világ- szövetség csütörtökön szék­helyén, Prágában ■ nyilatko­zatot adott ki a közelgő gyermekévről. A nyilatkozat üdvözli a gyermekév megtartásának gondolatát, és teljes támoga­tásáról biztosítja e kezde­ményezés nemes céljait. Ki­fejezi reményét, hogy a gyermekév hozzájárul a gyermekek nemzetközileg deklarált jogainak érvé­nyesítéséhez, továbbá ahhoz, hogy a gyermekek minde­nütt az egész társadalom gondoskodásának fő helyé­re kerüljenek. Napjaink realitása azt mutatja — hangzik a doku­mentum —, hogy a gyerme­kek jogainak nem lehet más igazi biztosítéka, mint olyan társadalmi-gazdasági változások végrehajtása, amelyek véget vetnek a ki­zsákmányolásnak, a gyar­matosítás maradványainak, a fajgyűlöletnek és minden­féle más elnyomásnak. Az SZVSZ a nemzetközi gyermekév alkalmából új­ra felhívja az egész világ minden dolgozóját és szak- szervezeteiket, hogy szán­janak síkra a gyermekek helyzetének megjavítására irányuló intézkedésekért. Külön figyelmeztet annak szükségességére, hogy min­denütt számolják fel a gyer­mekek, mint olcsó munka­erők kizsákmányolását. Szovjet műemléktörvény ENSZ-embargó Az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán részt vevő kül­döttek helyi idő szerint csü­törtök este elfogadott hatá­rozatukban kötelező érvényű fegyverszállítási tilalom be­vezetését szorgalmazták Iz­rael ellen. A közgyűlés fel­kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy határozata alapján döntsön az embargó elrende­léséről, és hozzon létre gé­pezetet a tilalom ellenőrzé­sére. A határozatra 72 de­legátus szavazott, 30-an el­lene foglaltak állást, míg 37 küldött tartózkodott. Elfogadta pénteki ülésén az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa a köztársaság jövő évi tervét és költségvetését. A terv a többi között előirá­nyozza az ipari termelés 5,6 százalékos növelését. A költ­ségvetés a gazdasági és szo­ciális fejlesztési program megvalósítására 68 milliárd rubelt biztosít, és a többi között jelentős összegekkel segíti elő a mezőgazdasági termelés növelését. A tanács ezután megkezd­te a műemlékek és a kultu­rális érdekek védelméről szóló törvénytervezet megvi­tatását. Az OSZSZSZK te­rületén igen sok műemlék van: a védett és nyilvántar­tásba vett épületek, városré­szek, régészeti lelőhelyek és más objéktumok száma meg­haladja a 26 ezret. Átmeneti enyhülés Londonban Vietnami tiltakozás határos körzetekben. A kí­nai provokációk számának szaporodása kihívó jellegű segítségnyújtás a kambod­zsai Pol Pot-Ieng Sary cso­portnak Vietnam elleni ag­resszív háborújához — mu­tatott rá a külügyminiszter­helyettes, majd kijelentette: a Vietnami Szocialista Köz­társaság külügyminisztériu­ma erélyesen tiltakozik a kí­nai hatóságok akciói ellen, amelyek veszélyeztetik a Vietnam biztonságát, megza­varják a lakosság életét. Éjszakába nyúló vita után csütörtökön este a brit kor­mány megnyerte a bizalmi szavazást az alsóházban. A kormány válságellenes po­litikáiéról és az ország gaz­dasági helyzetéről tartott szavazásból Callaghan kor­mánya 10 fős szavazattöbb­séggel került ki, 300 kép­viselő szavazott a munkás­párti kisebbségi kormány mellett, az ellenzéki állás­pontot 290-en támogatták. A kormány visszalépett egyik követelésétől, s ígé­retet tett arra, hogy a jövő­ben nem sújtja szankciók­kal azokat a vállalatokat, amelyek túllépik a kormány ötszázalékos bér- és fizeté­si maximumát. nz „Új Szó” és a „Kárpáti” Hoang Bich Son vietnami külügyminiszter-helyettes tegnap Hanoi határozott til­takozását hozta Jang Kung- su kínai nagykövet tudomá­sára a kínai részről az el­múlt hetekben végrehajtott sorozatos határprovokációk miatt. A vietnami politikus a találkozó során visszauta­sította azt a pekingi vádas­kodást, amelyet Csüng Hszi- tung kínai külügyminiszter­helyettes december 13-i ál­lásfoglalása tartalmazott. (A kínai diplomata a VSZK pe­kingi nagykövetségénél a két ország határának és a Tonkini-öbölben bekövetke­zett incidensek miatt „tilta­kozott”.) Hoang Bich Son a kínai fél állításait torzításoknak nevezte és erélyesen vissza­utasította őket. Felhívta Kí­na új hanoi nagykövetségé­nek a figyelmét arra, hogy a november elsején Cao Lang- tartományban lezajlott rend­kívül súlyos provokáció után is folytatódtak a különböző kínai határsértések. A kínai hatóságok változatlanul fegy­vereseket és polgári szemé­lyeket irányítanak vietnami területre, hogy szabotázs­cselekményeket kövessenek el és összetűzéseket provo­káljanak. Ezekkel a provokációkkal párhuzamosan a kínai ható­ságok további csapatokat vontak össze a Vietnammal Fennállásának 30. évfor­dulójához érkezett pénte­ken az Új Szó, Szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának Po­zsonyban megjelenő ma­gyar nyelvű napilapja. Az újság az 1948. decem­ber 15-én napvilágot lá­tott első számtól kezdve ar­ra törekszik, hogy jól tük­rözze a csehszlovákiai ma­gyar nemzetiségű lakosság életét, ösztönözze és támo­gassa a szlovákiai magya­roknak a szocialista épí­tésre irányuló erőfeszítése­it. Az újság jelenleg hétköz­nap 88 ezer, vasárnaponként pedig 110 ezer példányban jut el az olvasóközönséghez. * * * A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége a Népek Barátsága érdem­renddel tüntette ki az ung­vári Kárpáti Könyvkiadót. Az ungvári kiadó húsz éve működik együtt eredménye­sen a Kossuth, a Móra Fe­renc, az Európa, a Gondo­lat Kiadókkal, valamint a zeneműkiadóval. A ma­gyar könyvkedvelők az . el­múlt két évtizedben mint­egy 10 millió példányban 350 olyan kiadványt vehet­tek kézbe, amelynek cím­lapián a közös kiadást je­lentő Ungvár—Budapest felirat olvasható. II ceremónia elmarad? Ügy tűnik, a remények szétfoszlottak. Mind Wa­shingtonban, mind az érin­tett fővárosokban: Kairó­ban és Jeruzsálemben kez­denek megbarátkozni a gon­dolattal, hogy december 17- én, vasárnap, az izraeli— egyiptomi különalku alá­írása elmarad. Camp David — vagyis szeptember 17. — óta hol derűlátás, hol ború­látás jellemezte az amerikai segédlettel cammogó tárgya­lásokat. Most már bizonyos, hogy a Sínai-félszigeten ter­vezett ceremónia egyelőre várat magára. Aki reálisan szemlélte az elmúlt három hónapot, sem­mifajta illúziót nem táp­lált a különbéke-szerző- déssel kapcsolatban. Az iz­raeli kormány ugyanis kez­dettől fogva makacsul ra­gaszkodott merev, elutasító álláspontjához: egyrészt nem mutatott hajlandósá­got a palesztin kérdés ész­szerű és mielőbbi megol­dására, másrészt a vitatott területi problémákban is hajthatatlan maradt. Nem így Szadat. Az egyiptomi vezetés többször is enged­ményt tett bizonyos komp­romisszumok irányában, más kérdés, hogy a követ­kezetesség erényét a Nílus partján újabban ritkán gya­korolják. Ami Washingtont illeti, Carter elnök — már szemé­lyes presztízse miatt is — megpróbálta a lehetetlent: összebékíteni a gyakran homlokegyenest ellenkező álláspontokat, kizökkenteni a tárgyalásokat a holtpont­ról. A közvetítő kísérletek azonban sorra kudarcot vallottak. Egyszerűen azért, mert az USA sem a térség erőivel, sem a téma bonyo­lultságával nem vetett szá­mot. Jasszer Arafat a PFSZ nevében, nyilatkozatában ismételten hangsúlyozta : a térség helyzetének igazsá­gos rendezése nem érhető el különalku útján. Ebben sommázható — persze nem egységes indokok alapján — az arab világ álláspontja. Szadat és Carter — végső fokon — alulmaradt az iz­raeli „héjákkal” szemben. Jeruzsálem három hónapon át a kezében tartotta a tár­gyalások irányítását, s a jelekből ítélve csak akkor hajlandó a különbéke alá­írására, ha annak minden egyes pontja szolgálja Izrael érdekeit. Ami egyszermind azt is jelenti, hogy Egyiptom és Izrael megállapodása — még ha majd várhatóan előbb-utóbb aláírják is — nem hozza meg a békét. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Etelka napja A Nap kél 7.25 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 18.01 — nyugszik 8.28 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1883. december 16-án szüle­tett az 1977 szeptemberében elhunyt Kós Károly építész, festőművész, grafikus, író, a romániai magyar művészet jellegzetes képviselője. _* — „DÖNTSÜNK KÖZÖ­SEN!” A szarvasi Krcsmarik Endre Űttörőház gyermekta­nácsa december 16-án, szom­baton délelőtt megbeszélést tart. Ezúttal arról döntenek, milyen legyen a téli szünidei program az intézményben. — BÉKÉSCSABÁN, a 635- ös számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet épületét az idén másfél millió forint ér­tékben újították fel, s át­adás előtt áll az új, 6000 kötetes könyvtár is. Így az 520 szakmunkástanuló kor­szerűbb körülmények között készülhet fel a szakmai és elméleti tárgyakból, összesen 22 különböző szákmában. — TÖBB MINT 1200 ÜT- TÖRÖ vett részt a Békés megyei Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet által az 1978/79-es úttörőévre meg­hirdetett „A mi világunkért” pályaválasztási játékban, összesen 52 felsőtagozatos raj nevezett be a játékra, amely a tanulók pályavá­lasztási ismereteit volt hi­vatott bővíteni. — NEM A NAPSUGÁR, HANEM A TÜCSÖK! A békéscsabai Műsorkalauz­ban tévesen közölték a bé­késcsabai ifjúsági és úttö­rőház december 17-én, va­sárnap bemutatásra kerülő bábműsort. A délelőtt 10 órakor kezdődő gyermekmű­sorban a Tücsök bábegyűt- tes mutatja be a „Jancsi mesét játszik” és „Cini Sa­mu kalandjai” című báb­játékát. — A MEDGYESBODZÁS— pusztaottlakai Egyetértés Tsz-ben az elmúlt héten fejezték be az IKR-rend- szerben termesztett 1580 hektár cukorrépa betaka­rítását, illetve szállítását. Kukoricából — májusi mor- zsoltban — 67 mázsa a hektáronkénti termésátlag, cukorrépából pedig 498 mázsa. — KERÉKPÁRUTAKAT építenek Párizs körül. Jövő­re mintegy nyolc kilométer hosszú utat adnak át, az elkövetkezendő két évben pe­dig 150 kilométer kerékpár­út építését tervezik. Ez le­hetővé teszi majd, hogy a párizsiak kerékpárral köze­lítsék meg a hétvégi, város környéki kirándulóhelyeket. — A PÉNTEKRE VIRRA­DÓ ÉJSZAKA ismét foly­tatódott a hideg idő miatt félbeszakadt folyami halá­szat a Duna szigetközi sza­kaszán és a mellékágakban, s ha kedvező marad az idő, abba sem hagyják. A győri Előre Halászati Termelő- szövetkezet egyébként egy vagon tisztított busát hűtő­házban, két vagon pontyot pedig telelő tavakban tárol a téli ellátásra. — „EGY ÜZEM — EGY IS­KOLA”. A pályaválasztás segítése, a pályáranevelés céljából megyénk 20 iskolá­ja, és 16 üzeme kötött szo­cialista együttműködési szerződést, és az 1978—79- es tanévre közös munkater­vet készítettek. SZERDÁN, DECEMBER 20-AN, INGYENES FALINAPTAR­MELLÉKLETET ADUNK. Változékony idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szór­ványosan kialakuló » esővel, záporral. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő délnyu­gati, nyugati szél. Az esti­éjszakai órákban helyen­ként köd. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet: mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hő­mérséklet: 5—10 fok között. (MTI) — A KIVÁLÓ ÁRUK FÓ­RUMÁNAK titkársága mi­nőségi kifogások miatt két, az idén elfogadott terméktől megvonta a kiváló tulaj­donságot tanúsító megkü­lönböztető jelzés haszná­lati jogát. A KERMI ellen­őrzése ugyanis megállapí­totta, hogy a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vál­lalat terméke, a színezett gerinccserép — az elfoga­dástól számított néhány hó­nap múlva már — eltérést mutatott a szabványostól. A Nemez- és Rostfeldolgozó Háziipari Szövetkezet gyárt­mánya, az autócsomag-le- szorító gumikötél szintén nem felel meg a mintának, amelynek alapján kiváló­nak minősítették. — ZÁMENHOF BÉKEEM­LÉKÜLÉS lesz vasárnap délelőtt, 9.00 órakor Oros­házán, a Petőfi Művelődési Házban. A kultúrműsorral és kiállítással egybekötött megemlékezést a városi szakmaközi béke- és a me­gyei eszperantó bizottság közösen rendezi. LOTTÚ A Budapesten megtartott 50. heti lottósorsolás alkal­mával a következő számok kerültek kihúzásra: 40, 43, 50,61, 83 * — NEMES SZŐRMÉT szol­gáltató nutriák tenyésztését kezdte meg a Fejér megyé­ben gazdálkodó Sárszent- mihályi Állami Gazdaság. A nutriaprém iránt igen nagy az érdeklődés a világpiacon, ezért tenyésztésében nagy le­hetőségeket látnak a szak­emberek. Egyelőre kísérleti jelleggel, száztízes törzsállo­mánnyal kezdték meg a te­nyésztést. Amennyiben a kí­sérlet eredményes lesz, s a prém minősége megfelel az igen magas követelmények­nek, nagyüzemi nutriafarmot hoznak létre, ahol több ezer darabot tenyésztenek majd a szütikésbamás szőrméjű, 6— 8 kilogramm súlyú állatkák­ból. — KÖZLEKEDÉSI BAL­ESET. December 15-én, 6.45 órakor a vésztői úton, a Tarhos és Doboz közötti el­ágazás szakaszán Fodré Gá­bor 38 éves békési lakos, gépkocsivezető, a Volán csuklós autóbuszával nem a látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedett Vésztő irányában, s a vele szemben, az úttest jobb szé­lén szabályosan közlekedő Ferenc János 72 éves és fe­lesége Ferenc Jánosné 68 éves Tarhos tanyai lakoso­kat elgázolta. A házaspár a helyszínen meghalt. Az autó­busz vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette. Az ügyben a vizsgálat folyamatban van.

Next

/
Thumbnails
Contents