Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-14 / 294. szám
IZI jiWffi.lt» 1978. december 14., csütörtök Nemcsak az időjárás, nemcsak az emberi gyengeség Erről beszélnek a vesztelek Beállt a tél, de a sárréti síkon csak a föld csendes: a vésztői Körösmenti Téesz gépüzemében zajos, eleven az élet. A csarnok egyik részében egy lecsupaszított be- takarító-utánfutót javítanak, beljebb pedig egy-egy csapat szerelő kopáesol, reszel, csavaroz, matat, vizsgálódik a gépeken. Megállók egy felújított motorú, hatalmas erőgép előtt : — Mikor jött meg a motor? — kérdezem Képiró Imre javításvezetőt. — Hozni kéne a füzetet! — s míg hozza, másfelé fordulok. * — Mi baja van? Ha tudják — márpedig tudják —, hol, mennyi gép üzemel, akkor azt is tudniuk kell, melyik alkatrészből mennyi kellene... — Miért nem fizetnek túlórát az üzemben? — Láttam, hogy a 2 órát meghaladó túlóra elszámolására tényleg szabály van, de ez még nem volt tudatva velünk... — Az új intézkedés nyáron született. Hogyhogy azóta nem szerzett tudomást róla? — Én nem kaptam meg, nem tájékoztattak... * szatban a pénz mindig megvan, bárányban, vágóállatban, mindenben. Fekete a föld, fekete a téli este. Szöllősi Gábor téesz- elnök kedve sem sokkal derűsebb, mert sok milliós veszteséggel zárja a téesz az évet. — Nem akartam eljönni Bucsáról, mert ott már beállt a téesz, negyedannyi baj volt, mint itt. Többször hívtak, s 1976-ban úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy ne jöjjek. Röviden szólva azért, mert vésztői vagyok. Az idei veszteségek okai messze nyúlnak, korántsem csak a mában, a tegnapban keresendők. Piaci helyzetkép Békéscsabán Mit árusítanak maid az új pavilonokban? „sátorosok” kínálják áruikat, szemben velük pedig ázó, topogó asszonyok, férfiak árul- gatják a kertjeikben, háztáji gazdaságaikban termett zöldséget, gyümölcsöt, sült tököt, stb. — Miért nem mennek a csarnokba? Sok szabadon maradt asztal van bent... — Jobban szeretjük a szabad levegőt, mint lazt a nagy zsivajt... — Hogy a zeller? — Forintért viheti darabját. Tessék hozzá zöldséget is venni. Négy forint egy csomó... — Nagy piac van? — Megjárja ... — Árak? — Nna ... el lehet viselni... Az alma, krumpli, zöldség elég olcsó: 5—12, meg hat forint. A sárgarépát 4 forintért vettem kilónként. Volt már drágább is... A csarnok előtt szót váltó ismerősök egyike hazafelé, a másik a nagy zsivajú elárusítóstandokhoz tart. Nyüzsgés mindenütt, meg a kirakott áruk mustrálása, alkudozás. — Most már semmi — így a felelet. — Kiselejteztünk egy rosszabbat, abból javítottuk meg. Három hétig tartott a komplett főjavítás, és vele együtt megtörtént a tengelycsere, a motorcsere is. Válaszol : Fazekas Attila növénytermesztő gépész és Varga Sándor mezőgazdasági gépszerelő. — Az IFA-hoz évről évre semmit nem kapunk, önindítót sem, pedig azt állítólag idehaza gyártják : „madein- hungari” ... — Gondolom, onnan is, ahol kapható, a nagyobb cég viszi el. Ha innen felmegy a beszerző: nincsen. Pult alól? Ez megy már ott is? Közös erővel sem nyomozhatjuk ki, mi megy „ott”. Tény viszont, hogy itt senkit sem kell biztatni, megy a munka. — Mennyiért?... — A tavalyi egész évi munkadíjam 35 ezer forint volt, nem is lenne ez rossz napi nyolc órára elosztva, de márciustól novemberig 10, 14 órát, sőt most is 9 órát dolgozunk. — Természetesen megkapják érte a túlórapénzt... — Nem kapott még itt túlórapénzt senki. Nyolc órán felül sem jár, pedig emelni kéne, be is volna vezetve, de a vezetőnek alá kéne írni. A szabályzatban megvan nyár óta, de a gyakorlatban még nem jutottunk idáig... Mert a brigádvezetőnek felelősséget kéne vállalni: ezt az embert ezért és ezért túlóráz- tatom... Előkerült a füzet, s az írás tanúsítja egy nem éppen zökkenőmentes motorcsere hiteles történetét. Október utolsó napján vitték be a szolnoki MEZÖGÉP-hez a. régit, s november ötödikén • helyezték üzembe az újat, a mostanit. Az első meghibá- ; sodás 21-én történt. — Nem, az már a har- ; madik volt — helyesbít Ko- « lozsvári Károly, a téesz gé- | pészmérnöke —, az első még ; 12-én adódott. Először bejá- : ratáson volt a gép, fél ter- ; h eléssel ment, a teljes ter- \ helésű üzemig nem is jutott 1 el. Tizenkettedikén henger- * fejpakolást raktak rá, há- ■ rom-négy nap múlva újból ; azt kellett csinálni, 21-én újból javították, de ezután is ; csak 2 órát üzemelt !... • Ezenkívül mostanáig még ; kétszer kellett javítani. Hu- ; szonnégy óra alatt, 2 mű- ; szakban 18—20 hektár mély- ; szántással kevesebb: ennyi J kiesést okozott a távolléte. ; — Hogyan lehetne az al- ■ katrészellátást javítani? — ; fordulok a javításvezetőhöz. ; — Az AGROKER-nek és - a MEGÉV-nek előre kellene ; megrendelnie legalább egy ; évre az alkatrészutánpótlást. • Korán leszáll a téli este. A mágori juhhodályok felé tartó út mentén asszonyok várják a buszt egy terebélyes fa alatt. A sík mezőre kegyetlenül ront rá a fagyos északi szél, s a hosz- szú, lapos hodályokat még alacsonyabbra nyomja. Éktelenül dühös, cémahangú ugatással két, arasznyinál nem nagyobb, csahos puli- kölyök szalad elénk, ahogy Komáromi László elnökhelyettessel a juhászok melegedőhelyiségéhez közeledünk. Itt találunk a hat falka birka gondozói közül kettőt: Csüllög Károlyt és Szőke Jánost. — Leginkább fiatalkorban kezdjük — szól az előbbi juhász. — Én 1953-ban kezdtem; bojtár voltam három évig. Aki nem szereti, ne is foglalkozzon vele. Ha például az anyabirkák ellenek, éjjel-nappal köztük kell lenni. Van úgy, hogy 30—40 is ellik egy éjszaka, s azt mind úgy kell dédelgetni, mint a kisgyereket. — Van 412 anyám — mondja Szőke János —, de sánta nincs egy se. Aki nem szereti, az csak kínozza, nincs abból semmi. Ha sok az eső, könnyen fertőzést kap az állat, s kipállik a körme köze. Képes fel se állni, nem eszik, leromlik. — Görbe élű bicskát vesz elő. — Ezzel a körmözőbicskával gyógyítjuk: kivágjuk a köröm beteg részét, különben nem gyógyul meg. Arra törekszünk, minél többet legyenek a szabadban, mert amit fellegelnek, az itt bent, takarmányból nem pótolható. Saját birkát is tartanak, gyapjút, s 4-5 bárányt kapnak 90—100 ellés után. Jó jövedelme van a juhászaiból a közösnek is. Ahogy a juhászok mondják: a juhá— Ezen a nagy, tízezer hektáros területen a korábbi, kis szövetkezetekhez méretezett gépek, eszközök, épületek már használhatatlanok. Sajnos, a régi téeszek halogatták, „tolták maguk előtt” azokat a kiadásokat, amiket idejében rendezni kellett volna, el kellett volna bírni. Gyermekkorom óta ezt csinálom; tudom, hogy a gyenge adottságú szövetkezetek gondja már húsz évvel ezelőtt is probléma volt. Sajnos, mindig csak csöpögtettük nekik a hitelt, a támogatást, ahelyett, hogy a problémájukat — ahol valóban indokolt — alapvetően megoldottuk volna. Pedig, meglehet, érdemes lett volna kipróbálni egy teljes „tatarozást” egy-két veszteséges téesznél. Biztosan kiderült volna: alapos, körültekintő programmal, segítséggel és munkával meg tudnak kapaszkodni... Nyíltan beszél arról is, ami már az ő parancsnoklá- sa idején történt. Mindenekelőtt az időjárás... Annyi volt a belvíz, hogy gomba termett a vízjárta földeken. Aztán az eszközhiány: ezen a talajon a rendelkezésre álló, kis teljesítményű gépekkel nem lehetett idejében elvetni. Szakszerűtlenül végeztük el a meliorációs munkákat, és a szervezetlenséget sem szabad tagadni, végig, föntről lefelé... — Amiben bízunk: máris jövedelmező új beruházásaink; köztük egy takarmánykeverő, -szárító és -tisztító-telep; 19 újonnan jött, felsőfokú végzettségű szakemberünk; a jövő évi jó búzatermés, és — utoljára, de nem utolsósorban — tagságunk hozzáértése, munkaszeretete. .. Ök is szeretnék egyszer már azt olvasni az újságban, hogy jó évet zártunk, -biztató eredményeket értünk ef. Varga János ................ft...................... — Hogy a káposzta, Kara- fa bácsi? — Tíz forint, kedveském, kóstolj^ meg... — Ismerem, finom zama- tú. Adjon két kilót. Karafa András, meg felesége már vagy 11 éve árusítja a piacon a kiváló savanyú káposztát. Amióta megnyílt a csarnok, azóta állandó standjuk van a 8-as számú üzlettel szemben. Ott is van káposzta, olcsóbb is, csak 7 forint kilója. Sokan mégis inkább a Karafáékét viszik el, ez valahogy háziasabb, jobb ízű — mondják a vevők. Talán, ha jobb lenne a ZÖLDÉRT-es, azt vásárolnák ?... — Itt viszont mindent egy helyben lehet kapni, és mindent olcsóbban is, mint a standosoknál, a betonasztalokon. — Mit tetszik kérni? V,an már fácánunk is — kínálgat Ancsinné, az elárusító. Kedves és gyors mozgású, perceken belül „elfogy” a hosz- szú sor a holt előtt. Aztán újabb vásárlók jönnek, s változatlan gyorsasággal szolgálja ki őket. — Legyen szíves két hurkát, meg egy sült kolbászt lemérni. — Ide egy kávé lesz... A 34-as bolt eladóit is csak dicséret illetheti. Naponta 30-40 kiló hurkát, kolbászt sütnek és mérnék ki. Sláger lett ez a „cikk”, szombaton, vasárnap meg jóval száz kilón felüli a forgalmuk. S szinte mindegyik fogyasztóhoz van néhány kedves szavuk. Legkevesebb az, hogy „kedves egészségére” kívánják a kávét, a sült hurikét, stb. Tanulni lehetne tőlük egy-két helyen, ahol néha úgy tűnik, az eladók „terhére” vannak a vevők... Az eső szemerkélni kezd. A vásárcsarnok előtti Sallai utcában az egyik oldalon A Papíripari Vállalat csepeli gyárában várhatóan már december közepére befejezik az 3 ;dei termelési tervet. Százezer tonna csomagoló-, hullám- és zsákpapírt gyártanak addig. : A képen: naponta száztíz-százharminc tonna hullámpapírt gyárt ez a berendezés (MTI-fotó — Mének Attila felvétele — KS) ! A csarnok kereskedelmi és vásári irodájában Annus Vince igazgatóval beszélgetek. — Rövidesen megszűnik az esőben, sárban való árusítás, kint a Sallad utcában — tájékoztat. — Műszakilag ugyanis átvettük a vásárcsarnok melletti üzletsort és az elárusító helyeket. Janu- : ár-februárban már itt is folyhat majd az árusítás. Reméljük, a belső szerelési munkák .addigra elkészülnek, 30 zárt pavilon belső kialakítása tart még jelenleg, a pavilonok szerződésileg szét vannak osztva. Városunk kinőtt már abból is, hogy őstermelői nyílt utcán árusít- ' sák portékáikat. Nemsokára újabb 420 betonasztal áll rendelkezésükre, higiéniku- : sabb, kulturáltabb körülmények között árusíthatnak majd, a helypénz változatlan tartása mellett. A csarnok fedele alatt 210 asztal van. Az új létesítménnyel Békéscsabán lesz az ország legna- ■ gyobb vidéki zárt piaca. — Mit árusítanak majd az új pavilonokban? — Hatot a vendéglátóipari vállalat igényelt. Itt a pecsenye-, lángossütéstől a palacsintasütésig sok mindent kínál majd az ipar. Az ÁFÉSZ, s a Sárréti Tejipari Vállalat közös igazgatásában működik majd egy pavilon. Ezenkívül divatkötöde, szűcsbolt, bazárárus pavilon nyílik, a Patyolat Vállalat pedig két helyiséggel is a lakosság rendelkezésére áll... Sajnos, a sátrasok és a hasz- náltcikkárusok még a Sallai utcában maradnak, de a hatodik ötéves tervben tovább bővül a piac, s akkor lehetőségük lesz majd állandó pavilonokat foglalni. Tíz ilyen irányú igényt most nem tudtunk kielégíteni... Azt is megtudtuv — szemben a hiedelemmel —, hogy egyáltalán nem volt drága a pavilonok igénylése. A beköltözők mindössze 36 ezer forintot helyeztek letétbe „elfoglalásukért” (melyet, ha esetleg nem akarják tovább igénybe venni a pavilont, visszakapnak), sa 3x3 négy-, zetméter alapterületű áru- dák évi bére csak háromezer forint. — Mit tud búcsúzóul mondani a vásárcsarnok igazga- tója? — Talán azt, hogy felkészültünk a karácsony előtti növekvő forgalom kielégítésére, és arra is, hogy lehetőleg olcsó áruink legyenek. A tótkomlósi Viharsarok Tsz-től egyforintos tojást szereztünk 1 megfelelő mennyiségben, hogy ne 1,60-1,70 forintos tojás kerüljön a tésztákba. A ZÖLDÉRT olcsó, jó minőségű zöldségfélékkel látja el üzleteit, s bár hallottam, a városban karácsonyfahiányról panaszkodnak, mi kellő mennyiségű fenyővel rendelkezünk, amiből még az ünnep előtt is lesz majd. Az ára sem drágább a tavalyinál: méterenként 25 forint ... V. D. JEGYZET Siva, a titkárnő Jó néhány esztendővel ezelőtt olyan vállalatnál dolgoztam, ahol szigorúan — blokkoló órával — ellenőrizték a munkakezdésnek, illetve befejezésének pontosságát. Fia netán egy percet is késett valaki, valami útját- módját megtalálták a „méltó” büntetésnek. A nyolc óra előtt beérke- zők közben már kollektíván sürgölődtek-forgolódtak a többszemélyes kávéfőző körül. Aki mégsem jutott eme csodálatos szerkezet közvetlen közelébe, az önkéntesen vállalta a szervírozási feladatokat, s ha még ez sem jutott osztályrészül, akkor az előző napról otthagyott kávésibrik k mosogatását vállalta. Ftl 9 táján, de legkésőbb 9 órakor mindenki elfogyasztotta első kávéját, sőt egyesek azt feledve már egy újabbról álomodoztak, nem tágítva a zsúfolt igazgatói előszobából. Most, hogy megyénk városait és községeit járom, új és új tapasztalatokat szerzek. A legtöbb helyen az adminisztratív dolgozók nyolc, de legkésőbb fél 9-kor kezdik a napi munkát. Előre megfontolt szándékkal véletlenül sem zavarom meg a munkakezdés pillanatait, mivel korábbi gyakorlatból már tudom, hogy nem illik olyankor betoppanni, s főleg zavarni, amikor reggeliznek, kávéznak, az előző napi eseményeket tárgyalják, plety- káznak. Éppen ezért érkezésemet, ha csak tehetem, mindig 9-re időzítem. A közelmúltban B. város egyik szövetkezetébe látogattam, s a megbeszélt időpontnál korábban érkeztem, ezért várakoznom kellett a titkárságon. S minő meglepetés, egyetlen hölgy ült a szobában a zsúfolt íróasztal mellett, amelyen a szövetkezetbe érkező leveleket bontogatta, hogy az elnök minél kevesebb időt vesztegessen ezzel. Baloldalt tőle egy írógép, amelybe már befűzött egy tiszta fehér papírt, ha netán diktálnak neki, jobb oldalán a szövetkezet telefonközpontja, mely a kora reggeli órákban sűrűn csörgött, mondhatni úgy, nem győzött kapkodni a kapcsolóhoz. Vele szemben egy asztalon a kávéfőző sercegett, s miután kiprüszkölte magát a masina, a hölgy azonnal töltötte egy termoszba. Amint ezen apró munkálatokat befejezte, nekilátott egy hatalmas számlázó ívnek, s saját zsebszámológépével — ezt tőle tudtam meg — számlázni kezdte a fuvarleveleket. Matematikai ismereteim hiányosságai ellenére, megdöbbentő gyorsasággal, igen furcsa eredményre jutottam. Ha az előbb idézett munkahely tíz hölgydolgozója — tételezzük fel — mindössze csak egy órát kávézik, az tíz óra munkaidőkiesés naponta, tehát ennél a vállalatnál minimum egy dolgozónak egyáltalán nincs feladata. S van még egy ellentét. Ez utóbbi szövetkezetben egy hölgy el tudta látni — nyolckarú Siva istennőként — az „össztitkárnői” feladatokat. Erről pedig az a Vicc jut eszembe: — Jean, miért fut ez a sok ember? — Az első díjat kap, uram. — Sa többi m írt fut? '...vor Péter
