Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-14 / 294. szám
1978. december 14., csütörtök A színház jubileuma előtt I övőre negyedszázada lesz, hogy önálló színháza van megyénknek. Folyamatos színházi élet itt csak ettől kezdve van. Ami előtte létezett: ízelítő, csak ritka — egy-két hónapra vagy néhány előadásra szorítkozó —, rendkívüli kulturális esemény volt. A rendszeres színházba járást szokássá erősíteni nem volt képes. De még ez az alkalomszerűség is csak néhány városra terjedt. A Jókai Színház negyedszázada töretlen ilyamatot teremtett: az igényt lehetőségre áltotta, a lehetőséget gyakorlattá tette, az zelítőt szokássá erősítette a lakosság széles Köreiben, annak ellenére, hogy ez az időszak is bővelkedett hullámvölgyekben és csúcsokban. Szóval, a mindennapi életét élte a színház: igazgatók, színészek, sikerek és kudarcok váltották egymást. Közben a megye életének nélkülözhetetlen részévé vált. Ma már nehezen tudnánk meglenni nélküle. Mind nagyobb a figyelem a bemutatott darabok, a színészek gyakran önégető, önkifejtő, a megformálandó alakokat kifejező alakításai, munkája iránt. Már ugyanis ott, ahová a Jókai Színház eljut, vagy ahonnan a Jókai Színházba eljutnak az emberek. Hosszú évek óta már nem békéscsabai színház ez, hanem a megyéé: évente több százszor „tájolnak” a megye különböző településeire. De nemcsak helybe megy a színház, hanem színházbuszok hozzák is a társulat fellépéseihez a közönséget. Nagy munka van e mögött. A színészektől, a műszakiaktól sokat kíván ennek a tájolásnak a teljesítése. Nem egyszer előfordul: a színész délelőtt próbálja — miután otthon már tanulta — a bemutatásra készülő darabot, délután — ha van előadás — fellép, ha nincs — autóbuszra száll, hogy estére időben megérkezzen oda, ahol éppen fellép. Éjfél is elmúlik, mire ágyba kerül. Másnap kezdődik minden elölről. Nincs szándék hősökké avatni őket. Emberek ők is, mint bárki más. Olyanok, akiket a hivatás talán jobban hajt, mint sok más embertársunkat. Ennyi az egész, de mégsem haszontalan szólni erről, mert a nézőtérre beülő színházlátogató csak a legritkább esetben gondol — mégha ismeri is a belső mechanizmust — erre a körülményre. Ám mindig a tökéletest várja, miként a színész is mindig a tökéletes alakítást szeretné nyújtani. Nem vagyunk viszont óraműpontossággal működő gépezet. Emberek vagyunk szerencsére... hibáink ellenére is. Vannak jobb, s vannak gyengébb napjaink, de játszani kell — még fogfájósán is mosolyogni, ha úgy kívánja a szerep — mert a közönség ezt várja. Számok bizonyítják: népes tábor a Jókai Színház közönsége. Az évek múlásával látogatóink száma arányosan nőtt. Az előadások jelentős része „bérletezésben” megy. Szóló jegyet alig lehet kapni. Ám itt álljunk meg egy percre, mert a „Minden jegy elkelt” tábla a pénztárablakban, sajnos nem jelenti, hogy bent a nézőtéren minden hely foglalt. A minap az oktatási igazgatóságon az öthónapos pártiskola hallgatói találkoztak a színház igazgatójával, s néhány színészével, akik Leon Kruczkowsky „A szabadság első napja” drámájában játszottak. Erről a darabról, rendezésről, színészi alakításairól folyt a sok gondolatot felvető eszmecsere. Itt került szóba: a nézőre is zavaró, a színészekre nyilvánvalóan még inkább a félig, vagy jobbára üres nézőtér, még ha kint is van az ajtón az a bizonyos tábla. Csak közbevetőleg és megoldást kutatva említem : az egyik művelődési központban mondták el,- hogy ők először az egyéni bérletigényeket elégítik ki, s majd csak aztán, a legvégén az üzemek, intézmények bérlet- vásárlását. Tapasztalatuk: a kollektiven vásárolt bérlethelyek maradnak leggyakrabban üresen. Érdemes lenne tanulmányozni az ilyen módszereket, s nagyobb mértékben vállalni a szólójegy-eladásokkal kapcsolatos kockázatot. Mert végső soron mégis csak az a fontos, hogy hányán ülnek a nézőtéren, s nem az, hogy hányán fizették ki a jegy árát. De a meglevő gond ellenére is igaz: jelentős mértékben nőtt a rendszeresen színházba járók száma. A Jókai Színház előadásain tavaly 126 ezren vettek részt. A tényleges színházba járók száma ennél 40 ezerrel magasabb, hiszen más színházak is megfordulnak megyénkben. Sőt, azt hiszem, hogy az egyedüli megye vagyunk hazánkban, amelyiknek két önálló színháza van. A másik a Gyulai Várszínház. A színházba járók korösszetételéről nem ismerem a statisztikát, ha egyáltalán van ilyen. De nem tévedek, ha azt állítom, hogy a színházba járók egyre jelentősebb arányát képviselik a fiatalok. És ez a jövő szempontjából mindenképpen biztató. A színház és a közönség negyedszázados kapcsolatának hétköznapjai vannak mögöttük. Ezt az is jellemzi, hogy a rendszeresen színházba járókat nem foglalkozásuk, jövedelmük különbözteti meg a többiektől, hanem a kultúra iránti nagyobb és szélesebb körű igényük. Olyan vívmány ez is, amely a mindennapok természetességéhez tartozik már. A színháztól, e jelentős művelődési intézménytől, a jövőben is igen sokat várunk. Az igaz, hogy nem mindig tudta nyújtani azt, amit szerettünk volna, ö is oka volt ennek, de gyakran nem őt lehetett elmarasztalni miatta. . De akár így van, akár úgy: mienk ez a színház, s közös az érdek: évről évre, darabról darabra mindig jobb legyen. — e — ♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦••♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Kedves meglepetésre érkeztek az Endrődi Cipész Szövetkezetben tanuló szakmunkástanulók 11-én, hétfőn reggel. A vállalat szövetkezeti bizottsága a tanműhelyben dolgozó fiatalokat Télapó-csomaggal várta. Képünkön Dinya Imréné szakoktató a harmadéveseknek nyújtja át a csomagokat Fotó: Gál Edit A szeghalmi művelődési központ programjából Decemberben gazdag program várja a Móricz Zsig- mond járási művelődési központban, Szeghalmon a diákokat és felnőtteket egyaránt. Legutóbb 11-én, hétfőn Udvaros Béla rendezésében egy tíz sorozatból álló „rendkívüli irodalomóra” harmadik előadására került sor. Ezen Madách: Az ember tragédiájából mutattak be összeállítást Fodor Zsóka színművésznő, Gálfy László és Kárpáti Tibor, a Jókai Színház művészei előadásában. A művelődési ház támogatásával és szervezésében megvalósított rendkívüli irodalomórák a gimnáziumi tanulók irodalomoktatásához nyújtanak segítséget. A szocialista brigádvezetők klubja december 14-én, ma tartja összejövetelét a >♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ művelődési házban, amelyen Barukós Csaba gimnáziumi igeizgató tart előadást Csillagok és galaxisok címmel, majd Sándor Jenő, nyugalmazott gimnáziumi igazgató: A tudományos és technikai forradalom hatása és kibontakozása címmel tart előadást. Ezzel a brigádklubba rendszeresen járó 25-25 szocialista brigád tagjainak segíteni kíván a művelődési központ a megyei kulturális vetélkedőhöz. A művelődési központ felkészült a diákok téli szünetére is. Filmvetítéséket rendez a gyermekeknek, játékszobát létesít és vetélkedőket szervez, hogy tartalmasán töltsék el a téli szünet napjait a kisdiákok. B. S. E Gyermekkönyvhét Szarvason Egy-egy rendezvénysorozat mérlegének megvonása általában a legnehezebb feladatok közé tartozik. Ezúttal viszonylag könnyű dolgom van, hiszen a legszigorúbb mérce alkalmazásával és az objektivitás követelményének állandó szem előtt tartásával — csak elismerőleg nyilatkozhatok a gyermekkönyvhét keretében Szarvason lebonyolított rendezvénysorozatról. December 4-én a városi- járási könyvtárban került sor a rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitására. Dorna Mária gyermekikönyvtáros méltatta a gyermekikönyvhét jelentőségét, majd a rendszeres olvasás fontosságát hangsúlyozta. Ezt követően Gyurik Erzsébet gyermekkönyvtárossal közösen „Keressük együtt” címmel könyvtár- használati foglalkozást tartottak a 3. sz. Általános Iskola 7. oszályos tanulói részére, akik a „Barátunk a könyv” című közművelődési úttörőközösségi játékba beneveztek. A katalógus, valamint a kézikönyvek megismertetése után a pajtások játékos feladatokat oldottak lójegyzékhez gyűjtöttek anyagot. A foglalkozás végén a könyvtárosok ajándék- könyvvel örvendeztették meg a résztvevőket. December 5-, én a Vajda Péter Művelődési Központ feldíszített pinceklubjában a gyermeknéptánccsoportok tagjai zenés irodalmi klubdélutónon vettek részt. Másnap a Krecsmarik Endre Űttörőház a gyermektanács tagjainak rendezett zenés irodalmi klubdélutánt. Ugyancsak ezen a napon a vas-, fémipari szövetkezet óvodájába járó gyermekek várták nagy izgalommal a délutáni bábelőadást, hiszen a Télapó erre az időpontra jelezte érkezését. A szlovák diákotthon „Százszorszép” bábcsoportja Voska Istvánné vezetésével a „Három pajkos kiscica” című bábjátékot mutatták be. Ezt követően a Télapó könyvutalványokat osztott szét a gyárekek között. A Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ könyvesboltja a gyermekkönyvhét valamennyi rendezvényére — ajándékozás vagy belépőjegy gyanánt — 10 forint értékű könyvutalványt hozott forgalomba. A gyermekkönyvhét alatt 564 ilyen utalvány talált gazdára. óvónőképző intézet gyermekirodalmi munkássága” című, diavetítéssel egybekötött emlékműsorának december 7-én az úttörőház adott helyet. Az emlékműsor narrátora Rideg Ildikó intézeti adjunktus volt. Az előadást jól illusztrálták a gondosan kiválasztott irodalmi szemelvények (tanító mesék és valódi történetek), diafelvételek (A Tolsztoj-emlékmúzeum homlokzatáról, a lakószobákról, a személyes használati tár-» gyákról, a Háború és béke, valamint az Anna Karenina című filmből való képsorok •stb.), továbbá a hangulatot emelő zeneszerszámok (orosz népdalok és a Kreutzer-szo- nátából vett részlet). A városi-járási könyvtárban december 7-én került sor az egyik napközi otthoni csoport játékos irodalmi foglalkozására. Ezen mondókák, találás kérdések és évszakokról szóló versek hangzottak el. A nyertesek hópelyhecskéket ábrázoló zsetonokat kaptak. A legtöbb ,diópelyhecskét” összegyűjtő 4 pajtás könyvjutalmat kapott. A következő napon a Táncsics moziban közel 300 gyermek nézte meg a Péter cár és a szerecsen című filmet. A filmbemutatót táncház követte. A gyermék- könyvheti plakátokkal feldíszített előcsarnokban Holub Sándomé vezetésével dunántúli és dél-alföldi táncokat tanultak a pajtások. A gyermekkönyvhét záró programját a 2. sz. Általános iskolában bonyolították le. A díszteremben 15 órától 18 óráig tartó városi könyvkarnevált Laurenczy Jenőné, a 2. sz. Általános Iskola úttörőcsapatának vezetője nyitotta meg, majd 16 órakor és 17 órakor a Télapó (Kmács János, a szlovák diákotthon 8. osztályos növendéke) sorshúzással jelölte ki azt a 30 pajtást, aki a díszterem melletti tanteremben megrendezet irodalmi fejtörőn indulhatott. A játékot Fenyvesi Andrásné, az 1. sz. Általános Iskola tanára vezette. Az általa összeállított kérdésék többségére a versenyzők helyesen válaszoltak. A nyerteseknek a Télapó adta áa a városi tanács vb. művelődésügyi osztálya által ajándékozott könyvutalványokat. A karneváli hangulat megteremtéséről a DATE Szarvasi Mezőgazdasági Karának KISZ-szervezetéhez tartozó négy lemezbemutató gondoskodott. A díszteremben megrendezett könyvvásár igen sikeres volt: a résztvevők többsége itt váltotta be az utalványát. A könyvkamevál végén a városi úttörőelnökség képviseletében Mári Sándorné, a 2. sz. Általános Iskola tanára felhívta a figyelmet a Magyar Úttörők Szövetségének célkitűzésére, mely szerint a pajtásoknak rendszeres olvasókká kell válniuk, majd az I. országos gyermekkönyvhét szarvasi rendezvénysorozatát bezárta. Tapasztalataink szerint az általános iskolák nevelői és tanulói mindent elkövettek a rendezvénysorozat sikere érdekében. Valamennyi program jói szolgálta a gyermek- irodalom népszerűségét, az olvasási igény tudatos felkeltését. Fenyvesi András meg, majd a könyvtárosok irányításával a Tanácsköz- Az társasággal kapcsolatos aján- „Tolsztoj Fehéren-feketén Volt nékem egy kedves jó barátom, aki a Keleti pályaudvar indulási oldalán harsány hangon kínálta portékáit. Béla bácsi szerényen csak rikkancsnak nevezte önmagát, pedig valójában az újságárusítás művésze volt. Súlyos kötagekkel a hóna alatt indult a zsúfolt kocsisorokon át, s mire végigpréselte magát a szerelvényeken, többnyire elfogytak a lapok. Szakértő szemmel gyorsan végigfalta az oldalakat, s ha valahol akár egy félmondatnyi érdekességre lelt, máris hasogta a szenzációt. Ha egyetlen említésre érdemes sort se talált a lapban — ilyen is gyakran előfordult —, akkor jött a típusszöveg : ^képekkel, viccekkel, keresztrejtvénnyel, humorral megjelent a szórakoztató magazin”. Sose érzett lelkifurdalást, ha az utasok nem egészen azt kaptáik a laptól, mint amit ígért. Nekem az a dolgom, hogy .eladjam az újságot, az szé- gyelje magát, aki olyan írást kiad a kezéből, amely az ol4 vasót betegre untatja — mondta Béla bátyánk. Amikor viszont egy igazán szán- vonalas hetilap, a Magyarország megjelent, már az első számok után felhívta rá a figyelmem: ezt a lapot nem szabad dicsérni, meglásd, majd önmagáért beszél. Béla bácsi azóta csendben elcsoszogott az örök pályaudvarokra, ahol csak kitűnő újságok és húszfilléreket visz- sza nem kérő kedves utasok vannak. És mert szenvedélyes rádióhallgató volt a kis- öreg, most nem hívhatom fél a figyelmét a Fehéren-feketén című rádiófolyóiratra, amelynek immár 4. számát sugározta hétfő este a Kos- suth-adó. Igaz, ezt a hangos újságot sem szabad dicsérni, h iszen önmagáért beszél a Boros János szerkesztette folyóirat. Ha valamiért érdemes volt feltalálni az éterhuilámokon közvetíthető szavakat, akkor a jó rádióriportokért valóban érdemes. Címéhez méltón, a Fehéren-feketén rádióműsor is riportokra épül, kitűnő riportokra. Rózsaszín ködöket mellőzve, a maga valóságában tükrözi hétköznapi életünket, felnőttnek tékinti a hallgatót, rábízva a döntést, s a hallgatók többségének bizonyára az lesz a véleménye, hogy az élet így, fehéren-feketén is szép. Persze, itt-ott egy kis változtatás nem ártana mindennapjainkon, de a rádiósok munkájának éppen az lehet a legszebb eredménye, ha a hallgatókat cselekvésre készteti. A rádiófolyóirat hétfő esti számát lapozva csak elismeréssel szólhatok Petress Istvánnak, dr. Sohulteisz Emil egészségügyi miniszterrel való beszélgetéséről, amelyben a méltán világszínvonalú magyar egészségügyi ellátás eredményei mellett az egészségügyi tárca nagy nefci- gyürkőzései, néha kudarcokat is vállaló próbálkozásai is felsejlettek. Tényszerű visz- szaemlékezései során sem kerülhette a lírai felhangokat a most 70 éves kirgiz költő, Temirkul Umitalijev, aki a felszabadító harcok során mint gárdakapitány járt Budán, és segítette az új élethez magyar költőtársát, Szabó Lőrincet. Az emberi humánum visszafogott pátoszár tói és a hatalmával visszaélő hivatalnok cseppet semvisz- szafogott elítélésétől izzott Bakonyi Péter: Tűz után című riportja. Ilyen műsorokat szívesen hallgatánk gyakrabban is. Kár, hogy az új rádiófolyóirat legközelebb csak februárban jelentkezik. (Andódy)
