Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-14 / 268. szám
1978. november 14., kedd NÉPÚJSÁG TELEX • MADRID Befejezte munkáját Madridban a chilei szolidaritási világkonferencia, amely az elmúlt napokban Pinochet fasiszta rendszerének bűntetteire, a chilei nép harcára és nehéz életkörülményeire irányította a világ közvéleményének figyelmét. • SZÓFIA Várnában hétfőn megkezdődött a KGST szakértőinek tanácskozása a KGST-tag- országok területén található földgáz- és kőolajlelőhelyek feltárásáról az 1979—1980-as években. A négynapos tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország. Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia képviselői vesznek részt. • LISSZABON A portugál fővárosban a hét végén félmillióan tüntették az agrárreform elleni támadások fokozódása és a megélhetési költségek állandó emelkedése miatt. A portugál demokratikus erők országszerte kinyilatkoztatták szenvedélyes elkötelezettségüket a portugál forradalom eszményei iránt. • HAVANNA Xuan Thuy, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára egy kubai lapnak adott interjújában kijelentette, hogy „a szocialista Vietnam nem szándékozik kínai vonzáskörbe kerülni: a jövőben is megvédi függetlenségét és erősíti nemzetközi kapcsolatait”. • BEJRÜT Nagyra értékelte a PFSZ küldöttségének közelmúltban a Szovjetunióban tett látogatása eredményeit az Al- Musztakbal című libanoni hetilap legutóbbi számának adott interjújában Jasszer Arafat. • KAIRÓ Kairó az Egyesült Államok újabb — itteni értelmezés szerint pozitív — beavatkozásnak tartja azt a két telefonbeszélgetést, amelyet Carter amerikai elnök vasárnap este folytatott Szadat elnökkel és Begin izraeli miniszterelnökkel. A beszélgetés során — az egyiptomi sajtó szerint — Carter megpróbálta áthidalni az egyiptomi—izraeli békeszerződés meglevő akadályait. • NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elítélte Dél- Afrikát, amiért egyoldalú választásokat készül tartani Namíbiában. Felszólította a pretoriai kormányt, hogy haladéktalanul állítsa le a december 4-re tervezett választás előkészületeit. • BONN A nyugatnémet szabad- demokrata párt mainzi kongresszusának második napján világossá vált, hogy az FDP súlyos belső válsággal küzd. A párt bal- és jobbszárnya valamennyi napirendi pont vitáját az egymás elleni csatározásra használta fel. Kongresszusi megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a belviszálynak személyi következményei lesznek a legfelső pártvezetésben. 0 LONDON Anglia és Wales sztrájkoló sütőipari munkásainak egynegyede már kivívta heti tíz font sterling összegű bérkövetelését három kisebb céggel szemben. Az ország többi részén folytatódik a sztrájkharc, amelyben a munkáltatók sztrájktörők felvételével, félrevezető kampánnyal, zsarolással, a rendőrség pedig szándékos provokációkkal igyekszik megtörni a dolgozókat. Elutazott Budapestről a japán külügyminiszter Hivatalos magyarországi látogatását befejezve Szonoda Szunao hétfőn Budapestről Csehszlovákiába utazott. A japán külügyminisztert a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes és Házi Vencel búcsúztatta. Jelen volt Shini- chi Sugihara és dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Lázár György fogadta Szonoda Szunao japán külügyminisztert, aki hivatalos látogatást tett hazánkban (Képtávírónkon érkezett) A japán külügyminisztert fogadta Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke. A külügyminiszterek hivatalos tárgyalásaikon megvizsgálták a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit, és megvitatták a kölcsönösen érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket. Szonoda Szunao Japánba teendő hivatalos látogatásra hívta meg Púja Frigyest, aki a meghívást örömmel elfogadta. Enrico Berlinguer az OKP eredményeiről Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára vasárnap Trento- ban elhangzott beszédében az ® ország belpolitikai problémáiról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a problémák megoldásának halogatása miatt egyre feszültebbek a kapcsolatok a pártok között, mindenekelőtt a két legfontosabb politikai erő, az OKP és a Kereszténydemokrata Párt (DC) között. Az OKP főtitkára emlékeztetett rá, hogy a kommunisták részvételével létrejött parlamenti többségnek köszönhetően jó néhány eredményt sikerült elérni : gazdasági és pénzügyi csődtől mentették meg az országot, lassították az infláció növekedésének ütemét. Az OKP jelentős szerepet játszott abban, hogy a demokratikus intézményeket megvédjék a terroristák támadásaival szemben— fűzte hozzá. Berlinguer bírálta a DC-t amiatt, hogy változatlanul ellenzi a kommunisták közvetlen részvételét a kormányban, és rámutatott, hogy a DC konzervatív körei el akarják téríteni vállalt kötelezettségeinek teljesítésétől a kormányon levő pártot. Az izraeli sajtóban közzétették a szovjet békebizottság által november végére Szovjetunióban teendő látogatásra meghívott izraeli küldöttség közleményét. A meghívottak között van Taufik Tubi, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárhelyettese, továbbá néhány parlamenti képviselő. „Azzal, hogy elfogadták a meghívást — húzza alá a közlemény —, a csoport tagjai azt a meggyőződésüket juttatták kifejezésre, hogy az Iráni helyzetkép Irán városaiban folytatódnak a kormányellenes megmozdulások. Kerman- shah és Ham városokban halálos áldozatai és sebesültjei vannak a katonaság fellépésének, a katonák a tüntetők közé lőttek. Nyugtalanság uralkodik Isfa- hanban, Reshtben és több más városban is. átfogó, igazságos és tartós béke — amely a térség minden államának, minden népének, köztük a Palesztinái arab nép törvényes jogainak tiszteletben tartásán alapszik — nem valósulhat meg a Szovjetunió részvétele nélkül a béke módozatainak keresésében”. Az izraeli közvélemény képviselőiből álló csoport közleményét az izraeli sajtó egy része nemtetszéssel fogadta, és támadta a csoport tagjait. Izraeli küldöttség utazik a Szovjetunióba Veszedelmes konfliktus n Centropress hétfő esti kommentárja Egy helyi háború korunkban mindig beláthatatlan veszedelmekkel járhat, különösen akkor, ha olyan feszültségekkel terhes térségben robban ki, mint Afrika. A kontinens déli részén úgynevezett frontállamok sorakoznak, amelyek a két fajüldöző rendszerrel: Rhodesiával és a Dél-Afrikai Köztársasággal szemben védelmezik a hazafias erőket, s közülük ki több, ki kevesebb támogatással járul hozzá a színesbőrűek jogos törekvéseinek sikeréhez. Most sajnálatos módon újabb front nyílt, ezúttal két független afrikai állam között. Uganda két héttel ezelőtt támadást intézett Tanzánia ellen, s a két ország azóta gyakorlatilag hadban áll egymással. Idi Amin ugandai elnök csapatai a Kagera folyóig nyomultak előre, s a legfrissebb hírek szerint ebben a térségben a múlt hét végén kibontakozott a tanzániai erők ellentámadása. Meglehetősen homályos a fegyveres konfliktus háttere. Amin huzamosabb ideje azzal vádolta Nyerere elnököt, hogy támogatja az 1971-es államcsínnyel megdöntött és azóta Tanzániában élő Milton Obote, s a köréje tömörült emigránsok tevékenységét. Olyan hírek is érkeztek, hogy az ugandai csapatok csak abban az esetben kapnak parancsot a visszavonulásra, ha Tanzánia elismeri a szomszédos állam kormányát, s ígéretet tesz, hogy nem intéz ellene támadást, valamint az emigránsok erre vonatkozó terveit meghiúsítja. Vannak olyan források is, amelyek Amin offenzíváját Uganda belső problémáival magyarázzák, s arra a következtetésre jutnak, hogy a támadással Kampala saját gondjairól igyekszik a figyelmet elterelni. Nos, találgatásban nincs hiány. Mint a moszkvai Pravda vasárnapi kommentárja is rámutat: „Az ilyen fejlemények nem használnak sem a közvetlenül érintett feleknek, sem pedig általában az afrikai népeknek.” Ellenkezőleg, egy fontos frontország — Tanzánia — helyzetét gyöngítik, éppen olyan időpontban, amikor a Smith-rezsim minden eddiginél hevesebb támadásokkal zaklatja a Zimbabwe Hazafias Front erőit. A konfliktusban színre léptek már a közvetítők is, bár a tárgyalások eddig nem jártak eredménnyel. Mindenekelőtt az Afrikai Egységszervezet igyekszik érvényt szerezni többször is határozatban foglalt álláspontjának, miszerint a kontinens államhatárai sérthetetlenek, s mindenfajta erőszakos határkiigazítás súlyosan árt az ingatag afrikai béke ügyének. Sékou Touré guineai elnök is elküldte megbízottját Kam- palában, de más környező országok — köztük Kenya is — lépéseket tett a konfliktus elsimítására. Mindenképpen célravezetőbbnek tűnik a józan és higgadt tárgyalás, mint a fölösleges erőfitogtatás. Sem a hadszíntéren, sem a ring- ben — mint ahogy Nyerere elnök kihívásával Idi Amin, a brit gyarmati hadsereg hajdani ökölvívóbajnoka elképzelte — nem lehet döntést kicsikarni. Afrika és az érintett országok érdeke mielőbbi fegyvernyugvást és a viták békés rendezését sürgeti. Gyapay Dénes hírek hírek hírek Ma: Aliz napja A Nap kél 6.47 — nyugszik 16.10 órakor A Hold kél 16.23 — nyugszik 5.58 órakor ÉVFORDULÓ Kétszáz évvel ezelőtt, 1778. november 14-én született és 1837-ben halt meg a pozsonyi származású kitűnő zongoraművész és zeneszerző, Nepomuk János Hummel. — A CSÖKKENT MUNKAKÉPESSÉGŰ dolgozók helyzete a megyeszékhelyen és a város környéki községekben címmel tart fórumot a Hazafias Népfront városi nő- és rétegpolitikai munkabizottsága november 16-án, csütörtök délután négy órától Békéscsabán, a HNF Kiss Ernő utcai székházában. — A SZOLNOK—BÉKÉS MEGYEI Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat az idén növeli forgalmát a karácsonyi árukból. Különböző függelékekből 8,2, szaloncukorból 9,2 százalékkal lesz több, mint tavaly. — korszerű abc-Aruházat KAP örménykút és Kardos. A 330 négyzetméter alapterületű — vendéglátóipari egységet is magába foglaló — létesítményeket 1979-ben kezdik el építeni. — A SZARVASI óvónőképző intézet 10 hallgatója és 25 végzett óvónő november 29- től december 3-dg az NDK- beli Haliéba utazik. A szakmai úton óvodákba látogatnak el, megismerik az ott folyó munkát. — A VÍZGÉPÉSZETI VÁLLALAT gyulai gyáregységében az idén 30 éven aluliak részére több mint 170 ezer forintot adtak lakásépítésre és vásárlásra. Négyen kaptak lakást, közülük három fizikai munkás. — MEZÖKOVÁCSHÁZÁN az első félévben 11 kisiparos adta vissza iparengedélyét és mindössze hárman váltattak újat. Jelenleg 53 főfoglalkozású, négy nyugdíjas és 12 munkaviszony mellett dolgozó mester tevékenykedik a községben. — DÉVAVÁNYÁN, a megyei tanács művelődésügyi osztályának nevelőotthonában felújították a szociális helyiségeket. A mosdók és öltözők kialakítására mintegy 160 ezer forintot fordítottak. — GYULÁN, a Mogyoróssy Könyvtárban irodalmi műsorban mutatkoztak be tegnap este az Üj Auróra irodalmi folyóirat tagjai. Megyénk alkotóinak műveit Havas Judit előadóművész-, nő és Ferencz Éva színművésznő tolmácsolta. Közreműködött Pribojszíki Mátyás citeraművész. A műsort vezette Ternyák Ferenc irodalomtanár. — A VÍZ TISZTASÁGÁNAK MEGÖVÁSÁRÖL, minőségének védelméről tart előadást Kaurek Róbert hidrológus Szegeden ma délután fél háromkor a Technika Házában. A szakember svédországi tapasztalatairól számol be. — ÉRTÉKES RÉGI BÉ- LYEGRITKASÁGOK cseréltek gazdát szombaton és vasárnap a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetségének budapesti árverésén, amelyet a szövetség Vörösmarty utcai székházában rendeztek meg. Hatvannégy tétel szerepelt a kiállítási katalógusban, közöttük több ritkaság a kikiáltási ár kétszereséért kelt el. Borult Idő Várható időjárás ma estig: északnyugaton időnként kissé felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon egy-két helyen futó zápor előfordulhat, máshol tovább tart a borult, párás idő, helyenként gyenge szitálással. A gyenge, változó irányú szél a Dunántúlon kissé megélénkül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 0, északnyugaton plusz 5 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: tovább tart a párás, borult, az évszakhoz képest hideg idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4—0 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem várható. A Duna vízállása Budapestnél 178 cm, a víz hőmérséklete 7 Cselsius-fok. (MTI) — A SZARVAS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ az utóbbi két évben 602 ezer forintot fordított beruházásokra. Gépjárművet, a szakcsoportok részére földterületet vásárolt, bővítették a forgóeszköz-állományt és korszerűsítették a felvásárló.telepet. — A KISOSZ MEGYEI SZERVEZETE OROSHÁZÁN tartja idei utolsó csoportgyűlését. November 16-án, csütörtökön a művelődési házban jönnek össze a város és a járás kiskereskedői, akik számot adnak munkájukról, megbeszélik a további feladatokat. — BÉKÉSEN 94-en kapnak havonként 940 forint összegben szociális segélyt. így minden rászorulónak biztosították a megélhetés lehetőségét. A következő év elején országszerte növelik a rendszeres segély összegét. — A MŰVÉSZET c. folyóirat főszerkesztőjével, Rideg Gáborral találkozhatnak az érdeklődők november 15-én, szerdán 15 órakor a TIT Békés megyei székházában. A beszélgetés témája a Művészet Békés megyei száma lesz. — A MEGYESZÉKHELY vállalatai, szövetkezetei, intézményei anyagilag is támogatják a gyermekintézményeket. Az V. ötéves tervben ez az összeg több mint 13 millió forintot tesz ki. — A RÉGI FALUSI ÉLET ESZKÖZEI BÉKÉSBEN címmel rendez kiállítást a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre és a szabadkígyós! mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkás- képző intézet. A kiállítást november 15-én, szerdán délután három órakor nyitja meg dr. Vlcskó Lajos főigazgató a szabadkígyós! kastély dísztermében. A kiállítás november 26-ig tart nyitva. — BÉKÉSEN, a Jantyik Múzeumban 1978-ban összesen 9 kiállítást rendeztek. Ezeket 9200 látogató tekintette meg. Hét alkalommal szerveztek tárlatvezetést szocialista brigádok és ifjúsági csoportok számára. — MEGYÉNKBEN mintegy 400 magánkereskedő tevékenykedik. Ebben az évben csaknem 120 millió Ft értékű árut hoztak forgalomba. Ez a mennyiség megyénk állami és szövetkezeti kereskedelmi forgalmának az 1 százalékát teszi ki. — A MEZŐK OVÁCSHÁZI JÁRÁSBAN 247 népi ellenőr dolgozik. Ebben az évben 120-an vettek részt az ellenőrzésekben, s mintegy 50 gazdasági egységet vizsgáltak meg, zömmel mezőgazdasági és ipari szövetkezeteket.