Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-10 / 265. szám
1978. november 10., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Megyei bajnok a Bcs. Volán férfi röplabdacsapata Ütvén év a labdarúgás Bár a megyei férfi röplabda-bajnokság végső sorrendje csak ezután alakul ki, a Bcs. Volán együttese már megszerezte az aranyérmet! Hosszú évek után a közlekedésiek új sportköri vezetése felkarolta az egyesületnél is nagy hagyományokkal rendelkező sportágat, és biztosítja a feltételeket az NB II- be jutásért kiírt osztályozón való részvételhez. A Volán SC gárdája nagy lehetőség előtt áll a kétfordulós (november 11—12-én és november 17—18-án), Székesfehérvárott sorra kerülő osztályozón. Ugyanis a feljutást jelentő hat helyre mindössze tíz csapat nevezett! A szerény színvonalú megyei bajnokság mérkőzései után jól szolgálta a közlekedésiek felkészülését a Mezőtúron lezajlott torna. A „600 éves Mezőtúr” elnevezésű mérkőzéssorozaton több NB II-es csapat ellen szerepeltek a csabaiak, és szerezhettek tapasztalatot. Megyei évadzáró viadalt rendeztek a hét végén Gyulán, a Várfürdő 50 méteres medencéjében. A rajthoz állók az alapozó időszakot szolgáló hosszú távokon mérhették össze tudásukat, de a rendezők a legkisebbeknek is kiírtak versenyszámokat. A minősítő jellegű verseny utolsó rendezvény volt idén a sportágban. EREDMÉNYEK. FIÚK: 1500 m felnőtt gyorsúszás: 1. Székely (Vác) 19:01,8, 2. Vass (GYSE) 19:33,3, 3. Seress (GYSE) 19:36,4. 1500 m KERÉKPÁROZÁS Miskolcon rendezték meg az Arany Kakaó Kupa kerékpáros tehetségkutató verseny IX. fordulóját. A gyermekcsoportban nagy békéscsabai siker született. A 13 éves Hanzély Attila a 39 ajthoz álló kerékpározó közül az elsőként ért célba. Eredmények : Gyermek korcsoport. 1. Hanzély (Bcs. Előre Spartacus), 2. Harsá- nyi (MVSC), 3. Molnár (FTC). Totótippjeink 1. Nyíregyh.—K.-barcika 1 2. Papp. J. SE—DVSC x 2 3. Lehel—Özd x 1 4. Gyula—Bcs. TASK 1 x 5. Balassagy.—KSC x 2 6. Volán—Vác 1 7. Építők—BKV Előre 1 8. Dorog—Oroszlány 1 x 9. Alumínium—Komló 2 10. Napoli—Juventus x 2 11. Milan—Inter. x 1 12. Lazio—Roma x 13. Catanzaro—Fiorentina x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Kisvárda—Gyöngyös 1 15. Leninváros—MVSC 1 16. Borsodi B.—Hódmezőv. x A szakosztályvezetés nagy erőfeszítéseket tesz az osztályozón való sikeres helytállás érdekében. A zömmel az útépítési szakközépiskola diákjaiból álló játékosok mellé régi, tapasztalt sportembereket igazoltak, olyanokat, akik ma is bizonyítani akarnak — a fiatalokkal együtt. Rácz Kálmán, Csete Mihály és Nagy Zoltán neve ismert a sportág hívei között. Kovács Gábor pedig az NB Il-es szegedi DÉLÉP-től került a Volánhoz. A hét végén sorra kerülő nagy erőpróbán Faragó Béla edző és Kozma György szakosztályvezető irányítása mellett a következők vesznek részt: Sándor Géza, Burás István, Kovács György, Rácz Kálmán, Csete Mihály, Nagy Zoltán, Kovács Gábor, Asztalos Ferenc, Kender Sándor, Tóth I. Imre, Mikes Tibor, Szabó János, Képiró Albert. Sok sikert kívánunk a Volán SC együttesének az osztályozó mérkőzésein. gyermek gyors: 1. Juhász (Békéscsaba) 19:48,6, 2. Kovács (GYSE) 20:12,0, 3. Jeszenszky A. (GYSE) 20:33,0. 1500 m delfin gyors: 1. Tóth (GYSE) 22:34,7, 2. Matus- ka (Bcs.) 24:46,3, 3. Lóczi (Tótkomlós) 26:05,0. 100 m béka gyors: 1. Rimovszki Z. (Tótkomlós) 1:30,8, 2. Jeszenszky Á. (GYSE) 1:34,0, 3. Csabai (Bcs.) 1:41,0. LEÁNYOK: 800 m gyermek gyors: 1. Bagi (GYSE) 11:23,2, 2. Remzső (Vác) 11:48,6, 3. Kocsis (Bcs.) 12:05,7. 800 m delfin gyors: 1. Révész (GYSE) 12:32,0, 2. Fekete (Bcs.) 12:58,7, 3. Tószögi (Bcs.) 13:18,1. 100 m delfin mell: 1. Felföldi (GYSE) 1:44,0, 2. Révész (GYSE) 1:44.4, 3. Gellényi (Bcs.) 1:44,4. 100 m béka gyors: 1. Fehér (GYSE) 1:33,8, 2. Petneházi (GYSE) 1:38,0, 3. Szokolai (Tótkomlós) 1:38,4. KOSÁRLABDA Salgótarjáni TC—Szarvasi FSSC 87:59 (43:25). NB II. Férfi. Salgótarján. V: Tímár, Geng. Szarvas: Tihanyi (7), Bakos (6), Vida (10), Boros (8), SZALONTAI (12). Csere: Hidegh (10), Kuli (6), Pusztai, Zahorecz, Kántor. Edző: Szirony Pál. A szarvasiak nem bírták tartani a hazaiak 210 centiméteres játékosát, aki egyedül eldöntötte a mérkőzést. Szarvasi FSSC—Salgótarjáni TC 44:43 (21:23). NB II. Női. Salgótarján. V: Timár, Geng. FSSC: Borgulya (5), LELKES (10), BALÁZS (8), Frankó (7), Lestyán (4). Csere: Ráti (4), Dombóvári (4), Bencsik, Vajgel (2), Szikriszt. Edző : Szirony Pál. Szoros mérkőzésen megérdemelt vendéggyőzelem született. Sakkolimpia Nagy izgalmak következnek Buenos Airesben a 23. sakkolimpia férfiversenyének hajrájában. A 12. fordulóban Magyarország Svédországgal találkozott és 2,5:0,5 arányú vezetést szerzett, egy játszma függőben maradt. Portisch játszmája döntetlen eredménnyel ért véget Andersson .ellen, Ribli legyőzte Schniedert, Sax pedig Schlessert. A Csőm— Wedberg játszma függőben maradt. Magyarország pontjainak száma ezzel 30,5 pontra ugrott, ennyit még egy válogatott sem szerzett a sakkolimpián. A függőjátszmák befejezése előtt Magyarország áll az élen. A helyzet a következő: Magyarország 30,5 (1), Szovjetunió 29,5 (2), Egyesült Államok 29 (3), Kanada 29, NSZK 28,5 (1). A nők versenyében a Szovjetunió vezet 9,5 ponttal Spanyolország (7), az NSZK és Jugoszlávia (6-6), Magyarország (5,5), Bulgária és Lengyelország (4,5-4,5), valamint Anglia (4) pont előtt. A 4. fordulóban a magyar női csapat sötét bábukkal a Szovjetunió ellen játszott, 1,5:1,5 lett a végeredmény. Olalsson a FIDE új elnöke A Buenos Aires-i sakk- olimpiával párhuzamosan ülésezik a FIDE kongresszusa. Ezúttal az elnökválasztásra került sor. A Nemzetközi Sakk Szövetség új elnöke az izlandi Fridrich Olafsson nemzetközi nagymester lett. Két rangadóra került sor a megyei II. o. labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A Bcs. MÁV az otthonában 14 hónapja veretlen Magyar- bánhegyes pályájáról hozta el a két pontot, de tudósítónk szerint ebben az is közrejátszott, hogy a vasutasok több mint egyórás késéssel érkeztek. A dombegyháziak viszont otthon tartották a 2 pontot riválisuk ellen. Okányban két új- kígyósi játékos a kiállítás sorsára jutott — és a vendégek a csereként beállt Gedó góljaival ezután nyertek! Még egy érdekesség: a gyulaiak két öngólt vétettek. Gyulavári—Murony 3—1 (2—0). Gyulavári, 100 néző. V : Uhrin P. G: Dobra II., Széles, Kovács I., ill. Pittner (11-esből). Jók: Mészáros, Széles, Dobra I., Megyesi, ill. Diós, Pittner, Szilágyi. (Kotroczó Dezső) Határőr Dózsa SE—Csorvás 8—0 (3—0). Orosháza, 150 néző. V: Varga. G: Hanyecz 3 (egyet 11-esből), Pepő 2, Tóth, Tapasztó, Békési (11-esből). Jók: Kulcsár, Komlósi, Hanyecz Pepó, ill. Fabisz, Tárnyik, Popol, Szabados. (Izsóid Miklós) Kunágota—Gyulai Köröstáj 3—1 (1—1). Gyula, 100 néző. V: Szabó I. G: Borsós (öngól), Pal- lag (öngól), Biró (11-esből), ill. Csukás. Jók: Gábor, Szilágyi. A hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Újkígyós—Okány 3—2 (0—0). Okány, 100 néző. V: Makra. G: Gedó 2, Burkus, 111. Tari 2. Kiállítva: Pallér és Svarsnig (mindkettő Újkígyós), Pénzes (Okány). Jók: Benkő H., Oláh, Gedó, ill. Dürge, Papp. (Elek Sándor) Dombegyház—Doboz 3—2 (1—0). Dombegyház, 200 néző. V: Sebestyén. G: Talpai 2, Fábián, ill. Molnár, Balogh. Jók: Gyü- re, Drágán, Fábián, Talpai, ill. Molnár, Szabó II. (Szilágyi János) szolgálatában Tartása ma is szálfaegyenes. Kedve, hangulata mindig derűs. Csak akikor húzza össze szemöldökét, ha a ma magyar focijáról esik szó ... Ilyenkor érvel, magyaráz, bizonygat. A sportág jövőjét illetően optimista. És szavainak súlya van, hiszen élete 67 évéből 50-et a lab- darúgósportbain töltött el Kövesdi Lajos (képünkön) — a békéscsabai labdarúgószövetség . elnöke. — Hogy is kezdődött, Lajos bácsi? — kérdeztük. — Még polgáriba jártam Szolnokon, alig múltam el 12 éves, amikor atletizálni kezdtem. Nagyon szerettem a futószámokat, de a bőrlabda sem hagyott „hidegen”, hiszen három bátyám már javában rúgta a labdát. így, azt hiszem nem csoda, hogy én is ezt a sportágat választottam. 17 évesen. 1928-ban kerültem be a Szolnoki AK első csapatába. — Hol, milyen együttesekben, osztályokban szerepelt játékos-pályafutása során? — Hosszú ideig Szolnokon fociztam. 1937 és 1940 között a MÁV NB I-es csapatában játszottam jobb- vagy bal- összekötőt. Két évet Cegléden töltöttem, majd mint vasutas Érsekújvárra kerültem, ahol játékos-edzőként működtem. A felszabadulás után újra Szolnok következett. A MÁV NB I-es csapatánál voltam intéző. A következő állomás Vác volt. Gádoros—Kétsoprony 1—0 (0—0). Gádoros, 250 néző. V: Dér. G: Sipos. Jók: Ruzsinszki, Liszkai, Tarkó, ill. Laurinyecz, Petrovsz- ki (Törőcsik János) Kevermes—Elek 1—1 (1—0). Kevermes, 150 néző. V: Aracz- ki. G: Nagy, ill. Vigyikán. Jók: Tatár, Lakatos I., Nagy, ill. Molnár, Szabó, Tereszán. (Nagy Pál) Bcs. MÁV—Magyarbánhegyes 2—0 (1—0). Magyarbánhegyes, 200 néző. V: Jankus. G: Alberti, Nagy. Jók: a teljes MÁV, ill. Fejes. (Farkas Mátyás) Ifjúságiak : Kevermes—Elek 1—2, Gyulavári—Murony 0—1, Gádoros—Kétsoprony 0—0, Magyarbánhegyes—Bcs. MÄV 2—1, Gyulai Köröstáj—Kunágota 3—0, Dombegyház—Doboz 3—2, Okány —Újkígyós 1—0. A megyei II. o. labdarúgó-bajnokság állása 1. Határőr Dózsa SE 13 9 3 1 60-18 21 2. Gádoros 13 10 1 2 34-16 21 3. Bcs. MÁV 12 7 4 1 21-6 18 4. M.-bánhegyes 13 8 1 4 27-20 17 5. Kevermes 13 5 5 3 14-15 15 6. Dombegyház x 13 7 1 5 24-20 14 7. Doboz 13 7 6 20-25 14 8. Kunágota 13 5 3 5 34-26 13 9. Kétsoprony 13 5 1 7 19-23 11 10. Újkígyós 13 5 1 7 27-32 11 11. Elek 12 3 4 5 19-23 10 12. Gyulavári 13 4 2 7 22-35 10 13. Gyulai Köröstáj 13 3 2 8 16-26 8 14. Murony 13 1 6 6 14-24 8 15. Okány 13 2 4 7 11-34 8 16 Csorvás 13 2 2 9 14-33 6 x — egy büntetőpont-levonás Ifjúságiak 1. Doboz 12 9 1 3 32-17 19 2. Bcs. MÁV 11 7 3 1 41-8 17 3. Dombegyház 12 8 1 3 38-21 17 4. M.-bánhegyes 12 8 1 3 25-21 17 5. Elek 11 7 1 3 30-16 15 6. Murony 12 7 1 4 26-21 15 7. Gy. Köröstáj 12 4 5 3 16-11 13 8 Csorvás 12 5 3 4 19-21 13 9. Kétsoprony 12 4 4 4 32-17 12 10. Gádoros 11 4 2 5 21-20 10 11. Kevermes 12 3 3 6 16-20 9 12. Gyulavári 12 3 1 8 15-27 7 13. Újkígyós 12 3 1 8 14-38 7 14. Okány 12 1 2 9 7-41 4 15. Kunágota 13 1 1 11 18-51 3 Innen kerültem 1948-ban Békéscsabára. — Itt a megyében milyen csapatoknál edzősködött? — Mint vasutas, jó néhány évet töltöttem el a Bcs. MÁV szakosztályánál, ahol különböző tisztségeket viseltem. Feledhetetlenek voltak a gyomai évek. A Körös-parti együttessel sikerült a megyei II. osztályból feljutni az NB III-ba. — A sportág hívei nemcsak edzőként, hanem kitűnő játékvezetőként is számon- tartják Kövesdi Lajost! — Még aktív játékos koromban tettem játékvezetői vizsgát. Megszámolni sem tudom, hány mérkőzésen fújtam a sípot. Tagja voltam az országos keretnek is, na- sokfelé megfordultam, s az a megtiszteltetés is ért, hogy egész sor NB Il-es mérkőzést „dirigálhattam”. Amióta nyugdíjas vagyok, ellenőrként járom a pályákat. — Melyik mérkőzésére emlékszik vissza a legszívesebben? — Nagyon nehéz a választás. A sok száz találkozó közül azt emelhetem ki, amelyet 1928. szeptember végén itt Békéscsabán, a Csányi utcai pályán, az Előre MTE ellen vívtunk. A Szolnoki Altban játszottam akkor. Félelmetes csapata volt a lila-fehéreknek! A kapuban Kucs- mik állt, s olyan csillagok szerepeltek náluk, mint Mi- lyó, Mátyás, Filyó. Az Előre 2—1-re vezetett, amikor nem sakkal a befejezés előtt sikerült gólt fejelnem; s ezzel alakult 2—2-re a barátságos találkozó végeredménye. Hadd tegyem hozzá: mint a „középkerület” csapatának tagja — 18-szor szerepeltem a kerületi válogatottban —, s nagyon sokszor találkoztam Békés megyeiekkel, a Bohn SC, az Előre, a CSAK játékosaival. — Az ellenőri tevékenység mellett most milyen kapcsolatban van kedvenc sportágával? — A labdarúgást, mint játékos, edző, játékvezető — abba lehet hagyni. De elszakadni tőle nem lehet! Így vagyok én is. A békéscsabai városi labdarúgó-szakszövetség elnökeként sportbarátaimmal azon fáradozunk, hogy tovább bővítsük, szélesítsük a sportág alapjait, minél több embernek biztosítsunk sportolási lehetőséget, és a „kispályásoknak” megfelelő versenyrendszert dolgozzunk ki! A célok, tervek megvalósításához, a labdarúgósport szerelmesei és a magunk részéről — erőt, egészséget kívánunk Lajos bácsinak! (—CH—) Évadzáró úszóverseny Gyulán Előretör a Bcs. MfiV BUDAPEST, I. műsor: 8.40 Tévétorna. (sz.) (ism.) 8.45 Iskolatévé. Közben: 9.25 Tízen Túliak Társasága, (ism.) 13.55 Iskolatévé. (ism.) 16.05 Hírek. 16.10 Malom. 16.45 öt perc meteorológia. 16.50 Ti és Mi — bejelentkezés. 16.55 Magyarország—Szovjetunió. Férfi kézilabda-mérkőzés. 18.15 Dél-alföldi krónika. 18.45 Mindenki közlekedik . . . 19.05 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.25 Ti és Mi — bejelentkezés. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Delta. 20.25 Ti és Mi. Nők és férfiak országos társasjátéka, (sz.) 21.55 Nyitott könyv. 22.35 Tv-híradó 3. 22.45 Reklám. H. műsor: 20.01 Hangverseny a Korona cukrászdában, (sz.) 20.49 Vezetők klubja. 21.10 öt perc meteorológia, (ism.) 21.15 Tv- híradó 2. 21.35 Különös japán sportok. A dzsúdó. (ism.) (sz.) 21.50 Reklám. 21.55 Adám és Márta. Lengyel film. (sz.) BUKAREST: 15.05 Francia nyelvoktatás. 15.35 Alkotóműhely az iskolában. 16.00 Német nyelv- oktatás. 18.05 Gazdasági hírek. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv- híradó. 18.50 Tv-ankét. 19.20 „A híd” című török játékfilm. 20.45 Irodalmi művészeti alkotások. 21.20 Tv-hiradó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Mág- mes — gyermekműsor. (ism.) 18.45 Műkedvelők. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Hét plusz hét — jugoszláv show. 21.05 Hogyan hódították meg a vadnyugatot — filmsorozat. 22.10 Korunk dosz- sziéja: 1963. 23.10 Hét tv-nap. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27 Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37 Barokk zene. 9.33 Énekeljünk! 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Hétszínvirág. (ism.) 10.35 Vlagyimir Majakovszkij verse. 10.40 Fúvószene. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Vendégségben az új győri színházban. 12.35 Hét végi panoráma. 13.57 Nóták. 14.28 Az Építők Szalmás Piroska énekkara énekel. 14.44 Magyarán szólva . .•. 15.10 Régi híres énekesek műsorából. 15.28 Születésnapi ajándék, (ism.) 16.05 Húszas stúdió. 17.10 Csenki Imre: Klarinétrapszódia. 17.22 Láttuk, hallottuk. 17.47 Lemezmúzeum. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 Gondolat. 20.15 örökzöld dallamok, (ism.) 21.13 Béres Ferenc népdalokat énekel. 21.29 Külpolitikai klub. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Szimfonikus zene. 23.05 Operarészletek. 0.10 Operettdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20 Világtörténelem dióhéjban. V. (ism.) 8.33 A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 8.41 Rommeri: Egy legenda vége. 8.56 Slágermúzeum. (ism.) 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk, (ism.) 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nőkről, nőknek. 14.00 Kettőtől ötig . . . 17.00 Mindenki iskolája. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Egy rádiós naplójából. 19.25 Harminc perc alatt a föld körül. 20.00 Régi nóta, híres nóta. 20.33 Embermesék. 21.32 A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiválja Békéscsabán. (ism.) 22.22 Operettrészletek. 23.15 A tegnap slágereiből. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek — Egy kis rock. A Uriah Heep együttes játszik — Betűkkel a gyógyulásért, betűkkel a megelőzésért. Riporter: László Márta — Könnyűzene vonósokra — Vajda Péter pedagógiai hetek Szarvasos. Riporter: Selmeczy Romola — A Szarvasi 1. sz. Általános Iskola kórusa énekel — A mezőgépipar finanszírozása 1979-ben. Interjú dr. Kis Pállal, a Magyar Nemzeti Bank mező- gazdasági főosztályvezetőjével — Délutáni minikoktél. 18.00—18.30 Alföldi krónika — Nótakedvelőknek — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. színház 1978. november 10-én, pénteken délután 15.00 órakor Békéscsabán: AZ ARBAT MESÉI Kazinczy ifj. bérlet MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakor: Pokoli torony I„ II. rész. Békéscsabai Brigád: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A hét mesterlövész. Békéscsabai Szabadság: 4 órakor: A hegyi barlang titka, 6 és 8 órakor: Ahová lépek, ott fű nem terem. Békéscsabai Terv: Klein úr. Gyulai Erkel: Ház a sziklák alatt. Gyulai Petőfi: Sebzett madarak. Orosházi Béke: Mimino. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Szegény gazdagok, fél 6 és fél 8 órakor: Az Egér és a Macska. Szarvasi Táncsics : Kalózok Jamaicában. Kéziratokat, képeket nem őrziink meg és nem külriíinlr vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszé.ki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055