Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-11 / 266. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG MEGYEI PÚRTBIZOTTSflG ÉS n MEGYEI TflNÓCS LURID 1978. NOVEMBER 11., SZOMBAT Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Lázár György hazaérkezett az NDK-ból A negyedszázados évfordulóról dr. Sonkoly Kálmán, a TIT Békés megyei Szervezetének alelnöke emlékezett meg Fotó: Gál Edit Jubileumi elnökségi ülés a TIT-ben H kapcsolatok fejlesztése jegyében Lázár György magyar kormányfő NDK-beli baráti látogatása újabb alkalmat adott az országaink, népeink közti kapcsolatok áttekintésére, elemzésére, a tanulságok, következtetések levonására, feladatok kijelölésére. Berlinben, az NDK fővárosában a látogatás alkalmából a legtöbb lap magyar vonatkozású cikket, hazánkról szóló tudósítást, képes riportot közölt, s különösen a Német Szocialista Egységpárt központi lapja, a Neues Deutschland részletes elemzése kiemelkedő. A kétnapos magyar—NDK kormányfői tárgyalások középpontjában elsősorban gazdasági kapcsolataink fejlesztésének lehetőségei, módozatai, teendői álltak. Ezeket hangsúlyozza a 10-én délelőtt ugyanott aláírt emlékeztető is. Árucsere-forgalmunk 1978- ban kereken nyolc százalékkal növekszik, s eléri az 1,3 milliárd rubelt. Nem mellékes megjegyezni, hogy ezt a dinamikus emelkedést éppen azt követően értük el, hogy 1977 márciusában Kádár János, Erich Honecker és Lázár György Berlinben aláírták az új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Az NDK lapjai és természetesen közvéleménye azt is nyilvántartják, hogy magyar szakemberek közreműködésével épülnek erőművek, vegyi kombinát. kerámiagyár, számos középület a kórháztól a szállodáig. Ugyanígy természetes, hogy — konkrét példát említve — az Ózdi Kohászati Művek NDK együttműködéssel olyan dúsítóeljárást vezet be. amelynek segítségével az eddigi évi 1,1 millió tonna helyett majdnem egyhar- maddal több. 1,4 millió tonna acélt termel. A szakosodás és a kooperáció kedvező eredményeit ugyancsak kézzelfogható példákon szemléljük és szemléltetjük. legyen szó a magyar Ikarus buszok NDK- beli elterjedtségéről, vagy a Trabant és Wartburg személykocsik iránti magyar keresletről, az IFA-teher- autók, vagy a hazai vasútvonalakon futó NDK háló- és étkezőkocsik alkalmazásának tapasztalatairól. Gazdasági kapcsolataink példáit úgyszólván tetszés szerint, s egyszerre több területen folytathatnánk. Ezekkel kapcsolatban most a további bővítés, a szakosodás lehetőségeinek és a kölcsönös erőforrások eddiginél is alaposabb kihasználása foglalkoztatta a berlin-me- derschönhauseni tárgyalások résztvevőit. A megbeszélések — mint Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke pohárköszöntőjében említette — azon a napion kezdődtek, amelyen a német munkásság novemberi forradalmának 60. évfordulóját ünnepelték, s a KMP megalakulásának és a Tanácsköztársaság kikiáltásának közelgő évfordulóira hivatkozva mindkét részről hangsúlyozták, hogy a szocialista országok együttműködése keretében újabb lendületet kaphatnak a magyar—NDK -kapcsolatok. Ez országaink, népeink érdeke, s elmélyülő barátságunk értékes tartalma is. Berlin, 1978. november 10. Bertalan Lajos A Berlin-Niederschönhau- senben lezajlott kétnapos magyar—NDK kormányelnöki megbeszélések befejezéseként Lázár György és Willi Stoph közös közleményt fogadott el, majd — a magyar miniszterelnök kísérete, az NDK tárgyaló küldöttségének tagjai és a szakértők jelenlétében — emlékeztetőt írt alá a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés további fejlesztéséről. Lázár Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét pénteken délelőtt az NSZEP KB székházában baráti beszélgetésen fogadta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke. Erich Honeöker és Lázár A december 1-re összehívott IX. magyar békekongresszus előkészítése itthoni teendőink számbavétele, s a célravezető feladatok kijelölése, valamint az utóbbi időben különösképpen bonyolulttá vált nemzetközi helyzet elemzése nagy felelősséget ró mindannyiunkra — mondotta az Országos Béketanács pénteki ülésén megnyitójában Pethő Tibor, az OBT elnökhelyettese. Ezt a gondolatsort bontotta ki a Parlamentben megtartott tanácskozáson — amelyen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára. Sebestyén Nándorné, az OBT főtitkára beszámolt az előkészületekhez szorosan kapcsolódó nemzetközi és hazai békemozgalmi eseményekről. Elmondotta, hogy a BVT nyári moszkvai elnökségi ülésén, a nemzetközi tanácskozásokon, fórumokon az Országos Béketanács küldöttei hasznos javaslatokkal járultak hozziá a sokoldalú békemozgalmi kapcsolatok erősítéséhez. Magyar javaslatra kezdeményezte például a BVT a Vietnami Szocialista Köztársaság szeptember 2-i nemzeti ünnepével kapcsolatos szolidaritási napok, hetek megtartását. Ezeken a világszerte megtartott fórumokon a nemzetközi közvélemény elítélte a Vietnam elleni kínai és kambodzsai provokációkat, kiállt az ország függetlenségének védelméért. Ugyancsak nagy visszhangot keltett a különböző kontinenseken az ENSZ leszerelési hete, s a hazai rendezvények résztvevői is számos tiltakozó táviratot, levelet György a találkozó során megelégedéssel állapította meg, hogy a két testvérnép, az MSZMP és az NSZEP, a Magyar Népköztársaság és az NDK kormányai közötti baráti kapcsolatok — teljes összhangban — az 1977 márciusában megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel sikeresen fejlődnek. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy a most lezajlott magyar—NDK kormányelnöki találkozó, a megbeszéléseken létrejött megállapodások minden területen, hosszú távra szólóan újabb ösztönzést és lendületet adnak a magyar párt- és kormányküldöttség tavalyi, berlini látogatásakor született megállapodások sikeres megvalósításának. Lázár György pénteken délben látogatást tett a berlini magyar nagykövetségen. Lázár György péntek déljuttattak el az ENSZ főtitkárához és a BVT-hez. A tanácskozás második napirendi pontjaként az OBT tagjai a kongresszus tartalmi és szervezési előkészületeiről kaptak tájékozta- tést. Az állásfoglalás-tervezet összeállításához kilenc munkabizottságot hoztak létre, és megválasztották már a kongresszusi küldötteket is. A beszámoló feletti vitát Sebestyén Nándorné összefoglalója követte, majd az Országos Béketanács tagjai egyhangúlag elfogadták a kongresszusi előkészületekről szóló beszámolót. A békéscsabai ifjúsági és úttörőház nagytermében tegnap délután szép számú közönség előtt került sor a III. területi szakmunkástanuló-verseny ünnepélyes megnyitójára. Goldberger János, a Békés megyei KISZÖV elnöke köszöntötte a verseny résztvevőit, a kísérőket valamint az elnökségben helyet foglaló vendégeket. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a tudományos technikai forradalom elméletben és gyakorlatban egyaránt jól képzett szakembereket követel meg. E célt szolgálják az ipari szövetkezetek szakmunkástanulóinak versenyei is. Mint mondotta: — Úgy után befejezte kétnapos NDK-beli baráti látogatását. A magyar, NDK és vörös lobogókkal feldíszített Ber- lin-Schönefeldi repülőtéren Willi Stoph és az NDK sők más párt és állami vezetője búcsúztatta a magyar kormányfőt és kíséretének tagjait. A repülőtéri búcsúztatáson jelen voltak Werner Kroli- kowski és Alfred Neumann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai, a kormány első elnökhelyettesei, Günther Kleiber és Gerhard Schürer, a Politikai Bizottság póttagjai, a kormány elnökhelyettesei, Hans-Joachim Heusinger, Wolfgang Rauchfuss, Rudolph Schulze, dr. Gerhard Weiss és dr. Herbert Weiz miniszterelnök-helyettesek, az NDK kormányának más képviselői, valamint Gerhard Rei- nert, az NDK budapesti nagykövete. Részt vettek a búcsúztatáson — Kádár .József nagykövettel az élen — a berlini magyar nagykövetség vezető beosztású diplomatái is. Lázár György, a Minisztertanács elnöke — aki Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének meghívására baráti látogatást tett az NDK-ban — pénteken hazaérkezett. Útjára elkísérte Soltész István kohó- és gépipari miniszter, Rácz Pál külügyi államtitkár. Várko- nyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Szalai Béla külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal -elnökhelyettese. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Jelen volt Dieter Zibelius, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. véljük, hogy ezek a versenyek alkalmasak arra, hogy kielégítsék azt a természetes emberi igényt, hogy tudásunkat másokkal, társainkkal összehasonlítsuk. Ugyanakkor alkalmas arra is, hogy a jövő szakmunkásai közül a figyelem középpontjába kerüljenek az igazi tehetségek, azok a fiatalok, akik a tanulást hivatásnak, az életre való felkészülésnek tekintik. Végezetül — a verseny rangjára utalva — közölte a résztvevőkkel, hogy a területi verseny első helyezettjei jogot nyernek arra, hogy részt vegyenek a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén. Ezután Kiszely Pál, a Békés megyei KISZÖV politiTegnap délelőtt rendkívüli megyei elnökségi ülést rendezett a TIT Békés megyei Szervezete Békéscsabán, a megyei tanács tanácstermében. Az ülés a TIT újjáalakulásának 25. évfordulójára emlékezett. Dr. Kertész Márton, az ismeretterjesztő szervezet megyei elnöke mondott megnyitót, majd az ismeret- terjesztés múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt dr. Sonkoly Kálmán megyei alelnök. Felidézte Bugát Pál teremtő gondolatait és tevékenységét, amellyel 1841-ben állandó jellegű természettudományos társaságot alapított. Több mint 100 évig működött a tudományok művelésének és népszerűsítésének ez a közössége, amely a természet- tudományok terén az akadémia szerepét - töltötte be. A felszabadulás után természettudományi társulat, történettudományi és irodalomtörténeti társaság működött hazánkban, amelynek alapjain született egy új egyesület, s ez tömörítette az egész haladó magyar értelmiséget, s egységessé tette az ismeretterjesztő munkát. A Társadalom és Természettudományi Ismeret- terjesztő Társaság 1953. április 29-én alakult meg Budapesten. Megyénkben 1953. október 25-e a megalakulás és a vezetőségválasztás napja, ekkor még a tagság csupán 160 embert számlált. kai osztályvezetője ismertette a gazdag aznapi programot. A csaknem 80 versenyző három órakor a 635- ös számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben elméleti versenyen vett részt, a tíz megyéből érkezett vendégek pedig békéscsabai városnéző sétán. Este 8 órakor a békéscsabai ifjúsági és úttörő- házban pedig gazdag kulturális programot szerveztek a versenyzőknek és vendégeknek a házigazdák. Ma délelőtt 5 helyszínen folynak a gyakorlati versenyek, majd vidám ismerkedési esten pihenhetik ki a verseny izgalmait a résztvevő szakmunkástanulók. B. S. E. Egy évvel később 892 előadás megtartásáról tanúskodnak a hivatalos feljegyzések. Programmá válik a helyi haladó hagyományok ápolása, önálló megyei, nevelési folyóirataink jelennek meg. A fejlődést rövid megtorpanás, a hibák mérlegelése, a jövő terveinek kidolgozása követte, majd 1960-tól a megyei szervezet életére a folyamatos fellendülés a jellemző. Üj otthont kapott a megyei értelmiségi klub, erősödtek a járási, városi szervezetek, megalakultak a helyi szervezetek és csoportok. Gyulán természettudományos bemutatóterem létesült, tudományos és közművelődési folyóirattá lett a Békési Élet. A jelentős társadalmi és tudományos fejlődés új módszereket, tematikát, formai változásokat, állandó önképzést igényel az ismeretterjesztőktől. Az előadók rendszeres felkészítése és továbbképzése a TIT megyei szervezetének szívügye és fontos feladata lett. Az együttműködés köre más közművelődési intézményekkel, szervezetekkel bővült. A megyénkben élő értelmiség szinte minden rétegét mozgósították már a munkások, a parasztok, a fiatalok és a különböző szocialista brigádok ismereteinek bővítésére. Kevés megyében tagja a TIT-nek 2500 értelmiségi, s így nem csoda, hogy a megtartott ismeretterjesztő előadások óraszáma ma már eléri a 30 ezret is. A TIT megyei szervezete mégis állandóan ösztönzi a vidékünkön élő értelmiségieket, hogy legyenek az értékes hagyományok folytatói és népszerűsítsék a különböző tudományok eredményeit. Dr. Sonkoly Kálmán emlékbeszédét követően kitüntetéseket adtak át az ismeretterjesztés régi aktíváinak és az eredményesen dolgozó fiatal tagoknak. A TIT aranykoszorús emlékplakettjét kapta az ismeret- terjesztő munka támogatásáért a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat művelődési háza és a Gyomai Háziipari Szövetkezet TIT-csoportja. Huszonöt éves tagsági munkájukért tízen, húszéves tevékenységükért ketten kapták meg a TIT Országos Elnökségének aranykoszorús jelvényét. Kitüntető oklevelet huszonnégyen, dicsérő oklevelet pedig negyvenhetén kaptak a rendkívüli elnökségi ülés ünnepségén. B. Zs. il IX. kongresszus előkészületeiről tárgyait az Országos Béketanács Megkezdődött az ipari szövetkezetek Ili. területi szakmunkástanuló- versenye Békéscsabán