Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-09 / 264. szám
O 1978. november 9., csütörtök NÉPÚJSÁG Lázár György az NDK-ba látogat HÍREK HÍREK HÍREK TELEX • TEHERAN Iránban újabb halálos áldozatai voltaik szerdán a rendszer elleni tüntetők és a katonai egységek összetűzéseinek. Crholam Reza Azhari tábornok-kormányfő időközben bejelentette, hogy befejezte kabinetjének létrehozását. • BEJRÜT Eliasz Szárkisz államfő elnökletével szerdán Bejrútban ülést tartott a libanoni kormány. A tanácskozáson megvitatták az ország politikai és biztonsági helyzetét, meghallgatták Szalah Szalmán belügyminiszter jelentését a legutóbbi fejleményekről és áttekintették a hét végén befejeződött bagdadi arab csúcstalálkozó eredményeit. • NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságában a leszerelési kérdésekkel foglalkozó napirendi pontok általános vitájában szerdán felszólalt Domokos Mátyás nagyikövet, a magyar küldöttség tagja. Hangsúlyozta: jóllehet továbbra is az általános és teljes leszerelés a végcél, az odavezető úton nagyon jelentősek lehetnek a részleges leszerelési intézkedések is. • WASHINGTON Az Egyesült Államokban kedden megtartott kongresz- szusi és kormányzóválasztásokról szerdán közzétett részeredményekből továbbra is arra lehet következtetni, hogy a két nagy polgári párt — a demokrata és a republikánus párt — kongresszusi erőviszonyaiban nem történt lényeges változás. • TOKIÓ Harold Brown amerikai hadügyminiszter szerdán Dél-Koreából háromnapos hivatalos látogatásra Japánba érkezett. Az amerikai hadügyminiszter a két ország közötti katonai kapcsolatok erősítéséről tárgyal majd Fuikuda Takeo miniszterelnökkel, Kanemaru Sínnel, a nemzetvédelmi hivatal vezérigazgatójával (hadügyminiszter) és más japán vezetőkkel. • BONN Husszein jordániai uralkodó szerdán befejezte hivatalos bonni tárgyalásait és a nyugatnémet fővárosból Hamburgba utazott. A délelőtt folyamán Rainer Offer- geld gazdasági együttműködési miniszterrel tárgyalt a két ország gazdasági kapcsolatairól. • BRNÓ Szerdán délután megnyílt a szocialista országok első közös szerszámgépipari bemutatója a bmói vásárváros területén. A mostani kiállításon a KGST-országok, valamint Jugoszlávia szerszámgépipari külkereskedelmi vállalatai hozták el termékeiket — a több mint száz berendezést, amelynek csaknem felét a legkorszerűbb számvezérlésű gépek alkotják — körülbelül tízezer négyzetméteren mutatják be. • RÓMA Szerdán reggel meggyilkolták az olasz fővárostól délkeletre fekvő Frosinone államügyészét és további két személyt, aki vele együtt utazott gépkocsijában. Az autós merénylők az ügyész úton levő gépkocsija mellé húzódtak és géppisz- tolysorozatakkal lekaszabolták utasait. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Willi Stoph- nak, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének meghívására a mai napon baráti látogatásra q Német Demokratikus Köztársaságba utazik. * * * Kocsis Tamás, az MTI berlini tudósítója jelenti: Berlinben nagy érdeklődéssel tekintenek Lázár György magyar miniszterelnök NDK- beli baráti látogatása elé. A kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában abból indulHanoiban ismertették azt a jegyzéket, amelyet a VSZK pekingi nagykövetsége intézett szerdán a kínai külügyminisztériumhoz. A jegyzék visszautasítja azokat a kínai állításokat, amelyek Vietnamra akarják hárítani a felelősséget a november 1-én Cao Lang tartomány határtérségében történt véres incidensért. Mint ismeretes, a kínai provokációnak halálos és sebesült áldozatai voltak. Az incidens valódi okaira a vietnami fél több dokumentumban is rámutatott — hangoztatja a jegyzék, emlékeztetve arra, hogy a kínaiak által provokált összecsapásra vietnami területen került sor. A jegyzék erélyesen visszautasítja a kínai rágalmakat, hangsúlyozta, hogy teljes mértékben Pe- kinget terheli a felelősség akcióinak következményeiért. A Centropress Fölgyorsultak az események Iránban. Miközben Teherán és több más város fölött katonai és rendőrségi helikopterek köröznek, a sahellenes tömegméretű megmozdulások nem csitulnak. Ellenkezőleg, a katonai kormány megalakításának a híre még inkább elmérgesítette a helyzetet. Jellemző a lecsillapíthatat- lan szenvedélyekre, hogy még a polgári-liberális tömörülés, a nemzeti front is úgy véli: nincs lehetőség a válság alkotmányos rendezésére. A Szocialista Interna- cionálé kongresszusán részt vett küldöttségük köréből származó értesülések szerint a front elvetette a törvényes eszközöket Reza Pahla- vi sah uralmának megdöntésére, s egyetért a legradikálisabb síita vallási mozgalommal, amelynek vezére: Khomeini Ayatollah egyik legutóbbi nyilatkozatában népi fölkelést hirdetett meg. Ilyen körülmények között alighanem késve döntött a kabinet a korrupció megfékezése érdekében teendő Iának ki, hogy Lázár György baráti látogatása alkalmas lesz nem csupán annak elemzésére, hogy milyen mértékben valósultak és valósulnak meg Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezette párt- és kormányküldöttség berlini tartózkodásakor született elhatározások, hanem mód nyílik a sokoda- lú együttműködés továbbfejlesztésére vonatkozó konkrét kérdések megtárgyalására is. A Neue Zeit című berlini napilap szerdai számának címoldalán hangsúlyozza, A Vietnam Hangja rádió szerda délután kommentárban mutatott rá, hogy az erős és virágzó Vietnam akadályozza Kínát nagyhatalmi terveinek valóra váltásában. Ezért az imperialista hatalmakkal összejátszva Peking azon mesterkedik, hogy fékezze a vietnami nép békés nemzeti építőmunkáját. Szerdán visszaindult Washingtonba az egyiptomi—izraeli béketárgyalások két egyiptomi résztvevője: But- rosz Ghali külügyi államminiszter (ügyvezető külügymipésekrőd, s az ötven — más források szerint legalább százötven — volt vezető kormánytisztviselő, államférfi és főtiszt letartóztatása aligha húzza ki az iráni krízis méregfogát. A császári család több tagja már külföldre távozott, s az ország bevételei napról napra csökkennek. Az olajmumkások sztrájkja következtében napi 5,4 millió barrelről 1,5 millióra csökkent a .mezők hozama. Aligha segít a legfrissebben bevezetett valutaellenőrzési rendszer: már réges-rég megkezdődött a tőke kimenekülése a bizonytalanná vált országból. Iránban a saih és az ellenzék erőpróbája ily módon döntő szakaszába ért. Rendet és nyugalmat most már kizárólag az eddiginél is féktelenebb terrorral lehetne teremteni, akkor sem tartósan. Az ellenzék elzárkózik mindenfajta tárgyalás elől, s egyre több olyan jel mutatkozik, amelyből arra lehet következtetni, hogy a sortü- zek, a véres megtorlások még a császárral szemben hogy a magyar és NDK népgazdaságot szoros szálak fűzik egymáshoz. A Der Morgen felhívja a figyelmet arra, hogy „Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság között immár 118 szerződés szabályozza a kutatás, a termékfejlesztés és a termelés területén a szakosodást és a kooperációt”, s a viszonyt gazdasági téren „szoros kooperációs kapcsolatok és növekvő szállítások jellemzik”. A National Zeitung a fejlődő gazdasági kapcsolatok mellett a szoros tudományos kooperációt hangsúlyozza szerdai számában. A Bauern-Echo kiemeli, hogy az NDK és a Magyar Népköztársaság közötti szoros gazdasági együttműködésben igen nagy szerepe van a mezőgazdasági gépgyártásban kibontakozott termelési együttműködésnek. Az ADN hírügynökség a magyar—NDK gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó kommentárjában rámutat: a két ország között jelenleg érvényben levő 118 szakosítási és együttműködési egyezmény súlyát külön aláhúzza, hogy a termelési jellegű együttműködés ma már a kölcsönös áruszállítások mintegy 30 százalékát felöleli. niszter) és Oszama El-Baz külügyminiszter-helyettes — közölte a MENA hírügynökség. A két politikus szombaton tért vissza Kairóba, hogy Szadat elnökkel konzultáljon a tárgyalásokról. Abu Dhabiban szerdán egy hivatalos személyiség közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségek továbbra is jelentős pénzügyi támogatást szándékozik nyújtani Egyiptomnak, még ha Szadat elnök alá is írja a különbéke- szerződést Izraellel. Az emírségek évi 300 millió dollárt juttatnak az egyiptomi gazdaságnak — ez tizenöt százaléka annak a kétmilliárd dolláros alapnak, amelyet az öbölmenti olajtermelő államok hoztak létre Egyiptom számára. Az Egyesült Arab Emírségek ezenkívül összesen mintegy százmillió dollárral járul hozzá különböző egyiptomi beruházásokhoz. Az idézett személyiség ugyanakkor osztotta azt a véleményt, hogy az Arab Liga székhelyét el kell költöztetni Kairóból, amennyiben Egyiptom teljes diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel. lojális erőket is az ellenzék oldalára taszítják. Reza Pählavi ellenfelei két nagy táborra oszthatóak. Az egyikben a síita mohamedán vallási mozgalom hívei követelik jogaikat, hibáztatva az uralkodót a reformtervek kapcsán bevezetett modernizálási törekvéseiért. A másik ellenzéki erőt azok a bur- zsoá politikusok vezetik, akik Irániban a nyugati mintájú polgári demokratikus rendszer meghonosítását tűzték ki célul. A jelenlegi helyzetben a két erő azonos célokért küzd: a császár lemondását követeli. Kérdés azonban, hogy a közép-keleti császárság esetleges fölbomlása után melyik ragadja magához a hatalmat? Ma már — az iráni események tükrében — egyre inkább ez foglalkoztatja a világsajtót. S a jelekből ítélve, az iráni nép igazi föl- emelkedése szempontjából mindkét irányzat megannyi bizonytalansági tényező hordozója. Gyapay Dénes Ma: Tivadar napja A Nap kél 6.39 — nyugszik 16.16 órakor A Hold kél 13.46 — nyugszik 0.10 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan évvel ezelőtt, 1918. november 9-én robbant ki Németországban a polgári demokratikus forradalom. — GÁDOROSON mintegy 18 millió forint költséggel új iskola épül. Az építéshez több gazdálkodó szerv jelentős társadalmi segítséggel járul hozzá. A Csongrád megyei árpádhalmi Árpád Termelőszövetkezet, ahol ötven gádorosi dolgozik, 60 ezer forintot költött a beruházásra. — A BÉKÉSCSABAI ÜGYVÉDI KAMARÁNAK 60 ügyéd és 4 ügyvédjelölt a tagja. November 10-én választó közgyűlést tartanak Békéscsabán. Dr. Berecki Lajos, a kamara elnöke beszámol a kamara múlt évi tevékenységéről. Dr. Molnár József pedig az ellenőrző bizottság tevékenységéről tájékoztatja a tagságot. — ÖNTVÉNYEK. Évente csaknem 3 millió precíziós öntvényt készítenek az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezet öntőműhelyében. Ezt a munkát a közelmúltban végrehajtott rekonstrukciót követően vásárolt két új, nagy teljesítményű NDK öntőberendezés segíti. — A TERMÉNYBOLTOK MŰKÖDÉSÉT VIZSGÁLTA meg a szeghalmi járási Népi Ellenőrzési Bizottság. A népi ellenőrök arra kerestek választ, hogy a háztáji állattartást hogyan segíti a kereskedelmi ellátás. A vizsgálatban kilenc népi ellenőr vett részt, s mintegy 50 munkanapot fordítottak az ellenőrzésre. — IDEIGLENES SZÁLLÁSOKRA KÖLTÖZTETTÉK ÁT az állatkert nagy tavának vízimadarait. Az úszórécék, ludak kedvelt tartózkodási helyét ugyanis kitisztítják. A tó fenekén több mint 20 éve lerakodott iszapot, szemetet óvatosan eltávolítják, hogy a tó vízgazdálkodás szempontjából fontos agyagrétegét ne sértsék. Felújítják a tó madárszigetét: szökőkutat építenek, s kijavítják a kis szikla szüléseit. — MEGKEZDTÉK a Balaton hajótárolóiban a vitorlás hajók felújítását, karbantartását. A téli pihenő alatt a SZOT vitorlásflottájának valamennyi hajóját gondosan átvizsgálják, kijavítják és átfestik. Miközben az utolsó hajókat is a telelőbe vontatják, előkészítik a téli szezonra a jégvitorlásokat. — KLUBTALÁLKOZÓ OROSHÁZÁN. Az orosházi ifjúsági házban november 5-én egész napos programmai klubtalálkozót rendeztek az Atlasz, az Együtt egymásért, az ÁKG Gépgyár és a békéscsabai Gyopár Klub részvételével. Délelőtt kispályás labdarúgó-mérkőzésen, délután pedig játékos vetélkedőn mérték össze tudásukat a fiatalok. — NOVEMBER 13-ÁN, HÉTFŐ fórumot tartanak Békéscsabán, a városi tanács nagytermében. Vantara János tanácselnök-helyettes tájékoztatja a város üzemeinek dolgozóit az V. ötéves terv időarányos teljesítéséről, várospolitikai kérdésekről. Borús idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a túlnyomóan borult, erősen párás, néhány helyen ködös idő, elszórtan szitálással. A szél gyenge marad. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. — BÉKÉSCSABÁN, a megyei vendéglátó-ipari vállalat 40. számú büféje egy év alatt hárommillió forinttal növelte forgalmát. A bevételnek a fele hideg- és melegkonyhai termékek eladásából származott. — ÖTVEN EMBER HOLTTESTÉT ÁSTÁK KI eddig egy építés közben összedőlt szállodának a romjai alól hétfőn, az észak-kolumbiai Barranquillóban. Az épület — amely súlyos konstrukciós hiba miatt omlott össze — száznál több építőmunkást temetett maga alá. A kórházba szállított súlyos sebesültek száma meghaladja a harmincat. A rendőrség és a Vöröskereszt emberei folytatják a mentési munkálatokat. — KÉT MAGYAR FILMET VÁSÁROLTAK MEG holland filmforgalmazó cégek. Mészáros Márta „ök ketten” című alkotása folytatja külföldi sikersorozatát: alig egy év alatt tizenhét országba jutott el. A Filmcentrum Fondationnal kötött megállapodás értelmében a mozihálózatban és a televízióban egyaránt láthatják majd a holland filmbarátok. Keleti Márton 1970-ben, szovjet koprodukcióban készült filmjét, a „Szerelmi ál- mok”-at a Contact film nevű holland társaság zártkörű vetítések céljaira vette meg. — AZ OSZTRÁK közlekedéstudományi intézet legújabb felmérése szerint Áusztriában éjjelente tízszer annyi személyi sérüléssel járó közúti baleset történik, mint nappal. A balesetveszély mértéke sötétben négyszer akkora, mint napvilágnál. Különösen a gyalogosokra és az úgynevezett egy nyomtávú jármüvek — tehát a kerékpárok és motor- kerékpárok — vezetőire leselkedik nagy veszély. A fehér öltözetű gyalogost 40, a szürkeruhást 31, míg a sötétbe öltözöttet csupán 26 méterről veszi észre a gépkocsivezető. — MISKOLCI KlSZ-iskolá- sok megyénkben. Több pint 90 miskolci fiatal érkezik megyénkbe november 16— 17-én, az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda szervezésében. Itt-tartózkodásuk ideje alatt Békéscsaba, Gyula és Szarvas nevezetességeivel ismerkednek a KISZ-is- kolás fiatalok. — BÉKÉSCSABÁN évente a tanács 120 000 forintot fordít gyámügyi segélyre. Ebben az évben 46 cigánycsalád iskolás korú gyermeke kapott támogatást a tanácstól. — A SZEGHALMI JÁRÁSBAN 520 kisiparos tevékenykedik. Többségük szolgáltatást is végez, ezzel is segítve a megye szolgáltatóipari tevékenységét. Az 520 kisiparosból csaknem százan a városiasodó nagyközségben fejtik ki tevékenységüket. — RENDŐRSÉGI HlR. A békéscsabai Városi Rendőr- kapitányság nyomozást rendelt el Gyulai Lajos 30 éves gerlai lakos ellen, aki Gerla belterületén motorkerékpárját ittasan vezette. Vietnam visszautasítja a kínai vádakat London 26 ezer sütőipari munkása november 8-án sztrájkot kezdett. Képünkön: az utolsó néhány darab cipó eladása egy londoni pékségben (Képtávírón érkezett) Élesedő válság Iránban szerda esti kommentárja Pénzügyi támogatás Egyiptomnak