Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-09 / 264. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. NOVEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM Katonai díszszemle, színpompás felvonulás Moszkvában a Nagy Október évfordulóján KIS CSABA ÉS PÉK MIKLÓS, AZ MTI TUDÓSÍTÓI JELENTIK: Fotó: Veresss Erzsi Varázslat a szolgáltatóházban A hagyományoknak megfelelően impozáns katonai díszszemlével, a moszkvai dolgozók, fiatalok színpompás felvonulásával köszöntötte a szovjet főváros a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóját. Röviddel tíz óra előtt foglalták el helyüket a Lenin- mauzóleum mellvédjén az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezs- nyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. Velük együtt tekintette meg a díszszemlét és a felvonulást a vietnami párt- és kormányküldöttség Le Duannal, a VKP KB főtitkárával és Pham Van Dong miniszterelnökkel az élen. A téren és a hozzá vezető útvonalakon sorakoztak fel a díszszemlén részt vevő katonai egységek, az akadémiák hallgatói, a tiszti iskolák növendékei, a gépesített alakulatok, a rakétacsapatok katonái. Pontban tíz órakor gördült ki a Kreml Szpasszkij-tornyának kapuján Dmitrij XJsztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének gépkocsija. A miniszter fogadta a díszszemle parancsnokának, Govorov hadsereg- tábornoknak, a moszkvai katonai terület parancsnokának jelentését, majd üdvözölte a felsorakozott egységeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóján. A csapatok dörgő hurrával válaszoltak Usztyinov marsall üdvözlésére. A Szovjetunió honvédelmi minisztere ezután a mauzóleum mellvédjéről intézett beszédet a katonákhoz, a vendégekhez. Hangsúlyozta : a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam következetes harcot folytat a békéért, a néoek biztonságáért. a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért. — A nemzetközi helyzetben feltartóztathatatlanul folytatódik az prőviszonvok változása a béke, a demokrácia és a szocializmus javára — mondotta Usztyinov marsall —, a nemzetközi helyzet azonban ugyanakkor továbbra is bonyolult. Komolyan veszélyezteti a béke és a szocializmus ügyét a kínai vezetők politikája. Nagyhatalmi, hegemo- nisztikus céljaik megvalósítása érdekében az imperializmus legreakciósabb erőivel szövetkeznek, kárt okoznak a forradalmi és a nemzeti felszabadító mozgalomnak. Ilyen körülmények között a Szovjetunió, amely szilárdan és következetesen folytatja békepolitikáját, a szocializmus testvéri országaival együtt határozottan visz- szaveri az imperializmus és csatlósai agresszív kísérleteit, támogatást nyújt minden haladó erőinek, következetesen munkálja az enyhülés elmélyülését, az államok közötti békés és kölcsönösen előnyös együttműködés ki- szélesítését. Pártunk és kormányunk, az egész szovjet nép realista módon értékeli a világhelyzetet, magas fokú éberséget tanúsít, megfelelően gondoskodik az ország védelmének szilárdításáról. A . szovjet fegyveres erők, amelyeket korszerű harci technikával szereltek fel, állandó harci készültségben vannak, megbízhatóan őrzik népünk békés alkotó munkáját. A szovjet katonák odaadást tanúsítanak szocialista hazájuk iránt, szorosan tömörülnék a lenini párt köré. mindig készek arra, hogy teljesítsék hazafias és internacionalista kötelezettségüket, a Varsói Szerződés államainak katonáival vállvetve védjék meg a szocializmus nagy vívmányait — mondotta Dmitrij Usztyinov. A honvédelmi miniszter szavaira a csapatok dörgő hurrával válaszoltak. Felhangzott a szovjet himnusz, miközben a Kreml parkjában elhelyezett üteg dísz- sortűzzel köszöntötte az Októberi Forradalom 61. évfordulóját. Ezután következett a katonai alakulatok felvonulása. A negyvenöt perces, erőt sugárzó katonai díszszemle után a moszkvai fiatalok, a sportolók vették birtokukba a Vörös teret. A mintegy húszperces látványos bemutató után indult meg a szovjet főváros dolgozóinak vidám, derűs felvonulása. A derűs, vidám, színpompás menet több mint másfél órán át tartott a Vörös téren. Sok százezer rnoszk- vai köszöntötte Lenin mauzóleuma előtt az általa vezetett forradalom 61. évfordulóját. * • * A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója alkalmából a Szovjetunió minisztertanácsa kedden fogadást adott a Kreml Kongresszusi palotájában. A fogadáson részt vettek az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és a szovjet állam vezetői, Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Elnökének vezetésével. Nagy számban vettek részt a fogadáson a szovjet közélet vezető személyiségei, a társadalom különböző rétegeinek képviselői. Megjelent a fogadáson a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a minisztertanács számos tagja, sok tudós, művész, kitüntetett dolgozó. Ott volt több űrhajós, köztük Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko, a Szaljut— 6 első állandó személyzetének két tagja. Jelen voltak a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői, köztük dr. Szűrös Mátyás, hazánk nagykövete. Megjelentek a fogadáson a Vietnami Szocialista Köztársaság párt- és kormány- küldöttségének tagjai, élükön Le Duannal, a VKP KB főtitkárával és Pham Van Donqgal, a VSZK miniszter- elnökével. Ott volt a szovjet főváros számos külföldi vendége. akik a szovjet népnél együtt köszöntötték a forradalom évfordulóját. A meleg, baráti hangulatú fogadáson Leonyid Brezs- nyev mondott pohárköszöntőt. Ünnepélyes zászlólevonás a Parlament előtt és a Gellérthegyen Szerdán délelőtt a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással levonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulójának tiszteletére lengett az árbocon. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással vonták le a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Pozsgay Imre Csehszlovákiában Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével — a cseh és a szlovák kulturális miniszter meghívására — szerdán küldöttség utazott Csehszlovákiába. A prágai repülőtéren vendéglátója, Milan Klusák, a cseh kormány kulturális minisztere és a minisztérium több vezető munkatársa üdvözölte, s a fogadtatáson jelen volt Barity Miklós, prágai magyar nagykövet is. Szállítási rekord a MÓV-nál Az őszi forgalom „csúcshónapját” a vasút minden eddiginél jobb eredménnyel zárta: 29 ezer tonna híján 12,2 millió tonna árut továbbított. A MÁV Vezérigazgatóság az októberi munkát értékelő gyorsjelentésében megállapította, hogy a rekordteljesítmény alapja mindenekelőtt a kedvező időjárás volt, amit mind a közlekedés, mind a fuvaroztatók jól kihasználtak. Ehhez járult hozzá, hogy a korábbi intézkedések nyomán szervezettebb volt a vasútüzem belső munkája, a rendező-pályaudvarok egyenletesebben dolgoztak, gyorsult a forgalom a vonalakon is, a vasúti, a közúti szállítás és a fuvaroztatók együttműködése javult. Jó példája ennek a cukorrépa-fuvarozás. Októberben 100 ezer tonnával többet vittek el a tavalyinál, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a szedéstől és az állomásra fuvarozástól a közúti és a vasúti szállításig, a gyári fogadásig szinte minden művelet pontos menetrend szerint történt. Hasonlóan jól megy a műtrágya-szállítás, amelybe jól „besegít” a közúti közlekedés. Sikerült valamelyest pótolni a tűzifa-fuvarozás elmaradásából, javult a TÜZÉP-telepek kiszolgálása. Fokozatosan növekedett a szomszédos vasutak fogadási képessége, s a hónap végére már zavartalanul bonyolódott le a határátkelőhelyek teherforgalma. A kimagasló teljesítmény mellett változatlanul akadtak gondok a kocsiellátásban, a napi igények kielégítésében. Munkanapokon rendszeresen 15 ezer—16 ezer vagont kértek a fuvaroztatók, a vasút azonban 11500 —12 500-nál többet nem tudott kiállítani, így csak sürgősségi sorrend szerint adták a kocsikat. Ezért is nagy a jelentőségük a hét végi, a vasárnapi rakodásoknak. Ilyen még nem volt Békéscsabán: november 6-án, hétfőn délután fél 4 órakor kezdődött az Uni verzál Nagyáruház és a Békés megyei Szolgáltató és Termelőszövetkezet szocialista brigádjainak szervezésében a fodrász-, kozmetikus- és divatbemutató. Akik nem oda készültek, azok figyelmét is felhívta a bentről kiszűrődő beatzene. Mi lehet itt? — gondolták —, s meg is nézték ... Hogy így volt, bizonyította : a szolgáltatóház máskor oly tágas női részlege is szűknek bizonyult. A divatbemutatón a frizurák, a ruhák, s a csinos manökenek egyaránt sikert arattak. A nagy számú közönség ezután szétoszlott: egy részük a fodrászversenyeken készült filmeket nézte meg a férfi- részlegben, mások a kozmetikusok munkáját figyelték, akik tanácsokkal is ellátták az érdeklődőket. Volt, akiket A gyógyszerészetben nagy jelentőségű újításokat állítottak ki Békéscsabán tegnap, a gyógyszerészeti központ egyik laboratóriumában. Dr. Ragettli János főgyógyszerész, kétszeres kiváló újító felkérésére az Aesculapius Szocialista Brigád rendezte meg az utolsó 25 év újításaiból a kiállítást. Ezen a tárlaton az asszep- tikus munka megkönnyítésére kidolgozott — baktériumszegény környezet hozható benne létre — berendezésen kívül látható egy centigram- mos elektromos gyorsmérleg. Ezenkívül láthatók a dr. Ragettli János által fémből és műanyagból készített porkanalak, melyek a magyar Neves külföldi orvosprofesszorokat választottak tiszteletbeli taggá. Ezzel kezdődött ma délelőtt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri elméleti épületében a Magyar Hae- matológiai Társaság VIII. kongresszusa. A háromnapos tanácskozáson mintegy félezer szakember, ezen belül 50 külföldi orvos, kutató vesz részt, 14 európai országból. A mintegy 170 előadás többsége a csontvelő elégtelen működésével összefüggő vérszegénység és a sejthártya szerepének küinkább a szegedi országos Alföld Kupa fodrászversenyzőinek munkája érdekelt, ők a női részlegben maradtak. Itt ismertették a Sasson-fri- zura történetét, miközben a fodrászok fürgén mozgó, ügyes kezét, s az alakuló hajkölteményeket — a legkorszerűbb szárító eljárás — az infralámpa fénye világította meg. A levegőben sampon- és hajlakkillat. Alig néhány perc és kész a varázslat: a modellek elkészültek, hogy a teremben körülsétálva ámulatba ejtsék a közönséget. Ez sikerült is. Reméljük, a jövőben is betekinthetünk ily módon a szépség műhelyének titkaiba. Ha a hely nagyobb lenne, s ha netán a közönség is időben összegyűlne, és nem zavarná késésével a manökenek felvonulását — ahogy most történt — az lenne csak az igazi... N. Â. Gyógyszerészeti Múzeum ete- lonjai. Jelentős és érdekes újításnak számít a kapszulatöltő szerkezet. Fontos az is, hogy a gyógyszerek összetétele az előírásnak megfelelő legyen. Ennek pontos kalibrálására, mértékhitelesítésére szolgál az itt kiállított újítások egyike. Bemutatták még a sok érdekes újítás mellett Gulyás Györgynének, az orosházi gyógyszertár asszisztensének házi patikáját is. Az újítók között a nők sok ötletgazdag munkáját láthatjuk. így Mihály Jánosnénak is eddig csaknem harminc újítása született. lönlböző kérdéseit elemzi. A környezetszennyeződés, valamint a túlzott gyógyszerfogyasztás nyomán az utóbbi években megnőtt a csontvelő-elégtelenségen alapuló vérszegénységben szenvedő betegek száma, ezért a kongresszus fő témája rendkívül időszerű. A résztvevők szekciókban számolnak be a korszerű vizsgálómódszerek- rőd, az izotópok szerepéről és a diagnózisok megállapításában, valamint az öröklés szerepéről a vérképzőszervek működésében. Szovjet és vietnami párt- és állami vezetők a moszkvai hagyományos november 7-i díszszemlén, a Lenin-mauzóleum mellvédjéről tekintették meg a felvonulást (Képtávírónkon érkezett) Újítások az utolsó 25 éviiül Megkezdődött a Vili. magyar haematológiai kongresszus