Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
1978. november 30., csütörtök NÉPÚJSÁG Asszad Budapesten Kádár János üdvözli a szíriai államfőt a repülőtéren (Képtávírónkon érkezett) TELEX ^ BUDAPEST Tegnap Budapestre érkezett Romesh Chandra, a Bé- ke-világtanács elnöke, akinek vezetésével — a nemzetközi békemozgalom képviseletében — négytagú küldöttség vesz részt a pénteken kezdődő IX. magyar békekongresszuson. * * * A megbeszélések jegyzőkönyvének aláírásával szerdán befejezte munkáját a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság 14. ülésszaka. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Ilié Verdet, a miniszterelnök élső helyettese, a román állami tervbizottság elnöke, a kormánybizottság társelnökei írták alá az ülésszak dokumentumait. MANNESMANN Mintegy negyvenezer fémipari munkás sztrájkol az NSZK-ban a Rajna- és a Ruhr-vidéken. A képtávírónkon érkezett felvételen a sztrájkoló munkások Man- nesmannban felveszik a sztrájk időtartamára járó szakszervezeti segélyt. (Folytatás az 1. oldalról) A repülőgépből kilépő vendégeket Kádár János és Lo- sonczi Pál szívélyes, baráti kézfogással, meleg szeretettel üdvözölte. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Hafez alSzerdán délelőtt Bonnban a nyugatnémet kancellári hivatalban aláírták az NSZK és az NDK közös határát rögzítő jegyzőkönyvét. A két német állam határbizottsága közel hatéves munkával készítette el a dokumentumot, Asszadnak, majd felcsendült a szíriai és a magyar himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le. Hafez al-Asszad Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, köszöntötte a katonákat. Úttörők amelyet most a két külügyminisztérium felelős képviselője látott el kézjegyével. Az NSZK és az NDK közös határa mintegy 1400 kilométer, a jegyzőkönyv ebből 1300 kilométeres vonulatról rendelkezik. A két fél virágcsokrokat nyújtottak át a szíriai elnöknek és feleségének. Hafez al-Asszad üdvözölte a fogadására megjelent magyar közéleti személyiségeket és a diplomáciai testület táljait, majd a vendégek elhaladtak a szíriai és magyar zászlókkal integető fővárosiak hosszú sorai előtt. A budapesti dolgozók szeretettel, igaz barátsággal üdvözölték a szíriai nép küldötteit. Az ünnepélyes fogadtatás a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd a vendégek magyar államférfiak társaságában, rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra hajtattak. Hafez al-Asszad délután a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Kádár János a Központi Bizottság székházában fogadta Hafez al-Asszadot. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Losonczi Pál. Ezt követően megkezdődtek a magyar—szíriai hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyalócsoport vezetője Kádár János. Este díszvacsorát adtak a szíriai delegáció tiszteletére. A tárgyalások ma folytatódnak. ezenkívül megállapodott egy 94 kilométeres Elba-szakasz kezelésének módozatairól. A határ jegyzőkönyv aláírásával hivatalosan életbe lép a két kormány több megállapodása is a határövezetben jelentkező árvizek és tüzek elleni közös harcról, a vízszabályozásról és városi vízvédelemről. NDK—NSZK határjegyzőkönyv II jövő év terve a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa előtt * GENF Szerdán Genf ben újabb megbeszélést tartott a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. % PRÄGA Mengisztu Haile Mariam, Etiópia ideiglenes katonai •kormányzótanácsának és minisztertanácsának elnöke szerdán délben hivatalos baráti látogatásra Csehszlovákiába érkezett. * KAIRÓ Musztafa Khalil egyiptomi kormányfő azért utazik Washingtonba, hogy tájékoztassa az amerikai vezetőket: országa kész elfogadni a Palesztinái nép önkormányzatának fölállításával kapcsolatos, és a tárgyalások jelenlegi akadozásának okait megszüntetni szándékozó amerikai javaslatot. LONDON Több mint 160 ezren írták alá a neutronbomba elterjesztése ellen tiltakozó jegyzéket, amelyet kedden nyújtottak át a brit hadügyminiszternek. A jegyzék követeli, hogy a brit kormány nyíltan foglaljon állást „az embertelen, bűnös fegyver” elterjesztése ellen. * TOKIÓ A japán fővárosban szerdán este befejezte munkáját a Korea újraegyesítését támogató 2. világkongresszus. A háromnapos tanácskozáson részt vettek a Szovjetunió és a többi szocialista ország szolidaritási szervezeteinek, közöttük a Magyar Szolidaritási Bizottság küldöttei is. PÁRIZS Párizsban szerdán hivatalosan bejelentették, hogy Jean Francois-Poncet-t nevezték ki a külügyminisztérium élére. A francia diplomácia új vezetője Louis de Guiringaud helyére lép, aki 1976 augusztusa óta töltötte be ezt a tisztet. Francois- Poncet eddig a köztársasági elnöki hivatal főtitkára, és mint ilyen Giscard d’Estaing elnök egyik legközelebbi munkatársa volt. Amerikai repülök — szovjet felségjellel „Veszélyes álarcosbálnak” nevezi Jurij Zsukov, az ismert politikai kommentátor a tegnapi Pravdában a Pentagonnak azt a provokatív ötletét, hogy amerikai katonai repülőgépeket szovjet felségjelekkel lát el. A. háborús pszichózis felszítása érdekében létrehozott, „Ag- resszor” elnevezésű különleges repülőszázad amerikai katonai repülőgépeit látták el a szovjet légierő felségjelével, s a gépeket igyekeztek a szovjet gyártmányú MIG-ekre emlékeztetőén kialakítani. — A Pentagon pokoli ötletének kalandorjellege nyilvánvaló — írja a kommentátor. Az „Agresszor”-prog- ram célja, mint azt kiagyalói nem is titkolják az, hogy felkészítsék az Egyesült Államok és szövetségesei pilótáit a Szovjetunió és más szocialista országok elleni háború gondolatára. írás a falon Mi tagadás, nem könnyű eligazodni a kínai eseményeken. Főleg az összefüggések tekintetében bizonytalanodik el a távoli hírmagyarázó. S aki csupán a jelenségekből ítél, könnyen tévútra téved: a kínai gondolkodásmódot netán figyelmen kívül hagyta. Éppen ezért nem könnyű választ találni a legfrissebb pekingi eseményekre. Néhány napja ugyanis feltűntek a kínai fővárosban a Mao Ce-tungot nyíltan is támadó faliújságok, a tacepa- ók. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a kisebb-nagyobb méretű falragaszok megjelenése fontos politikai jelzés Kínában, ezúttal azonban másról van szó. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a ta- cepaó a kínai politikai harc Moszkvában szerdán megnyílt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának új ülésszaka. Az ülésszak napirendjének középpontjában az 1979. évi terv elfogadása áll. A tervtörvény javaslatát és az idei terv végrehajtásáról szóló jelentést Nyikolaj Baj- bakov miniszterelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke terjesztette a kormány megbízásából a szovjet parlament elé. Ugyancsak az ülésszak elé kerül a jövő évi költségvetés tervezete, és az 1977. évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés. A tegnap délelőtti ülésen ott voltak az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyewel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. eszköze, akkor a legújabb falragaszokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy elérkezett a „demaóizálás” korszaka, vagyis a * több mint két éve elhunyt Mao személyi kultuszának szétzúzása. Csakhogy nem ilyen egyszerű a képlet. Teng Hsziao- ping miniszterelnök-helyettes egyik legutóbbi kijelentésében sietve védelmébe vette Mao Ce-tungot, egyszersmind egy japán politikus előtt azt bizonygatta, hogy a faliújságkampány normális jelenség, s azt bizonyítja, hogy Kínában „szilárd a helyzet”. Ha másfajta jelenségek nem mutatkoznának, talán hitelt is érdemelne a kijelentés. Ám a jelekből ítélve a miniszterelnök-helyettes és Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt KB elnöke között mégsem lehet valami teljes az összhang. Huát annak idején ugyanaz a KB- határozat léptette elő ügyvezető miniszterelnökből kormányfővé, amely Tenget száműzte valamennyi pártós állami funkciójából. Ma már a tacepaókon az a követelés is megfogalmazódott, hogy ezt a döntést helyezzék A legfelsőbb tanács ülésszaka most folytatódik. Az ülés elnöksége (Képtávírónkon érkezett) hatályon kívül. (Bármily furcsa, erre még nem került sor.) Tovább bonyolítja a tájékozódást, hogy Huát Mao Ce-tung meglehetősen homályos körülmények között jelölte ki utódjává. Egy friss faliújság odáig megy, hogy törvénytelennek minősíti a jelenlegi miniszterelnök kinevezését. Igaz, hogy egy másik csoport tacepaói Tenget vették célba néhány megállapításával vitázva. Óhatatlanul a palackból kiszabadított szellem példája jut eszünkbe a kínai események kapcsán. A bálvány- döntögetés egyre szélesebb formákat ölt. Igaz, egyelőre csak írások formájában a pekingi falakon. De az 1976. április 5-i, Tienanmen-téri tüntetés átértékelése — a hajdani „ellenforradalmárok” hőssé avatása —, a Mao ürügyén és közvetlenül is Huát támadó írások, a személyi változások arra engednek következtetni, hogy Kínában tán mégsem olyan egységes a Hua-vezette Központi Bizottság. S nemcsak a négy modernizálás megvalósítása körül csapnak össze a nézetek. Gyapay Dénes B Centropress szerda esti kommentárja HÍREK HÍREK HÍREK Ma: András napja A Nap kél 7.09 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 6.48 — nyugszik 16.32 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan évvel ezelőtt, 1918. november 30-án alakult meg az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. A magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szak- szervezeti Tanács égisze alatt, a Kommunisták Magyarországi Pártjának támogatásával jött létre az első legális magyar proletár ifjúsági szervezet. Titkára Lékai János, a szfervezet lapja pedig az Ifjúmunkás volt. 1918. december 30-án kimondta elszakadását az MSZDP-től, és ettől kezdve a KMP politikai irányításával működött tovább. 1919. március 21-én, a két munkáspárt egyesülésével párhuzamosan, fuzionált az Ifjúmunkások Szövetsége és a Szociáldemokrata Ifjúmunkások Szövetsége, és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet vette fel. * — FOGADÓÓRA. Csepregi Pál, a megyei tanács elnök- helyettese 1978. december 2-án, szombaton délelőtt 9-től 12 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében, Békéscsabán. — „ÍM, SZOL AZ ÉNEK” címmel, november 30-án este 7 órai kezdettel a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban Bencze Ilona és Maros Gábor színművészek zenés irodalmi műsorral lépnek fel. — RITKA MADARAK, dar- vak érkeztem a Fejér megyei Zámolyi-medencébe. A gólyánál nagyobb testű, szürke színű égi vándorok, nyújtott nyakkal keringenek a medence fölött, gyakran hallatva jellegzetes, trombitaszerű hangjukat. A darvak csak ritkán bukkannak fel a Dunántúlon, kóborlásuk közben főként az alföldi vidékeket részesítik előnyben. — A MEZÖKOVÁCSHÁZl 1-es számú Általános Iskola pedagógusai párttag szülőkkel rendeztek találkozót a napokban, a KMP 60. évfordulója alkalmából. A találkozót a szülői munkaközösség részéről Szabó Istvánná nyitotta meg. Az évfordulót Budácsik Zoltánné, a pedagógus pártalapszervezet titkára méltatta. Pántya Imré- né tanulmányi felügyelő az új nevelési tervről tartott tájékoztatót. A kisdobosok záróműsora is nagy tetszést aratott. — ARANYPÉNZEKRE és ezüstérmékre bukkantak a pécsi belváros ódon pincéit, rejtett üregeit feltáró munkások. A Széchenyi téren — 6 méterre a mai járószint alatt — 4 velencei dukát, 2 Zápolya-arany és 1 török arany került napvilágra. Tulajdonosa kereskedő vagy pénzváltó lehetett. A Munkácsy utca klinikakertjében ezüstpénzlelet örvendeztette meg az aknamélyítőket. A régészek 240 ezüstérmét szá- moltait meg. — NAGYSZABÁSÚ VADDISZNÓ HAJTÓVADÁSZATOK kezdődtek a Sopron környéki erdőkben. Az első napon mintegy 60-80 hektárnyi erdőt fésültek át. A hajtóvadászatokat külföldi vendégvadászok részvételével egész héten át folytatják. Ezen a területen az év eddig eltelt időszakában már több mint 200 vaddisznót kaptak puskavégre. Viharos szil Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, páfás idő, sokfelé ismétlődő havazással, havas esővel, esővel. Az időnként viharos észak- nyugati, északi szél kissé mérséklődik, a Tiszántúlon délire, délkeletire fordul. Főként a Dunántúlon hófúvás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2—mínusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet : 0— plusz 5 fok között. (MTI) * — VÉSZTÖN 78 cigánygyermek jár általános iskolába. Közülük minden jelentkező napköziellátást kap, amelyet a rászorulóknak térítésmentesen biztosít a tanács. A cigánygyermekek beilleszkedtek az iskolai közösségbe, ezt bizonyítja, hogy köztük 55-én már úttörők. — ÚJ ÜZEMRÉSZ kezdte meg működését a nagyszéná- si Október 6. Termelőszövetkezetben. Az üzem asztali lámpákat és különböző világító felszereléseket készít. A szövetkezet elsősorban azoknak a nődolgozóknak biztosít rendszeres elfoglaltságot, akiknek kétkezi munkáját a növénytermesztésben immár gépek helyettesítik. — KONDOROSON, az elmúlt öt évben a község keleti és délkeleti részének belvíz- mentesítése érdekében csaknem 2300 méter zárt, és több mint 3600 méter nyílt csatornát építettek. A belvízügyek megoldására átfogó belvízrendezési terv készül, amelynek megvalósítása 370 millió forintba fog kerülni. — ÜRES LAKÁSOK. Kuná- gotán közel 150 lakás áll üresen. Hat, nyolc évvel ezelőtt évente 100-120 emberrel csökkent a község lélek- száma. Az utóbbi időben 20- 30 lakos költözik el évente Kunágotáról. — GYULÁN új gyógyszertár épül az Április 4. téren. A beruházás költségeihez a tanács másfél millió forinttal járul hozzá. — BÉKÉSCSABÁN, a 11-es számú általános iskolában tegnap, november 29-én délután 3 órától Kubáról és a VIT-ről mesélt ,a gyerekeknek Kibédi Varga Lajos, a KISZ Békés megyei bizottságának titkára. KÖZLEMÉNY A MÁV közli: „Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy december 1-én és 5-én Csugar—Mezőtúr állomások között a 6623 és a 6622 számú vonatok közlekedését pálya- építési munkálatok miatt szüneteltetjük. Az utasforgalmat autóbuszokkal bonyolítjuk le. December 5-én a Békéscsabáról 13.30 órakor induló és a Budapest Keleti pályaudvarig közlekedő 6603- as számú belföldi gyorsvonat helyett 14 óra 25 perces indulással a 6603 b számú vonat közlekedik.” — A KISZÖV békéscsabai Gyopár klubja rendszeresen szervez úttörő korú gyermekeknek programot. A lakótelepi aszfaltrajzversenyek, a játékos klubdélutánok mindig nagy sikert arattak. Decemberben filmvetítésekkel kedveskednek az általuk patronált pajtásoknak, iskolatársaiknak, és persze a szövetkezeti dolgozók gyermekeinek a fiatalok. A matiné előadások időpontjai: december 3. 10 óra és december 20. 15 óra. — A CSABACSÜDI művelődési házban az idén alakult meg az ifjúsági klub. A klubban november 30-án, ma 19 órakor dr. Lovász György, a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet tanára tart előadást időszerű külpolitikai témáról.