Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
t 1978. november 26., vasárnap 9 i 9' Barátaink életéből Fiatal ukrán tehetség fllekszandr Sztyelmasenko: Leszja Gyicsko zenéje Egy zeneszerző megismerése leggyakrabban a muzsikájával kezdődik. Amikor Leszja Gyicsko dallamait hallgatjuk, szinte megérez- zük bennük a művész őszinteségét. Kórusokra, , zenekarokra írt műveiben felcsendülnek az öröm; a művészet és az emberek iránti szeretet hangjai. Az utóbbi időben komponált dalai, hangszeres darabjai közül kiemelkednek a Vörös kányafa, valamint a Négy évszak című kantáták. Ezekben a szerző tisztelettel adózik a dolgozó embereknek, történelmüknek, kulturális életüknek. A sólyom és a kékesszürke szárnyú sas barátságáról szóló dalban a férfikar mély hangzású zenei aláfestése kíséri a tatár fogságról éneklő szólistát. Így kezdődik a Vörös kányafa. Ennek öt tétele a népi élettel kapcsolatos elbeszélésekből áll. A mű költői alapját a XVI—XVII. századi népdalok alkotják. A folklórhoz fordulva, a zeneszerző arra törekszik, hogy a kulturális örökség mélyére hatolva feltárja és elérhetővé tegye nekünk, a XX. század közönségének azokat a kincseket, amelyeket évszázadok alatt emberek generációi megőriztek, s amelyek táplálták szokásaikat, és ösztönözték munkájukat. Nemcsak a zene, a nép- költészet, hanem a festészet, az alkalmazott művészet is érdekli Leszja Gyicskot. Mindezt azért tanulmányozta, hogy a valósághoz igazodva hűen és pontosan újrateremtse elődeink képszerű érzelemvilágát. A zeneszerző felhasznál olyan régi műfaji hagyományokat is, mint a népballadák és a hősi énekek. Ez a kórus és a zenekar váltakoz- tatása, valamint a népdal sajátos intonációinak alkalmazása révén valósul meg. Leszja Gyicsko a népi melódiákat nem féldolgozza, hanem a régi dalok és táncok sokaságából mintegy „kiemeli” őket. Leszja életében a zene iránti vonzalom az első gyermekkori benyomásokkal együtt keletkezett. Édesapja zongorán játszott, és ő lett a kislány első tanítója. A tehetséges növendék a kottákkal, a hangokkal hamar megtalálta a közös nyelvet, és gyakran megpróbálta tetszés szerint összekötni őket. Mindez még akkoriban volt, amikor a kijevi Nyikolaj Li- szenko zeneintézet alsó osztályaiban járt. Az iskola befejezésének évében Leszja Gyicsko megírta a „Koncert szólamra — zenekari kísérettel” című kompozícióját. A bizottság ezt a művet jónak találta, és Törvények hat nyelven A napokban hazánkba látogatott a jugoszláv szövetségi parlament magas szintű küldöttsége. A két szomszédos szocialista ország baráti kapcsolatainak fejlesztésében jelentős szerepe van a törvényhozások közötti jó viszony fejlesztésének. A jugoszláviai képviseleti rendszert a négy esztendővel ezelőtt elfogadott alkotmányreformmal hozták létre. Arra törekedtek, hogy a szocialista demokratizmus jegyében a dolgozók jelentős tömegeit bevonják a közügyek intézésébe, s lehetőséget adjanak a a különböző helyi érdekek egyeztetésére. Erre — hangsúlyozzák Jugoszláviában —, elsősorban azért van szükség, mert a balkáni szocialista országban számos nemzet és nemzetiség, etnikai csoport él, akik a szövetségi rendszerben jelentős autonómiával rendelkeznek, s így érthetően arra törekszenek, hogy az egyes területek között meglevő fejlettségi különbségeket kiegyenlítsék. Az 1974-es alkotmányreform alapeleme az ún. „küldöttrendszer” bevezetése volt. Ennek lényege, ahogy azt a TANJUG cikk- szolgálata ismerteti, az, hogy a dolgozók munkahelyeiken, illetve lakóhelyeiken küldöttséget választanak, amely képviseli őket a döntéshozatal különböző szintjein. A helyi tanácsok küldöttei pedig a tartomány, tagköztársaság, illetve a föderáció törvényhozásának kamaráiban képviselik az adott terület lakóit, az ipar, a mezőgazdaság dolgozóit. A küldöttek újjáválasz- tására 1978-ban került sor, s jelenleg már a második megbízatási időszakra megválasztott képviselők tevékenykednek feladatuk ellátásában. A választási rendszer, ismerik be Jugoszláviában, bizony elég bonyolult, több fázisban is történik. Jugoszláviai források szerint az idén tavasszal a 22 millió állampolgárból 2,5 millió küldöttet vállasztottak a különböző vezető testületekbe. A választás végső fázisában került sor azoknak a küldötteknek a kijelölésére, akik a képviselőház két házának, a Szövetségi Tanácsnak és Köztársaságok és Tartományok Tanácsának tagjai lettek. Érdekességként megjegyzendő, hogy a sok nemzetiségű ország minden szövetségi törvényét és képviselőházi határozatát szerb- horvát, szlovén, macedón, magyar és albán nyelven adják ki, s ezeket a nyelveket hivatalosan is használják a belgrádi parlamentben. ennek alapján felvette a konzervatóriumba, a híres szovjet komponista, Borisz Ljatosinszkij vezetése alatt álló zeneszerzési tanszakra. A tanulás éveiben olyan műveket is írt, amelyek már előre megsejtették benne a tehetséget. Az orosz festők képeinek ihletésére — szimfonikus zenekarra — öt fantáziát komponált, s ezekkel a fiatal zeneszerzők össz- szövetségi seregszemléjén első helyezést ért el. A Lenin című kantátájáért pedig megkapta a „Nyikoláj Osz- trovszkij” Ukrán Komszo- mol KB Köztársasági díját. A konzervatórium elvégzése után Leszja a színházi és más művészeti intézmények előadásait látogatja, majd aspiráns lesz. A szép világának megismerésére való állandó törekvés meghatározza a komponista „kézírását”. Hatalmas előkészítéssel járó munka jellemezte a Négy évszak kamarakantáta létrejöttét. „A zenei és a dekoratív alkalmazott művészet; a festészet és a népköltészet; különösen Marija Prima- csenko és Katyerina Belokur művészete megnyitják és feltárják az alkotói fantázia korlátlan lehetőségeit” — mondja Leszja Gyicsko. Bizonyára éppen ezért a mintegy 10 tavaszhívogatás- ról, aratásról és bőkezűségről szóló dal közül — mindössze egynek a dallama („Jöjj ki, jöjj ki, Ivanko”) tűnik népi feldolgozásnak. A többit a komponista a folklór hagyományai alapján alkotta meg. A kantáta az adakozók, valamint a vidám téli folklórünnep emelkedett hangulatával és az emberek újévi jókívánságaival fejeződik be. Az utolsó melódia szövege már mai keletű. Leszja Gyicsko a zeneszerzés mestere. Alkotása az ember nagyságának, szépségének, méltóságának, valamint morális és esztétikai ideáljának erősítéséhez kapcsolódik. A népköltészet és a népdal marad a komponista ihletésének forrása. Meg kell említeni, hogy Leszja Gyicsko nagyban hozzájárul Ukrajnában a kantáta műfaj fejlesztéséhez. Elsőként tűzte ki azt a feladatot, hogy egyesíteni kell a népi szöveg eredetiségét, utánozhatatlanságát a zenei kifejezés korszerű eszközeivel. ő ezt sikeresen oldotta meg és jól használta fel a kórust, a szólóéneket és a zenekart müveiben. A megfeszített zeneszerzői munka, a zenéről, a régi és az új művészetekről tartott előadások, valamint az alkotást elősegítő utazások töltik ki a szerző életének hétköznapjait. Az első hely bennük — a zenéé. (Po Szov- jetszkoj Ukrainye) Fordította: Bukovinszky István Latiit-Amerika szabad földje: Kuba Cselekvő internacionalizmus Kuba sok szempontból érdekes témája a nemzetközi sajtónak, a legnagyobb érdeklődést azonban kétségtelenül a szigetország nemzetközi politikája váltotta ki az utóbbi időben. Nyugati politikusok nyilatkozatai, hírek és álhírek tömege bizonyítja, hogy Amerika első szocialista országának internacionalista politikája, különösen pedig a nemzeti felszabadító mozgalmak és a haladó afrikai országok támogatásában játszott szerepe az imperialista politika elevenébe vág. A nemzetköziségnek történeti gyökerei vannak Latin- Amerikában. Az azonos nyelvű, hasonló kultúrájú latinamerikai népek függetlenségi küzdelmei már a 19. században átnyúltak a határokon, s Kuba felszabadításában (1895—1898) is kiemelkedő szerepe volt a dominikai származású hadvezérnek, Maximo Gómeznek. Századunkban a proletár internacionalizmus vált fontos tényezővé Kubában. Első megnyilvánulásai az 1917. Októberi Szocialista Forradalomhoz kapcsolódtak, később pedig az ország lélekszámához viszonyítva igen sok kubai önkéntes harcolt a spanyol polgárháború frontjain. A zsarnoki diktatúrák gyűlölete is cselekvésre késztette a kubai hazafiakat. 1947- ben a havannai diákok expedíciót szerveztek Trujillo dominikai uralmának megdöntésére. A sikertelenül végződött akció résztvevői közt volt a fiatal Fidel Castro is. Néhány évvel később, 1954-ben a guatemalai polgárháborúban találunk kubai fiatalokat, köztük a Batista- ellenes küzdelem egyik kiemelkedő diákvezetőjét, José Antonio Echeverríát. Az internacionalizmus gyökereit kutatva arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kubai forradalom már születésében nemzetközi. Castro gerilláit Alberto Bayo, a spanyol pol- gálháború veterán tábornoka készítette fel a Batista elleni küzdelemre, s a „szakállasok” legkitűnőbb harcosainak egyike argentin volt, a guatemalai polgárháború poklát is megjárt Ernesto Che Guevara. / 1959-től, a forradalom győzelmétől kezdve az internacionalista szolidaritás sokrétűen hatja át Kuba életét, mintegy éltető eleme a forradalomnak. Legfontosabb mozzanatának kubai elvtársaink is a szocialista országok közössé~ géhez való, az idő haladtával mind erősebb kötődést tartják. A Szovjetunió és a szocialista országok támogatása tette lehetővé a forradalom vívmányainak megvédését, továbbfejlődésének katonai és gazdasági biztosítását. Mind a mai napig nagy jelentősége van a szocialista országokból érkező olajnak, gépeknek, legkülönbözőbb árucikkeknek, a kint dolgozó szakemberek (köztük magyarok is) tevékenységének, a KGST-ben és a szocialista közösség más fórumain való együttműködésnek a szocializmus kubai pozícióinak erősödésében. Kuba azonban nemcsak befogadója, hanem kezdettől szétsugárzója is a nemzetköziség energiáinak. Az. ország már a hatvanas évek elejétől természetes központjává vált a latin-amerikai forradalmi törekvéseknek, amelyek az 1962-ben elfogadott Második Havannai Deklarációban is manifesztálódtak. Az 1966-ban tartott havannai trikontinentális értekezlet három világrész forradalmárainak, antikolonialista, antiimperialista erőinek egységét igyekezett előmozdítani. A hatvanas években a latin-amerikai forradalmi folyamat segítése állt a kubai politika tengelyében. A latin kontinens számos országában (Kolumbia, Venezuela, Peru, később Uruguay) fellángoló gerillaküzdelmek a gyűlölt amerikai imperializmus hatalmának visszaszorítását célozták, s Kuba erkölcsi és anyagi támogatását élvezték. A gerillamozgalom egyik csúcsa Che Guevara bolíviai partizánakciója, amelynek bukása (1967) rávilágított a mozgalom gyengéire, a forradalom feltételeinek éretlenségére is. A forradalmi szolidaritás másik fő iránya a kubai politikában kezdettől a gyarmati elnyomás alól felszabadult független afrikai országok támogatása, illetve a fekete földrész nemzeti felszabadító mozgalmainak segítése. Így 1963-ban az algériai, a hatvanas évek közepén a kongói függetlenségi mozgalmat segítették kubai harcosok. A hetvenes évek elejétől a rokon kultúrájú afrikai népek (Bissau-Guinea, Mozam- bik, Angola) nemzeti felszabadító mozgalmának támogatása érdemel figyelmet. Napjainkban Afrika a nemzetközi osztályharc egyik jelentős színterévé vált, s ezért felbecsülhetetlen az a segítség, amit Kuba népe a függetlenné vált volt portugál gyarmatok (Angola, Mozambik) forradalmi vívmányainak megvédéséhez adott. Ehhez a sorhoz kapcsolódnak 1978 első hónapjainak eseményei is, az a katonai segítség, amit a kubai internacionalisták a forradalmasodó Etiópia megvédéséhez nyújtottak a szuverén etióp kormány ké~ résére. Manapság divat kubai ka- » tanai jelenlétről beszélni Afrikában. Nem titok, hogy számos országban (Kongói Népi Köztársaság, Guinea, Bissau-Guinea, Mozambik stb.) vannak kubai katonai tanácsadók, néhány országban — Angola, Etiópia — pedig nagyobb létszámú katonai egységek is tartózkodnak. Angolában 1975-ben, Etiópiában 1978 tavaszán járultak hozzá hatékonyan a forradalmi vívmányok megvédéséhez, stabilizálásához. Durva egyszerűsítés lenne azonban csak katonai kérdésekre és csak Afrikára szűkíteni Kuba internacionalista politikáját. Először is Kuba alapító tagja az el nem kötelezett országok mozgalmának, eredményes politizálását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1979-ben Havannában rendezik az el nem kötelezettek csúcsértekezletét. Másodszor: egyre jelentősebb az. a gazdasági, egészségügyi, oktatási együttműködés, amit Kuba a „fejlődő világ” országaival folytat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Kuba korszakváltás előtt áll az internacionalista politikában, s előtérbe mindinkább a békés segítségnyújtás formái kerülnek. Ma a világ számos országában dolgoznak kubai mérnökök, építőmunkások, orvosok, ápolónők, sőt tanítók. Saját múltjuk ismeretében, elmaradottság-élményük tudatában képesek sokkal közelebb kerülni a fejlődő népekhez, mint mi, európaiak. Alkotásaik Jamaicában, Peruban, Laoszban, Vietnamban épp úgy, mint a már említett afrikai országokban a népek együttműködését és a társadalmi haladást szolgálják. Ma pl. több mint hétszáz kubai orvos dolgozik Afrikában, s ennek jelentőségét csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a tízmilliós Mo- zambikban csak 35 orvos maradt a portugálok kivonulása után, Etiópia harmincmilliós népe pedig kevesebb mint kétszáz orvossal indult a forradalmi fejlődés útján. A 70—90%-os analfabetizmus ad értelmet 1500 18 éves kubai fiatal munkájának, akik ez év első hónapjaiban indultak Angolába, hogy betöltsék — Gárdonyi szavaival — a lámpás, a tanító szerepét. Hogyan fogadja, mennyire érti meg Kuba népe ezt a sok irányú internacionalista elkötelezettségét és a vele járó áldozatokat? Aki a szigetországban jár, a nép antiimperialista érzelmeinek sok jelét tapasztalja. Számomra a legmeggyőzőbb a kubai építőmunkások esküje volt 1977. december 5-én. Nagygyűlésen fogadták meg, hogy készek „harcolni vagy építeni a világ bármely táján, ahol a forradalom ügye kívánja”, ök valóban magukénak érzik Fidel Castro szavait: „Amikor internacionalisták vagyunk, akkor az emberiséggel szembeni adósságunkat törlesztjük.” Kukovecz György, SZOTE, Marxizmus— Len in izmus Intézet
