Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

1978. november 26., vasárnap o !\C1 SZÜLŐFÖLDÜNK Barátsággal, jó szóval a közös hazában Magyarok, nemzetiségiek Battonyán A Száraz-ér felett épülő hidat még az idén átadják a for­galomnak a Közúti Építő Vállalat hídépítői Legújabbkori .történel­münkben az első felszaba­dult település megjegyzés­sel szerepel Battonya. A kutatások szerint e határ menti nagyközség neve már 1446-ban Bathonya néven előfordult, oklevelekben. A XVIII. század első éveiben fejlődik ismét a település, 1780 körül a románok, szer- bek, majd az ország más vidékeiről magyarok tele­pedtek meg. Bizonyos azon­ban, hogy már korábban is nemzetiségi falu volt Batto­nya. A Békés megyei 'földmun­kások a földesurak elle­ni küzdelmének és a földért való harcának egyik kiemel­kedő állomása az 1891. jú­nius 21-én kitört battonyai zendülés. Az elégedetlenség 1906-ban ismét aratósztrájk­hoz vezetett. S ettől az idő­től szinte filmszerűen pereg­nek az események: 1918 no­vember 7. : megalakul a Nemzeti Tanács, 1919. már­cius 21.: a Nemzeti Tanács lemond, másnap a munkás- tanács foglalja el helyét. 1919. április 29.: a magyar csendőrség francia katonai támogatással bevonul a községbe, tömegessé válik a letartóztatás. Még ebben az évben megkezdődik a ki­vándorlás, csak 1922-ben 710 ember vett vándorbotot. A település életében 1944. szeptember 23-a tör­ténelmi jelentőségű: a Vö­rös Hadsereg a községet el­sőnek szabadította fel. Né­hány nappal azután már hallatták szavukat a helyi kommunisták, majd hivata­losan is, 1944. december 4- én 16-an megalakították a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetét. A föld­osztó bizottság 1945. március 26-án alakult meg. Ekkor 5100 kataszteri holdat osz­tottak ki 1041 nincstelen kö­zött, s 957-en kaptak házhe­lyet. A községnek 1948-bán mintegy 12 500 lakosa volt, ma viszont 8300-an élnek itt, a lakosság 17—18 szá­zaléka nemzetiségi : román és szerb. Hogyan és miből élnek napjainkban a battonyaiak? — erről beszélgettünk Palkó Lajossal, a községi pártbi­zottság titkárával, aki 1951- től él a községben, 1963-tól a település párttitkára. — Ennyi év után tősgyöke­res battonyainak vallom magamat, megismertem a községet, az itt élőket. A település lakóinak gondját, baját, örömét magaménak is érzem — válaszol, miközben cigarettára gyújt. Nagyot szippant belőle, mozdulatai, mondatai megfontoltságról, tájékozottságról tanúskod­nak. — A megélhetést, a kenyeret a községnek évszá­zadokon át a föld adta. Ne­héz körülmények között gazdálkodtak az itteni em­berek. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével, az ipar megjelenésével válto­zott a helyzet. A település napjainkban csaknem egy­milliárdnyi mezőgazdasági árut, ipari terméket ad a fogyasztóknak, a népgazda­ságnak. A három termelő- szövetkezetben — a Dózsá­ban, a Petőfiben és a Május 1. Tsz-ben — mintegy 1300- an dolgoznak. A közös gaz­daságok együttesen évente 1700 vagon kenyérgabonát, 2000 vagon kukoricát, 140 vagon napraforgót, 3 ezer vagon cukorrépát termelnek és adnak az országnak. Ezenkívül 1,2 millió pecse­nyecsirkét, mintegy 20 ezer hektoliter tejet és 3 ezer hízósertést szállítanak a fel­dolgozóiparnak, továbbá 500 hízómarhát exportálnak. A háztáji gazdaságok hízókból évente mintegy 9—10 ezret értékesítenék. Az utóbbi években az ipar is megve­tette a lábát. A szőnyegszö­vő 110 lánynak és asszony­nak ad munkát, az ENCI helyi részlegében 80-an dol­goznak, az állatifehérje-fel- dolgozó 90, a kenyérgyár 100, a téglagyár 50 munkást fog­lalkoztat. Az asztalosipari szövetkezetben 210-en dol­goznak. S a legújabb ipari létesítményünkben, a MOM battonyai gyáregységében 140 embernek teremtettünk munkaalkalmat, az olajbá­nyászat is legalább 50 fér­fit foglalkoztat. A nagyközség állandóan szépül, gyarapszik. Elég a főutcán végigmenni: lép- ten-nyomon újjal találko­zik az ember. A Száraz-ér hídját most építik, szélesí­tik. A parkban légkalapács hangja visszhangzik, zöld­növényeket ültetnek a feke­te földbe. Nem messze a kö­zelmúltban átadott könyvtár, homlokzatán József Attila- idézet: „Rendezni végre kö­zös dolgainkat / Ez a mi munkánk és nem is ke­vés ...” Amott a leendő ABC-áruház vasvázai emel­kednek. A tanácsháza bejá­ratához óvodások érkeznek. Arcukat kipirosította a mesz- sziről jött északi szél. — Vajon Borka Sándor ta­nácselnök megtanulta-e a nemzetiségiek nyelvét? — Sajnos nem — válaszol­ja. — Az ország másik ha­tárvidékéről kerültem Bat- tonyára. A tanácsnál 1957 óta dolgozom, s jó néhány éve választottak meg elnök­nek. Persze, a mi hivata­lunkban nem lehetnek ilyen nehézségek, hiszen minde­nütt akad olyan ügyintéző, aki szerbül, vagy románul beszél. — Mit tart a munkájuk lé­nyegének? — Talán ’azt, hogy törek­vésünk közös célokon ala­pul. Testületeinkben helyet kapott minden itt élő nem­zetiség képviselője. Jelen­leg öt délszláv és három ro­mán tanácstagunk van. A legnagyobb szántóterü­lettel a Május 1. Tsz rendel­kezik, Hogyan dolgoznak itt? — Szinte azonos valameny- nyi tsz termelési szerkezete, eredménye — kezdi a be­szélgetést Tóth Pál terme­lésirányító főmérnök. — A termésátlagok között csupán néhány kilogramm az elté­rés. Szövetkezetünk idei ár­bevételi terve 130 millió fo­rint, amelyből 66 millió a szántóföldi növénytermesz­tésből, 25 millió az állatte­nyésztésből, 25 millió a ház­táji gazdálkodásból, a töb­bi pedig a kereskedelmi te­vékenységből származik. Munkánkban és eredménye­inkben évtizedekig gátolt a vissza-visszatérő belvíz, ezért határoztuk el, hogy területeinken megvalósítjuk a komplex meliorációt. Ez 40 millió forintba került, s a program a befejező szaka­szához érkezett. Az idén búzából az 1970-es 15,9 má­zsával szemben 1400 hektár átlagában 48 mázsát arat­tunk hektáronként. Battonyát szorgalmas em­berek lakják. A mindennapi munka mellett háztáji gaz­dálkodással is foglalkoznak, ezt a termelőszövetkezetek segítik is. Gazsi Pál nyugdí­jas portáján hét szarvasmar­hát tart. — Világéletemben szeret­tem az állatokat, a tsz-ben is állatgondozó voltam — kezdi a pörgebajszú, pirospozsgás férfi. — A fiam és a felesé­gem az asztalosipari szövet­kezetben dolgozik. Sertést az idén csak saját részünkre hizlalok, ugyanis fajtaváltás előtt állok. Most csak szarvasmarhával foglalko­zom. — Sok takarmány kell ennyi jószágnak — jegyez­zük meg. — A tsz-től egy hold ház­tájit kapok, annak a termé­sét, vagyis 25 mázsa szemes kukoricát a házhoz hozzák, aztán szarvasmarhánként kapunk 50 négyszögöl lucer­nát, de lehetőségünk van vá­sárlásra is. Alomszalmát és a többi takarmányt térítés ellenében a szövetkezet ugyancsak házhoz szállítja. — És hogyan erősíti a nemzeti hovatartozást a nép­front? Engi Illés, a Hazafias Nép­front községi bizottságának titkára, az 1-es számú Álta­lános Iskola igazgatója töp­reng egy keveset. — Éppen 20 éve annak, hogy népfronttitkár vagyok a községben. Igaz, Szeged­ről származom, de ezt csak kevesen tudják. Itt élek, ez az otthonom, ideköt minden. Létrehoztuk a Battonyaiak Baráti Körét Budapesten, a népfront IX. kerületi székhá­zában — folytatja. — Min­den hónap első keddjén ösz­szejönnek a községből el­származottak. A gimnázium énekkara, a román női kó­rus is adott műsort a fővá­rosi klubban. Csereként pe­dig politikusok, írók, köz­életi személyiségek látogat­nak hozzánk. — Miért tartja fontosnak az anyanyelvi oktatást? — A nemzetiségi hovatar­tozás kiteljesedését segíti az anyanyelv elsajátítása, a hagyományok megőrzése. Két nemzetiségi óvodánk és álta­lános iskolánk van. Az utób­biakban önálló szerb és ro­mán úttörőcsapatok működ­nek. Az ÁFÉSZ égisze alatt alakult meg a közelmúltban a tánccsoport, amelynek Roczkó Milán a vezetője. Nagy öröm számunkra, hogy a fiatalök egyre jobban fel­találják magukat a külön­böző közösségekben. Csak egyetlen példa: Falul Sán- domé 1972 óta vesz részt a népfront munkájában, tagja a román kórusnak, és kül­dötte a Magyarországi Ro­mánok Dem okratikus Szö­vetsége kongresszusának. Mamuzsity Zenovné szin­tén román anyanyelvű, a férje pedig szerb származá­sú. Sok a teendője mostaná­ban, hiszen a román kórus vezetője. — Mire készülnek? — Az országos minősítő versenyre. A megyein már túljutottunk, ott megütöttük a mércét. Izgulunk-e? Ami azt illeti, szerepeltünk már a rádióban, tv-ben, de ez mindenképpen nehéz erőpró­ba lesz. Huszonegyen va­gyunk. öregek, fiatalok, kö­zépkorúak. Népdalokat, nép­dalfeldolgozásokat adunk elő : nemcsak románul, hanem szerbül és oroszul is. A négy magyar jól érzi magát közöt­tünk. A tanácsháza nagytermé­ben a honismereti kiállítás. Régi és mai újságok, doku­mentumok, a múltat, a fel- szabadulást idéző emlékek, eszközök. Kár, hogy nincs önálló helyisége e felbecsül­hetetlen értékeknek. — A gyűjtést, a rendszere­zést 1959-ben kezdtük —tá­jékoztat dr. Takács László, a helytörténeti szakkör veze­tője, a Mikes Kelemen Gim­názium és Szakközépiskola igazgatója. — Mindannyian azon fáradozunk, hogy a tájház létrehozásával megfe­lelő otthonra leljenek ezek a tárgyak. Szakkörünk a mű­velődési központban műkö­dik, 18—20 taggal. Kis csa­pat, de lelkes emberekből áll. Diákokból, papokból, jo­gászokból, de vannak közöt­tük kétkezi munkások is. A Battonyai füzeteknek, azt hiszem országos híre van. A Malinovszkij utca egyik takaros házában Budisin Györggyel . találkozunk. A hátsó udvarból közelít gu­micsizmában, fekete kucsmá­ban. Az ólakban nem juhok, hanem malacok, hízott ser­tések vannak. Az istállóban három szarvasmarha kérőd­zik. — Szép ház. Széles mosolyán lemérhe­tő: elégedett. — Három szoba, összkom­fort — szól röviden. — Het­venegyben még csak 200 ezer forintba került. Halkan duruzsol az olaj- ■kályha, a sarokban csupa­széin televízió, a süppedő fotelben kényelmes' ülni. Boár György — a gazda ve- je — szögletes üvegből már­kás itallal kínál. — A nagyapja hol szüle­tett? — Itt, Battonyán. A távoli őseiket telepítették ide vala­mikor Szerbiából. A felesége román nemzetiségű, a kedvé­ért megtanult szerbül, s így három nyelvet tud. Tavaly ünnepeltük házasságunk 25. évfordulóját. — Itthon milyen nyelven beszélnek? — Magyarul. Különösen a vejünk jelenlétében. Boár György hozzáteszi: — A feleségem szerb ál­talános iskolába járt, a he­lyi gimnáziumban érettségi­zett, én magyarul tanultam. Mindannyian megértjük egy­mást, nem is lehet másként, hiszen egy fedél alatt élünk. — Látja, nincs nekünk semmi bajunk — veszi át a szót a gazda. — A lányom a Petőfi Tsz vasipari részle­gében adminisztrátor, a ve- jem a MOM gyáregységében minőségi ellenőr és másod­éves a marxizmus—leniniz- mus esti egyetemen. Nyújt­ja a kezét, elköszönünk. Seres Sándor— Szekeres András A Népek Barátsága Könyvtár 32 ezer kötet könyvvel várja az olvasókat A nagyközségben a napilapokon kívül a nemzetiségiek heti­lapjai is megtalálhatók Fotó: Szekeres András Óvodások déleidtől sétán a község központjában

Next

/
Thumbnails
Contents