Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
1978. november 26., vasárnap o !\C1 SZÜLŐFÖLDÜNK Barátsággal, jó szóval a közös hazában Magyarok, nemzetiségiek Battonyán A Száraz-ér felett épülő hidat még az idén átadják a forgalomnak a Közúti Építő Vállalat hídépítői Legújabbkori .történelmünkben az első felszabadult település megjegyzéssel szerepel Battonya. A kutatások szerint e határ menti nagyközség neve már 1446-ban Bathonya néven előfordult, oklevelekben. A XVIII. század első éveiben fejlődik ismét a település, 1780 körül a románok, szer- bek, majd az ország más vidékeiről magyarok telepedtek meg. Bizonyos azonban, hogy már korábban is nemzetiségi falu volt Battonya. A Békés megyei 'földmunkások a földesurak elleni küzdelmének és a földért való harcának egyik kiemelkedő állomása az 1891. június 21-én kitört battonyai zendülés. Az elégedetlenség 1906-ban ismét aratósztrájkhoz vezetett. S ettől az időtől szinte filmszerűen peregnek az események: 1918 november 7. : megalakul a Nemzeti Tanács, 1919. március 21.: a Nemzeti Tanács lemond, másnap a munkás- tanács foglalja el helyét. 1919. április 29.: a magyar csendőrség francia katonai támogatással bevonul a községbe, tömegessé válik a letartóztatás. Még ebben az évben megkezdődik a kivándorlás, csak 1922-ben 710 ember vett vándorbotot. A település életében 1944. szeptember 23-a történelmi jelentőségű: a Vörös Hadsereg a községet elsőnek szabadította fel. Néhány nappal azután már hallatták szavukat a helyi kommunisták, majd hivatalosan is, 1944. december 4- én 16-an megalakították a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetét. A földosztó bizottság 1945. március 26-án alakult meg. Ekkor 5100 kataszteri holdat osztottak ki 1041 nincstelen között, s 957-en kaptak házhelyet. A községnek 1948-bán mintegy 12 500 lakosa volt, ma viszont 8300-an élnek itt, a lakosság 17—18 százaléka nemzetiségi : román és szerb. Hogyan és miből élnek napjainkban a battonyaiak? — erről beszélgettünk Palkó Lajossal, a községi pártbizottság titkárával, aki 1951- től él a községben, 1963-tól a település párttitkára. — Ennyi év után tősgyökeres battonyainak vallom magamat, megismertem a községet, az itt élőket. A település lakóinak gondját, baját, örömét magaménak is érzem — válaszol, miközben cigarettára gyújt. Nagyot szippant belőle, mozdulatai, mondatai megfontoltságról, tájékozottságról tanúskodnak. — A megélhetést, a kenyeret a községnek évszázadokon át a föld adta. Nehéz körülmények között gazdálkodtak az itteni emberek. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével, az ipar megjelenésével változott a helyzet. A település napjainkban csaknem egymilliárdnyi mezőgazdasági árut, ipari terméket ad a fogyasztóknak, a népgazdaságnak. A három termelő- szövetkezetben — a Dózsában, a Petőfiben és a Május 1. Tsz-ben — mintegy 1300- an dolgoznak. A közös gazdaságok együttesen évente 1700 vagon kenyérgabonát, 2000 vagon kukoricát, 140 vagon napraforgót, 3 ezer vagon cukorrépát termelnek és adnak az országnak. Ezenkívül 1,2 millió pecsenyecsirkét, mintegy 20 ezer hektoliter tejet és 3 ezer hízósertést szállítanak a feldolgozóiparnak, továbbá 500 hízómarhát exportálnak. A háztáji gazdaságok hízókból évente mintegy 9—10 ezret értékesítenék. Az utóbbi években az ipar is megvetette a lábát. A szőnyegszövő 110 lánynak és asszonynak ad munkát, az ENCI helyi részlegében 80-an dolgoznak, az állatifehérje-fel- dolgozó 90, a kenyérgyár 100, a téglagyár 50 munkást foglalkoztat. Az asztalosipari szövetkezetben 210-en dolgoznak. S a legújabb ipari létesítményünkben, a MOM battonyai gyáregységében 140 embernek teremtettünk munkaalkalmat, az olajbányászat is legalább 50 férfit foglalkoztat. A nagyközség állandóan szépül, gyarapszik. Elég a főutcán végigmenni: lép- ten-nyomon újjal találkozik az ember. A Száraz-ér hídját most építik, szélesítik. A parkban légkalapács hangja visszhangzik, zöldnövényeket ültetnek a fekete földbe. Nem messze a közelmúltban átadott könyvtár, homlokzatán József Attila- idézet: „Rendezni végre közös dolgainkat / Ez a mi munkánk és nem is kevés ...” Amott a leendő ABC-áruház vasvázai emelkednek. A tanácsháza bejáratához óvodások érkeznek. Arcukat kipirosította a mesz- sziről jött északi szél. — Vajon Borka Sándor tanácselnök megtanulta-e a nemzetiségiek nyelvét? — Sajnos nem — válaszolja. — Az ország másik határvidékéről kerültem Bat- tonyára. A tanácsnál 1957 óta dolgozom, s jó néhány éve választottak meg elnöknek. Persze, a mi hivatalunkban nem lehetnek ilyen nehézségek, hiszen mindenütt akad olyan ügyintéző, aki szerbül, vagy románul beszél. — Mit tart a munkájuk lényegének? — Talán ’azt, hogy törekvésünk közös célokon alapul. Testületeinkben helyet kapott minden itt élő nemzetiség képviselője. Jelenleg öt délszláv és három román tanácstagunk van. A legnagyobb szántóterülettel a Május 1. Tsz rendelkezik, Hogyan dolgoznak itt? — Szinte azonos valameny- nyi tsz termelési szerkezete, eredménye — kezdi a beszélgetést Tóth Pál termelésirányító főmérnök. — A termésátlagok között csupán néhány kilogramm az eltérés. Szövetkezetünk idei árbevételi terve 130 millió forint, amelyből 66 millió a szántóföldi növénytermesztésből, 25 millió az állattenyésztésből, 25 millió a háztáji gazdálkodásból, a többi pedig a kereskedelmi tevékenységből származik. Munkánkban és eredményeinkben évtizedekig gátolt a vissza-visszatérő belvíz, ezért határoztuk el, hogy területeinken megvalósítjuk a komplex meliorációt. Ez 40 millió forintba került, s a program a befejező szakaszához érkezett. Az idén búzából az 1970-es 15,9 mázsával szemben 1400 hektár átlagában 48 mázsát arattunk hektáronként. Battonyát szorgalmas emberek lakják. A mindennapi munka mellett háztáji gazdálkodással is foglalkoznak, ezt a termelőszövetkezetek segítik is. Gazsi Pál nyugdíjas portáján hét szarvasmarhát tart. — Világéletemben szerettem az állatokat, a tsz-ben is állatgondozó voltam — kezdi a pörgebajszú, pirospozsgás férfi. — A fiam és a feleségem az asztalosipari szövetkezetben dolgozik. Sertést az idén csak saját részünkre hizlalok, ugyanis fajtaváltás előtt állok. Most csak szarvasmarhával foglalkozom. — Sok takarmány kell ennyi jószágnak — jegyezzük meg. — A tsz-től egy hold háztájit kapok, annak a termését, vagyis 25 mázsa szemes kukoricát a házhoz hozzák, aztán szarvasmarhánként kapunk 50 négyszögöl lucernát, de lehetőségünk van vásárlásra is. Alomszalmát és a többi takarmányt térítés ellenében a szövetkezet ugyancsak házhoz szállítja. — És hogyan erősíti a nemzeti hovatartozást a népfront? Engi Illés, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára, az 1-es számú Általános Iskola igazgatója töpreng egy keveset. — Éppen 20 éve annak, hogy népfronttitkár vagyok a községben. Igaz, Szegedről származom, de ezt csak kevesen tudják. Itt élek, ez az otthonom, ideköt minden. Létrehoztuk a Battonyaiak Baráti Körét Budapesten, a népfront IX. kerületi székházában — folytatja. — Minden hónap első keddjén öszszejönnek a községből elszármazottak. A gimnázium énekkara, a román női kórus is adott műsort a fővárosi klubban. Csereként pedig politikusok, írók, közéleti személyiségek látogatnak hozzánk. — Miért tartja fontosnak az anyanyelvi oktatást? — A nemzetiségi hovatartozás kiteljesedését segíti az anyanyelv elsajátítása, a hagyományok megőrzése. Két nemzetiségi óvodánk és általános iskolánk van. Az utóbbiakban önálló szerb és román úttörőcsapatok működnek. Az ÁFÉSZ égisze alatt alakult meg a közelmúltban a tánccsoport, amelynek Roczkó Milán a vezetője. Nagy öröm számunkra, hogy a fiatalök egyre jobban feltalálják magukat a különböző közösségekben. Csak egyetlen példa: Falul Sán- domé 1972 óta vesz részt a népfront munkájában, tagja a román kórusnak, és küldötte a Magyarországi Románok Dem okratikus Szövetsége kongresszusának. Mamuzsity Zenovné szintén román anyanyelvű, a férje pedig szerb származású. Sok a teendője mostanában, hiszen a román kórus vezetője. — Mire készülnek? — Az országos minősítő versenyre. A megyein már túljutottunk, ott megütöttük a mércét. Izgulunk-e? Ami azt illeti, szerepeltünk már a rádióban, tv-ben, de ez mindenképpen nehéz erőpróba lesz. Huszonegyen vagyunk. öregek, fiatalok, középkorúak. Népdalokat, népdalfeldolgozásokat adunk elő : nemcsak románul, hanem szerbül és oroszul is. A négy magyar jól érzi magát közöttünk. A tanácsháza nagytermében a honismereti kiállítás. Régi és mai újságok, dokumentumok, a múltat, a fel- szabadulást idéző emlékek, eszközök. Kár, hogy nincs önálló helyisége e felbecsülhetetlen értékeknek. — A gyűjtést, a rendszerezést 1959-ben kezdtük —tájékoztat dr. Takács László, a helytörténeti szakkör vezetője, a Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója. — Mindannyian azon fáradozunk, hogy a tájház létrehozásával megfelelő otthonra leljenek ezek a tárgyak. Szakkörünk a művelődési központban működik, 18—20 taggal. Kis csapat, de lelkes emberekből áll. Diákokból, papokból, jogászokból, de vannak közöttük kétkezi munkások is. A Battonyai füzeteknek, azt hiszem országos híre van. A Malinovszkij utca egyik takaros házában Budisin Györggyel . találkozunk. A hátsó udvarból közelít gumicsizmában, fekete kucsmában. Az ólakban nem juhok, hanem malacok, hízott sertések vannak. Az istállóban három szarvasmarha kérődzik. — Szép ház. Széles mosolyán lemérhető: elégedett. — Három szoba, összkomfort — szól röviden. — Hetvenegyben még csak 200 ezer forintba került. Halkan duruzsol az olaj- ■kályha, a sarokban csupaszéin televízió, a süppedő fotelben kényelmes' ülni. Boár György — a gazda ve- je — szögletes üvegből márkás itallal kínál. — A nagyapja hol született? — Itt, Battonyán. A távoli őseiket telepítették ide valamikor Szerbiából. A felesége román nemzetiségű, a kedvéért megtanult szerbül, s így három nyelvet tud. Tavaly ünnepeltük házasságunk 25. évfordulóját. — Itthon milyen nyelven beszélnek? — Magyarul. Különösen a vejünk jelenlétében. Boár György hozzáteszi: — A feleségem szerb általános iskolába járt, a helyi gimnáziumban érettségizett, én magyarul tanultam. Mindannyian megértjük egymást, nem is lehet másként, hiszen egy fedél alatt élünk. — Látja, nincs nekünk semmi bajunk — veszi át a szót a gazda. — A lányom a Petőfi Tsz vasipari részlegében adminisztrátor, a ve- jem a MOM gyáregységében minőségi ellenőr és másodéves a marxizmus—leniniz- mus esti egyetemen. Nyújtja a kezét, elköszönünk. Seres Sándor— Szekeres András A Népek Barátsága Könyvtár 32 ezer kötet könyvvel várja az olvasókat A nagyközségben a napilapokon kívül a nemzetiségiek hetilapjai is megtalálhatók Fotó: Szekeres András Óvodások déleidtől sétán a község központjában