Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
o 1978. november 24., péntek Visegrádi u. 15. KMP-emlékmúzeum Érdekes ez a Visegrádi utca Budapesten, a tizenharmadik kerületben. Az ember befordul a Nagykörútról, halad egy keveset a Visegrádi utcában, újságárusok, apró üzletek, kisiparosok kirakatai között és előtt, átmegy a villamossíneken, és megfogja valami régi-régi emlékezés, a hatvan év előtti utcáról. Egy kép valamelyik könyvből, mely arról tudósít, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának székháza előtt nagy tömeg tüntet a politika mellett, amit hónapokkal később a Tanácsköztársaság tűz zászlajára. Felidézve azt a régi fotográfiát, keresi a mostani sétáló a gőzmosodát balról, és azt a balkonos házat is, amely előtt, az úttesten valaki futva közeledik, a túloldalon pedig ugyancsak apró üzletek sora és nagy tömeg házfaltól házfalig. Ahogy most közeledünk, hatvan év után, az őszutó ugyanolyan hűvös, amilyen akkor lehetett; a jellegzetes ablakú, több emeletes ház is a régi, csak egy emléktáblával több az ajtó mellett: „A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása után 1918 novemberétől négy hó~ napon át, ebben a házban volt a KMP első központi párthelyisége." A sarkon pedig: „KMP-emlékmúzeum". Sokan vagyunk. Most éppen általános iskolások és katonák egy-egy csapata várakozik, hogy bejusson, és végignézze a hatvan év előtti események történetét fotográfiákkal, iratokkal, levelekkel, plakátokkal és röpcédulákkal, tárgyakkal elbeszélve. .. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1965-ben nyitották meg — a párt régi helyiségeiben — ezt a' szép és tartalmas kiállítást. A legendás 19-es Mün- nich Ferenc is vendége volt annak a megnyitónak: látogatásának emlékét fénykép- felvétel őrzi a kiállítást bemutató füzetben. Ott van abban egy még régebbi kép is, 1948-ból, a 30. évforduló ünnepségéről, a fellobogózott Visegrádi utca 15. előtt. Néhány sor a füzetből, a bevezetőt olvasva: „A Visegrádi utca a forradalmi munkásmozgalom egyik bá~ zisának, az angyalföldi gyárnegyednek szomszédsága miatt volt különösen alkalmas arra, hogy az 1918. november 24-én, a Xll. kerület, Városmajor utca 42. sz. házban megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja ide helyezze központi irodáját, A szecessziós stílusú épület fél~ emeletén azelőtt a „Ma" című folyóirat köré csoportosuló művészek kiállítóhelyisége volt. A KMP központja 1918. december 1-töl 1919. március 21-ig működött a Visegrádi utca 15~ben, egy ideig itt volt a Vörös XJjság szerkesztősége is.” Az első vitrin az első világháború utolsó éveiből hoz üzeneteket. Fotográfiák: fémgyűjtés, sorban állás az üzletek előtt. Színes, kissé fakult akvarellkép : fából ácsolt pajta, szögesdrótok, árkok között. A kép aláírása: „A béke reménysugarának emlékére 1917. IV. 15- én, amikor összejöttünk ko- mázni az orosz drótsövény előtt...” Magyar baka festménye és a világtörténelem. A színes akvarell mellett fekete-fehér fénykép : magyar és orosz katonák, mosolyogva, barátkozva. „Testvérek! Nem lövünk többé egymásra!” A vitrinsor előtt hangszóró, ha elindítjuk a magnó- felvételt, elmondja a 60 év előtti kor történetét. Felhívja a figyelmet a legfontosabbakra, útbaigazít. Hogy értve lássuk a korabeli könyveket, a Népszava 1918. szeptember 3-i első oldalát, melynek vezércikke Leninről szól... Újabb látnivalók. Magyar hadifoglyok faragványai. Papírvágókés, rajta a vésett felirat: „Ivanovagora 1914.” És innen már a párt története kezdődik. Kép a moszkvai Drezden Szállóról, ahol a magyar internacionalisták összegyűltek, és ahol megalakult az OK/b/P magyar csoportja 1918. március 24- én. Aztán a nevezetes röpcédula, mely a Magyar Köztársaság kikiáltásának perceiben hullott a Parlament előtti térre, a forradalmi szocialisták röplapja. Szemben hatalmas tabló: Vágó Béla, a KMP első Központi Bizottságának tagja agitál egy gyűlésen, 1918 decemberében. Az események szinte egymásra torlódnak: látjuk a KMP első tagsági bélyegét, a belépési nyilatkozatokat, Kun Béla könyvét: Mit akarnak a kommunisták?, a párt első jelvényeit, a Vörös Újságot és a KMP más újságjait, a vidéki kommunista csoportok térképét, a megjelölt városok, községek között Békéscsaba, Szarvas és Doboz. Fotográfiák sokaságát katonagyűlésekről, Kun Béla gyűjtőfogházbeli celláját, Lenin levelének fotómásolatát Kun Bélához, és külön egy kis helyiségben a Kun Béla- emlékszobát. Közben a múzeum kamaratermében filmeket vetítenek. A Tanácsköztársaság című dokumentumfilm kockái peregnek, a kis terem általános iskolásokkal teli. Mindenki figyel, a képsorok hatvan esztendő nagy eseményeit elevenítik fel. Visegrádi utca 15.: KMP- emlékmúzeum. Tanulságos órát tölthetünk el benne. Sass Ervin A ház, ahol négy hónapig a KMP központja volt Tüntető felvonulás Budapesten. Cikkek, újságok: a kor dokumentumai (A KS és Demény Gyula felvételei) Az eredeti berendezés egy részlete, és a vitrin, melyben a vasasok kiemelkedő szerepének emlékeit gyűjtötték össze A kontinensek országútjain Argentínai magyar kommunista újság cikke Hunya Istvánról 1927-ben A két világháború között 150—200 000-re teszik azoknak a kivándorolt magyaroknak a számát, akik Latin-Amerikában vélték megtalálni új — úgy hitték, szeretőbb — hazájukat. Sok rétegből épült ez a magyar emigráció: a század végén kivándorolt parasztok, a Tanácsköztársaság leverése utáni politikai menekültek, 1918 után a környező országokhoz került magyarlakta területek tízezrei jelentették fő csoportjait a latin-amerikai magyar kolóniáknak, ezeket követték a nagy világválság éveiben (1929—33) útrakelők ezrei, majd a zsidóüldözés elől menekülők. A legnagyobb magyar kolóniák Argentínában, Brazíliában és Uruguayban alakultak ki, hozták létre szervezeteiket: a kulturális, oktatási, a sport- és a politikai élet igen intenzíven zajlott e magyar „szigeteken”, bár sokszor az egymás közötti harc és viszályok dúlták fel a magyar közösségek életét. Leghatározottabb vonulatát e magyar emigrációnak a munkásmozgalom hagyományait magukkal vivő kivándorlók jelentették, akik hamarosan megtalálták az anyaország megfelelő szervezeteivel a kapcsolatot. így találunk jelentős csoportot a Brazil Kommunista Pártban a két világháború között, s külön magyar tagozata volt az argentin és a Uruguayi Kommunista Pártnak. E kommunista csoportok röplapjaikon, sokszor szegényes formában megjelenő újságjaikban nemcsak az ország eseményeiben segítették eligazodni a sokszor még a spanyolt vagy portugált nem beszélő magyarokat, igyekeztek érdekeiket védelmezni, és rendszeresen tájékoztatták a dél-amerikai magyar emigránsokat az óhaza — a haza — eseményeiről. E lapok közé tartozik az illegálisan megjelenő — stenciltechnikával előállított — Proletár is, mely az Argentin KP magyar tagjainak újságja volt. 1927-ben indult, hatoldalas újság volt, melyben külön rovat számolt be az argentin politikai életről és munkássorsról, külön oldala adott hírt az argentin magyar emigráció egészének életéről, önálló rovat számolt be a szovjetország eseményeiről. Volt egy rovata, mely a Horthy-Ország Hírei nevet kapta: ebben számoltak be a haza eseményeiről, az itthoni munkáséletről. Ebben a rovatban jelent meg 1927 februárjában egy írás Török Gergely tollából Hunya István címmel: „A napokban kétévi fegyházra ítélte a magyar osztálybíróság Hunya István földművest, mert röpiratot írt a magyar földmunkásság szomorú helyzetéről, szenvedéseiről. A bíróság súlyosbító körülménynek vette, hogy HUNYA ISTVÁN nem bánta meg bűnét. Már tudniillik azt, hogy megírta az igazat. Ellenben a bíróság — és ez csak természetes is — nem rendelte el a valódiság bizonyítását. Pedig úgy HUNYA, mint az ügyvédje, el is mondott néhány dolgot, a röpiratban foglaltak igazolására. így például felolvasott egy szerződést Wenckheim Dénes vésztői uradalmából. Ez a szerződés az 1926-os évből való és a Wenckheim uradalomban foglalkoztatott kubikosmunkásokra vonatkozik. Ezt az írást a világ minden nyelvére le kellené fordítani: hadd lássák minden ország munkásai, milyen a sorsa a magyar kubikosmunkásságnak a Horthy—Bethlen-uralom alatt. Íme egy kis ízelítő. Egy kubikosmunkás EGY HETI járandósága a következő volt: hat kilogramm kenyér, egy kilogramm szalonna, egy liter főzelék és egy fél kiló hús. Bnnyi volt a természetbeni járandóság. De kaptak pénzt is. Mégpedig: HAVONTA 10 000 azaz TÍZEZER KORONÁT!!! Hivatalos árszámítás szerint, a természetben kapott élelmiszerek ára 154 050 papírkoronát tesz ki. Vagyis, valamivel többet mint két dollárt. Ennyit kap egy kubikosmunkás egyheti munkájáért. Ezért kell neki hat napon át látástól vakulásig dolgoznia. No meg a havi tízezer koronáért, amelyen legfeljebb egy pakli dohányt vásárolhat. Ha azonban ezt az egyheti természetbeni élelmiszert elosztjuk héttel — mert hiszen hét nap van egy hétben és vasárnap is kell enni — akkor látjuk a maga teljességében ezt a borzalmas, szinte elképzelhetetlen kizsákmányolást. Lássuk csak tehát, mennyi élelmiszer jut egy napra. Ennyi: napi 85,5 deka kenyér, napi 14 deka szalonna, napi 7 deka hús és napi 7,5 deci főzelék. A havi tízezer koronából pedig 333 és 3/4 korona jut egy napra. Vehet rajta egy skatulya gyufát. Mást nem. Ilyen és ehhez hasonló borzalmakat írt meg röpiratábaÁ Hunya István, melynek igaz volta bizonyítását a magyar bíróság nem engedte meg. Érthető, hogy miért. Hiszen a Horthy bírái amúgyis tudják, hogy mindezek az adatok igazak. Nem is vonták kétségbe. Hunyát nem is rágalmazásért ítélték el, hanem izgatásért. Azért, mert ezeknek az adatoknak a néppel való közlése izgató hatású. A tények: — azok nem izgatnak. De Hunyának kimértek két évi fegyházat, mert a magyar osztályuralomra veszélyesnek találták. Az ilyen földmunkás, aki ennyire ismeri osztályhelyzetét, aki ennyire ismeri osztálytársainak nyomorúságát, aki annyira megy, hogy röpiratban megírja mindezt és utat is mutat, ami kivezet ebből a nyomorúságból — az dutyiba való! Kivált akkor, — ha ennek tetejébe még — a Vági-párthoz tartozik. De a magyar föld igába hajtott proletariátusa büszke lehet a fiára, aki a fehérbíróság előtt is bátran, öntudatosan képviselte osztálya érdekeit. S ha a Horthy-bíróság két esztendőre fegyházba is csukatta Hunya István, a magyar földmíves proletárság állít a helyébe új Hunyákat: egyet, tízet, százat, ezret, annyit, amennyi kell, és mindaddig, amíg a föld szolgái le nem rázzák magukról a bilincseket, s azé lesz a föld, aki azt megműveli. Mert ez van a magyar földműves- proletárság golgotás útjának végén. Más út nincs!! És hogy miként kell ezen a tövises úton bátran, emelt fővel járni: azt megmutatja Hunya István.” Eddig az írás. Az argentin krónikás hűséggel számolt be olvasóinak Hunya István 1926-os peréről, ahol kétévi fegyházra ítélték. Tiszteletadás és szolidaritás is az argentínai magyar kommunisták lapjának ez az írása — és példa is! Példa, hiszen az Argentínába és más dél-amerikai országokba kivándorolt magyar legtöbbjének a sorsa nem lett jobb, mint amilyen odahaza volt. Cukornád- és teaültetvényeken, gyapotnagybirtokokon és őserdők irtásánál dolgozó magyar telepek munkásai durvább kizsákmányolás bilincseit kapták. A nagyvárosokban kikötőmunkásként, hűtőházak segédmunkásaiként, bizonytalan, súlyos munkafeltételek között dolgoztak, idegen világban. Ezért kell a Proletár-nak sokat foglalkoznia az argentínai magyar munkásak gondjaival, s ezért buzdítja szervezkedésre őket, ezért kel védelmükre. Hunya István sorsa ezért visszhangozhatott a távoli, óceánon túli Argentínában, s bátor küzdelme ezért válhatott példává. Dr. Änderte Adám egyetemi docens, Szeged
