Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-21 / 274. szám
0 1978. november 21., kedd I Faúsztatás a Körösökön A XIX. sz. második felében az Alföld lakosságának életét nagymértékben befolyásolták a természeti-földrajzi viszonyok. Az Alföldet át- meg átszelő folyók szabályozása, köztük a Körösöké, nagy vízimérnökeink munkája nyomán ez időben bontakozik ki, illetve gyorsul fel. A folyó kártételeit és hasznosságát egyaránt takes, amint az ellentét egy testület kebelében jelentkezik. A Körös—Berettyó igazgatóválasztmány kezdetben szintén a faúsztatás ellen szól, jól ismerve azon erőfeszítéseket, amelyeket a vízimérnökök a Körösök szabályozásáért és hajózásáért folytatnak, ami viszont ellentétben áll faszállítás esetén fennálló eliszapolással, a kete-Körösökön Békésig, a Berettyón és Sebes-Körösön a Hármas-Körösbe tor- kolásig engedik meg a szállítást. Tűzifát 100—1000 öl közötti mennyiségben szabad szállítani. Űsztatások között 8 napnak kell eltelnie, nehogy torlódás következzék be. Ezért a szállításokat a Körös—Berettyó szabályozási mérnöki hivatalnak kell Vízi utak a XIX.—XX. században pasztalták a Körös menti lakók, jelenleg a hasznosság, a faúsztatás szemszögéből vizsgálva a kérdést. A bihari hegyekben eredő Fehér-, Fekete- és Sebes- Körös folyók fontos kereskedelmi szerepet töltöttek be. A fában, ércben gazdag Kárpátok termékeihez ez úton juthattak a lakosok, és ugyanitt szállították a mező- gazdasági terményeket a hegyvidékieknek. Így érthető Gyula város tiltakozása a Körös-szabályozás idején, amikor a békés—gyulai csatorna megépítésekor a folyót elvezetik a város alól. Az Országos Levéltárnak Közmunka- és Közlekedés- ügyi Minisztérium iratanyagában érdekes eset olvasható a Körösökön történő fa úsztatásával kapcsolatban. Blum János, Greiner Antal, Stettner János és más fakereskedők a szállítás legolcsóbb, legmegfelelőbb módján a hegyekből származó fát az Alföldre a Körösökön úsztatták. Az 1870-es évekig ez bizonyos megkötéssel, de aránylag szabadon ment végbe. Erre az időre azonban a folyószabályozás munkálatai olyan méreteket öltöttek, hogy a faúsztatás bizonyos mértéken túl már akadályozó tényezővé vállhatott. Blum Pál és Greiner Antal gyulai lakosok a Körös-parti Borosjenőben nagy mennyiségű fát vásároltak, Stettner János pl. 2600 ölet, hogy azt a folyón leúsztassák. Megszerezték a boros- jenői szolgabírótól a rucalá- pozási engedélyt, ezután megkötötték az adás-vételi szerződést. A szállításhoz a közeli előkészületeket megtették, a környék lakóit a munkaínséges időben könnyű volt beszervezni, gondoskodtak megfelelő kísérőszemélyzetről, köteleket vásároltak a fa kifogásához és 4 nagyobb hajót szereztek. Minden indulásra készen állt, amikor jött az alispán letiltása a faúsztatás ügyében. Jellemző, hogy a legfelsőbb állami hatóság, a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium betiltotta a rucalápozást 1874 áprilisában, de az alárendelt szerv — az Aradi Kereskedelmi és Iparkamara — közelebbről látva a lakosság égető problémáját, a mindennapi megélhetés okozta gondokat, az engedély mellett állt. Érdevédművek megrongálásával. Blum János éppen ez ellen tiltakozik leginkább, hangoztatva, hogy a folyóba behányni fát csak csekély, 2-3 láb mélységnél lehet, így a védpartokat nincs alkalmuk rongálni. Azt ő sem említette — érthetően —, hogy a fa nyilván kiszorítja a vizet, sőt alacsony víznél nem lehet rendesen úsztatni, sem arról nem tesz említést, mi történik, ha a folyó áradóban van, vagy éppen árvíz fenyeget. A faúsztatás fontos lehetett és sok, a Körös mentén élő embert érintett, bizonyítja a megyék összefogása. Az említett minisztérium alig hozta meg rendeletét 1874-ben a rucalápozás ellen, a következő hónapban Békés, Bihar és Arad megye küldöttsége a Körös—Berety- tyó igazgatóválasztmány tagjaival értekezletet tartott Gyulán, ahol Wenckheim László kormánybiztos elnökletével megtárgyalták és kidolgozták a szabályrendeletet. Ebben a statútumban az országos érdekű folyószabályozási munkával összhangba akarták hozni a helyi lakosság szükségén enyhítő faúsztatást. „A láp- és faúsztatásról a Berettyó és Körözs folyókon” — ez a rendszabály címe. A szabályzat megkülönbözteti a lápozást, a rucalápozást és fának kasokban történő úsz- tatását, vagyis a faúsztatás háromféle módját különbözteti meg. Mit is rejtenek ezek a fogalmak? A láp történeti-etimológiai meghatározás szerint „kidőlt fa, uszadékfa, vízben sodródó törmelék”-et jelent. A lápozás a Körös-tájon tölgy, fenyő és nádnak összekötött mivoltában való szállítását jelentette. A tűzifát azonban rucalápon úsztathatták. Ez a kifejezés a tájszótár szerint „úsztatott fa (mert rajban úszik)”, tartalmat jelöl. A rendelet előírja, hogy kötött lápok esetén a szélesség 3 öl lehet. A lápot elöl- hátul kormányrúddal, csák- lyákkal, kötelekkel, valamint 2 kormányos emberrel kell biztosítani. Folyókon bárhol lehet kezdeni az úsztatást, a Tiszához érve azonban már hajózási és tu- tajozási szabályok érvényesülnek. Szigorúbb előírásokat alkalmaztak rucalápozás esetén, csak a Fehér- és Febejelenteni az időpontok összegyűjtetése céljából. Kísérőszemélyzetről gondoskodni kell, 100 öl fához 2 embert számítva, akik szükség esetén ladikról igazgatják az úszó tömeget. Vízi védmű- vekre fokozottan vigyáznak külön munkásak e célra történő beállításával. Ha áradás jön, a fákat „összécsa- patolják” és kihányják a partra, különben az összetorlódás megrongálja a partokat és védműveket, elsüllyedve pedig hajózási akadályokat jelentenek. A folyószabályozás védelmében rendelik el, hogy átmetszésekbe csak azon esetben szabad úsztatni, ha annak mélysége és sebessége nagyobb az anyafolyónál. Az áradás jöttét, a víz emelkedését a felállítandó vízmércék jelzik. Tűzifát ezután a Körösökön csak rucalápon szállíthatnak, mivel a kasokban történő úsztatás rendkívüli veszélyeket rejt. A rendszabály határozatai szólnak az úsztatási engedély beszerzéséről, és meghatározzák a szállítás időpontját (márc. 15.—nov. 1.). Az engedély megszerzésekor befizetett díjat vízmércék felállítására, folyók tisztítására szánják. Üsztatás felett főfelügyeletet a Körös—Berettyó központi mérnöki hivatal gyakorol, ez veszi fel a folyamfelvigyázókat. Miután a rendszabály megfogalmazást nyert, kaptak engedélyt Blum János és társai a minisztériumtól fa- úsztatásra, mely szigorúbb a megyeinél. Egyszerre csupán 5—600 öl fát szállíthatnak, a sarkantyúkhoz csúsztatófákat kell állítani és minden 100 öl fához 3 embert kell biztosítani. Amíg a társadalmi-gazdasági körülmények nem tették lehetővé a kereskedelem, a faúsztatás más, veszélytelenebb módját, addig az úsztatási engedély megadása pozitiven értékelhető. Beke Margit Megjegyzés : hivatkozás történt: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Főszérk. Benkő Lo- ránd. Bp. 1967. Magyar tájszótár. Szerk. Szinnyei József. Bp. 1893—1896 I. köt. 1897—1901 II. köt. Kert — háztáji Bőrbetegségek gyógyítása A bort pincében, vagy más erre alkalmas helyiségben tárolhatjuk. Azokban a pincékben fejlődik szépen a bor, amelyek egyenletes hőmérsékletűek, körülbelül 10—14 Celsius-fokosak és mérsékelten párásak — a túl száraz és túl nedves pince nem alkalmas a bor tárolására. — Arra törekedjünk, hogy a pincében zöldség, vagy burgonya ne legyen, mert a bor kényes a szagokra, illetve átveheti azokat. Fejtéskor a bor kerüljön tiszta hordóba, mert a bőrbetegségeket okozó mikroorganizmusok könnyen elszaporodhatnak borunkban. Az új hordót tehát tiszta hideg vízzel addig és any- nyiszor mossuk ki, amíg a hordóból az akonanyíláson át már csak tiszta víz ömlik ki. Ezt követően az öblítést forró vízzel folytatjuk, ekkor már nem kell tartanunk attól, hogy a forró víz kitágítja a hordó piciny lyu- kacsait és a piszok így beszivároghatna a hordó dongáiba. Mosás után a hordót ako- nanyílásával lefelé gerendákra állítjuk és kicsorgatjuk. Egy-kétnapos száradás után a hordót bekénezzük. A hordóban hektoliterenként 1,5—2 g ként égethetünk el úgy, hogy az_ azbeszt kénlapot egy behajlított kampós végű drótra akasztjuk, majd a kénlapot meggyújtjuk és óvatosan beengedjük az akonanyíláson a hordóba; majd a dugót beverjük az akonanyílásba. A hordó szakszerű kezelése megelőzheti a hordó, illetve a bor betegségeinek a kialakulását, elhatalmasodását. A gyengébb minőségű — II Malligand fokon aluli —, lágy borban felléphet a bor „virágosodása”, ekkor a bor felületén egy szürkés, gombaszagú hártya alakul ki, így a bor íze üres, jellegtelen lesz. E betegség kialakulását több tényező is elősegítheti: az alacsony alkohol- és savtartalom, a meleg pince, a levegővel való érintkezés — ha darabban maradt a bor és elmulasztottuk a töl- tögetést. A bor felszínén kialakult hártyát túltöltögetéssel távolíthatjuk el, ezután mindig ügyeljünk arra, hogy hordónk tele legyen. (A ké- nezés akadályozza fellépését, de nem pusztítja el a borvirágot.) Ha azt észleljük, hogy borunk szúrós szagú és kellemetlenül savanyú és ecetes ízűvé vált, mert az ecetbaktériumok a bor alkohol- tartalmát ecetsavra és vízre bontották, a bor felületén pedig piszkos hártya lebeg, s a bor íze kellemetlen, tehát ecetes lesz. Az alacsony savtartalom, a magasabb pincehőmérséklet és levegővel való érintkezés gyorsítja az ecetesedéi folyamatát. Legfontosabb feladatunk a prevenció, a megelőzés, ha a bort gondosan töltögetjük és nem tartjuk darabban, már 15 g (hektoliter borkénnel kezdetben végzett kénezéssel) is megbéníthatjuk az ecetbaktériumok működését. Sajnos az ecetes bor nem javítható, legfeljebb borecet készíthető belőle. Ha a bor íze és szaga kellemetlen, kenyérhéjhoz, vagy aszalt gyümölcshöz hasonló, sárgásbarna-, vagy sötétbarna és zavaros, úgy barnatörésről beszélünk. A bamatörés penészes szőlőből nyert kénezetlen boroknál fordul elő, s ha a bajt még azzal is tetézzük, hogy levegőztetve fejtünk, úgy borunk később „levegőízű” lesz. A bor gyógyításához a bámulás mértéke szerint 10—30 g/hl borkénre van szükség. A ként a borban feloldjuk — elegendő fél liternyi bor a kén feloldásához —, majd belekeverjük a hordóba. A kezelés után néhány nap múlva mintát veszünk a borból (fél palacknyit) színtelen fehér üvegbe ; majd összerázzuk és szoba- hőmérsékleten tartjuk. Ha két napon belül nem észlelünk elváltozást (nem kezd bámulni a felszínétől lefelé), úgy már nem kell barnatöréstől tartanunk. (Széles Csaba) Tudomány — technika H sínek Concorde-ja Üj világrekord: 260 kilométer óránként! A francia vasút új „csodavonata” érte el próbaútján. Strasbourgból kiindulva negyed óra múlva ért a 45 kilométerre fekvő Séléstatba. A 200 méter hosszú szerelvény tíz egységből áll: nyolc utasvagon, elöl és hátul pedig- egy-egy, összesen 8125 lóerős villanymozdony. A párizsi újságok a „sínek Concorde-ja”-ként ünnepük — emlékeztetve a hangsebességnél két és félszer gyorsabb francia—angol utasszállító repülőgépre. A francia vasút vezetői azt tervezik, hogy a vonat utódjait 1981-től a Párizs— Lyon között külön erre a célra építendő pályán járatják. A vonat egyszerre 400 utast szállíthat majd 260 km-es sebességgel. A villámvonat ezzel túlszárnyalja a világ eddigi leggyorsabb vonatát, a Tokió és Oszaka között 240 km-es sebességgel száguldó japán „Hikari”-t. Az új pályán nem lesznek látható jelzőberendezések. A sínek között húzódó vékony kábel útján komputer közli majd a mozdonyvezetővel a szükséges adatokat, mindenekelőtt azt, hogy a következő öt kilométeren szabad-e a pálya. Mert 260 km-es sebességgel 3 és fél kilométer a féktávolság! önálló mozdonyok már másfél évszázada harcolnak a sebességrekordért. 1832- ben az amerikai New-Orle- ans és Jackson között égy gőzmozdony 128 km-es sebességet ért el. 1903-ban a német vasutak az AEG és a Siemens által közösen konstruált elektromos kocsival 210 km-es óránkénti sebességgel állított fel világrekordot. Ezt csupán 28 év múlva, 1931-ben döntötte meg az ugyancsak német „sínzeppelin”: a propellerrel hajtott Különleges mozdony 230 km-re fokozta az óránkénti sebességet. A második világháború után a franciák kerültek az élre. 1953-ban egy francia villanymozdony 243 km-es teljesítménnyel ugrott az élre, ezt a rekordot két évvel később egy újabb típussal 331 km-re javították. Sínen futó mozdonyok számára ma is ez a világcsúcs. A más elvek alapján épült kísérleti járművek gyorsasági rekordját ugyancsak a franciák tartják: az „Aerotrain” elnevezésű légpárnás vonat a kísérleti pályán 1960-ben 422 km-es óraátlagot ért el. (Gáti) A VILÁG KÉT LEGGYORSABB VONATA: a „Hikari” (villám) (fent) B40 km-es óránkénti sebességgel közlekedik Tokió és Oszaka között. A franciák szupervonata megdöntötte a japánok világcsúcsát
