Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-21 / 274. szám

1978. november 81., kedd o WEB-vizsgálal az üzemi demokráciáról Erősödött a dolgozók és vezetők kapcsolata Vajon a vállalatok milyen fórumokat biztosítanak az üzemi demokrácia érvénye­sítésére? A vállalati gazdál­kodás és a kollektíva érde­keit érintő kérdéseket ho­gyan vitatják meg, s az el­hangzottakat miként haszno­sítják? Hogyan hajtották végre az üzemi demokrácia fejlesztésére hozott Minisz­tertanács és a SZOT együt­tes határozatát? Többek kö­zött erre keresett választ a közelmúltban 13 vállalatnál a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság és a Szakszerveze­tek Békés megyei Tanácsa. 766 dolgozótok, kérdőíven kér­dezték meg, 200 dolgozóval pedig elbeszélgettek az üze­mi demokrácia helyzetéről. A vállalatoknál az üzemi demokrácia fórumrendszere a belső szervezés különböző szintjeire épül és figyelembe veszi az egyes dolgozócsopor­tok munkaköri sajátosságait is. Ennek megfelelően hét vállalat szervezte meg a vállalati szakszervezeti ta­nács és a szakszervezeti bi­zalmiak együttes ülését, há­rom vállalatnál a fórum jog­körét a munkásgyűlés gyako­rolja. A szocialista brigád­vezetők tanácskozását 11 vállalat rendszeresítette. Munkahelyi szinten minden vállalat szabályozta a ter­melési tanácskozást, a bri­gád-, illetve a munkaérte­kezletet. Ezenkívül egyes vállalatoknál egyéb munka­helyi fórumok is működnek. Szabályozták az ifjúsági par­lamentek rendjét, a nők, az újítók, és a fiatal közgazdá­szok tanácskozását, öt válla­latnál pedig rendszeresen tartanak műszaki konferen­ciát. A fórumok döntési, ál­lásfoglalási, véleményezési és javaslattételi jogát sza­bályzatban rögzítették. Több helyen azonban nem hatá­rolták el a szocialista és a munkabrigád-értekezletek jogkörét, illetve tévesen ál­lapították azt meg. Néhány vállalatnál a dolgozók felve­téseire adandó írásos vála­szok határidejét is helytele­nül, mégpedig 15 nap helyett 20—30 napban állapították meg. Az üzemi demokrácia fórumrendszerének vállalati szabályozását a gazdaság és a társadalmi vezetés általá­ban ismertette a dolgozók­kal. A kérdőíves felmérés során ugyanis megállapítot­ták, hogy a dolgozók tájéko­zottsága nem teljes körű. Hi­szen a megkérdezettek 18 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem ismerik az üzemi demokrácia fórumait, 27 szá­zaléka pedig a szabályzato­kat. A népi ellenőrök megálla­pították, hogy a 13 vállalat­nál jelentős fejlődés tapasz­talható. Különösen sokat ja­vult és erősödött a dolgozók, s a vezetők kapcsolata. A közvetlen és közvetett ta­nácskozásokon alapvető té­makörök kerülték napirend­re, így az éves gazdasági terv. a bérfejlesztés kérdése, a kollektív szerződés kiérté­kelése, a munkaverseny-sza- bályzat, valamint a szocia­lista brigrádcímek odaítélé­se. A fórumokra a meghívó­kat és a napirenden szerep­lő témák írásos beszámolóit nem minden vállalat juttatja el megfelelő időben a meg­hívottaknak. A megkérdezett dolgozóknak majdnem a fele csak a tanácskozásokon szer­zett tudomást a napirendek­ről. így nem csoda, hogy csak kevesen szólalnak fel, illetve tesznek javaslatot. Az viszont tagadhatatlan, hogy a fórumok alapos tájékozta­tást nyújtanak a dolgozók­nak a termelési, a bérezési és egyéb gazdasági felada­tokról. Megismerik a terme­lés napi, illetve rövid távú mennyiségi és minőségi fel­adatait. A beszélgetések so­rán az is kitűnt, hogy nem minden dolgozó van tisztá­ban a vállalat fejlesztési el­képzeléseivel. Hiba az is, hogy sem az írásbeli, sem a szóbeli tájékoztató nem tar­talmaz vagylagos megoldá­sokat. Ez különösen a véle­ményezésekhez, vagy az ál­lásfoglalásokhoz szükséges érdemi vita széles körű ki­alakulását gátolja. A jegy­zőkönyvek is sok kívánniva­lót hagynak maguk után. Gyakran semmitmondóak, s nem tartalmazzák a lényeges adatokat. A felvetett kérdésekre a dolgozók többsége a tanács­kozáson megkapta a választ. A tanácskozáson kívüli vá­laszadásra 15, illetve 30 na­pon belül írásban vagy szó­ban került sor. A megkérde­zett dolgozók véleménye sze­rint az üzemi demokrácia fó­rumain történt felvetések döntő többségét érdemi in­tézkedés követi. A vizsgálat arra is választ keresett, hogy a tanácskozás előtt for­dítanak-e gondot a dolgozók véleményének megismerésére. Mindössze négy vállalatnál alakult ki az a helyes gya­korlat, hogy a tárgyalásra kerülő témákról a szakszer­vezet előzetesen begyűjti a dolgozók, illetve a bizalmiak észrevételeit, és ezek alapján önálló álláspontot alakít ki a szakszervezeti bizottság, amelyet a fórumon képvisel. A vita témáját négy válla­latnál írásban adják ki, de a dolgozók véleményét nem gyűjtik össze és így nincs mód az előzetes önálló szak- szervezeti állásfoglalás ki­alakítására. A vizsgált 13 vállalat közül ötnél egyálta­lán nem foglalkoznak a fó­rumokon részt vevő dolgo­zók felkészítésével és észre­vételeik összegyűjtésével. Az e^vüttes ülésen hét vállalat­nál tárgyalják a szakszerve­zeti szervek előterjesztése alapján a vezetők éves te­vékenységét. A Minisztertanács és a SZOT együttes határozata 1977-ben jelent meg. Azóta tagadhatatlanul nem sok idő telt el. A vizsgálat tapasz­talatai azonban egyértelmű­en arról tanúskodnak, hogy az üzemi demokrácia érvé­nyesülésében számottevő a fejlődés. Körültekintőbbé vált a fórumok tartalmi és szervezeti előkészítése. Nagy figyelmet fordítanak a dol­gozók észrevételeire és ja­vaslataira. Itt-ott azonban előfordul formalitás is, s a dolgozók részvétele és akti­vitása sem kielégítő. Van tehát bőven tennivaló ezen a téren. (Serédi) Morár néni „magányossága” gyorsak, hogy soha nem tu­dom megköszönni a segítsé­güket. Ha szólok nekik, azt mondják : Reszkető kezekkel írt, megható levelet hozott a posta a Szerkesszen velünk rovatnak. .. Ezúton szeretnék köszö­netét mondani — mint már sokan tették, akik a segítségre rászorulnak... Nagyon beteg asszony vagyok, és a Mezőhe- gyesi Állami Gazdaság építészetétől a Kilián Szocialista Brigád bevezeti hozzám a vizet. Önök el sem tudják képzel­ni, mit jelent ez nekem...” özvegy Morár Antalné Me­zőhegyesen, a Hunyadi utca 7. szám alatt lakik. Alacsony termetű, erősen hajlott hátú, két botra támaszkodó idős asszony nyit ajtót. Finom ar­cát eltorzítja a fájdalom. Amikor levelét megmutatom és bemutatkozom, szólni sem tud. Azután elkezdi. — Nagy az én bánatom, kérem. Kakasszéken voltam a kórházban, amikor 1977 júliusában a férjem eljött meglátogatni. Autóbaleset ál­dozata lett szegény, én pedig itt maradtam, egyedül a nagy fájdalommal, betege­sen. A jobb lábam lemereve­dett, két bottal tudok na­gyon lassan csoszogni. Hangja mindjárt nyugod- tabbá válik, amikor’'férjéről, Mezőhegyes kedvenc postá­sáról beszél. Szakadozott szélű, megsárgult újságkivá­gást mutat: — íme, ez volt az én pá­rom, nyugodjék békében... Az ötvenes évek elején a Szabad Földben jelent meg róla terjedelmes képriport, amelyben beszámolnak ar­ról, hogy Morár Antal az ország legjobb Szabad Föld­előfizető gyűjtője. Jó mun­kája elismeréséül egy fejős­tehenet adtak át neki. A konyhában, az előszo­bában, a lakóhelyül beren­dezett üveges verandán és a modern bútorokkal berende­zett nagyszobában feltűnően nagy a rend. A kályha mel­lett bekészítve a gyújtós és a szén. A tv tetején fénykép, amelyről egy szimpatikus fiatal házaspár és gyönyörű kisfiú néz ránk. — Ök az én megmentőim — kapja el tekintetemet özv. Morár Antalné. — Sápszki András rendőr,1 mezőhegyesi körzeti megbízott és felesé­ge gondoznak engem. Szom­szédunkban laktak, és ami­kor egyedül maradtam, ők karoltak fel. Nélkülük már nem élnék. Azóta a község másik szélére költöztek, de nap mint nap eljönnek hoz­zám. Bandi — így, családia­sán nevezi a rendőrt — ma reggel is elhozta a tejet, a friss kenyeret, a húst, beké- síítette a tüzelőt. Később jön majd a gyesen levő feleség, a Tériké. Biciklire ülteti kis­fiát és ketten jönnek. Amíg anyuka dolgozik a lakásban, gyermeknevetéstől hangos a ház. Ezek a találkozások'® tartják bennem a lelket. Ezután arról beszél, hogy időnként meglátogatják az iparitanuló-intézet diákjai is. — Az igazgatójuk kérésé­re öten-hatan eljönnek. Meg­kérdezik, miben segíthetnek? ök ásták fel a kertet, beta­kargatták a rózsatöveket, fát hasogattak halomszám. Na­gyon aranyos gyerekek. Az utca lakói is gyakran bekia­bálnak: nem kell-e valamit hozni a boltból, a postáról? — A levelében a vízbeve­zetésről ír. Ez hogyan tör­tént? — Az utcánkat, a férjem halála után, közművesítet- ték. Egy szép napon idejött Tóth Mátyás, Mezőhegyesi Állami Gazdaság építészeté­nek vezetője, Bicski István ág* Pojeczár János. Elmon­dották, hogy a nagyközségi tanács küldte őket, hogy se­gítsenek a víz bevezetésében. Nemcsak a vizet kötik be, de a konyhából kivágnak egy ajtót, itt építenek egy angol vécét, hogy a csúszós téli napokon ne kelljen ne­kem kijárnom. Nem tudtam, mit mondjak ezeknek a de­rék embereknek. Aztán jött a Kilián. Szocialista Brigád. Megcsinálták • a vízóraaknát, a szennyvízaknát, bekötötték a vizet. Ha minden kész lesz, a konyhában az asztal és a szekrény között lesz a' lefo­lyó, így sokkal könnyebben tudom majd az ebédemet megfőzni. Nem szeretném elhagyni magam, amit tu­dok, iparkodok megtenni ma­gamnak. De ezek a fiúk oly — Ne sírjon néni. Meglesz minden kényelme télire. Ebiért nem jár köszönet, mi nagyon szívesen megcsinál­juk. .. A fénykép alapján felis­merem Sápszki Andrást. Mo­solygós, fiatal arcáról szelíd­ség, jóság, emberszeretet su­gárzik. Közlöm vele, hogy Morár nénitől jövök: — Szomszédok voltunk. 'Nagyon megsajnáltuk, ami­kot ott maradt szegény egye­dül bújával, bánatával. Ké­sőbb pedig nagyon megsze­rettük. Azt hiszem, ő is ra­gaszkodik hozzánk. A felesé­gem kap a tanácstól valami tiszteletdíjat, de ha senki nem adna egy fillért sem, akkor sem hagynánk magá­ra a nénit. — Nagyon gondosan ápol­ják Sápszkiék Morár nénit — mondja erről Fejes Imré­vé gyámügyi előadó. — Négyszáz forintot fizet nekik a tanács havonta. Csupán a pénzért nem lehet ennyi munkát vállalni, ehhez mély­séges emberszeretet, megér­tés kell. Ary Róza A Kőbányai Gyógyszerárugyár Kabulon családja csecsemőknek szánt kozmetikai cikkekkel bővült. Négyféle termék — babatej, babaolaj, sampon és az úgynevezett fürdető nagy­üzemi gyártását kezdték meg. Az új termékek negyven százalékát exportálják A képen: Kordik Józsefné a babaolaj összetételét ellenőrzi műszer segítségével (MTI-fotó, Hadas János felvétele — KS) Ki vagyok én? A napokban összefutot­tam gyerekkori barátommal. Legalább 10 éve nem talál­koztunk. Szerettük volna megállítani az időt, hogy életünk kisebb-nagyobb eseményéről beszámoljunk egymásnak. Jártuk a város utcáit és beszélgettünk. Ar­ról, hogy halottak napján a szülőfalunkban járt. Virá­got vitt az édesapja sírjá­ra. Körötte gyertyák pislog­tak, hűvös szél zörgette a bokrok ágait. Maga előtt látta apját, amuit megfe­szült inakkal vágja a búzát, s a kalászok halálfélelmük­ben meg-megremegnek a kasza előtt. Érezte: a tarló felsebzi a lábát, a vér vé­gigfolyik a bokáján, és vá­gyakozva gondol a kereszt tövében lapuló kőkorsó hűs vizére. Felötlik az izgalmas disz­nótorok emléke, az eget nyaldosó szalmaláng, édes­anyja keserűsége : holnap nem marad zsír a bödönben, be kell szolgáltatni az egé­szet, hiszen a végrehajtó kö­nyörtelen. Aztán járja a falut, keresi az ismerős ar­cokat. Megnézi az iskolát, ahol a betűk világa ámu­latba ejtette. Nincs már gyermekzsivaj, kacagás, ka­maszkori szerelem-. A zöld ablakok vakon bámulnak a semmibe, az épület környé­két felverte a gaz, a kerí­tés a földre roggyanva ár­válkodik. Előtte a sima aszfaltúton panorámás autóbusz várakozik. Csak áll, s úgy van vele: „Mint a gyermek a csavargással, aki újjong, eltéved, sírdo- gál, s hazakívánkozik.” — ahogy a költő írja. Mi tagadás jólesett hall­gatni kissé patetikus, de mégis őszinte mondatait a gyermekkor soha vissza nem térő világáról. Az áruház csillogó-villogó ki­rakatát bámultuk, s ő meg­szólalt : — Ilyenkor mindig a régi karácsonyok jutnak az eszembe. A lopott fenyő, a selyempapírba csomagolt kockacukor, a birsalma kü­lönös illata, a fehér abrosz- szal leterített asztalon. Te is tudod, mennyi karácsonyi éneket zengtünk a tenyér­nyi ablakok alatt néhány szem mogyoróért. A fiamnak meg annyi játéka van, hogy nem fér az előszobaszek­rényben. Kétévesen hold­autóval játszott, s már a körbe-körbe száguldó vil­lanyvonatot is unja. Halgattam. A barátom meg -tovább beszélt, mintha hosszú idő után öntené ki a lelkét, szabadon, csönde­sen. — Amolyan visszahúzó­dó gyerek voltam a főisko­lán is. Kerültem a feltű­nést, a klikkeket. Tanul­tam, készültem az életre, olyan épületekről álmod­tam, amelyek az én elkép­zeléseim alapján készülnek el. Kinevettek. Bántott a dolog, s elhatároztam: azért is megmutatom. ", Haladtunk lassan az állo­más felé. A főutcán éjsza­kai műszakban építették a házakat. A hegesztőpisztoly fényében látni lehetett a munkások mozdulatait. A pajtásom sokáig nézte őket. — Látod, ezek az embe­rek nagyon sokat dolgoznak. Miért fáj az valakinek, ha meghajtják magukat, és becsületes munkával jó pénzeket keresnek? Erre szükség van, különben nem lenne szocializmus a szocia­lizmus. De ennél tovább megyek. Amikor a kapcso­latok szerinti érdek, a protekció és a könnyebb megoldásba való elvtelen belenyugvás határozza meg egy-egy ember pályáját, előmenetelét, társadalmi ho­vatartozását, mérges leszek. Ma már szinte mindenem megvan, igaz kocsit még nem vettem, hiszen megle­hetősen sok részletet kell fizetni. Néhány évvel ez­előtt, amikor lakásért tal­paltam, az egyik ügyintéző megsúgta: mivel értelmisé­gieknek nincs munkáslakás, próbáljak meg összekötte- tésket keresni. Egy évig legfeljebb visszaminősíte­nek fizikai állományba és kész a móka. „Én segítek neked, te segítessz nekem” — mondta, és szerettem vol­na szájon vágni. Hülyeség? Meglehet, de világéletemben utáltam a rongyrázást, az igazságtalanságot. Rácsap­tam az ajtót és míg a fejem szellőztettem, arra gondol­tam: ha tíz évet kibírtam albérletben, az a három­négy esztendő igazán semmi. A felségem egy hétig nem szólt hozzám, ha nincs a gyerek, talán megbolondu­lok. Vigasztaltam, megvere­gettem a vállát, és valami olyasmit mondtam, hogy na, látod, így kellene visel­kedni mindenkinek. Nagyot sóhajtott. — Neked elárulhatom: iszonyúan nehéz volt tür­tőztetni magam. Azt hi­szem, az tartott vissza, hogy mérlegre tudtam tenni eddi­gi életemet. Kőművestanu­ló voltam, majd elvégeztem a technikumot, a főiskolát, s kanyargós utak végén osz­tályvezető lettem. Lelkesí­tett valami, lehet hogy az előző generáció példája, akik szakérettségi után let­tek orvosok, mérnökök, mű­vészek. Egybeolvadtak a nappalok, az éjszakák, min­den életerőt a tanulásba fektettem. Már csak egy óra volt a vonat indulásásig. Leültünk a váróteremben, a jelenle­gi munkájáról kérdeztem. — Hálátlan feladat, amit most csinálok. A hivatalno- koskodás nem az én egyéni­ségemnek való. Egyébként nyugalmas hely, a magán- tervezésekért is leesik vala­mi. Tavaly bejött hozzám az egyik falumbeli asszony és elpanaszolta: az előadó megbírságolta, mert enge­dély nélkül építkeztek. Amikor nem engedtem a negyvennyolcból a fejemhez vágta: mit ugrálok annyira, tudja ő, hogy honnan jöt­tem. Talán arra vágok föl, hogy a falu szélén jószerivel egy kunyhóban nőttem fel. Ekkor ismét elgondolkoz­tam: ki vagyok én, tényleg meg tudom-e váltani a vi­lágot? Azóta megint nyug­talan vagyok és álmodok: finom kezű évfolyamtár­sam megigazítja a félrecsú­szott nyakkendőmet. Én meg összeszorított öklö­met az orra alá dugom, s ő megszégyenülten eltámolyog. Seres Sándor Épült KlSZ-védnökséggel Az Orosházi Üveggyárban az 1976-ban megtartott if­júsági parlament fogadta el a következő felhívást: a KISZ üzemi bizottság védnökségé­vel vállalják a fiatalok, hogy városi összefogással 1978 őszére a Szőlő város­részben felépül egy nyolc­tantermes általános iskola. A felhíváshoz, mint arról an­nak idején hírt. adtunk, csat­lakoztak a város üzemei, felnőtt és ifjúsági szocialis­ta brigádjai. Ma már az eredmény is ismeretes : 1978. szeptember 4-én megkezdő­dött a tanítás az üveggyári lakótelepi új iskolában. Mint a közelmúltban meg­tartott ifjúsági parlamenten elhangzott, a KISZ üzemi bi­zottsága a gyár gazdasági, társadalmi szerveinek veze­tőivel közösen öt kommu­nista műszakot szervezett az iskola építésére. E műszako­kon átlagosan több mint kétezren vettek részt, és mintegy 714 ezer forint ér­tékű munkát végeztek. Eb­ből az összegből 332 és fél ezer forint az iskola számlá­jára, 120 ezer forintot a me­gyei szakmunkásképző kol­légiumi hálózat bővítésére, 15 ezer forintot a VIT-alap- ra utaltak át az üveggyári fiatalok. A fennmaradó ösz- szegből később még 214,5 ezer forintot továbbítottak az új iskola céljaira.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents