Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
O 1978. november 16., csütörtök / Sopron egyik terén, eldugott kis sikátorban szép emléktábla hirdeti: ebben a házban lakott 1910—1911-ben a költő és újságíró Gyóni Géza. Az ország távoli szegletében szívesen látja az utas a költőről szóló megemlékezést, akit mi, Körös-tájiak sok mindenben magunkénak érzünk Vili. szarvasi Vajda Péter pedagógiai hetek Mások és maguk örömére Beszélgetés az amatőr színjátszásról Több éves tapasztalat birtokában kezdhették meg idén immár a nyolcadik szarvasi pedagógiai hetek gazdag programját a rendező szervek, akik változatos formában igyekszenek a korszerű pedagógia kérdéseit a nagyközönség számára is érthetővé tenni. Ilyen céllal született a már lezajlott „A jövőnek nevelünk” pódiumvita, vagy a „Fórum a demokratizmusról” című program is. A szakmai jellegű előadások sűrűn követik egymást. Holnap délelőtt a szlovák szakos nevelők vesznek részt bemutató tanításon, a Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, amelynek értékelését délután szakmai előadással ötvözik egybe. November 20-án, az ipari szakmunkásképző iskolában Szakma és hivatás címmel tartanak előadást, a Szülők akadémiája keretében pedig a családok személyiségfejlesztő szerepéről lesz szó. 97. Az ének újult erővel feltört a mélyből, kétszeres erővel. Mintha még mélyebbre merítette volna vödrét a lélek kútjában. Králik Franyt) magasba lökte a hosszú szárú pro- cessziós keresztet, hogy feneketlen zsebéből kibukkant a lapos üveg nyaka. S a nép nekilódult, méltó- ságos, lassú hömpölygéssel. Alig-alig mert felnézni a közeledő rekettyésre, ahol azok a szent ének csodatévő erejétől a földhöz bűvölten, mozdulni képtelen álltak. Mint szakállas Ábrahám, az áldozati gödölyével, midőn leszólt az Űr az égből. Korán indultak a szurdokból. Akkor hünyt ki a hajnali csillag a sziklák között feszülő halványlila égről. A férfi, a nagy, az erős, kinek karján és testén gyönyörű izomkötelek dudorod- tak, s az ing alatt is kirajzolódtak, bátortalan gyermekNagy érdeklődésre tarthat számot a kisgyermekes szülők körében Szántóné, dr. Horváth Mária docens Iskolás lesz a gyermekem című előadása a Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezetben. A programban irodalmi színpadi műsor, több üzembe kihelyezett előadás, óvoda- pedagógiai kiállítás, emlék- ünnepély, amelyet Brunsz- vik Teréz és a magyar óvodai nevelés címmel az óvónőképző intézetben rendeznek meg, s természetesen Szakemberekhez szóló pedagógiai előadások szerepelnek. A háromhetes szarvasi pedagógiai hetek programja november 30-án emlékműsorral fejeződik be, amelyet a nagy orosz író-pedagógus, Lev Tolsztoj emlékének szentelnek. A szarvasi pedagógiai hetek Koszti Pál, a városi tanács művelődésügyi osztály- vezetőjének zárszavával ér majd véget. ként követte a lányt. Az időnként hátranyújtotta kicsiny, magabiztos kezét, hogy erőt adjon néki, a maga leikéből. így kapaszkodtak fel a sziklán, a platóra, hogy a lány vezetett. Fönt megálltak a gyér füvű kövesen, nagy levegőt vettek. Alattuk mélybe merült a táj. S a mélyben, a lila ég ködlő szélén vérszín csík reszketett. A nap. — Ott a falu — mutatott arra a lány. Hangjában boldog izgalom repesett. Tekintete, mint bársonytenyér, megsimogatta védence arcát. — Ott már minden jó lesz — mondta. — Csak már otthon lennénk ! A gyermekarc kíváncsi szorongást tükrözött. S a lány szeme felelt: „Védencem vagy, ne félj!” S bent a fejében, a szívében így folytatódott a gonValamikor műkedvelőknek hívták őket. Az idősebbek még jól emlékeznek erre az időre, egy részük maga is színpadra lépett, mások — a többség — ott ültek a nézőtéren, s élvezték társaik, hozzátartozóik produkcióját. Ki tudja hányán voltak — nagy gyárak és kis falusi egyletek fiataljai —, akik évente egy-két előadással közönség elé álltak. S a legnagyobb sikert az jelentette számukra, ha meg kellett ismételni a műsort, vagy meghívást kaptak egy másik üzembe, községbe. Ma pedig az az igazi elismerés, ha országos fesztiválon, vagy versenyen lépnek föl. — ősi vágy él az emberekben a színjátszás iránt — mondja Jurka László, a Jókai Színház igazgatója beszélgetésünk kezdetén. — Kis túlzással azt is mondhatnánk, olyan régi ez a vágy, mint maga az emberiség. Az viszont már tény, hogy a színjátszó művészet kezdetei mindenütt a műkedvelő színjátszásban gyökereztek. Dramatikus népszokások, pogány, sőt keresztény játékok az ősök. Később a nemesek és főurak hajlékába is betör a színpadi kedv, de éppúgy megtalálni a mesteremberek szórakozásai közt is. Hazánkban is hagyományai vannak. — Ma azért már senki sem műkedvelőként emlegeti a színjátszókat. Inkább amatőrt mondunk. Van ennek valami jelentősége? — Ha az egész kultúra felől nézzük, nincs, mert ennek mindig szerves része volt a mozgalom, akkor is, amikor már kialakult és jól működött a hivatásos színjátszás. Akárcsak ma. Természetesen a kettő nem helyettesíti egymást, még csak nem is riválisok. Bár — és ez az egyik legnagyobb érdeme az amatőröknek — nem is egy esetben hoztak forradalmi változást egy-egy ország színművészetébe. A XX. századi magyar munkásszínjátszás is. Az, amely 1945 után újból kibontakozott és felvirágzott. Később aztán rossz csengése lett a szónak, egy kicsit a múltat jelentette. — Ez a később viszont a kulturális élet változásait, amelyben az öntevékeny csoportúikra is más feladat várt? dolat: „Eddig az erdőé voltál, mostantól az enyém”. S míg mentek, többnyire kézen fogva, s a lány legalább fél lépéssel előbb, mindig beszélt neki: — Jó nép lakja a mi falunkat ... meglátod majd. Rendes népek ... Jószívűek, békességetek ... Dolgosak ... S nem kell többet félned. Mindenki szeretni fog, meglásd. .— Olyanok, mint te? — kérdezte az ember, máskülönben nagyon szótlan volt. — Olyanok — biccentett buzgón a lány. — Tudod, milyen vidámak? Ha szomorú vagy, mindjárt felvidítanak ... Elfelejted közöttük a bánatod. Mintha sohase is lett volna ... És megvédenék téged. De ott leszek én is, ne félj! — Mindig ott leszel? — Mindig. — Velem leszel? — Veled, mindig. Átmentek az erdőn, a kőbánya mellett elhaladtak. Jó szekérút vitt innen már, a szelíden hullámzó tájon, ligetes, csalitos facsoportok között, a dús réten; sűrű virágillat lebegett fölötte. Az ember megállt, visszafogta a lányt. Nem akart az úton menni. A lány így szólt magában: „Nincs mit csodálkoznom”. Begázoltak ,a fűbe, felmentek a bokrok védelmében a dombra, egy erdőcske követ— Igen, és a kifejezés kissé elítélő felhangja ezt érzékeltette. Egy eltávolodást a régi típusú színjátszástól, amikor a csoportok csak há- romfelvonásos drámákat vagy éppen nagy operetteket vittek színpadra. S ennek olyan körülmények között már nem sok értelme volt, amikor nemcsak a Faluszínház járta az országot, de a megyei vagy területi színházak is elkezdték szinte naponta tájelőadásokat tartani. És az apró kis falvakban is „igazi” színészekkel, „igazi” színház jelent meg, majd a televízió terjedésével mind több család vált a pesti nagy színházak „bérletesévé”. — De épp az előbb mondta, hogy a kettő nem helyettesítheti egymást. Nincs ebben akkor ellentmondás? — Nincs. Csak hatásgyakorlás van. Olyan formán is, mint ekkor történt. Az öntevékeny csoportok száma lecsökkent, szinte úgy látszott, mintha talajt vesztettek volna a hivatásos színjátszás nagy hatósugarú ki- terjesztésével. És volt benne valami. Kinek kellett már ebben az időben mondjuk Darvas Szakadéka üzemi színjátszóktól, amikor ezt a darabot a tévé budapesti előadásban közvetítette az ország vezető művészeivel. Vagy a Tanítónő Bródytól, hogy csak ezt a két — 45 után sok helyen műkedvelők által játszott — művet említsem. A műkedvelő színjátszók hagyományos csoportjait aztán egy más forma követte. Megjelentek — hangsúlyozom, mintegy visz- szahatásként — az irodalmi színpadok. Ebbe már az iskolák is remekül bekapcsolódhattak, és éltek is a lehetőséggel, ösztönzés bőven volt, mert a hivatalos irányzat is ezt támogatta elsősorban. — Úgy tetszik, néha túlságosan is. A közönség viszont kevésbé kedvelte, inkább csak egy rétegnek tetszik ma is ez a szavalókórusszerű előadás. Még a verset szeretők is szívesebben veszik a versmondást. Nem véletlen, hogy soha ennyi amatőr nem foglalkozott a lírával. És az se, hogy a hagyományos színjátszás is újból megjelent. — A mai öntevékeny mozgalomban mindennek helye van és meg is találjuk a kezett, annak a szedres szegte szélében haladtak, a gerincen. S egyszer csak meglátták a falut a templomtoronnyal, a háztetők piros cserepével. — Nézd! — szólt a lány, s a lelke annyira tele volt, hogy hangja remegett tőle. Érezte, hogy remeg a férfi keze is vékonyka ujjainák kapcsai közt, de arcán, az aranybama szakáll zugaiban mégis inkább a róla átra-' gadt boldog izgalom viliózott. Továbbhaladtak. De mintha kissé húzni kellett volna a férfit. — Csodaszépen fogunk élni — mondta a lány. — Sohase hagysz el, ugye? — Soha — felelte a lány halálos komolyan, hangja a boldog elérzékenyüléstől megcsuklott. — A sírig !... És ekkor a csodálatos ragyogásban —■ mert a nap fenn volt magasan — meg- kondultak a harangok. A férfi megijedt. — Ne félj — mondta a lány —, szentmisére harangoznak. Majd ezt mondta: — Istenfélő nép a mi népünk. Sietősre fogta a lépést, húzva magával a férfit. Szerette volna vele átrepülni à rekettyési, s a rétet. Otthon lenni már! Otthon! (Folytatjuk) színességet. Az irodalmi színpadtól a színdarabjátszásig. Sőt ezeken túl sok minden mást, amit nemegyszer maguk írnak. Ezek általában csupa aktuális dolgok azzal a céllal, hogy magukra ismerjenek belőlük mindazok, akiket illet. Vagyis a jobbítás, a tenni- akarás a cél. Szórakoztató eszközökkel. így mindenkinek öröme telik benne, s ebben a mai sokféleségben az amatőr csoportok minden tagja megleli a neki legjobban megfelelő területet. S rengeteget fejlődik a beszéd- és mozgáskészségük és ez önmagában is nagy dolog. — Aki valaha volt színpadon, tudja milyen sokat jelent ez az életben. A fellépésre gondolák, az elfogulatlan viselkedésre. — Valóban így van. A színpadi fellépés hatása tovább sugárzik. Aki hozzászokott a közönség előtti beszédhez, mozgáshoz, a természetes játékhoz, az magán és közéleti szerepében, minőségében is hasznát veszi. Másképp lép be idegen helyre, a legkülönbözőbb helyzetekben jobban feltalálja magát és nem gond még nagyobb hallgatóság előtt sem megszólalnia. S a mondanivaló megformálása is könnyebb. Tényleg más lesz a fellépése, sokkal egyszerűbb, természetesebb, mint azé, aki sohse játszott. Ezért is jó, ha már a kis gyerekek az óvodában szerepelnek. — Ma is van olyan nézet: maradjon mindenki a maga kaptafájánál, az amatőr színjátszók ne nyúljanak nagy darabokhoz, főként ne klasszikushoz. Mi a véleménye erről? — Ha kedvük van hozzá, miért ne? Nem tudnak olyat produkálni, mint egy színház? Ez nyilvánvaló, s ezt senki sem kívánhatja tőlük, ez viszont nem ok arra, hogy megfosszák magukat például Molière élvezetétől. S ha arra gondolunk, menynyivel jobban megismerik a kort, az írót, a művet, ha a felkészülés hosszú ideje alatt aprólékosan foglalkoznak vele, akkor kimondott kulturális nyereségről beszélhetünk. Játékuk pedig a maga naiv bájával különleges élményt nyújthat a közönségnek. Vass Márta Mai tévéajánlatunk: Kísfilmek a nagyvilágból Két hosszabb terjedelmű kisfilm bemutatására vállalkozik ma este 20 óra 40- től a televízió. Az egyik angol ismeretterjesztő film, az „Utazás a koponyán belül” az agykutatás legújabb tudományos eredményeiről számol be — mondja Gimes Katalin szerkesztő. — A téma legfőbb érdekessége: a jobboldali és baloldali agyfélteke funkcióinak elkülönülése és azok vizsgálata összefüggésben az emberi civilizációk kialakulásával. Számomra is rendkívül izgalmas ez a film, mert beavat az agy felépítésének rejtelmeibe, fázisról fázisra megfelelő példák kíséretében. A kisfilmes est másik különlegessége az ugyancsak angol eredetű „Minosz utolsó napjai”, amely csemegeként kínálkozik a kultúrtörténet szerelmeseinek. Az eltűnt mesebeli Atlantisz földjéről értesít különböző kérdésfeltevésekkel : a civilizáció szerepe az Égei-ten- ger mentén élő népeknél; létezett-e az Atlantisz; miként tárták fel a knósszoszi palotát stb. Tudomány / • •• WF es jovo Ahogy előrehalad az emberiség fejlődése, a nagy változásokat hozó fordulópontok egyre élesebben jelzik a civilizáció veszélyeit. Amerika felfedezése még „csak” az őslakosság leigázásával és az újkori rabszolgapiac kiszélesítésével járt, a XX. század imperialista hódításai viszont két világháború iszonyatát eredményezték, a mai új gyarmatosító törekvések pedig ismételten a teljes katasztrófa veszélyével fenyegetnek. A puskapor vagy a dinamit feltalálása is eleinte csupán néhány gyáros gazdagságát gyarapították, ám a mai fékevesztett fegyverkezés már az egész emberiség létét veszélyezteti. Az angol ipari forradalom földönfutóvá tette a szegény bérmunkások tömegeit, az elmúlt évtizedekben kezdődött tudományos-technikai forradalom viszont néha már a földi élet kipusztításával fenyeget. És hogy mindennapjainkat mégse határozza meg egyfajta félelemérzet, ezért nagyon sokat tehetünk mi magunk is. Mint egyik nyilatkozata alkalmával a nemzetközi hírű gyomai fizikus, Pál Lénárd mondta: a tudósok dolga, hogy megtalál- jáK a tudomány okozta károsító hatások ellenszereit, ám a maga területén a közgazdásznak, a politikusnak és a termelésben részt vevő valamennyi embernek is tennie kell azért, hogy a tudományok fejlődése ne pusztítást, hanem virágzást hozzon. Érdekes gondolatokat hallhattunk a tudományok hasznáról hétfőn este a Petőfi rádióban, amikor az Eszmék faggatása című műsorban Zeley László arról beszélgetett Ágh Attila filozófussal, hogy volt-e tudományostechnikai forradalom? Az efféle kérdésre bárki azonnal pozitív választ adhat, hiszen a mezőgazdaság kemi- zálásától a mindennapjainkat meghatározó gépesítésig — a háztartási gépektől a közlekedésben részt vevő járműfolyamon át az atomerőművekig — számolatla- nul sorolhatnánk a példákat. A termelés fejlesztésének is leghatékonyabb módja a termelésben részt vevők egyre magasabb szintű képzése. Szovjet közgazdászok már a 20-as évek közepén pontos számításokat végeztek, hogy az alsó fokú iskola 43, a középiskola 108, a felsőfokú iskola pedig 300 százalékkal növeli a dolgozó egyén termelékenységét ! A hétfői rádióműsorban beszélgetők is visszaemlékeztek egy professzorra, akitől a diákjai megkérdezték: igaz-e, hogy a kommunizmusban az emberek csak napi egy órát fognak dolgozni? Valószínű csak egy órát dolgoznak, de az bizonyos, hogy napi hét órán át tanulnak majd — hangzott a válasz. Nem véletlen, hogy nálunk is társadalmi ügy lett a legszélesebb néptömegek tanulása, művelődése. Okos törvények, rendeletek és határozatok segítik, hogy kiművelt emberfők sokasága vigye előre közös dolgainkat. Igaz, a gyakorlatban még sokat kell tennünk, hogy a vállalati vezetőktől a munkapadok mellett dolgozó brigádtagokig sokan ne csak kötelező nyűgnek érezzék a nagyobb tudást, szélesebb műveltséget ígérő közművelődési törekvéseket, hogy az iskolák tanulói ne csak a „szent felvételi vizsgára” gondolva irányítsák érdeklődésüket. És hogy a társadalmak forradalmai után az emberi gondolkodásban, az életmódban is forradalmi változások induljanak. (Andódy) SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regény
