Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-16 / 270. szám

HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS Dollár harmincmillióért Népgazdaságunknak szük­sége van a valutára. Ezt fel­ismerve, a Gyulai Szabók Ipari Szövetkezetének veze­tősége úgy döntött, hogy rá­térünk a tőkés bérmunkára, amely összhangban a nép- gazdasági elvárásokkal, lehe­tőséget teremt arra, hogy termékeinkért valutát kap­junk. Köztudott, hogy ex­portban nagyon szigorúak az előírások, magasak a minősé­gi követelmények. Tíz évvel ezelőtt még nem tudtunk volna ezeknek eleget tenni, hiszen telephelyeink szét­szórtan helyezkedtek el a vá­rosban, a gépeink sem lettek volna megfelelőek a korszerű technológia megvalósítására. Erre három évvel ezelőtt nyí­lott lehetőség, amikor átköl­töztünk az újonnan felépített központi telepünkre, amely­nek beruházási értéke a kor­szerű gépekkel együtt meg­közelítette a 40 millió forin­tot. Itt tágas, világos munka­termek, a jelenleg legkorsze­rűbb gépek állnak rendelke­zésünkre ahhoz, hogy a meg­rendelőink kívánságát mara­déktalanul teljesíthessük. Az elmúlt évben csaknem 32,5 millió forint értékű bér­munkát végeztünk az NSZK, Ausztria és Hollandia részé­re. Ez gyakorlatban azt je­lenti, hogy évente 270—300 ezer női ruha készül ,a sza­lagokon. Gondot jelent, hogy egyrészt sok — 250 — modell készül és aránylag kis szériá­ban. Előfordult már, hogy 50—100 ruhát kért a megren­delő, a legnagyobb mennyi­ség sem haladta meg a 3000- ret. Ez azt jelenti, hogy te­temes időkiesés van a sok átállás miatt, ami rontja a termelékenységet, az ered­ményességet. Másik gondunk a már évek óta visszatérő munkaerőhiány. Az elmúlt évben például 20 dolgozóval kevesebb volt, mint amennyit terveztünk, ennek ellenére kedvezően alakultak gazda­sági eredményeink. Kutat­tuk már, hogy mi lehet az oka a létszámhiánynak. Nem hisszük, hogy azért nem ka­punk elég munkaerőt, mert az itteni jövedelem kevesebb lenne, mint máshol. Dolgo­zóink átlagbére az elmúlt évben meghaladta a har- mincezer-ötszáz forintot. E szerint a havi átlagkereset több mint 2500 forint. A kol­lektíva jó munkája eredmé­nyeként tavaly elnyertük a megtisztelő „Kiváló Szövet­kezet” címet. Hozzá kell ten­nünk azt is, hogy az elmúlt évben 32,50 forintért „sze­reztünk be” egy dollárt. Az előzetes számításaink alapján az idei év sem lesz rosszabb. Teljesítettük a há­romnegyedéves tervet, annak ellenére, hogy a tervezett fi­zikai létszámból jelenleg is 12-en hiányzanak. A tervtel­jesítést a megfelelő munkael­látás, a jó termelésirányítás és nem utolsósorban a dol­gozók fegyelmezett munkája tette lehetővé. Az elmúlt évekhez viszonyítva tovább javult a minőség és jó mun­kavégzésre ösztönöz a beve­zetett minőségi prémium- rendszer. Kedvezően alakult a termelékenység is, ami a jól szervezett munkának kö­szönhető. Ennek növekedése tette lehetővé, hogy tervün­ket kevesebb létszámmal is tudjuk teljesíteni. Sajnos, újabb munkaerőkre hosszabb távon sem lehet számítani, ezért felkerestük a Budapesti Ruházati Ipari Szövetség ruházati osztályát, amelynek szakemberei úgynevezett munkafényképezést végeztek üzemünkben. Ennek értékelé­se után lehetőség nyílik ar­ra, hogy még jobban kihasz­náljuk az üzemszervezésben és munkaszervezésben még ki nem használt rejtett tar­talékokat. Ez létfontosságú az üzemnél, ha továbbra is eredményesen akarunk tevé­kenykedni. Munkahiányra nem panaszkodhatunk, hi­szen teljes kapacitásunk le­kötött erre az évre. Az V. ötéves terv eddig eltelt idő­szakában végzett gazdasági munkánkról elmondható, hogyha minden területen nem is sikerült az előirány­zatokat teljesíteni, elért eredményeink jók. A jelen­téktelennek mondható le­maradás elsősorban azért kö­vetkezett be, mert a már említett munkaerőhelyzet nem tette lehetővé üzemünk gépparkjának és egyéb anya­gi felszerelésének a megfele­lő foglalkoztatását. Üzemünknél döntő több­ségben fiatalok dolgoznak. Még az is a szövetkezetünkről kialakított képhez tartozik, hogy saját tervezésű model­leket is készítünk, főleg oszt­rák cégek megrendelésére. Itt alakítjuk ki a modelleket, a megrendelők kívánsága szerint, itt dolgozzuk ki a gyártáshoz szükséges techno­lógiát. Képeinken két olyan modellt mutatunk be, ami külföldön nagy sikert aratott a hölgyek körében. (-) APRÓHIRDETÉSEK Garázst bérelnék Békéscsabán. Ajánlatokat „ül. kerület” jel- igére a lapkiadóba. Kerítések, kapuk, kerítésbetétek, épületlakatos munkák készítése megrendelhető, vidékre is. Far­kas Dezső, Orosháza, Oláh I. u. 59. szám. _________ O rosháza, Báthori u. 8. szám alatti kétszobás fél ház fürdő­szobával, mellékhelyiségekkel, műhelynek alkalmas helyiséggel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : szombaton délután fél 2 — fél 4 óra között. Zöldség-, gyümölcsüzlet, nagy­községben, forgalmas helyen, jól bevezetve eladó, teljes felszere­léssel együtt., f,Szakember” jel­lgére az orosházi hirdetőbe,______ I B-s, 1300-as Polski sürgősen el­adó. Érdeklődni: Gádoros, zöld­ségbolt, Bajcsy-Zs. u. 71.________ E ladó Orosháza, Munkácsy Mi­hály utca 12. számú 2 szobás, azonnal beköltözhető ház. Érdek­lődni: Mikes utca 22._____________ 2 0 q sütnivaló ' tök eladó, eset­leg sült állapotban is. Orosháza, Gyopárosi ugar 16. Szűcs.________ E ladó készpénzért, Orosházán, utcai 2 szobás családi házrész, beköltözhetően, vagy 1—2 szobás kisebb házért, vagy házrészért elcserélném. Érdeklődni: a hir­detőben, esetleg levélben! meg­keresés esetén „Megegyezünk” jeligére az orosházi hirdetőbe. Kiadó 2 kát. 1000 négyszögöl ki­váló minőségű szántó, kisapácai dűlőben. Bővebbet: Orosháza, Thék Endre u. 21. Z1 rendszámú Polski Fiat 126-os eladó. Szarvas, Brigád utca 54. 1979-ben építkezők! Már most gondoljanak a tervek elkészítésé­re! Társasházak, családi házak, nyaralók, garázsok, bővítések engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészíté­sét vállalom. Boldog János, Orosháza, Horváth pap utca 22. 16 lóerős háztáji kistraktor, pót­kocsival eladó, 30 ezerért. Nagy­szénás, Zrínyi u. 21. ______________ K ilenc hold föld tanyával ki­adó haszonbérbe. Nagymágocs, Mágocsi oldal 53._________________ 2 00-as gyalugép eladó. Orosháza, Zombai utca 19.__________________ I ntarziás kombinált szobabútor eladó. Oláh Gyula, Csorvás, Grensperger u. 58,________________ B eköltözhető családi ház, köz­művesített, nagy telekkel eladó. Orosháza, Iglói út 32.____________ E ladó központi fűtéshez kazán. Komfort gáztűzhely, japán rá­diómagnó. Nagyszénás, Béke u. 61. szám.___________________________ 17 5 négyszögöl bekerített szőlős­kert eladó, sürgősen. Érdeklőd- ni: Orosháza, Bercsényi utca 48. Eladó Rákóczitelep újosztáson a téglagyári dűlőbe« 400 négy­szögöl bekerített gyümölcsös. Érdeklődni: Orosháza, Szentesi út 24._______________________________ Két db PGN olajégő, gyári cso­magolású, egy db OTR-kazán el­adó. Almáskamarás, Kossuth 64. Blahó.______________________________ Eladó Orosháza, Retek utca 31. számú új ház, beköltözhetően, OTP-átvállalással._________________ S ürgősen eladó Pusztaföldvár, Dózsa György u. 32. számú ház. Zsiguli megkímélt állapotban el­adó. Békéscsaba, Kálvin u. 36. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazon roko­noknak, ismerősöknek, jő barátoknak, jó szomszédok­nak, akik szeretett férjem, apa, nagyapa, RUSZ PÁL temetésén megjelentek, ra­vatalára a kegyelet virága­it elhelyezték és bánatunk­ban osztoztak. Külön köszö­netét mondunk a gyulai Jó- zsef-szanatórium akut osz­tály orvosainak, dolgozói­nak a lelkiismeretes mun­kájukért. A gyászoló csal;. Csorvás, 1978. október 31. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazon rokonok­nak, jó ismerősöknek, jő szomszédoknak, akik sze­retett édesanyánk, nagy­anyánk, testvérünk, ÖZV. SZALÔK JÖZSEFNÉ szül. Bacsur Erzsébet temetésén megjelentek, ra­vatalára a szeretet virágai! elhelyezték és részvétükkel bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Orosháza, 1978. nov. 13. HIRDETMÉNY! Értesítjük a lakosságot, hogy a Monori ugarok, 63-as őrhely mögött húzódó kisfeszültségű hálózatot 1978. november 14-én FESZÜLTSÉG ALA HELYEZTÜK. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes ! DÉMASZ, Orosháza A Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet szarvasi telepére két műszakos foglalkoztatásra, korszerű üzemébe felvételre ke­res: gépi varrókat, anyagmozga­tókat, fűtőket és lakatost. Je­lentkezés : a munkaügyi osztá­lyon. A Pamuttextilművek békéscsabai gyára felvesz férfi és női dol­gozókat, továbbá ,,D” kategóriás gépkocsivezetőt. A Szarvasi Állami Tangazdaság örménykúti kerülete tehenésze­ket vesz fel. Lakást biztosítunk. Jelentkezés a kerület igazgató­jánál levélben vagy személye­sen. A Békéscsabai Konzervgyár gya­korlattal rendelkező villanysze­relő, kőműves, csatornás, eszter­gályos, elektroműszerész, laka­tos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat keres felvétel­re. Jelentkezni lehet a gyár mű­szaki főosztályvezetőjénél. Gépészmérnököt azonnali belé­péssel felvesz a Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5/B. A Békés megyei Vendéglátó Vállalat orosházi telepe 0,9 ton­nás . gépkocsira gépkocsivezetőt keres felvételre. Jelentkezés : Orosháza, Bercsényi u. 2. A FÉKON Ruházati Vállalat orosházi üzeme fűtő segédmun­kást és varrónőket keres felvé­telre. Orosháza, Előd u. 1. Felveszünk vállalatunkhoz be- tonelemgyártáshoz férfi munká­sokat, alumíniumöntödénkbe férfi szak- és segédmunkásokat és targoncavezetőt. Jelentkezés : Betonáru-szakipari és Szolgálta­tó Vállalat, Gyula, Henyei M. u. 13. szám. r A Vetőmag Vállalat békési virágtelepére mezőgazdasági GÉPSZERELŐI MUNKAKÖRBE (hegesztői vizsgával), valamint könnyű kerti munkára férfi és női dolgozókat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. A DÉGAZ orosházi kirendeltsége FELVÉTELRE KERES: szakmunkás­bizonyítvánnyal rendelkező gázkészülék-szerelőt karbantartó munkakörbe és érettségizett férfit nyomásszabályozó­kezelőnek. JELENTKEZÉS : Orosháza, Fürdő u. 1. Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár (Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky u. 41.) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ — gyakorlattal, középiskolai végzettséggel és gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt és — több éves forgácsolási gyakorlattal és középiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót munkaelemző beosztásba. JELENTKEZNI LEHET: a gyár személyzeti és oktatási előadójánál. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy folyó hó 19-én és 26-án, vasárnap 7—12 óráig magasított téglából előzetes személyes vagy telefonon történő megbeszélés alapján TÜZÉP-utalvány ellenében RENDKÍVÜLI ÄRUKIADÄST TARTUNK a fuvareszközök jobb kihasználása érdekében. Békéscsabai I. sz. téglagyár Az orosházi Új Élet Mgtsz felvételre keres SZARVASMARHA­ÉS SERTÉSTENYÉSZTÉSBEN JÁRTÁS DOLGOZÓKAT * Tatársánc, valamint sóstói telepére. Jelentkezni lehet: Tatársáncon Gyúrás Pál telepvezetőnél, központban Nagy László főágazatvezetőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents