Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
NÉPÚJSÁG 1918. október 1-, vasárnap o Pálinkás Lajos: Fel a fejjel, Sipos ! A gépek egyenletes zúgása betölti a csarnokot. Kékesen csillanó forgács fut le az acélról az esztergakések nyomán. Csikorognak a sorozatfúrók, remegve rágja a rúdacélt a marótárcsa. Csattanva merevedik új állásba a revolvertorony. Vigyázó szemek ellenőrzik a szerszámok munkáját. A gépek mellett csillogó sorokba rendeződve sorakoznak a kész darabok. Gépzaj, olajszag. Az öreg Maurer csavar egyet a keresztszán kézikerekén. A surrogva lefutó forgácskígyó elszakad, és re- ' megve a lábához hull. Aztán megbillenti a kapcsolókart, és a nortonszekrény fogaskerekei lassuló kerepelés- sel megállnak. Tolómérővel matat a tengelyen, majd magától kissé eltartva, orrára csúszott szemüvege mögül böngészi az eredményt. Elégedett szusszanással csúsztatja zsebébe a szerszámot. Pápaszeme fölött körülpillant a gépek fölé hajló hátakon, aztán egy fényes villáskulccsal ko* lompolni kezd a gépvázon. Kattognak a kapcsolók, egymás után állnak le a gépek. — Erre várok reggel óta! — rikkant nagyot a kis Kol- tai, és olajos kezét a nadrágjába törli. Aztán rákiált a még mindig gépe fölé hajló Schnei- derre: — Takarmányozni Püné Ür! Koltai a múlt heti tévéjáték óta csak „Püné Ür”-nak szólítja Schneidert, mert rendíthetetlen flegmája szerinte azonos a filmbeli alakéval. Schneider megvárja míg kifut a kés, aztán leállítja a gépet. — Dagi kisfiam, majd je.- lentkezel nálam kettő pofonért! — reagál az előbbi felszólításra. — De előbb megengedem, hogy teletömd magad! — szól rá még Koltaira, akin már szemmel láthatóak voltak haspártiságának jelei. Jó kedvű nevetés kíséri a macerát. Kézbe, vállra kerülne^ a kopott táskák, tolong a brigád a vízcsap körül. Csobog a víz, habzik az ultrapaszta. Csak Sipos gépe kattog még, de neki nem szól senki. ö tudja, mit csinál. Sipos töprengve nézi a lassan kúszó kést. Mostanában valahogy nagyon összejött. Azt, hogy a brigádból már régen kimaradt, nem bánta. Nincs szüksége rájuk. Van már nyolc éve is, hogy a főnök összehívta a műhelyt: — alakítsanak szocialista brigádot. Munkaversenyről, életmódról, meg ilyesmiről papolt. Akkor úgy volt vele ő is, meg a többiek is, hogy úgyis együtt dolgoznak — ráálltak. Tenni nem sokat kell, majd lesz valahogy. Jobb a békesség. De aztán a többiek valahogy kezdték komolyan venni a dolgot. Először csak munka után maradtak benn pusmogni. Aztán jött a társadalmi munka. Máté meg belerángatta őket valami politikai oktatásba. Azóta „Tanár Ür”-nak szólítják Mátét. Hát az mindenkihez hasonlít, csak tanárhoz nem. Olyan vállai vannak, hogy csak lapjára fér be az ajtón. Busafejű, vastag nyakú. Az igaz, hogy okos dolgokat beszél, de mit ér vele? Még kocsija sincs. Állandóan politizálnak. Szadat, Arafat, Palesztinek. Mi dolguk velük? ök keresték maguknak a bajt, másszanak is ki belőle. Hét végén meg beleprése- lődnek Koltai rozoga Trabantjába, és mennek pe- cázni. Aki nem fér be; motorozik. Ebből ő nem kér. Nem lopja az idejét, de nem is pocsékolja el marhaságokra. Amikor látta, mi van kialakulóban, kilépett. Neki pénz kell. Műszak után Kovácsnál dolgozik. Maszek, de megfizeti amit kér. Fürdő, ruha, üzemi koszt nincs, az igaz, — de az van a cégnek. Aztán ha fusi kerül, hát megcsinálhatja. Az asszony szövőnő, otthon szemet szed. A gyerekkel sok a probléma, rosszul is tanul — de nem érhet rá mindenre. Esztergályosnak jó lesz. Szépen haladnak. Az új bútor, a háztartási gépek megvannak. Elkészült a nyaraló, megjött az új kocsi. Tanácsi lakásukat nemrég adta át — jó kis lelépé- sért. Nem szólt róla senkinek. A fickónak kellett a lakás, ő is hallgatott. Így aztán épül az új, a saját családi ház. Épülne...! Hiszen éppen itt a baj! A lelépést kifizették, át kellett adni a lakást. Most az anyósánál szoronganak egy szobában. A bútor egy része a verandán, a többi a nyári konyhában. Minden hegyén-hátán. Az építőanyag már a telken van, az alapot kiásta. De mikor betonozni kellett volna, az asszony kitört. Csak meresztette rá álmatlanságtól vörös szemeit, és egyre azt hajtogatta, hogy ő nem igavonó barom. És hogy neki elege van az egészből. Mester után nézett. Mind tele van munkával. Május eleje van, már mind eladták a bőrüket egész évre. Volna egy idős mester, de annak nincs embere. Kettőjüktől őszre sem készülne el a ház. Márpedig annak fel kell épülnie, minél előbb. Pénz van, tehát mennie kell. Akkor gondolt a brigádra. Mikor Schneider épített, mind ott voltak. Segítettek, míg tető alá nem került. És Schneider még csak nem is fizetett nekik. Kifut a kés. Leállítja a gépet. A műhely már üres. Csak a fénycsövek zümmögnek. Kezet mos, indul az ebédlőbe. Elhatározta: beszél velük. Átvág az udvaron, benyitja az ebédlő ajtaját. Papírzörgés, kolbászszag, zsivaj. Társai három összetolt asztalt ülnek körül. Előttük kiterített szalvéták, kolbász, szalonna — néhányuk előtt primőr zöldpaprika. Koltai előtt termosz és pohár is van, tele teával. Gera a vasárnapi meccset ecseteli. ... A meccset a harmadik percben nyertük meg. A gól után nem is tudtak többet észhez térni. És a gól! Az mesteri volt! Szélesen gesztikulál hozzá, két szó között nagyot nyel. ... Ahogy az a fiú a jobb szélen elment... ! Sipos egyedül szokott reggelizni, de most az ösz- szetolt asztalok felé indul. Gera észreveszi, és abbahagyja az előadást. A többiek is felnéznek, várakozó csend fogadja. — Leülhetek? Kis feszült csend után a Tanár Ür szólal meg. — Tessék. Parancsolj. Széket húz maga alá, és lassan bontogatni kezdi a táskát. Kipakol. — Jó étvágyat. Senki sem felel. A vékony Bánáti morog valami köszönömfélét, de a felénél abbahagyja. Sipos érzi a feszültséget, hát belevág. — Fiúk, volna egy ajánlatom! — kezdi magabiztosan. Megint csak Máté felel.. — Halljuk! — Arról volna szó, hogy építkezek. Rátok gondoltam. Szabad szombát lesz. Kilenc ember, meg a mester ... — egyszóval nagyot haladhatnánk két nap alatt. Nekem jól jönne a segítség, nektek meg a pénz! — nyomja meg a szó végét. Alapozni kéne. Gépet szerzek. Szavait ha lehet, még mélyebb csend fogadja. Koltai csomagolni kezd. Aztán Gera, Bánáti meg a többiek is. Sipos megrémül. Ha ezek most nem segítenek... ! Nem gondolt sok pénzre, azt hitte, elvégre munkatársak, olcsóbban segítenek. Ijedtében kivágja: — Ne mar háskodj átok! Huszonötöt adnék egy órára! Elsőnek Scheneider áll fel. Aztán a többiek is. Szó nélkül indulnak kifelé. Csak Máté marad az asztalnál. Sipos gyomrát összerántja a rémület. Mátéra mered. — Ferenc ! Mi van veletek? Hogy az öreg Maurer nem akar — azt értem. De mi van veletek? Kevés a pénz? Az lassan összehajtogatja a szalvétát, becsattintja a bicskát. A táskába teszi, feláll. — Hallgass rám Sipos! A pénz az pénz. Az is kell. De a barátság más dolog! Annak nincs ára! És most menj a fenébe! Megindul kifelé. — A pénzeddel együtt! — szól még vissza kicsit szelídebben. Síposban őrjöngeni kezdett a düh. Éhenkórász aljanépség! Méghogy barátság! Kell a nyavalyának a baJelinek Lajos grafikái Jelinek Lajos 1940-ben született Budapesten. 1958— 61 között a kőbányai munkás képzőművész körben, majd a Derkovits képzőművész stúdióban tanulta a rajzolás és festés alapismereteit. 1972 óta a békéscsabai FÉK képzőművész stúdió tagja. Olajképeivel és grafikáival eddig 13 csoportos és 15 egyéni kiállításon szerepelt, közöttük Budapesten, Veszprémben, Zalaegerszegen, Gyulán, Békéscsabán, Medgyesegyházán, Battonyán, Körösladányban, Mező- kovácsházán, Mezőhegyesen, Kunágotán, Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Tavaly részt vett a brüsszeli nemzetközi plakátkiállításon, idén pedig az országos grafikai művésztelepen, a békéscsabai Kner Nyomdában. 1976-ban a KISZÖV—HVDSZ megyei képző- és népművészeti pályázatán a képzőművészeti kategória nívódíját és I. díját; 1978-ban az OKBT országos pla- kátpályázatának IV. díját; a fegyveres erők országos pályázata grafikai kategóriájának I. díját nyerte el. Itt bemutatott grafikáit az országos grafikai művész- telepen készítette: illusztrációk Radnóti Miklós verseihez. rátságotok. Az legyen a vacsorátok ! Lilára vált arccal rohant vissza a gépéhez. A többiek már dolgoztak. Vadul vetette magát a munkára. Csak lassan csillapodott. Mit akarhat ez a Máté a barátsággal? Lassan kezdett benne derengeni a felismerés. Végiggondolta az elmúlt éveket. Igen, akkor kezdődött. Akkor, amikor kilépett a brigádból. Amikor a pénzre tett fel mindent. Azóta nincs semmi, csak robot. Egy parti sakk, egy mozi, egy meccs — semmi. A gyerek ellenőrzője tele van bejegyzéssel. Majdnem a legrosszabb tanuló is. Így pe/dig — sohasem merte bevallani magának — esztergályosnak sem jó. Mostanában már NC-gépekről beszélnek. Lyukkártyaprog- ram, meg ilyesmi. ö nem rossz esztergályos, de ehhez hozzá sem tudna szólni. Valahol baj van. És ez a Máté a barátsággal?! Délután nem ment el a maszekhoz. Másnap sem. Akkor az asszony meg is kérdezte : — Beteg vagy? — Nem. Nem vagyok beteg. — Hát akkor? — Semmi. És hagyd abba a szemfelszedést! — Mit!? — Ahogy mondom. Felépítjük a házat, és kész. Vége a robotnak. Az asszony furcsán nézett rá, de nem szólt többet. Azt hitte, baja van a férjének. Sipos egész héten szó nélkül dolgozott. A többiek is szótlanok voltak, csak Máté beszélgetett, hol az egyik, hol a másik gépnél. Aztán ő is abbahagyta. Különös, szótlan feszültség vibrált a gépek között. Péntekre Sipos határozott. Dél felé odalépett a gépe fölé hajló Mátéhoz. — Ferenc! Kérdeznék valamit! Máté fekete szeme érdeklődéssel villant. — Mondjad! — Ha felépítettem a házat, akkor ... nem találta a szavakat — akkor majd mehetek veletek? Máté szeme nevetett, de komolyan válaszolt: — Majd, meglátjuk! — mondta többesszámban. — Jó. — bólintott Sípos, és megnyugodva ment visz- 6za a gépéhez. Nehéz gonddal érkezett haza. Holnap szombat, jön a mester. A gép itt van, de két ember nem ember ilyen munkához. Mindegy, szól az asszonynak, valamit ő is segít. — Nehéz lesz! — mondta este a vacsoránál. — De meg kell csinálni, ha belefogtunk. — Nehéz! — mondta a felesége is, és könnycseppet morzsolt szét a szeme sarkában. Másnap korán reggel talpon volt. Előkészítette a keverőt, tömlőt húzott a csapra. Kihordta a cementet. Lapát, betonhordó sa- roglya. Szegény asszony! Lesz elege! Az órájára pillantott. Jöhetne a mester. Felhasította az első zsák cementet. Ebben a pillanatban kocsi gördült a telek elé. Koltai Trabantja. A volánnál Koltai vigyorog, az öreg Maurer kászálódik ki mellőle. Hátul Schneider, meg a Tanár Űr. Sipos megdöbbent. Mit akarnak ezek? Koltai nem hagyta sokáig kétségek között. — Sör van, Sipos? Aztán meg a szilvás gombócot nagyon szereterp! Mondd meg az asszonynak, két tállal elég lesz! Sör elég egy rekesszel! Aztán Máté lépett mellé, és kezet adott: — Fel a fejjel Sipos! Jönnek a többiek is! Jelinek Lajos: Tétova óda Jelinek Lajos: Hetedik ecloga Bonus István Őszi fák alatt Hervadt lombok közt őszi szél lobog, De én egy nyári estre gondolok, És ezer emlék botorkál elő, Fűlik tőle a hűvös levegő. Felém száll kedves, régi zeneszó, Jókedv ébresztő, bánat altató. S a kék szemed is nevet már felém. A messzeségből visszahozlak én. Csillagok ragyognak fejünk felett, S a parkban újra ballagok veled, Vár ránk tóparti, zajos kis csárda, Könyökölünk durva asztalára. Nézünk a suhanó táncosokra, S egymás szemébe is néha, lopva; Muzsika szól, torkunk bortól ég: Kettőnknek ennyi öröm is elég... Ménesi György Dél-Amerika .. .a bíróság eltiltja a lexikonokban MŰVÉSZETEK címszó alatt szereplő tevékenységek mindegyikétől így az államilag szótározott neolatin nyelveken életfogytiglan tilos kommunikálnia...
