Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
1978. október 1., vasárnap Barátaink életéből A tigrisketrec foglya voltam... A nemrég megyénkben járt vietnami pártküldöttség tagjaként találkoztunk Traang Trong Hoan elvtárssal, Ho Si Minh-város pártbizottságának titkárával, aki sok évet töltött börtönben, s ebből négy évet a hírhedt „tigrisketreeben". A televízióban már láthattunk képsorokat arról, hogy milyenek voltak a börtönök Khon Son szigetén, de olyan emberrel csak most találkoztunk, aki átélte a szörnyű éveket. Ezért örültünk, amikor a Traang Trong Hoan rendelkezésünkre állt, hogy beszéljen a börtönben töltött éveiről. — Már hosszú évek óta vívtuk harcunkat a saigoni bábkormány ellen, és én is sok éve dolgoztam a forradalmi mozgalomban. Különféle akciókat szerveztünk, agitációs munkát végeztünk, szolgáltuk az ügyet, ahogy tudtuk. Eközben sok elvtársunkat tartóztatták le és 1969-ben engem is elfogtak. Nekem még viszonylag szerencsém volt, mert letartóztatásomkor már — ha nagyon kicsit is —, de javultak a börtönállapotok. Erre természetesen nem azért került sor, mert a saigoni kormányzat emberségesebb lett, hanem mert börtönben levő honfitársai« harcukkal, lázadásukkal kikényszerítették. Az 1969-et megelőző években különböző pszichikai és fizikai kínzások mellett napirenden voltak a kivégzések is. Társaimat arra akarták kényszeríteni, hogy gya- lázzák meg zászlónkat és akkor kényszermunkatáborba kerülhetnek. Akik ezt nem tették, azokat tömegsír szélére állították és agyonlőtték. Khon San szigetén sok ezer honfitársunk van eltemetve tömegsírokban. De a kivégzések nem tudtak megtörni minket, így a bábhadsereg katonái csökkentették a tömegmészárlásokat és más módon akartak letéríteni minket a forradalmi útról. Ezek a módszerek — mint később a saját bőrömön is tapasztaltam — még barbárabbak és kegyetlenebbek voltak, mint a megelőzőek, még akkor is, ha az életünket meghagyták. Ez volt a helyzet, amikor 1969-ben letartóztattak. Először a saigoni börtönbe kerültem. Itt mintegy ötezer politikai foglyot őriztek. Rendszeresek voltak a verések és más kínzások, de megvolt a kapcsolatunk a külvilággal. Családtagjaink, barátaink néha-néha meglátogathatták valamelyikünket, és tőlük ruhanemű és némi. élelmiszeren kívül híreket is kaptunk. De ez az idő nem tartott sokáig, megtudtuk, hogy Khon Sonra szállítanak bennünket. A forradalom 400 kommunistáját választották ki, és erre a hírre lázadás tört ki a börtönben. A mintegy ötezer fogoly túlnyomó többsége csatlakozott az akcióhoz, mert tudták: a börtönsziget egyet jelent a halálos ítélettel, csak ez a halál lassan jön el az emberért. Honfitársaink akciója nem tudott megmenteni bennünket. A katonák és a börtönőrök fojtó- és könnygázgránátokkal leverték a lázadást, minket az eszméletlenségig kínoztak és öntudatlan állapotban elhurcoltak a kikötőbe. Ügy raktak minket a hajóra, hogy kezünket összebilincselték és ötvenes csoportokban lánccal lábainkat is összebéklyózták. Egyik társunknak mégis sikerült valahogy kiszabadítania magát, a tengerbe ugrott és megszökött. A feldühödött pribékek rajtunk töltötték ki bosszújukat, rettenetesen összevertek minket és az út hátralevő részére gúzsba kötöttek bennünket. Ételt-italt nem kaptunk, a hajóút egész ideje alatt. Mikor megérkeztünk a börtönszigetre, feltették a kérdést: ha megtagadjuk a forradalmat, kényszermunkára kerülünk, ha nem, a kőzárkákba. Melyik utat választjuk? Mintegy 100 honfitársunk, akik úgy érezték, fizikailag nem tudják elviselni a rájuk váró megpróbáltatásokat, bár szívükben velünk voltak, a kényszermunkát választották. Mi, többiek, elindultunk a borzalmak felé. A világsajtó sokat írt a tigrisketrecnek nevezett hírhedt börtöncellákról, de szinte semmit sem tudnak a kőzárkákról. Pedig ezek még a tigrisketreceknél is borzalmasabb építmények. A cellák fala mintegy másfél méter vastag kő, a szélessége nem egészen egy méter, a hosszúsága két méter, és mintegy másfél méter magas. Vasajtó zárta le, és levegőt egy 3-4 centiméteres lyukon kaptunk. Ezekben helyeztek el minket úgy, hogy két kezünket összebilincselték két lábunkkal, így sem ülni, sem állni, sem feküdni nem tudtunk. Minden ruhánkat elvették, és rettenetesen hideg volt a cellákban. Naponta egy marék sózott rizst kaptunk, és egy hétre egy liter vizet. Két hónapig tartottak minket ösz- szekötve, és közben egy időre a légzőnyílás nagy részét is letakarták. Sok társunk vesztette életét a szörnyű körülmények között. Később levették a bilincseket, de továbbra is a kőzárkában tartottak minket. Nyolc hónapot bírtunk itt ki, míg végül átszállítottak a tigrisketrecekbe. Ez az építmény — melybe mintegy ötvenen kerültünk — egy méter széles, két méter hosszú cellákból állt, melyeket öt méter magas fal vett körül. A fal tetején sűrű rács volt, ott sétáltak az őrök. A nap nagy részében teljesen sötét volt, huszonnégy óránként tíz perc napfényt és szabad levegőt engedélyeztek fogvatartóink. Időnként mészport szórtak ránk felüről, ami borzalmasan csípte szemünket és testünket. Bár ez is magánzárka volt, mégis jobb volt az előzőnél, mert a falak nem voltak olyan vastagok és így kopogtatással érintkezni tudtunk egymással. őreink egy részét is sikerült meggyőzni ügyünk igazáról, így néha tőlük is kaptunk híreket. Kényszermunkán levő társaink pedig ha csak tehették, némi élelmiszert és gyógyszert juttattak be hozzánk. Kívül levő társainknak más módon is sokat köszönhettünk. Még a kőzárkában voltunk, amikor tizenöt elvtársunk nem bírta tovább a kínzásokat és kényszermunkára jelentkeztek. A pribékek arra kényszerítették őket, hogy a többi fogoly előtt beszámoljanak ezekről a cellákról. ök azonban nemcsak erről beszéltek, hanem arról is, hogy mi 35-en tovább harcolunk az ügyért, és erre az 5-ös számú börtön 500 foglya fellázadt. E lázadás eredményeként jutottunk több levegőhöz és ételhez. Még sokat beszélhetnénk azokról a szörnyű módszerekről, melyekkel a börtönsziget urai meg akartak törni bennünket, de úgy hiszem, a borzalmakból ennyi is elég. Mi kitartottunk, és a börtönben is minden rendelkezésünkre álló eszközzel küzdöttünk az ügyért, szerveztük a harcot. Ilyen körülmények között is megünnepeltük például a munkásmozgalom és népünk nagy ünnepeit, melynek minden alkalommal az lett a következménye, hogy mindegyikünkre rárontott 3-3 őr és botokkal eszméletlenre vertek bennünket. Végül, végre eljött az 1975-ös év. Tudtuk, hogy a mieink harcolnak a bábhadsereg katonáival. Kényszer- munkán levő társainknak sikerült rádiót is szerezniük és azon keresztül is biztató hírek jutottak el hozzánk. Tudtuk, hogx szenvedéseink már nem tartanak hosszú ideig. De a felszabadulást megelőzően egy darabig a terror, ha lehet, még fokozódott. Nemcsak minket őriztek szigorúbban, hanem a kényszer- munkán levő és ezért viszonylag szabadabban mozgó társainkat is cellákba zárták. Elkobozták aj rádiót és így egy ideig minden közvetlen kapcsolatunk megszűnt a külvilággal. De azért, ha közvetett úton is, de fontos információkhoz jutottunk. A börtönőrök beszélgetéseiből arra következtettünk, hogy egyre keményebb harcok dúlnák. Április vége felé egyre kisebbek lettek az élelmiszeradagok. Ebből arra következtettünk, hogy a harcok miatt megszűnt az utánpótlás. Április 28-án és 29-én nagyon sok repülőgép zaját hallottuk. Elrepültek felettünk, valamerre távolra. Ebből tudtuk, hogy menekülnek az amerikaiak és a bábhadsereg magas rangú tisztjei. Április 30-án olyan hírt kapunk, hogy Saigon valószínűleg felszabadult. Ekkor a börtönben levő ellenállási bizottság vezetősége — melynek én is tagja voltam — úgy határozott, hogy ki kell tömünk. Este 9-kor mi, a H-jelű börtön foglyai jutottunk ki először celláinkból. Kiszabadítottuk a nőket, majd többi elvtársunkat. Május elsején reggel 6 órakor mindenki kiszabadult börtönéből. Elfoglaltuk a fegyverraktárat és azonnal osztagokat szerveztünk. Mivel pontos információink nem voltak a szárazföldön történtekről, berendezkedtünk a sziget védelmére. Délelőtt 11 órakor elfoglaltuk a rádióállomást. Beszélni akartunk szárazföldön levő honfitársainkkal, de csak délután 5-kor sikerült kapcsolatot teremteni velük. Közben olyan veszéllyel is szembe találtuk magunkat, hogy a szigeten levő mintegy ötezer köztörvényes bűnöző kiszabadult, és fosztogatni, erőszakoskodni kezdett. A fegyverek azonban a mi kezünkben voltak, levertük a lázadást, és a bűnözőket újra börtönbe zártuk. Végül eljött a várva várt nap, beszélhettem egyik elv- társammal, aki az akkor már felszabadult Saingonban volt. Rögtön hajókat küldtek értünk, és több csoportban elszállítottak bennünket a szörnyű szigetről. Az utolsó csoport május 17-én lépett a felszabadult Dél-Vietnam földjére. A szörnyű börtönévek tehat véget értek, de a harcot azóta is tovább folytatjuk a forradalomért. Rengeteg nehézséggel kell megküzde- nünk, de tudjuk, hogy a szocialista országok segítségével győzni fogunk. Lejegyezte: Számadó Julianna Bulgária Húsz évvel nőtt az életkor Az elmúlt harminc év alatt Bulgária lakossága több mint 1,9 millióval szaporodott. A születések száma ugyan csökkent, de az átlagos életkor húsz évvel megnövekedett. A demográfiai szerkezet megfelelő alakulását különféle szociálpolitikai intézkedésekkel segítik Bulgáriában. A fiatal anyák jelentős előnyöket élveznek a gazdasági, társadalmi és kulturális életben. Fiatal házaspárok lakásigényét hamarabb elégítik ki. Az anyák a terhességi és a hét végi szabadságon kívül hosszab fizetett gyermek- ápolási szabadságot kaphatnak. A gyermekvédelmi intézmények száma évről évre növekszik. A gyermekhalandóság kedvező alakulását bizonyítja, hogy amíg 1939-ben ez 130,5 ezrelék, addig 1975- ben mindössze 23 ezrelék volt. (BUDAPRESS — SOFIA- PRESS) Románia A technika múzeuma A bukaresti technika múzeumának látogatni a hazai és nemzetközi műszaki haladás vívmányaival ismerkedhetnek meg. E népszerű intézmény munkatársai a műszaki tudományok népszerűsítésével az aktív alkotómunkához is igyekeznek kedvet csinálni. A középiskolások és egyetemisták a múzeum műhelyeiben, laboratóriumaiban és szakköreiben a gyakorlatban is hasznosíthatják tudásukat. Az ifjú kutatók elsősorban környezetvédelmi feladatokkal, valamint a különféle fűtőanyagok és egyéb energiaforrások gazdaságos felhasználásával ossz függő kérdésekkel foglalkoznak. A múzeumi vetélkedők győztesei előnyt élveznek az egyetemi és főiskolai felvételiken. (BUDAPRESS — AGERPRESS) Jugoszlávia PontyA jugoszláv ponty a hazai és külföldi piacokon egyaránt keresett termék. Tenyésztésének elméleti kérdéseivel a zágrábi édesvízi haltenyésztő intézet foglalkozik. Munkájuk eredményeként Horvátországban például 1500—1750 kilogramm volt a hektáronkénti haltermés. A közelmúltban kidolgozott új tenyésztési mód évente kétszer is gazdag zsákmányhoz juttatja a halászokat; hektáronként több mint 2 tonna ízletes halhoz. Ugyanakkor a takarmányozás költsége igen alacsony: 1 kilogramm halra körülbelül 1,5 kilogramm takarmány jut. A számítások szerint minden hektárnyi vízterület 1000—3000 dinár nyereséget eredményez. Minthogy Jugoszláviában a halastavak összterülete 30 000 hektár, az ágazat gazdasági hatékonysága egyértelműen magas. (BUDAPRESS—TANJUG) —-------------EH222íEj Mo szkvai pillanatok Napfényes ősz köszöntött a szovjet fővárosra. Képriportunk Moszkva utcáinak, tereinek szeptemberi hangulatát idézi. Az űrhajósemlékműnél Műélvezet í 1 Az ifjú házasok első útja a Vörös térre vezet (MTI-fotó, Benkő Imre felvételei — KS) A Vaszilij Blazsennij székesegyház
