Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
1978. október 1., vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Thomas Stearns Eliot születésének 90. évfordulóján XVII. századi angol bevándorlók leszármazottjaként született 1888. szeptember 26-án, Missouri állam St. Louis városában Thomas Stearns Eliot, amerikai származású, angol költő, drámaíró és irodalomkritikus. Eliot kétségtelenül a XX. század egyik legnehezebben érthető, mégis legreprezentatívabb világirodalmi nagyságainak egyike. A korszak és a művészi egyéniség, a mindennapi munka és a költői törekvések közötti ellentmondás egész életművében örökös feszültségként jelentkezik. A költő apja tekintélyt élvező téglagyáros, anyja előkelő kereskedő család leánya, művészi hajlamokkal megáldott, tehetséges asszony. Eliot életére és munkásságára jelentős hatást gyakorolt az otthon, a szigorú vallásos nevelés és a polgári műveltség. Filozófiai tanulmányait a Harward, a Sorbonne és 1914-től az oxfordi egyetemen folytatta. Angliában telepedett le, tanított, dolgozott könyvkiadókban, szerkesztett irodalmi-kritikai folyóiratokat. összetéveszthetetlenül egyéni és komplikált lírája hamarosan kivívta a szakértők elismerését, de nehezen talált publikumra; könnyebben megközelíthető drámái viszont több ízben igazi közönségsikert arattak. 1948-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, világszerte ünnepelt költővé lett ős a leghíresebb egyetemekre hívták előadni. 1965. január 4- én halt meg Londonban; két évvel halála után — mint az angol irodalom legjelentősebb alakjainak — T. S. Eliotnak is emlékkövet állítottak a londoni Westminster Abbey-ben, a Poets’ Comer- ben. Eliot lírája a klasszikus hagyományoknak megfelelő zárt és áttekinthető formára törekvő, Eliot mégis a modem költészet jelessége és századunk egyik legnehezebb költője. Honnan ered ez a bonyolultság? Eliot nemcsak Koloh Elek Ringva a régin győzött bánatom bár a fájdalom szememből árván nem hullt csak tétován hozzámsimult a múlt pedig régen idegen és minden messze rohant napszámos időn csak egy gondolat liheg szeretőn a régi nőn Jelinek Lajos: Levél a hitveshez verseiben és drámáiban ellentmondásos, hanem életművét jelentős számban gazdagító esszéiben, tanulmányaiban is. Minden írásában a modern polgári életformát ostorozza, a kapitalista országokban erősödő válságot az emberiség hanyatlásával azonosítja. Mindenért egyrészt a fennálló társadalmi viszonyokat teszi felelőssé, másrészt viszont ugyanezen viszonyokat — az emberiség kultúrájának megőrzése szempontjából előnyösnek, ezért — szükségesnek, mi több örökérvényűnek véli. (Gazdasági és politikai változások általában mellékesek számára, kizárólag az egyén vallásos magatartását és a világ zűrzavarában a vallásba kapaszkodó tájékozódását tekinti fontosnak. Eliot mindent, amit kritizál, egyidejűleg szükségesnek és megváltoztathatatlannak is tart. Értekezései mindenkor túlságosan elvontak, kritériumai szubjektivek és nem következetesek. Éppen úgy, ahogy sem angolként, sem amerikaiként egyik országban sem érezte otthon magát, nem felelt meg költőként saját kritikusi feltételeinek, s kritikusként sem költői gyakorlatának. T. S. Eliot elvont, vallásos kulturális ás filozófiai vonatkozásokkal telített, bonyolult művészete ellentmondásos világképéből fakad. Már az 1917-ben megjelent Prufrock és más megfigyelések c. kötetét meghatározzák az Eliotra oly jellemző, hatásukban éles, nyugtalanító képek, amelyek ellentétben állnak a nyugati civilizációval és a világ ösz- szeomlását hirdetik. A költő lírai énje bizonytalanul tén- fereg a számára érthetetlen környezetben, képei kibékíthetetlen ellentétek. Az elioti életmű egyik csúcsát képezi az 1922-ben megjelent A puszta ország, amelyben — valószínű az első világháború hatására — a költő végleges ítéletét mondja ki a polgári értékrend fölött. Nagyfokú zűrzavar, összekuszált alakok, helyszínek és képek, kibogozhatatlan utalások összessége ez a könyv. Minden homályos, több értelmű, illetve értelmetlen: „Miféle gyökerek kapaszkodnak, miféle ágak / Nőnek a kőtörmelékből? Embernek fia, / Te nem mondhatod, meg nem oldhatod, mert te pusztán / Egy halom összetört képet ismersz, mit a nap sújt.” És az ember kiszolgáltatottsága egyre nő, félelmetes hangulatot ébresztve még az edzett Eliot- olvasóban is. A puszta ország műfaját tekintve szintén kaotikus, talán egyedülálló a világirodalomban, ahol így leomlanak a líra, a dráma és az epika közötti válaszfalak és összeolvadnak a műfajok. Az idős államférfi című, 1959-ben megjelent darabjából csendül ki először az emberi öntudat és méltóság hangja. A hetvenegy éves Eliot első olyan műve ez, amelyben önfeledten és bizalommal tud szeretni férfi és nő. Fordulat? Bizonyára nem hagyható figyelmen kívül a második világháború személyes tapasztalata, az idős művész bölcsessége és családi boldogságának beteljesülése. Először követel kritikáiban is kiegyensúlyozottabb valóságot tükröző és főképp abban bízó művészetet. Sokkal tovább jutni nem adatott már meg Eliotnak, ez azonban nem teszi életművét kevésbé értékessé. T. S. Eliot a XX. század egyik legnagyobb lírikusa volt és marad, jelentős drámaíró és irodalomkritikus, akinek művészi értéke elsősorban bámulatos tehetségében, formaművészetében és abban rejlik, amely lehetővé tette számára, hogy túllépve saját énjét és művészetének határait, felismerte az irodalom — és általában a művészet — valódi lehetőségeit, teret adva ezáltal az emberi méltóság mellett hitet tevő, haladó művészetnek. Niedzieisky Katalin Jelinek Lajos: Erdő TÉKA Crnjanski Milos: London regénye A Szépirodalmi Könyvkiadó 1974-ben, három évvel az eredeti regény megjelenése után bocsátotta útjára ezt a-könyvet. 788 oldal. Ne fogjon senki könnyelmeűn... olvasásához — idézhetném Petőfitől szabadon és profánul. Nemcsak illemtudásból nem teszem, de elsősorban azért, mert meggyőződésem — érdemes megküzdeni azért az örömért, amit ennek a regénynek olvasása adhat. Nagy élmény lesz. Nem kapni ugyan olcsón, de minden nagy élmény ilyen. Írója 85 éves. Munkásságát Örökös vándorlás c. regénye, versei, ill. Cernojevic naplója címen megjelent bensőséges, vallomásos költői regénye, önéletrajzi elemekben gazdag műve alapján ismerjük. A jugoszláv irodalom kimagasló alakja. Hazánkban vannak még olyan személyek is, akik emlékeznek régebben Csongrádon élt családjára, a Csemyászkiékra. így „ószlávos”, meg könnyebb is kiejteni. Előkelő módon Czmyánszky-nak írták a nevét, de (feltételezem) ebben a formában már nagyon kevesen tettek kísérletet a név kiejtésére, amely helyesen Cmyanszki-nak mondandó. Magyar adalék. Érdekessége miatt említem. Nem lenne ez azonban lényeges, ha a Crnjanski életmű kialakításában nem játszottak volna oly nagy szerepet a magyar irodalmi hatások, — pl. Ady Endre költészete. Fogékony lélek. Változatos, fordulatokban gazdag élete során új városok, új útkeresések alakítják írói arculatát. Mind olvasható a Camojevic naplójában. Engedtessék meg tehát, hogy most — mikor a London regényé-ről lesz szó — mellőzzük. Ez a regény is önéletrajzi fogantatású mű. Crnjanski a második világháború után az emigránsok sorsát választotta. Több mint két évtizedes hontalanság után tért vissza hazájába. Élményeiről azonban nem beszél egyes szám első személyben. Regényének kora sem időzik folyamatosan a 45 utáni első éveknél. Kezdetben csak finom utalások, apró, korfestő jegyek leplezik le — s csak a figyelmes olvasó előtt, hogy a cselekmény 1947-ben játszódik. A mű hőse egy orosz herceg, aki a polgárháború kezdetén hagyja el a Szovjetuniót. Európa-szerte há- nyódik-vetődik, rajongásig szeretett szépséges feleségével, végül a barátságtalan, majd ellenséges London meríti meg az emigráns élet poklának bugyraiban. Ezt a könyvet olvasva, önkénytelenül irodalmi elődökre gondolunk. Alekszej Tolsztoj : Emigránsok, Elsa Triolet: Idegenek Párizsban. Igen: ezek a művek rokonai Crnjanski regényének. Főleg a Tolsztoj-mű áll közel hozzá. Mondanivalójában és stílusában egyként hasonlít. Kezdjük az utóbbival. Mindkét regény büszkélkedhet az ún. hagyományos epika minden erényével. Regényszerű regény a Cmjanski-mű. Nem ballada, nem dráma, pusztán a belső monológ beiktatása mutat arra, hogy a háború utáni irodalom terméke. Mondanivalójában pedig azért emlékeztet e könyv az Emigránsok-ra, mert annak írója egy orosz arisztokrata, aki önmaga vívódik azokkal a kérdésekkel, amelyekkel Crnjanski olyan ellentmondásos, rendkívül bonyolult lelkiéletet élő „knyáz”’-a annyiszor szembekerül. Nem így a herceg, akit alkotója minden vonzó tulajdonsággal felruházott. Férfiszépség. Orosz férfiszépség. Ez más. Művelt, a végletekig becsületes, önérzetes, érzései tartósak, mélységesen hű asszonyhoz, hazához. Minden gondolatával Oroszországon csüng. Szereti. Persze, a maga módján s ez nem egyszerű, ö herceg, aki elmenekült a Szovjetunióból, hogyan szeretheti a Szovjetunióban a saját Oroszországát? Erről szól ez a könyv. Erről a honszerelemről beszél Crnjanski, alaposan szembekerülve a zsdanovi „tipikus” elméletével. Rjepnyinünk rendkívüli helyzetben — rendkívüli módon reagál. Számára Oroszország fogalom. Egy és örök. Jól tudja; az az a föld, ahol egv az ő osztályát felszámoló párt vette át a vezetést, de azt is elismeri, hogy új távlatokat nyitott az általa bizony naiv romantikával szemlélt elvont „nép”, az ő muzsikjai előtt is. Tudja, hogy Oroszország ott van Keleten, és nem Oroszország az a szűkkörű emigráns csoportosulás, amely jól él a szovjetellenes propagandából, amely szélsőségesen reakciós terveivel, hatalomfelosztó vitáival, torzsalkodásaival csak azért nem nevetséges, mert veszélyes. Veszélyes, holott a Temze partján osztogatni az orosz kormánymegbízatásokat eléggé reménytelen gondolat. Hol van tehát a helye, világa? —Sehol. Sem Keleten, sem Nyugaton nem találja helyét. Sorsa tehát: A teljes és törvényszerű elszigetelődés, melyből a szerelem sem nyújt kivezető utat. Számára ez az érzés sem indíték kiút keresésére, nem ad erőt az élethez szükséges küzdelemre. ö már csak arra képes, hogy leválassza önmagáról a szeretett nőt, ezzel kívánja megkönnyíteni Ná- gyája további életét. Ez is negatívum. Leírásom tartalmi kivonatnak is kevés. Nem hiszem azonban, hogy egy mű a cselekményével egyenlő. Ha így van, akkor azt mondhatom: ez és ennyi történik 788 oldalon, mely a nagy társadalmi regények nyugodt hömpölygésével tárul elénk. Valóban az, amennyiben ezen a műfaj- meghatározáson nem polgári csevelyt, langyos szerelmi történetet értünk. Épp ilyen jogon nevezhetjük történelmi regénynek is, mert kristály- tisztán vázolja fel a második világháború utáni időszakot azok szemszögéből, akik újabb erőösszevonásokat kívántak ez időben. Ezúttal a Szovjetunió ellen. Sokat mond el erről a korról. A mű előadásmódját azonban meg kell szoknunk. Az olvasó az első perctől a herceg gondolatvilágában él. Az ő nagyon szigorú erkölcsi tükre villantja elénk, az arcokat, a fényes múlt, az emigránsélet kalandjainak, sertő megaláztatásainak emlékét. Idegei már rosszak, ezért tér vissza-vissza némely kitörölhetetlen arc, homéroszi állandó jelző. A kiadó részéről azonban szokatlan, hogy a szövegben előforduló orosz, francia, angol kifejezéseket, mondatokat nem kapjuk meg magyar fordításban. Hízelgő ugyan az olvasóra nézve ez az előlegezett bizalom, de úgy vélem, nem felesleges a Háború és béke kiadásokban sem a francia szöveg magyar fordítása. Igaz, hogy ott a francia szövegrészek hosszasabban fordulnak elő, s az is, hogy e nyelvi csapongás jól érzékeltette azt, hogy Rjep- nyin herceg anyanyelvi szinten gondolkozik franciául is. Orosz arisztokrata a javából. Mindezek fenntartása mellett kívánatos lett volna a magyar fordítás. Végkövetkeztetésül annyit: — Az olvasó szereti, sajnálja a herceget. Felmenteni azonban nem tudja. Be kell látnia: végső lépése, öngyilkossága elkerülhetetlen. A herceg már úgy sem létezett. Szigorú erkölcsi tartása is megsérült, önmaga normáit áthágván levonta a következtetést: Rjepnyin már nem az, aki volt. Elveszett egyénileg, társadalmilag. Így kellett történnie. Szabad Olga
