Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
lí‘78. október 8., vasárnap A KPVDSZ kulturális napok kiállítás nyílt Békéscsabán, a kereskedelmi Vállalatnál keretében díszítőművészeti Békés megyei Élelmiszer-kisFotó: Veress Erzsi Fulballizmus és stilisztika Női foci. Fogja az ecsetet hétéves lányom., be-be- mártogatja, az asztalra hajol. Az arca- csupa eleven figyelem. Alakul a csendélet.' sárga tálon piros, zöld gyümölcsök. Nem lenne szabad az alkotást megzavarni, mégis odaszólok: — Eszti, te festő leszel! — Vastag szemüvegén át rámnéz. — Festő... — ízlelgeti a szót elgondolkozva, majd hirtelen, felcsillanó szemmel hozzáteszi: — Vagy futballista! — Azóta nem kérdezem, mi akar lenni. Míg meg nem komolyodik. * * * Irreális talajon. Kosztolányi, édes anyanyelvűnknek Arany János óta legdelibb bajnoka, legvitézebb őre mondta: pontosan annyit kell mondanunk, ami igaz, való, se többet, se kevesebbet. Ezzel a belső patikamérleggel teszünk eleget a világosság, szabatosság követelményének. Nos — ki-ki nézzen a leikébe! —, kevesebbet a legritkább esetben szoktunk mondani, ez szőröstül-bőrös- tül idegen tőlünk. Annál gyakoribb viszont, hogy többet mondunk. Csodapalotának, de legalábbis „impozáns épület”-nek kereszteljük az egyszerű, földszintes házat, húsáruháznak az egy, legfeljebb két helyiségből álló üzletet, igazgatónak a helyettest, főosztályvezetőnek az osztályvezetőt, szerkesztőnek az újságírót, „főúr”- nak a pincért — pedig főurak már réges-rég nincsenek, kezdjük is elfelejteni, hogy voltak egyáltalán. Egy zenekar „külföldképes” orgonistát keres — olvasom egy apróhirdetésben. Mi más ez is, mint a valós értékeknek fölfelé, másfelé, kifelé kacsintó fölsrófolása, feltu- pír ozása? Mint ahogy hasonló a „megítélésünk” is, vagy egyszerűen csak a „megítélés”. Újabban már nem elég, ha véleményünk van, egy becsületes honpolgárnak megítélésének is lennie kell. Pedig a vélemény többnyire épp elég — feltéve, ha nem puszta „vélekedés”, hanem több annál. Itt vannak aztán az idegen szavak, őket — és nem „azokat”! — gyakran szintén arra használjuk, hogy ködösítsünk. Azt mondjuk például: eocénprogram. Ez szakkifejezés; annyit jelent: a szénbányászatnak az a része, ága, amelyben az eocén földtani rétegekből nyerünk szenet. De többnyire nem ezt akarjuk mondani, hanem csak ezt: szénbányászat. No, és itt vannak futballistáink, akik egyre többször kapnak ki. és csaknem mindig „irreális” talajon. Hát a másik csapat hol játszott? Nem a talajon? Fölötte? * * * Kerül amibe kerül. Édes anyanyelvűnk egyik legékesebb tulajdonsága, hogy igei természetű: igével, történéssel, cselekvéssel jelöl, mutat meg mindent. Az igén, az ige végződésében, ragjában egyértelműen megmutatja azt is, ki az, aki tesz-vesz, jön-megy, él-hal, cselekszik. Nos, ezt kerüljük ki akkor, amikor így fogalmazunk: eladásra (megvalósításra, kidolgozásra stb.) kerül... Ebben az esetben ugyanis senki se tudja, ki az, aki eladott, kidolgozott, megvalósított. Ha netán hibázott, nem is lehet rajtacsípni, felelősségre vonni. Ugyanez az elkendőző, cél- zatos szemérmesség mondatja velünk a következő nya- katekerményeket. „Pozitívan értékelik”, „pozitívan ítéljük meg” — mondjuk, ahelyett, hogy azt mondanánk: jónak tartjuk, le a kalappal, kérem. „Optimális volt a felkészülése” — ez körülbelül annyit tesz: jól dolgozott, megtette, amit megtehetett. „Az idei (tavalyi, jövő évi stb.) elvárásokat pozitívan ítélem meg” — ez se több egy szemernyivel se, mint ha azt mondom: teljesítjük a tervet, megtesszük, amit várnak tőlünk. Ügy kell fogalmaznunk — írta Kosztolányi —, mintha táviratot adnánk fel, s minden szóért borsos díjtételt fizetnénk. „Az esti gyorssal érkezem, várj az állomáson” — ez a legtisztább, legékesebb magyar beszéd. *** Csak szabályosan! A csabai vasútállomáson ezt láttam felírva egy táblára a sínek között: Fokozott hatóképességgel rendelkező veszélyforrás Amikor újból arra jártam, láttam, hogy a táblát kicserélték. Az új felirat így szólt: Fokozott hatókévességű veszélyforrás Szerencsére, a vasút is modernizálódik. De azért lehetett volna egyszerűbben is. Például: ..Fokozottan veszélyes terület!” Vagy: ..A vágányokon átiárni tilos!” Még egyszerűbben: ..Ne járkáljon a sínek között!” Vagy tisztán, szerényen csak ennyit: „Vigyázz. ha jön a vonat!” • • * Kapufa. Egy pesti bérház kapujában láttam a következő, kézírásos szöveget: Kedves lakók! Kérjük nedobáljanak sémit az udvarra! S valaki a lap aljára bigy- gy esztette: „Csak 1 m-et!” Varga János Miért károg a fekete holló? Meglepő megállapítást hallottam az egyik megyénkbeii postahivatal vezetőjétől. Nem titkolt keserűséggel mondta, hogy a Moldova György könyvében idézett mondás, miszerint a vasútnál csak a hülyék és megszállottak maradtak, a postára is érvényes. Szót sem érdemelne az egész, ha mindezt nem gondolta volna halálosan komolyan. Érdemes tehát megnézni közelről: mi is az igazság? ŐSZ a Centrumban Megjött az ősz. Ezt a megállapítást az időjáráson kívül a kirakatok is jelzik. Az áruházak, , szaküzletek üvegablakai előtt a szokásosnál többen nézelődnek ilyenkor, hiszen minden korosztály keresi a megfelelő őszi, téli holmit. Nos, az előjelek azt mutatják: a kereskedők jól felkészültek az év végi forgalomra. Persze, ehez hozzájárult az is, hogy az ipar egyre korszerűbb alapanyagok felhasználásával, tetszetős cikkekkel igyekszik a fogyasztói igényeket kielégíteni. Ezúttal a békéscsabai Centrum Áruházban Szlá- vik Lajos, igazgatótól érdeklődtünk: mit kínálnak ruházatból, lábbeliből, műszaki cikkekből az év hátralevő részében? Megtudtuk, hogy a felkészülést már szeptemberben megkezdték. A tervhez képest mintegy 15 százalékkal több portéka van a raktárakban, a polcokon. A 25 millió forint értékű áru 90 százaléka le van kötve, s folyamatosan érkeznek a szállítmányok. A konfekció osztályon elegáns női és férfibundából, bakfis télikabátokból lehet válogatni. A 8—9 millió forintot kitevő készlet zöme kelendő ruhanemű. Űjra divatba jött a velúr szőrmegalléros bakfis és'' női télikabát. Keresettek a kis- szériában, csak a Centrum Áruházaknak gyártott CEN- TEX-öltönyök. Ezekből 1,5 millió forintért rendeltek. A kötött- és divatárukból, fehérneműkből ugyancsak jobb az ellátás, mint az elmúlt esztendőben. Ezen az. osztályon hétmillió forint értékű, gyermek-, női és férifgarbót, -kardigánt, pulóvert kínálnak. Bizonyára népszerűek lesznek a különböző színű bébi, bakfis és női kötött sapkák, de megtalálható itt a kalap, a téliesített sapka, a kesztyű, a sál és az esernyő. Meglepően jó a választék gyermek- és női csizmákból, cipőkből. Van közöttük olyan, amelyiknek bizony borsos az ára, de szerencsére olcsóbak is kaphatók. Ilyenek az NDK-ból behozott női csizmák, gyermek télipapucsok. De nemcsak a ruhát, cipőt vásárlókra gondoltak, hanem az otthon szórakozni, pihenni vágyókra is. Műszaki cikkekből ugyanis szintén gazdag a választék. Olajradiátorból, ventillá- toros hősugárzóból nincs hiány. Sokan keresik az Orion gyártmányú Uránusz televíziót. Már kaphatók a BNV-n is sikert aratott kis-, közép- és nagyképernyős televíziók, amelyek a Modul-család tagjai. Kétségtelen, a népgazdaság kevés ágazata küzd annyi ellentmondással, gonddal, mint a posta. A 100 éves intézmény az utóbbi években rengeteget fejlődött. Az első lépést 1973- ban tették meg a modernizálás útján, amikor a levél- feldolgozában bevezették az irányítószámokat. Toshiba és hátaslé A Szegedi Postaigazgatóság volt az úttörő a külterületi támpontos rendszer kialakításában. Igaz, a lépcsőházi levélszekrényesítés nem váltott ki osztatlan sikert, a munkaerőgondokat azonban némiképp enyhítette. Ugyancsak idegenkedéssel fogadták az elmúlt hónapban elkezdett automata levélválogatást. A japán Toshiba cégtől vásárolt gépsor óránként 30 ezer levelet szortíroz, s 250 ember munkáját pótolja. Szép, szép — mondhatná valaki —, de még mindig találkozhatunk lóháton ügető tanyasi postásokkal. A tám- pontosításhoz ugyanis megfelelő úthálózatra is szükség van. És itt érkezünk el a gépek világából az emberhez, aki mégiscsak a munka nehezebbik végét fogja. Pedig mi ügyfelek, sokat segítünk. Mert ugyebár, „a gép csak akkor működik, ha ön is közreműködik”, halljuk szinte naponta a rádióban, a televízióban, olvassuk a lapok hasábjain. De van-e más választásunk? Aligha. A baj akkor kezdődik, amikor ennek ellenére napokat késik a levél, a távirat, vagy uram bocsá’, olykor meg sem érkezik valamelyik küldemény. Az is végtelenül bosszantja az embert, amikor pénzfeladásnál a hosszan kígyózó sor végéről az ablakhoz verekedi magát, miközben hallgatja a szemrehányásokat, amiért külön cetlin nem adta össze a két-három tételt. Közben elgondolkodik: miért is nincs számológép a kisasz- szony kezeügyében? Béremelésre várva A választ azonnal megkaphatjuk: ennyi pénzért örüljünk, hogy valaki egyáltalán ül az ablaknál. Nos, nézzünk szembe a tényekkel : ebben van igazság. A létszámhiány oka elsősorban az alacsony fizetés. Találkoztam olyan nyugdíj előtt álló hivatalvezetővel, aki a legutóbbi bérrendezésnél 70 forint emelést kapott. Az idén a posta bérszínvonala 5,4 százalékkal nőtt. Elképzelhető, mennyi jutott ebből egy-egy igazgatóságra, hivatalra. Ezt a viszonylag kevés összeget is differenciáltan kell elosztani. Világos, hogy azok kapnak többet, akik a szakmájukban máshol is el tudnak helyezkedni. Ilyenek többek között a hálózati dolgozók, a kábelszerelők. A posta egyszerűen képtelen felvenni a versenyt az építőiparral, munkáskézre pedig égetően szükség van. Az igazgatóságok közötti bérszínvonalkülönbség csekély ugyan, de összességében mégis eltérések vannak. Például: a Magyar Postának 1978-ban 37,2 ezer, a Szegedi Posta- igazgatóságnak 34,6 ezer forint a bérszínvonala. Miért? A hat vidéki igazgatóságon kívül ott van a kiemelt budapesti, ahol a rádió-, televízióműszakiaknak, a kábel-, a távbeszélő üzem dolgozóinak lényegesen jobb a fizetésük. Az is tény: a tárcán belül a közlekedésiek bére átlagosan mintegy 10 százalékkal haladja meg a postásokét. Hogy az ellentmondás teljes legyen: a Békés megyei postások bérének színvonala 7,5 százalékkal magasabb, mint az igazgatóságé. Az sem túlságosan megnyugtató, hogy sokan az előírt alsó bérhatárt még mindig nem érték el. Jelenleg a Szegedi Postaigazgatóság területén 2300-an vannak ilyenek, s hétmillió forintra lenne szükség, hogy ezt megszüntessék. Az is feszültséget okoz: a régi és az új dolgozó bére között alig van különbség. A jövevényt jól meg kell fizetni, a kipróbált szakember pedig éppen ezért megírja a felmondólevelét. Tavaly Bács, Békés és Csongrád megyében 75-en hiányoztak, főleg a nagyhivatalokból. Az úgynevezett tiszti munkakörök betöltése okoz elsősorban gondot, de a fizikai dolgozók sem tolonganak a felvételi irodákban. Megyénkben leginkább a szabadságon, betegállományban levők helyettesítésével vannak bajok. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem értékelnénk azokat az erőfeszítéseket, amelyek a munkakörülmények javítására, a nagyobb anyagi, erkölcsi megbecsülésre irányulnak. A szegedi igazgatóság ebben az évben 900 ezer forintot fordított ilyen célokra. Nem elhanyagolható a nemrégen bevezetett műszakptóléic, amely 1300 embert, az össz- dolgozók egynegyedét érinti. Az összeg nem kevés, hiszen átlagosan 450 forint jövedelememelkedést jelent fejenként. Ezekután felvetődik: vonzókká váltak-e a postai munkahelyek? Korai lenne erről meditálni. Az tény: a távbeszélők, a pályaudvari szolgálattevők, az egyesített pénzfelvevők körében jó hangulatot teremtett. Utánpótlás kerestetik Egyöntetű a vélemény: a szakközépiskolákból kikerülő fiataloktól sokat várnak. Annál is inkább, mivel a postára 18 éven aluliakat nem vehetnek fel, a pénzkezelés, az éjszakázás miatt. Csupán levélirányítónak, táviratkézbesítőnek mehetnék az általános iskolát befejezők. Különböző tanfolyamok elvégzésére van lehetőség, de szakmunkának nem ismerik el a postai tevékenységet. A besorolásnál megtalálható az öt kategória, amely a fizetésekben is megmutatkozik. A tisztiképzőt viszont nemcsak a forgalmi területen dolgozók tehetik le, hanem a műszakiak is, akiknek erre gyakorlatilag semmi szükségük. Nehezíti a helyzetet, hogy a postánál nincs tervszerű káderképzés. így nem lehet csodálkozni azon, hogy megyénkben mindössze 3-4 fiatal hivatalvezető található. Itt az újság I Hol az újság? Újságolvasó nemzet lettünk. Ezt bizonyítják a statisztikai adatok is. Az ország 10,5 millió lakosára 9 millió lapelőfizetés jut. Csak a Békés megyei Lapkiadó Vállalat gondozásában terjesztett lapok előfizetőinek a száma két év alatt 13 ezer 700-zal nőtt. Felesleges magyarázni: csöppet sem köny- nyű, a tonnára sem kevés, újságot eljuttatni az olvasókhoz. Persze ebben az információéhes világban senkit sem érdekel egy intézmény gondja, baja. A lényeg: minél hamarabb kézbe venni a friss újságot. Csakhogy ez nem mindig sikerül. Az okok ismertek : vonatkésés, újságkézbesítők hiánya, az elosztás rossz megszervezése. A megyében is vannak olyan körzetek, ahol nagy gondot okoz a lapterjesztés. A lakosság számához képest például Békésen legkevesebb folyóiratot, napilapot járatnak, illetve fizetnek elő. Százával mondták le az újságokat azért, mert napokig nem volt aki kikézbesítse. Sarkadon hasonló eset állt elő. Pedig márciustól az újságkézbesítőknél is új bérezési formát vezettek be. A kiegészítő fizetés 250—500 forintig terjed. így egy-egy kézbesítő 2300—4000 forintot is megkereshet havonta, átlagosan 5 óra munkaidőt számítva. De az anyagiakon kívül erkölcsi megbecsülésre is apellálnak. Bántó az a magatartás, amivel gyakran találkozhatnak: a csöngetésre kinéznek az ajtón és megjegyzik: „csak az újságos”. Mindent egybevetve: a több évtizedes lemaradást a posta önerejéből nem tudja behozni. Kérdés: számottevő központi támogatásra egyelőre lehet-e számítani? Mindenesetre a kezdeti lépések már megtörténtek és sok ezer postás dolgozó várja a folytatást. Seres Sándor
