Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

1978. október 8., vasárnap o I ^ M mjjjfiTci „A traktor volt az igazi” Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke átnyújtja a kitün­tetést Kovács Imrének Panaszok egy élüzemböl Malac a ketrecben — telep a pácban? „Tisztelt Szerkesztőség! Egy elkeseredett dolgozó fordul önökhöz a tótkom­lós! SERKÖV nevelőtelepéről, ahol rendkívül hiányos a vízellátás, pedig a takarítás is vízsugárral történik. Rendszertelen a takarmány-utánpótlás, így hol van mit etetni a jószággal, hol nincs. Az etetés egyébként igen nagy fizikai erőt vesz igénybe telepünkön. Egy-egy alkalommal 15—20 mázsa takarmányt kell kézzel ki­hordani. Azután eddig 600 állatot gondozott egy ember, most, a ketreeesítést követően 1200 a norma, és a két­szeres munkáért is maradt a havi 1500 forintos fizetés. Csak az ígérgetések szaporodnak. A munkaidő ugyan papíron hatórás, de mivel nincsen munkaerő, tíz és fél órát dolgozunk. A dolgozók ki vannak merülve, nincs aki váltsa őket, sokan elmentek, mert jobb körülmé­nyek között tudnak többet keresni. Aki jön, 2-3 hónap múltán el is megy...” Már egész fiatalon napszá­mosként dolgozott, aztán se­gédmunkás lett egy buda­pesti vállalatnál. A felszaba­dulás után elvégezte a trak­torosiskolát; és a battonyai gépállomásra került vonta­tóvezetőnek. Akkor határoz­ta el, hogy a párt tagja lesz. Amikor 1951-ben brigád­vezetői teendőkkel bízták meg, beiratkozott a mező- gazdasági technikum levele­ző tagozatára. Négy év múl­va technikusként — mint brigádagronómus — 18 trak­toros munkáját irányította. Az 1956-os évi ellenforra­dalom idején a munkaköré­ből egy időre leváltották. Amikor 1957 januárjában megalakult a gépállomás pártalapszervezete, őt válasz­tották meg titkárnak. Erre az eseményre így emlékszik vissza : A nyári munkák elhúzó­dása, az ősziek késői éré­se, majd betakarítása nehéz feladat elé állítja megyénk mezőgazdaságát. Az ösz- szezsúfolódó munkák, az ősziek időbeni elvetése csak több géppel oldható meg a rövidebb idő alatt. Hogyan készült fel az AGROKER a megnövekedett feladatokra? Erről érdek­lődtünk Molnár Lajostól, a Békés megyei AGROKER igazgatójától. — Az AGROKER már az év derekán számolt a meg­növekedett feladatokkal, fo­kozottabban készültünk mind a nyári, mind az őszi munkákra — válaszolt az igazgató. Elmondta, hogy van elegendő erő- és mun­kagép az időszerű munkák­hoz. Az idén az AGROKER 330 különféle típusú trak­tort értékesített, napjaink­ban is mintegy 180 külön­böző traktort tud azonnal, az igények szerint szállíta­ni. Van MTZ 80 és 82-es, Zetor, Rába-Steiger, Rá­ba—180-as és DT—75-ös traktor a hozzájuk tarto­zó munkagépekkel. — Az idén eddig 70 ku­korica- és napraforgóadap­tert értékesítettünk, ezek­ből az adapterekből még van raktáron — sorolja az igazgató. — A cukorrépa­betakarítás gyorsítására még van hat hazai gyárt­mányú kombájn és szov­jet KC—6-os répaszedőgép. A gondok, a hiánycikkek is szóba kerültek. Az év első felében több mint 300 pótkocsit értékesítettek, az­Fotó; Béla Ottó — Tizenheten jöttünk ösz- sze, több párttag távolma­radt még. Soha nem felej­tem el: akkor kérte a párt­ba való felvételét Kajtor Bé­la vontatóvezető, pedig még elég nagy volt az ellenfor­radalom hangja. Ezért ma is ‘nagyrabecsüléssel gondo­lok rá. 1959 májusában berendel­ték a gépállomások megyei igazgatóságához és megkér­dezték: vállalja-e Gyomán vagy Gyulán az igazgatói munkakört? Vállalta. Gyulára került. Eleinte szokatlan volt az új beosztás, különösen a papír­munka esett nehezére. De las­san mindent megismert. Se­gítette a pártalapszervezet, és a munkatársaival is jó kapcsolatot sikerült kialakí­tania. Igaz, néha vita is tá­óta viszont nem kaptak utánpótlást. Igen kereset­tek, s ugyancsak hiánycikk az NDK—magyar kooperá­cióban készülő szervestrá- gyaszóró-kocsik, valamint a trágyamarkoló gép. Ami az alkatrészellátást illeti : a kombájnok második sze­zonjára való felkészüléshez is elegendő alkatrész van raktáron. Műtrágya, növény­védő és talajfertőtlenítő sze­rek értékesítésében sincs fennakadás. Az őszi mun­kák segítésére a Békés me­gyei AGROKER-nél Bé­késcsabán október 1-től november 15-ig mindenna­pos ügyeletet tartanak reg­gel 7.30-tói 17.00 óráig. Az utóbbi hetekben sokat hallhattunk a gyenge adott­ságú és a veszteséges tsz- ekről. Ismerve megyénk ezen közös gazdaságait, A bőséges termésnek kö­szönhetően idén már na­gyobb mennyiségben tudnak olajat készíteni a makói hagymából. A Csongrád me­gyei ZÖLDÉRT Vállalat szatymazi telepén megkezdő­dött a feldolgozás. Két ha­talmas desztilláló üstben le- párlásos eljárással vonják ki a fűszernövény olajtartal­mát, amelyben koncentráltan maradnak vissza az íz- és aromaanyagok. Az étkezési madt. Egy példát mond er­re: — Láttam, hogy a trakto­ros rosszul dolgozik. „Szállj le a masináról!” — mondtam neki, és én ültem a helyére. Fordultam egyet és vissza­adtam a gépet: „Így csi­náld !” Néhány ilyen eset után a dolgozók megértették, hogy az igazgató nem „kezdő”, és nála a „mellébeszéd” mit- sem használ. Arra viszont nagyon ügyelt, hogy a szavát betartsa. ,— Ha teljesítik a nyári tervet, akkor ennyi és ennyi lesz a prémium. Kimondtam, meg is kapták. A pénzt a brigádok osztották el, mert azt tartottam igazságosnak — magyarázza. Munkatársai megszokták a vezetési módszerét és alkal­mazkodtak hozzá. Igaz, az első évben több volt a fe­gyelmi felelősségre vonás, mint az azt követő 19 esz­tendő alatt. Mindig egy cél lebegett a szeme előtt: telje­síteni az állam iránti köte­lezettséget. Évről évre sike­rült. És a gyáregység 1963- ban Élüzem, 1975-ben pedig Kiváló Gyáregység címet ka­pott. — Pályafutásom alatt — mondja — nagy esemény nem fordult elő. Csináltuk rendesen, amit kellett. Volt beosztottaim most, nyugdíj­ba vonulásuk után is kö­szönnek és főnöknek szólíta­nak. A gyáregység már 1966-ban gépgyártásra állt át. ö in­kább az előző időkre gondol szívesen vissza. — A traktor volt az igazi — sóhajt, s ha még mindig azokkal dolgozna a gyáregy­ség, továbbra is vállalnék munkát. De így? No, majd meglátjuk. Az azonban biz­tos, hogy sem irodai, sem „látszatmunka” nem kell. Kovács Imrét eredményes munkája alapján nyugdíjba vonulása alkalmából a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tával tüntették ki. önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon meg tudják-e venni a drága erőgépeket a hozzájuk tartozó munkagé­pekkel? Nos, a válasz több­nyire azonos, nem. Ezek a termelőszövetkezetek kötött talajon gazdálkodnak, a ta­lajmunkákra nagyobb erő­gépek kellenének. Jelenlegi pépparkjuk kevés és elavult: Pénz híján viszont nem jutnak géphez. Mert miről is van szó? Arról, hogy az AGROKER udvarán ki­használatlanul álló gépso­rok nem hoznak hasznot. Jó lenne, ha ezen kedvezőt­len adottságú termelőszö­vetkezetek és állami gazda­ságok valamilyen formá­ban a most ősszel szüksé­ges gépeket meg tudnák vá­sárolni. Ugyanis nem mind­egy, hogy mikorra fejezik be megyeszerte a betakarí­tást, a talajmunkákat, majd az ősziek vetését. vagy konzervipari célokra kevésbé alkalmas, apró sze­mű hagymát használják fel erre a célra. Egy vagon apró hagymá­ból egy liter olajat nyernek. Külföldön igen keresett cikk a hagymaolaj, a gyógyszer- ipari alapanyagként és étel­ízesítőnek is használják. A hagymaolaj literje mint­egy harmincezer forintba kerül, tehát érdemes előállí­tásával foglalkozni. — Kérem, mártsák be a kezüket a lavórba! — mutat a szőke portás a bejáró mel­lett elhelyezett furcsa színű folyadékra. Kelletlenül megpaskoljuk a bamássárga lötty tetejét. Fertőtlenítő. — De semmi baj, legalább szagtalan — szimatoljuk nedves kezünk. Jöttünkre az emeleti iro­dahelyiségben négyen állnak fel. Hellyel kínálnak, de mi a telepen is szeretnénk szét­nézni. Tehetjük. Kísérővel. Szűk kutricákba zsúfolva röfögnék a több mázsás, szinte borjúnagyságú kanok. Nem nagy az életterük. Ta­lán két négyzetméter. Har­mincnál több állatot számol­hatunk a két sorban. Halkan duruzsol a szellőzőberende­zés. A folyosón mindössze egy férfi jön-megy. ö a „fel­ügyelő”: etet, takarít... A másik épületben szintén ketrecek. Valamivel nagyob­bak, mint az imént látottak. Mindegyik felett infralámpa: anyaállatok kicsinyeikkel. — Ezek ma reggel szület­tek — mutat kísérőnk a jobb kettes rekeszre. Szinte csukott szemmel keresik a csecset a szétterült anyako­ca körül visító apró mala­cok. — A fülcsipkézéssel védjük ki a genetikai újraoltásokat. Ez sem tökéletes megoldás, jobb lenne mindig új kano­kat beszerezni, de az drága, meg hová is tennénk azokat? — mondja a fialtató. Továbbhaladva az éles vi­sítás elvész a többi malac­hang között. — Ez a szakma fizet leg­jobban. Ha szakmunkás vég­zi, megkeresi a négyezret is, de nem ez a jellemző kere­seti átlag. Más dolga ugyan nincs, mert az etetést és a takarítást az asszonyok vég­zik — mondja a telepveze­tő. Az előtérben a mennye­zetről . combvastagságú csö­vek függnek. Ezen keresztül folyik le a táp. Alattuk nagyméretű talicskák, avagy kisméretű kocsik. Üresek. Félkézzel nem bírjuk meg­tolni. Kifog rajtunk. Két kéz szükséges hozzá. — Ezeket az asszonyok to­logatják. Egy nap három­szor van etetés, ezzel hord­ják ki a tápot. A hizlaldában nincsenek batériák. A sáros disznók beléptünkre felrugaszkodnak a trágyából. — Ez az állomány nemrég került ide — mondja a gon­dozó —, a batériában nem szokták meg, hogy egy hely­re piszkítsanak, s ez* az egész ól tiszta trágya. nte mindennap erős vízsu ,arral kell lemosni őket. Előfordult persze olyan is, amikor na­pokig csak az üres tömlő vé­gét fogtuk. Nem volt víz. Minden box felett félasz­tal nagyságú doboz. Lánc­szerű szalag köti össze azo­kat. Etetők, adagolók. — Nem sokat ér — mond­ja egy ott dolgozó. — Az el­ső boxba leszór három má­zsát, az utolsóba egy lapát­nyit. Arra jó, ha az ember takarít az ólban, beveri a hátát. Így továbbra is kéz­zel, illetve kiskocsival hord­juk a „kaját”. Egy forduló­val 15—20 mázsát, sokszor több száz méterre. S ezt többször napjában. A tótkomlósi SERKÖV évente 18 ezer disznót érté­kesít, csaknem fele-fele arányban exportra, illetve a hazai feldolgozóiparnak. Nyolcvanan dolgoznak itt. Egy műszakban harmincán tüsténkednek. Többségük nő. Ülünk a tárgyalóban. Az asztal túloldalán Varga Im­re, a két tótkomlósi és a békéssámsoni tsz közös ser­téstelepének főállattenyész­tője, dr. Csemai Sándor ál­latorvos és Antal Béla fő­könyvelő. Nem tükröződik megdöbbenés az arcukon, amikor a panaszos levélről hallanak. Az első meglepeté­sen egyébként már mi is túl vagyunk: a tótkomlósi SER­KÖV szakosított telepét tud­niillik a megye legjobbjai között tartják számon. — Sajnos, nagyon sok min­den igaz ebből a levélből — kezdi Varga Imre, majd így folytatja: — Amikor nyolc évvel ez­előtt ez a telep beindult, minden épületet automati­zált etetőrendszerrel szerel­tünk fel. A fiaztatóban 3 és fél hónapig üzemelt, a hiz­laldában valamivel tovább bírta, de az állandó javít­gatás többe került, mint ma­ga a rendszer. Végül ki kel­lett dobni. Tessék nekem megmondani, ki tehet róla, hogy nincs igazán jó megol­dás még ma pem a takar­mányozás munkájának gépe­sítésére. — Na, és a hullámzó ta­karmányellátás? — Kérem, minden épület­nél ott állnak a takarmány­silók. Előfordul, hogy vala­melyik ezek közül reggelre kiürül, s amíg a rendelt táp délutánra be nem fut, addig egy másik silóhoz kell a gon­dozóknak a takarmányos- kocsival járniuk. Ez igaz, de hogy itt valaha is ne lett volna elegendő táp, olyan még nem fordult elő. Elsők között kötöttünk a biztonság kedvéért garanciális szerző­dést a gabonaforgalmival. — Ezek szerint víz is van mindig? — A vízzel valóban volt egy kis gondunk. A régi kút eliszapolódott és a tartalék­nak fúrt két kis kútból csak annyi vizet tudtunk nyerni, ami az itatáshoz volt elegen­dő, amíg a régi kutat ki­mosták, de ez mindössze négy napig tartott. Egyéb­ként már megrendeltük az új nagy hozamú kutat és a régit is felújíttatjuk. — Állategészségügyi gon- okat nem okozott a víz élküli négy nap? — Ilyen szempontból nem sok panasz lehet ránk — ve­szi át a szót az állatorvos. — Nálunk évek óta az át­lagot jóval meghaladó a ma­lacszaporulat. Olyannyira, hogy a nevelőrészlegünk már nem is tudott lépést tar­tani a tenyésztői résszel. — Akkor még nem tudták, hogy ezzel többletmunkát te­remtenek maguknak. — Nézze, tagadhatatlan, hogy a 35—37 kilós malaco­kat a ketrecekből levenni kitelepítéskor nem könnyű dolog, de ezt mindig a fér­fiak végzik, azt pedig min­denki belátja, hogy a hizlal­dákban már tarthatatlan ál­lapotok uralkodtak. — & napi 10 órát dolgozni, ez meddig tartható? A főállattenyésztő vála­szol: — Na, a panasznak ez a legfurcsább része. Tudniillik az itt dolgozók mindegyike tsz-tag, háztájija van és ilyenkor a betakarítás ide­jén felváltva vállalják egy­más helyett a műszakot, hogy letörhessék a kukoricá­jukat is. Természetesen a műszakpénzt is az kapja, aki dolgozik. Nem értem, hát: mi a baj? — Talán az, hogy nincse­nek elegen. — Ez igaz — jegyzi meg a főkönyvelő, majd hozzáfű­zi: — Baj van az utánpótlás­sal. Egyre kevesebb a je­lentkező a fiatalok közül. Ha jönnek is, hamar el­mennek. Ma is az eredeti gárda dolgozik itt. Pedig a munkahelyi szociális ellá­tást nem sok kifogás érheti. — Ebben az a bizonyos 1500 forintos havi fizetés is szerepet játszhat, nem? — Ez viszont végképp nem igaz. Ennyit kapnak a gondozók előlegként az alap- óradíj alapján. Az állatok súlygyarapodása után fize­tünk, de a malacokat csak akkor tudjuk lemérni, ami­kor a ketrecből lekerülnek, így 3 hónaponként van végelszámolás. Tavaly pél­dául 3210 forint jutott átla­gosan havonta egy dolgozó­ra és nyereségrészesedést is fizettünk, mivel több mint nyolcmillió forint nyereség­gel zártuk az évet, igaz ez még a trágyaelvezetés meg­oldásához sem elegendő — fejezi be a „bizonyítási el­járást” a főkönyvelő. Panaszos levél nyomán jártunk a tótkomlósi SER- KÖV-nél, de korántsem „szenzációt szimatolva”. Tudtuk, hogy ez a telep példaként áll eredményeivel a megye többi hasonló vál­lalkozása előtt. Meggyőződ­hettünk róla, hogy ez a tiszt továbbra is megilleti. A pa­naszos levél tudniillik sem­mi másra nem világított rá, mint arra: milyen nehéz — ahogy mondani szokták, iz­mokat, idegeket próbára te­vő — körülmények és felté­telek között produkálták és produkálják mindazt, ami jo­gosan szerzett ennek a kol­lektívának hírnevet. És kiderült még egy dolog is: nincs, ami dolgozni csá­bítsa a fiatalokat a sertéste­lepre, s ennek csak részben hibája, a nem a legszeren­csésebben kialakított előleg­rendszer, s amire csupán részben hoz megoldást, ha januártól ezeken a telepeken is fizetnek majd túlmunka- díjat, meg ünnepnapi pótlé­kot. Mert ezt a munkát még jobban meg kell fizetni, nem csak Tótkomlóson, hanem mindenütt — ha azt akar­juk, hogy a Gyulai Húskom­binát néhány év múlva ne maradjon munka nélkül. Azok ugyanis, akik nem mennek ezekre a telepekre dolgozni, elmenekülnek a háztájiból is, ahonnan ma még a hízók jelentős része megy vágóhídra megyénk­ben. Ezért is kell ezt a pana­szos levelet megválaszolni. Átfogó intézkedésekkel ! Jávor Péter — Kőváry E. Péter Pásztor Béla Munkanélküli gépek Szekeres András Olaj a hagymából

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents