Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
1978. október 6., péntek NÉPÚJSÁG TELEX BUDAPEST Tegnap elutazott Budapestről John Davies, az angol 'konzervatív párt külügyi szóvivője, aki a Külügyminisztérium meghívására néhány napig hazánkban tartózkodott. A látogatás során eszmecserét folytatott Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkárral, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. * BELGRAD Dubrovnikban plenáris üléseken és munkacsoportokban folytatja tanácskozását a Nemzetközi Űrkutatási Szövetség 29. kongresszusa. A kongresszuson magyar beszámoló is elhangzott: Gánti Tibor, a Magyar Biokémiai Társaság főtitkára a szerves anyag keletkezésének és élő szervezetté való ösz- szeállásának kérdéseiről tartott referátumot. Jfc BRAZÍLIA Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök helyi idő szerint szerdán délután négynapos hivatalos látogatásra Brazíliába érkezett. Brazil kollégájával, Emesto Geisel tábornokkal még aznap megbeszéléseket folytatott a Planalto-palotában. A két államfő nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserét ; tárgyalásaik középpontjában mégis a két ország gazdasági és tudományos együttműködésének előmozdítása húzódott. * STOCKHOLM Isaac Bashévis Singer, az Egyesült Államokban élő lengyel származású amerikai író kapta az 1978. évi irodalmi Nobel-díjat, s az azzal járó 725 ezer svéd koronát. Isaac Bashévis Singer 1904. július 4-én született a lengyelországi Radzyminben. 1935 óta él az Egyesült Államokban. * * * Lemondott a svéd kormány. Thorbjöm Pälldin miniszterelnök tegnap este benyújtotta lemondását a parlament elnökének, s ő elfogadta azt. A lemondást követően Fälldin miniszterelnök közölte: a kormány nem volt képes kompromisszumra jutni az energiakérdésben, s ezért nem lát lehetőséget a jelenlegi kormány tevékenységének folytatására. * LIMA ötven évvel ezelőtt alakult meg a Perui Kommunista Párt elődje. 1928. október 7-én Jose Carlos Ma- riategui Marx—Engels, Lenin tanai és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatai alapján megalapította a haza felszabadításáért és a szocializmusért küzdő kommunista harcosok csapatát. Peru nagyvárosaiban tö- meggyűléseken, ünnepi ösz- sze jöveteleken emlékeznek meg a dolgozók az évfordulóról. * TUNISZ A tunéziai állambiztonsági bíróság elnöke — miután az államügyész szerdán halálbüntetés kiszabását kérte — csütörtökön úgy döntött, hogy hétfőre halasztják a Tunéziai Általános Munkásszövetség volt főtitkárának és huszonkilenc munkatársának perét. Asszad Moszkvában Hafez Asszad Szíriái elnök csütörtökön délelőtt megérkezett a szovjet fővárosba. A repülőtéren Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov honvédelmi miniszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai köszöntötték a Szíriái párt- és kormányküldöttség vezetőjét. Nagy számban jöttek el Asszad köszöntésére a szovjet főváros dolgozói és a Moszkvában tanuló Szíriái diákok, akik nagy szeretettel köszöntötték a Szovjetunió és Szíria vezetőit. A szovjet—szíriai tárgyalások még tegnap megkezdődtek. Fogadás az NDK megalakulásának 29. évfordulója alkalmából Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete az NDK megalakulásának 29. évfordulója alkalmából csütörtökön fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, s politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életünk sok más vezető személyisége. Namíbia jövőjéért Cyrus Vance amerikai külügyminiszter tegnap bejelentette, hogy brit, francia, nyugatnémet és kanadai kollégájával a jövő héten Pretoriába utazik. A nyugati külügyminiszterek újabb kísérletet tesznek, hogy rábírják a dél-afrikai rendszer vezetőit: ne gátolják a na- míbiai kérdés rendezését. FKP és QKP Párizsban tegnap megkezdődtek a tárgyalások a francia és az Olasz Kommunista Párt vezetői között. Berlinguer látogatására a két párt közötti rendszeres találkozók keretében került sor. Az OKP főtitkárát To- nino Tato és Antonio Rubbi, a KB tagjai kísérték el a francia fővárosba. Ez az első találkozó a két nyugati kommunista párt vezetői között a francia nemzetgyűlési választások és a Moro-ügy, valamint a közös piaci parlament megválasztása időpontjának kitűzése óta. Az OKP és az FKP egyfelől több ízben is hitet tett a kölcsönös szolidaritás mellett, másfelől saját országában sok tekintetben eltérő stratégiát követett az elmúlt időszakban. Államosítás a pártprogramban Az Angol Munkáspárt kongresszusa csütörtökön csaknem egyhangúan elfogadott határozatban követelte az Északi-tengeri olajlelőhelyek államosítását. A határozat ezzel hivatalos pártpolitika rangjára emelkedett és bekerül a párt választási programjába. A kongresszus követelte a lakásépítés ütemének fokozását is. Független állam lesz Brunei 1941—45-ig tartották megszállva. 1946-ban visszaállították területén az angol közigazgatást. 1959-ben Anglia az erősödő nemzeti felszabadító mozgalom hatására ön- kormányzatot és .alkotmányt adott Bruneinak. 1962-ben az angolokkal kötött megállapodás értelmében a megalakuló Maláj Államszövetség tagja lett. A döntés ellen fegyveres felkelés tört ki, amelynek végén kikiáltották az észak-borneoi független államot. A felkelést az angolok leverték, de 1963-ban a szultán a tömegek nyomására bejelentette, hogy országa nem lép be a Maláj Államszövetségbe. 1971-ben új védnöki szerződést kötött Angliával, amelynek értelmében az angol főbiztosnak csak védelmi és külkapcsolati kérdésekre terjed ki hatásköre, valamint, hogy az ott állomásozó angol csapatok költségeit Brunei fedezi. A mostani bejelentés a hivatalos védnökség! státusz megszűnését jelenti. A napokban kötött megállapodás alapján a délkelet-ázsiai állam 1978 végébe függetlenné válik. A Borneo szigetén elhelyezkedő trópusi éghajlatú ország területe 5765 km2. A 145 000 főnyi lakosság 54%-a maláj, 30%-a da- jak (őslakosság), 15%-a kínai, a többi angol és indiai. A brunei szultánság XVI—XIX. században erős állam volt, amely uralma alatt tartotta egész Bor- neot, a környező maláj szigetvilág számos szigetét, sőt a Fü- löp-szigetek egy részét is. Az angol gyarmatosítás a XIX. század közepén érte el először, elszakították Bruneitól addigi birtokait, majd 1888-ban angol védnökség alá került. A japánok Fő természeti kincsei a kőolaj és földgáz, kitermelése 1929 óta angol monopólium. Évente mintegy 8 millió tonna kőolajat bányásznak, amelyből a költség- vetési bevételek 85°/0-a származik. Jelentős még gumitermelése. Fejlett hajóépítéssel, szövő-, réz- és kézműiparral rendelkezik. Mezőgazdasági termékei közül a rizs, a bors és egyéb trópusi növények termelése (manióka, cukornád, banán, kókusz) jelentős. Külkereskedelmét a kőolaj, élő állat, bors exportja, ill. gépek, berendezések, fogyasztási cikkek importja alkotja. A fő partnerei Malaysia, Nagy-Britannia és Indonézia. 0 libanoni játszma A Centropress csütörtök esti kommentárja Űjabb felvonáshoz érkezett a véres libanoni polgár- háború. A harcok, amelyeket a kis közel-keleti országban a haladó és a jobboldali erők, valamint az arab békefenntartó erők szír katonái, illetve a palesztin fegyveresek vívnak, ismét állandósulnak. Aligha van ma már olyan politikaikatonai megfigyelő, aki meg tudná mondani : hányadik tűzszüneti megállapodást sértik meg a falangista mi- licisták, hányadik béketeremtő tárgyalás zajlik a Közel-Kelet hajdani „Svájcában”, s hogy az állandósult kormányválság éppen milyen szakaszában van. Tudott dolog: a szembenálló egyes csoportok mögött jelentős erők állnak; a jobboldali fegyveresek legfőbb szövetségese, egyben hátországa Izrael, a pénzügyi támogatás jelentős részét pedig Szaúd-Arábia szolgáltatja. A jobboldali csoportok bizton számítanak az Egyesült Államok és Franciaország sokoldalú segítségére is. A jelenlegi összecsapások fő résztvevői a jobboldali katonai alakulatok és az arabközi erők, a „zöldsisakosok” szíriai katonái. Milyen célok vezérlik Dzse- majel és Samun milicistáit az utcai harcok kiprovoká- lásában? Nos, elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a szír alakulatok, amelyek az utóbbi időben több-kevesebb eredménnyel, de biztosították a nyugalmat Bejrútban, távozzanak az országból, A jobboldal arra számít : Szíria katonailag lépéshátrányba került azzal, hogy Szadat lényegében felszámolta az arab keleti arcvonalat. Ez azt jelenti, hogy Izrael katonai erejének lényegesen nagyobb részét összpontosíthatja északi határaihoz, s nyomást gyakorolhat Szíriára, illetve ismét beavatkozhat védence, a libanoni jobboldal mellett. (Izraelnek és a libanoni jobboldalnak közös érdeke a palesztinok katonai és politikai semlegesítése, vagy ahogy ezt Tel Avivban nyíltan kimondják: a PFSZ felszámolása.) A libanoni válság kiéleződése nyilvánvaló összefüggésben van a közel-keleti helyzet egészével. Erre utalt legutóbbi berlini sajtóértekezletén Asszad szíriai elnök is, aki kijelentette: országa ugyan nem tekinti magát a konfliktus közvetlen résztvevőjének, de elutasította azt a francia indítványt, hogy az ENSZ libanoni erőit (amelyeket az izraeli határ lezárására vezényeltek az ország déli részébe), a belharcok megakadályozására alkalmazzák. Máskülönben, hasonló terveket készített elő az amerikai kormányzat is, a hírügynökségek szerint Carter elnök rendezési javaslata szintén a szírek kivonását írná elő. Asszad elnök — akit ezzel az Arab Szilárdság Frontja országainak államfői bíztak meg — jelenleg Moszkvában tárgyal a szovjet vezetőkkel. AJigha kétséges, a Kremlben is sok szó esik majd a libanoni helyzetről, hiszen vitathatatlannak látszik: az arab és a nemzetközi reakció ezen a fronton támadva akarja a Camp David-i alku végrehajtását biztosítani. Palotai Gábor hírek hírek hírek Ma: Brúnó napja A Nap kél 5.49 — nyugszik 17.15 órakor A Hold kél 10.09 — nyugszik 19.59 órakor ÉVFORDULÓ Százkilencvenöt évvel ezelőtt, 1783. október 6-án született — és 1855-ben halt meg — Francois Magendie francia fiziológus, orvos, a modem élettan és kísérleti gyógyszertan egyik megalapítója. * — PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA levelező tagozata nyílik október közepén a Debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi mezőgazdasági karán. Az új tagozat megszervezését az tette indokolttá, hogy a Tiszántúl mezőgazdasági üzemeiben az agrármérnökök mellett közgazdasági, illetve pénzügyi szakemberekre is nagy szükség van. — A MAGYAR ZENE japánbeli népszerűsítésében szerzett kimagasló érdemeinek elismeréseképpen a Kulturális Kapcsolatok Intézete emlékéremmel és a vele járó díszoklevéllel tüntette ki Fukui Naohiro profesz- szort, a világhírű tokiói Mu- sanió Zeneakadémia igazgatóját, a Japán—Magyar Baráti Társaság elnökségi tagját. A kitüntetést a japán fővárosban dr. Koós Péter, a Magyar Népköztársaság nagykövete nyújtotta át. — A BATIKFESTÉS rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a felnőttek a békéscsabai ifjúsági és úttörőház most induló batikszaikkörében, melyen a jelentkezők Németh Lajosné vezetésével sajátíthatják el szakmai tudásukat. Az ifjúsági ház biztosítja a textilfestéshez szükséges eszközöket, anyagot, a hetenként kedd este 6 órakor kezdődő foglalkozások résztvevői számára. — OKTÓBER 18-ÄN KEZDŐDIK Frankfurtban a híres nemzetközi könyvvásár» amelyet ez alkalommal már a jövő évi nemzetközi gyermekév jegyében rendeznek meg. A magyar könyvkiadók mintegy 2600 kötetet állítanak ki 240 négyzetméteren, 18 könyvkiadó kétévi kiadványának legjavát mutatja be. — A MEZŐHEGYESI ÁLLAMI GAZDASÁG idén átadásra kerülő új 2250 férőhelyes szarvasmarhatelepének technológiai munkálatain a nagyközség vas-, fa-, fém- és gépipari szövetkezete is tevékenykedik. A szövetkezet dolgozói a belső munkálatokat végzik, korlátokat, nyílászárókat szerelnek az új istállókba. — A BALATON ÉSZAKI PARTJÄNAK mediterrán éghajlatú hegyoldalain idén is számottevő termést ígér a füge, ez a jellegzetesen délszaki gyümölcs. Alsóörs, Ba- latonfüred, Ábrahámhegy és Balatonszepezd környékén az idei rendkívüli időjárás következtében hosszú, napfényes ősz esetén főleg a másodtermés lesz bőséges. Ezeken a helyeken bokronként több száz gyümölcsöt érlel az októberi napfény. — A SZARVASI SZIRÉN Ruházati és Háziipari Szövetkezet bedolgozói évente 130 ezer fiú- és leányka gyermekruhát és bébi napozót készítenek. A belföldi értékesítés mellett szovjet exportra is szállítanak ezekből. Felhtts idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. Élénk, időnként erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 12—17 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: az erős északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, a nappali fölmelegedés kissé fokozódik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 5—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 14, később 18 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. * — ÉTKEZŐASZTALOK EXPORTRA. Mintegy 7 millió forint értékben szállítottak francia megrendelésre étkezőasztalokat a Mezőberényi Faipari Szövetkezetből. A 3600 asztalt a partner megelégedéssel vette át. — A MOZIK UTÁN október 11-én a televízió is bemutatja a Halottlátó című filmet, amely országszerte nagy érdeklődést és vitát váltott ki. A film után egy róla készült vitafilmet is levetítenek. — CSILLAGÁSZATI HETET RENDEZ a budapesti Planetáriumban október 8-a és 14-e között a Természettudományi és Ismeretterjesztő Társulat budapesti csillagászati és űrkutatási osztálya. — OKTÓBER 7-ÉN, SZOMBATON 15 órától találkoznak a Kettős- és Sebes-Körösi Vízgazdálkodási Társulat ifjúsági és munkásklubjának tagjai békési otthonukban. A város KlSZ-alap- szervezetei és klubjai között hirdettek vetélkedőt a munkás-paraszt mozgalmak, a Tanácsköztársaság, valamint a KMP története és nagy egyéniségei témaköreiből. — VENDÉGÜNK CSÁK GYULA címmel rendeznek író-olvasó találkozót október 9-én este Orosházán, az ifjúsági házban. — ÖT FILMBŐL ÁLLÓ magyar ciklus sugárzását kezdte meg szerda este a jugoszláv televízió Szörény Rezső: Tükörképek című alkotásának az újvidéki adóból közvetített bemutatójával. A jugoszláv tévénézők októberben négy egymást követő hét kedd estéjén sorrendben Fábry Zoltán, Rózsa János, Mészáros Márta és Maár Gyula filmjét láthatják. — AZ ŐSZI BNV-N nagy sikere volt a Mezőberényi Faipari Szövetkezet bajor parasztbútorainak. Az idén mintegy 9 millió forint értékű ilyen bútort szállítanak NSZK-nak. — TŰZ A SZÁRÍTÓBAN. A gyulai Munkácsy Termelő- szövetkezet 1-es számú üzemegységének központjában október 4-én, a déli órákban az ÉLGÉP-COLMAN típusú terményszárítóban tűz keletkezett. A berendezésen a megengedettnél nagyobb mennyiségű napraforgót szárítottak. Tűzeset azért következett be, mert a szükséges előtisztítást nem végezték el. A dolgozók a tüzet időben észlelték és a gyors tűzjelzés, valamint a szakszerű beavatkozás eredményeként az eset során tűzkár nem keletkezett. A tűzoltóság a további szárítótüzek megelőzése érdekében kéri, hogy a szárítás során tartsák be a szemtisztaságra vonatkozó követelményeket és a technológiai utasításokat.