Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-28 / 255. szám
1978. október 28., szombat NÉPÚJSÁG TELEX • ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet a namíbiai nép iránti szolidaritás nemzetközi hete alkalmából Addisz Abe- bában nyilvánosságra hozott közleményben szólította fel a világ országait, hogy ösz- szefogással lépjenek fel a dél-afrikai rendszer ellen, amely a nyugati államokkal szövetségben megpróbálja gátolni a megszállt Namíbia függetlenné válását. • LONDON Londonból pénteken délután egy Hercules szállítógéppel útnak indult Zambiába az első angol fegyverszállítmány. A nap folyamán még 3-4 további fegyvert szállító gép repült Lusakába. A külügyminisztérium csupán annyit mondott, hogy a fegyverszállítás ingyenes és Zambia védelmi képességét, elsősorban légvédelmét hivatott erősíteni. Londoni értesülések szerint elsősorban Rapier típusú légelhárító raktétákról van szó. • MOSZKVA A föld megfigyelésével, technológiai kísérletekkel foglalkoztak, s egyúttal a visszatérésre készültek az űrhajósok pénteken a Szal- jut—6 űrállomáson. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov ismét felöltötte azt a különleges öltözéket, amely elősegíti, hogy izmaik visszaszokjanak a földi megterhelésre, jól viseljék el a visszatérés nehézségeit. Emellett testneveléssel is foglalkoznak: a földi orvosok szerint a két űrhajós egészsége kitűnő. • BOLOGNA A kommunista közigazgatású Bolognában pénteken megnyílt az Olasz Kommunista Párt háromnapos országos konferenciája, amelyen a kommunisták közigazgatási szervekben végzett munkájának mérlegét vonják meg, illetve kijelölik a további feladatokat. A bolognai sportpalotában 4000 küldött gyűlt ösz- sze. Két nyugat-európai kommunista párt, a francia és a spanyol is képviselteti magát. • BUDAPEST (Képtávirónkon érkezett) Magyar—NDK kulturális és tudományos együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá Budapesten. A dokumentumot dr. Herbert Krolikows- ki külügyminisztériumi államtitkár (balra) és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár látta el kézjegyével. A képen kicserélik az okmányokat. ' • BONN Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár pénteken Bonnban másfél órás megbeszélést folytatott Roy Jenkinsszel, a közös piaci bizottság brit elnökével. Elsősorban az új nyugat-európai pénzrendszer megteremtésének problémáiról volt szó. -Schmidt és Jenkins egyetértett abban, hogy a valutarendszernek már a jövő év január elsejével működésbe kell lépnie. Jenkins és vendéglátója megvitatta a Közös Piac kibővítésének tervét és menetrendjét is. Losonczi Pál távirata Gustáv Husáknak Az SZKP KB kitünteti a Komszomolt GUSTÁV HUSÁK elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének PRÁGA A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar nép és a magam nevében őszinte jókívánságaimat és üdvözlete- niet küldöm önnek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népeinek, a független csehszlovák állam megalakulásának 60. évfordulóján, a csehszlovákiai államosítások és a csehszlovák államszövetség napján. Szívből kívánom, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozói kommunista pártjuk vezetésével érjenek el további kiemelkedő sikereket hazájuk felvirágoztatásában, a fejlett szocialista társadálom építésében, a béke, a haladás és a szocializmus javára. LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Leonyid Brezsnyev köszöntötte a szovjet ifjúság jubiláló szervezetét, a Komszomolt, amely most ünnepli létrejöttének 60. évfordulóját. Az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke meleg hangú beszédében méltatta a Komszomol érdemeit, s bejelentette: az SZKP KB határozatot hozott arról, hogy a hatvanadik évforduló alkalmából nagy érdemeinek elismeréseként, Vörös Zászlóval tünteti ki az ifjúsági szervezetet. Lázár György hazaérkezett Lázár György, a .Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, aki Alekszej Kosziginnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének meghívására tett látogatást Moszkvában, pénteken hazaérkezett a szovjet fővárosból. Vele együtt megérkeztek kíséretének tagjai: Huszár István, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke. A látogatás során megbeszéléseket folytattak a két ország közötti sokoldalú együttműködés időszerű kérMoszkvából dóséiról, fejlesztésének feladatairól. A kormány elnökét a Ferihegyi repülőtéren Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Várko- nyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője fogadta. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Közlemény a palesztin küldöttség látogatásáról Az Országos Béketanács meghívására október 19—27- ig hazánkban tartózkodott a Palesztin Béke és Szolidaritási Bizottság küldöttsége: Abdul Karim Al Karmi al- elnök író, a Palesztin Nemzeti Tanács tagja, Abdel Razak Al Jahya, a Palesztin Felszabadítási Szervezetek politikai irodájának helyettes vezetője. A küldöttség tagja volt Abdullah Hijazi, a PFSZ budapesti irodájának vezetője. A küldöttséget fogadta Szentistványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Darvasi István, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára, Zsigmond Zoltán, a külügyminisztérium főosztályvezetője. A küldöttség tárgyalásokat folytatott az Országos Béketanács vezetőivel : Sebestyén Nándomé főtitkárral, Réczei László és Mondok Pál alelnökökkel, Sütő Gyula titkárral. Találkoztak a Magyar Szolidaritási Bizottság, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar írók Szövetsége, Cegléd város párt, tanácsi és társadalmi szerveinek vezetőivel. Nobel-békedij Szadatnak és Beginnek A norvég parlament illetékes bizottsága pénteken bejelentette, hogy az 1978. évi Nobel-békedíjat Anvar Szádat egyiptomi elnöknek és Menahem Begin izraeli kormányfőnek ítélte oda megosztva. Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök ebédet adott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tiszteletére. A képen balról a második Gromiko, mellette Giscard d’Estaing (Képtávírónkon érkezett) a „kilencek” dilemmái B Centropress péntek esti kommentárja Miközben az amerikai dollárt a nyugat-európai valutatőzsdéken az eddigi legkedvezőtlenebb árfolyammal jegyezték — 1,7620 nyugatnémet márkát, 1,5080 svájci frankot, vagy 797,60 olasz lírát adtak érte —, a francia államfő búcsút vett római vendéglátóitól. Giscard D’Estaing éppen a tervezett nyugat-európai pénzügyi rendszerről tanácskozott Andreotti kormányfővel, s a tőkés Európa stabilizációs törekvéseire vonatkozó elképzeléseket vitatta meg más olasz személyiségekkel. A dollár értékének zuhanása és az újabban egyre sűrűbben rendezett nyugateurópai csúcstalálkozók között szoros az összefüggés. Callaghan brit kormányfő nemrég Schmidt kancellárral tárgyalt, s előreláthatóan olasz és nyugatnémet államférfiak is rövidesen eszmecserét folytatnak. A téma elsősorban a pénzügyi stabilitás . megteremtésének tervezete. Egyes derűlátó politikusok szerint — a francia államfő is közéjük tartozik — az elvi megállapq- dás még az év vége előtt létrejöhet. Csakhogy a francia és a nyugatnémet elképzelések meglehetősen nagy ellenállásba ütköznek más közös, piaci tagállamok részéről. Itália például — saját helyzetéből kiindulva — a túlzott kockázatokat nem szívesen vállalja. Más források tudni vélik: egyes fejlett tőkés államokban nehezményezik az Egyesült Államok magatartását. Ügy tűnik, mintha a dollár árfolyamának hanyatlását — külgazdasági okokból — a változatlanul hatalmas olajimportot igénylő USA tétlenül szemlélné. A Közös Piac tagállamai az év eddig eltelt csaknem tíz hónapja alatt nem voltak képesek megbirkózni a gazdaságukat sújtó káros jelenségekkel. A várt fellendülés elmaradásának egyik jele a változatlanul nagyarányú munkanélküliség. A „kilencek” közül elsősorban Olaszországot és Angliát sújtja ez leginkább — mindkét országban több mint másfél millió férfi és nő vár munkaalkalomra, sokan közülük fiatalok, diplomás értelmiségiek —, de a hét további tagállamban is legalább ötmillió ember tengődik munkanélküli segélyen. Gondok forrása az infláció is. Bár a tavalyi hét százalékról átlagban hat százalékra csökkent növekedési üteme, még mindig erőteljesen meghaladja az elfogadható felső szintet. A tőkés országok, mindenekelőtt a Közös Piac tagállamai más okból is szorgalmazták a kétoldalú magas szintű találkozókat. Spanyolország, Portugália és Görögország — ahogy nyugaton fogalmaznak — megérkezett a gazdasági integráció kapuja elé. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Simon napja A Nap kél 6.21 — nyugszik 16.34 órakor A Hold kél 2.21 — nyugszik 15.08 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyven évvel ezelőtt, 1838. október 28-án született az erdélyi Zilah városában, és 1864 májusában halt meg Pesten Zilahy Károly író, kritikus és hírlapíró, az első Petőfi-életrajz szerzője, a XIX. század ellenzéki irodalmának kiemelkedő alakja. — BEFEJEZTÉK AZ ŐSZI BÜZA VETÉSÉT. Megyénk egyik legnagyobb búzatermelő üzemében, a Szeghalmi Állami Gazdaságban pénteken délután befejezték a kenyérgabona vetését. Az elmúlt hetekben 3000 hektáron juttatták a földbe a jövő évi kenyérnekvaló magvait. A felszabaduló gépeket a társgazdaságokba irányították, hogy ott segítsék a munkát. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Három ember élete egy felelőtlen kihajtásért. Október 26-án, csütörtökön súlyos közlekedési baleset történt az Orosháza és Tótkomlós közötti útszakaszon. Sülé Antal, 52 éves orosházi lakos motorkerékpárral közlekedett, s az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére az Üj Élet Tsz bejárójáról figyelmetlenül kanyarodott jobbra. Nem adta meg az elsőbbséget az arra haladó ZIL tehergépkocsinak. A tehergépkocsi vezetőjét, Pillár Pált hirtelen fékezésre kényszerítette, aki ezért áttért a menetirány szerinti bal oldalra és öszeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Magyar Autóklub tanuló-gépkocsijával. A baleset következtében a gépkocsi három utasa; Tejsi Mihály 25 éves, Ondrejkó Pál 47 éves és Lengyel Lajosné 22 éves (mindhárman tót- komlósi tanulóvezetők) olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy meghaltak. Lengyel Lajos oktató is súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat és a felelősségmegállapítás idejére a rendőrség őrizetbe vette a motorkerékpár és a tehergépkocsi vezetőjét. — A GYULAI VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG eljárást indított Beleznai Lajos 42 éves gyulai lakos ellen, aki Gyula belterületén személygépkocsijával ittasan közlekedett. — A BÉKÉSCSABAI VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG csalás és sikkasztás elkövetése miatt előzetes letartóztatásba helyezte Antal Gyula 38 éves békéscsabai lakost. A rokkantsági nyugdíjas Antal Gyula korábban a mezőkovácsházi járásban rendelkezett rádió- és tévészerelőiparengedéllyel. Az utóbbi időben Békéscsabán vállalt rádió- és tévé javítást, de a készülékeket nem juttatta vissza tulajdonosaikhoz, hanem javítás után értékesítette azokat. Másoktól nagyobb összegeket csalt ki kemping- kerékpár vásárlása reményében. — FÖRUM. Békéscsabán, a Hazafias Népfront VI. kerületi bizottsága október 30- án, délután 5 órai kezdettel fórumot rendez a Gyulai út 5. szám alatti MSZMP-szék- házban. Ezen Hankó Mihály országgyűlési képviselő tart beszámolót, és a résztvevők kérdéseire a párt, a tanács és a népfront képviselői válaszolnak. Szeles idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan esővel, záporral. Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2, plusz 3 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között. — BESSENYEI KIÁLLÍTÁS SZARVASON. Tegnap este a DATE szarvasi mezőgazda- sági főiskolai karának aulájában Bessenyei Antal festőművész kiállítását nyitotta meg Bencsik Endre, az óvónőképző intézet igazgatója. Az életképeket, tájképeket, portrékat, alföldi motívumokat, török és keleti témákat festő Bessenyei Antal kiállítását november 10-ig látják az érdeklődők. — üj vendéglő Újkígyóson. A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ beruházásában tízmillió forintért 800 négyzetméter alapterületű vendéglő épül Újkígyóson. Ugyanitt a fogyasztási szövetkezet mezőgazdasági szaküzletet is nyit a volt vasúti váróterem átépítésével. Mindkét létesítmény átadása még ebben az évben várható. — NÉPSZERŰEK A GYOMAI TÁNCOSOK. A gyomai művelődési ház társastáncklubjának és táncosainak népszerűségét dicséri a sok megyén kívüli meghívás és versenyszereplés. Október elején Megyeri László és Csapó Ildikó társastáncosok vettek részt a szentesi társastáncversenyen, a táncklu- bosok pedig Szegeden mutatkoztak be szakközépiskolásoknak. Szombaton, október 28-án a Körösmenti Szövetkezeti Táncegyüttes vendégszerepei Gádoroson a művelődési házban. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kunhegyesen megtartott 43. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 8, 37, 68, 74, 80 Az október havi tárgynye- remény-sorsoláson a 40., az október havi rendkívüli tárgynyeremény-sorsoláson pedig a 43. heti játékhét szelvényei vesznek részt. A SZEMÉLYGÉPKOCSIK Átvételi sorszama 1978. október 27-én Trabant Hycomat 7511 Trabant Limousin (Bp.) 15050 Trabant Limousin (Győr) 6599 Trabant Special (Bp.) 22273 Trabant Special (Győr) 14144 Trabant Combi (Bp.) 3666 Trabant Combi (Győr) 1063 Wartburg de Luxe 12164 Wartburg Limousin 10894 Wartburg de Luxe tolót. 4021 Wartburg Limousin tolót. 2546 Wartburg Tourist 3839 Skoda 105 — S (Bp.) 668 Skoda 105 — S (Debrecen) 140 Skoda 105 — S (Győr) 242 Skoda 120 (Bp.) 3770 Skoda 120 (Debrecen) 1442 Skoda 120 (Győr) 1576 Zsiguli 2101 (Bp.) 96911 Zsiguli 2101 (Debrecen) 47718 Zsiguli 21011 (Bp.) 10763 Zsiguli 21011 (Debrecen) 6253 Zsiguli 2103 18825 Zsiguli Combi 12481 Polski Fiat 126 13248 Dacia 10778 Polski Fiat 1500 13768 Zaporozsec 27126 Moszkvics 2140 3257