Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-27 / 254. szám
1978. október 27., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Munkahelyi testnevelés Nagyobb propagandára lenne szükség A FÉKON orosházi gyárában tanácskoztak a napokban a megye üzemeinek munkahelyi testnevelési felelősei. A tanácskozáson jelen volt Kátai Ferenc, az orosházi üzem vezetője is. A 18 üzem képviseletében megjelent felelősök meghallgatták Szák Kocsis Pál megyei instruktor beszámolóját, aki elmondotta, hogy a mozgalom újjászervezése óta (1971) lassú, egyenletes fejlődés tapasztalható, bár ez a fejlődés lehetne gyorsabb ütemű is. A kiképzett gyakorlatvezetők, a rádió, a televízió, az üzemek sportfelelősei és szb-titkárai segítik az aktív pihenő elterjesztését. A munkaközi frissítő mozgás kedvező hatásai közismertek. Találkozik a dolgozók, az üzemi, gazdasági és társadalmi vezetés szándékaival, mégis indokolt lenne szilárdítani a mozgalom tekintélyét. Jelenleg- a megye 28 üzemében 4300 dolgozó végzi a munkaközi tornát. Az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása huzamos és rendszeres végzésénél jelentkezik. Ezért fontos, hogy ahol elkezdődött, ott többé ne maradjon abba. A' mozgalomnak megyeszerte lelkes követői vannak. A technikai fejlődés rendszerint a fizikai munka csökkenését eredményezi, de ezzel arányosan nő a pszichikai igénybevétel. A kevesebb mozgás a szervezet el- puhulásához vezet, de fizikai és pszichikai felfrissülést hoz a jól időzített és megfelelő ’ intenzitással, jó hangulatban végzett munkaközi torna. Az üzemorvosi hálózat is sokat tehet az aktív pihenés, a torna propagálásában, hiszen sokféle betegség ellen mozgással is lehetne védekezni tabletták helyett. Molnár Gyuláné, a vendéglátó üzem szb-titkára az ottani tapasztalatokról számolt be. Az üzemnek régi hagyományai vannak e téren, mivel a 60-as évek elején a megyében az elsők között indult itt a munkahelyi testnevelés. Kis törésekkel azóta is folyik. Bár az egészséges életmód kialakításáért itt is meg kell küzdeni. Az üzem vezetése rendszeresen foglalkozik a problémákkal. A dolgozók többsége magáénak tekinti és él is az adott lehetőséggel. A hozzászólók elmondották, hogy országosan is nagyobb propagandára lenne szükség e mozgalom népszerűsítésében. Az üzemek munkavédelmi felelőseinek nagyobb szerepet kell vállalni*- uk a munkahelyi testnevelés gondozásában, fenntartásában, valamint szükség lenne olyan oktatófilmre, amely szemléletesen mutatja be a munkahelyi ártalmakat és az ellenük való védekezésben a mozgás jelentőségét. A tanácskozás végén a ruhagyári dolgozók bemutatót tartottak, amelyen jó hangulatban végezték a frissítő tornát. Elnökségi ülés A Békés megyei Kézilabda Szakszövetség soron levő elnökségi ülését hétfőn, október 30-án, 18.00 órai kezdettel tartja Békéscsabán, a megyei TSH Kórház utcai székházában. A napirend a következő: 1. Az edző-, ifjúsági-, fegyelmi-, játékvezető-, szervezési, technikai, propagandabizottság vezetőinek beszámolója a bajnoki év tapasztalatairól. 2. A szezonzáró értekezlet, a sarkadi Ady Endre Gimnáziumban és a csabai Kemény Gábor Szakközépiskolában sorra kerülő teremkupa időpontjának egyeztetése. 3. Az 1979. évi megyei bajnokság versenykiírás-tervezetének megtárgyalása. 4. Bejelentések, a megye kézilabdasportját érintő, közérdekű témák megtárgyalása. Gulyás István vendégjátékával Pályaavató Szeghalmon TENISZ Újabb nagyszerű sportlétesítményt avatnak a Sárrét fővárosában: szombaton, október 28-án veszik birtokiíkAz Orosházi Járási-Városi Labdarúgó Szakszövetség a november 29-i (vasárnap) Görögország —Magyarország EB csoport- mérkőzés miatt a körzeti bajnoki mérkőzések XI. fordulójának összecsapásait 8.00 órakor rendezi vasárnap. ba a sportolók az Ady Endre utcai SZTK Rendelőintézet udvarán létesített kispályát. A jelentős tanácsi támogatással és társadalmi összefogással létrehozott sportlétesítményen két tenisz-, illetve röp- és tollaslabdapálya fér el. A pályaépítők a játékteret úgy képezték, ki, hogy a hideg idő beálltával jégpályát létesíthessenek, így a korcsolyasport szerelmesei is megtalálhatják mozgási, szórakozási lehetőségüket. Az avatóünnepségre délelőtt 10 órakor kerül sor, majd Gulyás István, a magyar teniszsport örökös bajnoka, az MTSZ elnöke vív bemutató mérkőzést. LABDARÚGáS Mezőberényben a szakmaközi bizottság kispályás labdarúgóbajnokságot rendezett. A kétfordulós küzdelemsorozaton 10 csapat küzdött az elsőségért, a helyezésekért. Az első négy helyen végzett együttes a szakmaközi bizottság értékes jutalomtárgyait vehette át. A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE : 1. Faipar I. 18 15 2 1 56-16 32 2. Téglagy. I. 18 153 63-25 30 3. Építők 18 10 3 5 56-36 23 4. Faipar II. 18 10 1 8 53-25 21 5. Kamut 18 9 3 6 45-42 21 6. Műszaki 18 7 4 7 47-44 18 7. Tanács 18 6 2 10 35-56 14 8. Aranyk. 18 4 2 12 26-49 10 9. Tégiagy. II. 18 414 26-67 8 10. Csárdasz. 18 1 16 1 11-58 3 >iv Kondoroson a TSZSK tömegsport szakosztálya kispályás labdarúgó-bajnokságot szervezett. A VÉGEREDMÉNY A KŐVETKEZŐ: 1. Tsz Keverő 22 13 7 2 57-24 33 2. Vasas 22 15 1 6 71-37 31 3. Guevara 22 12 4 6 66-46 28 4. Ajax »77 22 9 7 6 65-48 25 5. Kétsoprony 22 9 5 8 45-36 23 6. Volán 22 10 3 9 46-42 23 7. öregfiúk 22 9 5 8 40-35 23 8. Kandó 22 8 6 8 56-51 22 9. ÁFÉSZ 22 7 4 11 40-37 18 10. Lenin 22 6 6 10 36-47 18 11. Hunya 22 6 2 14 29-54 14 12. Flamengó 22 3 1 18 30-94 7 A torna legeredményesebb játékosai a következők voltak. 27 gólos Opauszki II., 20 gólos Bu- csi, 18 gólos Miskó, 17 gólos Farkas, 16 gólos Juhos, 15 gólos Kmotricza, 13 gólos Juhász, 12 gólos Szappanos, 11 gólos Füzesi, 10 gólos Palyusik, 9 gólos Németh F. & AZ NB I-ES TARTALÉKCSOPORT Állasa : 1. Vasas 2. MTK-VM 3. Ü. Dózsa 4. Bp. Honvéd 5. Békéscsaba 6. Dunaújváros 7. DVTK 8. Videoton 9. Haladás 10. Tatabánya 11. Rába ETO 12. FTC 13. Csepel 14. ZTE 15. MÁV Előre 16. PMSC 17. V. Izzó 18. Salgótarján 9 7 1 1 21-12 15 9 72 20- 5 14 9 5 1 3 20- 9 11 9 5 1 3 16-14 11 9 4 3 2 16-17 11 9 4 2 3 14-12 10 9 4 2 3 13-17 10 9 4 1 4 11-13 9 9 4 1 4 14-18 9 9 45 19-10 8 9 3 2 4 18-17 8 9 3 2 4 17-23 8 9 3 1 5 17-19 7 9 3 1 5 9-15 7 9 3 1 5 13-23 7 9 2 2 5 7- 9 6 9 2 2 5 8-13 6 95 4 4-11 5 TEKE NB Ill-as férfi együtteseink a következő eredményeket érték el. Gyulai SE—Mezőberény 3:5 (2250:2291), Ld.: Szák 385, Triller 384, Oláh 381, ill. Szigeti 410, Karcag 409, Kajtor 385. Kecskeméti MÁV—Battonya 6:2 (2497:2357). A Battonya legjobb dobói : Dobozi 408, Bagi 406. HMSE—Gyulai Lendület 7:1 (2504:2168). A gyulaiak legeredményesebb dobója: Igaz 405. Mezőberény—HMSE 2:6 (2291:2396). A herényiek legjobb dobói : Wágner 396, Karcag 392. Battonya—Gyulai SE 5:3 (2691:2510). Ld.: Nagy 510, ill. Oláh és Nagy 445—445. AZ NB III ÁLLASA 1. HMSE 20 108:52 36 2. Kecsk. MÁV 19 97:55 28 3. SZEOL AK 19 99:53 24 4. Kecsk. TE 20 89:71 24 5. Makói SVSE 20 79:81 22 6. Battonya 19 78:74 20 7. Mezőberény 20 77:83 20 8. Kiskunhalas 19 80:72 18 9. Kecsk. ZIM 20 69:91 16 10. Gy. Lendület 19 55:97 10 11. Kecsk. Sütőipar 20 54:106 10 12. Gyulai SE 19 51:101 8 Napirenden Mezőhegyes kézilabdasportja Mezőhegyesen kézilabdás berkekbe« ma már csak rossz • álomként emlékeznek az 1974-es esztendőre, amikor az ifjúsági csapat sorozatos ki nem állása miatt a felnőtt férficsapatot kizárták a megyei I. osztályú bajnokság küzdelmeiből. (Azt a csapatot, amely mellesleg az előző bajnokságban pusztán gólkülönbséggel szorult a második helyre.) A mélypont idején egyesek már-már a csapat széthullásáról beszéltek, de szerencsére többen voltak, akik a hibák kijavításával és a felemelkedéshez vezető út keresésével voltak elfoglalva. Ezt bizonyítja, hogy a következő évben újrakezdték a II. osztályban és második helyen zárták a sze^ zont, 1976-ban pedig bajnokként újra feljutottak az I. osztályba. Itt 'tavaly az 5. helyen végeztek. — Az idei év nagy változásokat hozott az egyesület életében — mondja Varga Ferenc elnökhelyettes. — Mezőhegyesen is egyesítettük az erőket. Fuzionált a MEDOSZ és a cukorgyári sportkör. A februártól Mezőhe- gyesi SE néven működő nagyközségi egyesület hát szakosztályt működtet ; a nagy hagyományokra épülő lovas-, labdarúgó-, kézilabda-, sakk-, birkózó- és természetjáró-szakosztályt. A 600 tagot számláló egyesület 630 ezer forintos költségvetésből gazdálkodik. Szeder Pál, a kézilabdaszakosztály vezetője veszi át a szót: — A csapat célkitűzését, vagyis az idén dobogós helyen végezni a bajnokságban, az új elnökség is jóváhagyta. Ennek jegyében kezdtük már a felkészülést is. A tavaszi rajt előtt egy hetet Szegeden töltöttünk, ahol a sportcsarnokban ideális körülmények között készülhettünk, többek között az NB I-es Szegedi Volánnal is játszottunk edzőmérkőzést. Talán mondanom sem kell, mit jelent ez egy úgynevezett kiscsapat számára. A tavaszi szezonban jól ment a gárdának, éreztette hatását a jól sikerült alapozás. A mérkőzéseken mindenki nagyon akart, és ez meglátszott az eredményeken is, hiszen másodikként fejeztük be a tavaszi szezont. Az őszi forduló előtt Szarvason edzőtáboroztunk, ami szintén jól segítette a még izgalmasabbnak ígérkező őszi fordulóra való felkészülést. Ekkor már jobban Kirajzolódtak az erővonalak is. Lényegében eldőlt, hogy a Békési Spartacus és a Békéscsabai Előre Spartacus mellett nekünk is van- van bajnoki esélyeink. Ez kettőzött munkára ösztönözte a játékosokat és vezetőket egyaránt. Azt mondtuk: próbáljunk meg mindent elkövetni és kiharcolni az osztáiyozóra jutó lehetőségért. Nem minden sikerült úgy, ahogy elképzeltük, de versenyben tudtunk maradni az élcsoportban. Sajnos eközben elkövettünk egy adminisztrációs hibát. A tapasztalatlanság miatt két pontot pályán kívül vesztettünk el... Hollós László, a fiatal edző így vélekedik: — Szakmai szempontból jelentősnek tartjuk, hogy eljutottunk odáig: a jó erőnlét erénye lett a csapatnak. Ez azért is érdekes, mert korábban éppen a mérkőzésék hajráját nem bírtuk. Ügy érzem, a jövőt illetően arra is joggal alapozhatunk, hogy a játékosok többsége Mezőhegyesen él és dolgozik, s mivel fiatal átlagtéletkorú a társaság, hosszabb távon is számíthatunk rájuk. Sajnos, két kulcsjátékosunk, Imre és Sipos közül évközben a gól- képes Sipos sérülés miatt kiesett és nem tud rendelkezésre állni. Persze ilyen problémák máshol is előfordulnak, ezen kár keseregni. Ismét Szeder Pál veszi át a szót: — Régóta gondot jelent az utánpótlás biztosítása. Elhatároztuk, hogy már az általános iskolásokkal elkezdjük a rendszeres foglalkozást. A nyár óta 5—6. osztályos gyerekek ismerkednek a sportággal Sebők László kezei alatt. Ilyen még nem volt Mezőhegyesen! Ezután nem a szakmunkásképzőre, hanem az általános iskolára alapozunk. Nem könnyű, hiszen focizni és lovagolni is szeretnek a gyerekek, de reméljük, a kézilabda helyi népszerűségének növekedésével mind könyebb lesz a toborzás. Talán segít az is, hogy nemrég készült el új bitumenes pályánk, tervezzük a világítás felszerelését is. Minden bizonnyal jó szolgálatot tesz a sportág népszerűsítésének, hogy az idén 10 éves szakosztály november 6—7-én ünnepi tornát rendez. A kétnapos eseményen a tervek szerint nyolc együttes küzd a serlegért. Amikor az egyesület elnöksége nemrégiben megvitatta a kézilabda-szakosztály munkáját, megállapította. hogy a kézilabda sportág minden támogatást megkap az egyesülettől, s a bázist jelentő állami gazdaságtól. Nincs akadálya tehát annak, hogy magasabb szintre emelhessék a sportágat Mezőhegyesen. Noha az időközben hajrához érkező megyei bajnokságban — főként a békésiekkel szemben hazai pályán elszenvedett rangadó után — papíron már nincs esélye a mezőhegyeseiknek a bajnoki címre, ez mitsem változtat a reális alapokon nyugvó, szép terveken. Nevezetesen, hogy meg kell célozni az NB Il-t! Nagyon szimpatikusán hangzott, amikor az elnökségi ülés végén Varga Ferenc így fogalmazott : hogy végül is az idei bajnokság hogyan végződik, az ellenfelektől is függ. Mindent elkövetünk azért, hogy az élmezőnyben végezzünk, de akikor sem csüggedünk el, ha nem sikerül. Jövőre ismét megpróbáljuk! Szavaival csak egyetérteni lehet. F. I. A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ FELNŐTT KÉZILABDA-BAJNOKSÁG ÁLLASA AZ UTOLSÓ FORDULÓ ELŐTT: 1. Bcs. Sp. 21 20 - 1 503-300 40 2. Békési Sp. 21 18 1 2 496-366 37 3. M.-hegyes 21 18 - 3 581-339 36 4. volán X 21 12 1 8 458-417 24 5. Kondoros 21 10 3 8 482-466 23 6. Határőr 21 8 1 12 416-459 17 7. Bcs. Kner 21 8 - 13 424-429 16 8. K.-tarcsa 21 7 2 12 376-396 16 9. Szeghalom 21 7 - 14 434-546 14 10. Húsipar x 21 7 - 14 418-445 13 11. BCS. MÁV 21 6 1 14 334-395 13 12. Csorvás X 21 - 1 20 323-687 x = egy büntetőpont-levonás. BUDAPEST: I. műsor: 0.05 Tévétorna, (sz.) (ism.) 8.10 Iskolatévé. 13.55 Iskölatévé. (ism.) 16.26 Hirek. 16.30 Természetbarát, (sz.) 16.50 Malom. 17.20 Kincskereső. (ism.) 17.50 Mindenki közlekedik. 18.10 öt perc meteorológia. 18.15 Az Országházböi jelentjük . . . 19.10 Esti mese. (sz ) 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tvhíradó. 20.00 Röpülj páva! (sz.) 21.30 Delta, (sz.) 22.10 Tornász VB. (sz.) Férfi egyéni összetett. 23.15 Tv-híradó — 3. II. műsor: 20.01 Csodálatos szemek. (sz.) Belga film. 21.25 Tv- híradó — 2. 21.45 öt perc meteorológia. (ism.) 21.50 Parabola. (Ism.) 22.15 Természetbarát, (sz.) (Ism.) BUKAREST: 14.00 ökölvívóbajnokság. 15.05 Francia nyelv- oktatás. 15.25 Iskolatévé. 16.40 Román dalíesztivál. 18.25 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.10 Az ég felettünk van — szovjet film. 21.10 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 El- gondolós — kigondolós — gyermekműsor. 18.15 A zászló alatt. 18.45 Hajolj meg és kezdd el — szórakoztatózenei műsor. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Show. 21.05 Hogyan jött létre a vadnyugat? 22.20 Korunk dossziéja: 1961. 23.20 Hét tv-nap. II. műsor: 18.00 Tornász VB (közvetítés). 20.30 Napirenden a kultúra. 21.30 Huszonnégy óra. 21.50 Arcképek: Andrea Lesi. 22.20 Zenei műhely (közvetítés). KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27 Szegődjünk a nyomába . . . 8.37 Zenekari muzsika. 9.33 Énekeljünk! 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Visszapillantó, (ism.) 10.35 Verseit elmondja Garai Gábor. 10.40 Operanégyesek. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Zadig avagy a végzet. 12.35 Hétvégi panoráma, (ism.) 13.57 Kóruspódium. 14.18 Népdalok. 14.44 Magyarán szólva .. . 15.10 Operaáriák. 15.28 Csiribiri, (ism.) 16.05 Nemzetiségi kongresszusok előtt. 17.10 Szokolay Sándor kamarazenéjéből. 17.35 Láttuk, hallottuk. 18.00 Csajbók Terézia régi magyar dalokat énekel. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 Esti magazin. 19.30 Hangalbum! 20.38 Magyar előadóművészek. 21.29 Hogyan lesz egy elektronból több milliárd? 22.15 Sporthiradó. 22.25 Tiz perc külpolitika. 22.35 A Rádiószínház bemutatója: K. J. életei és halála. 23.33 Régi hires énekesek műsorából. 0.10 Dzsessz- felvételekből. PETŐFI RADIO: 8.05 Halász Judit énekel. 8.20 Világtörténelem dióhéjban, (ism.) 8.33 Népszerű fúvősátiratok. 9.00 Ásatások — vadnyugaton. 9.15 Operett- részletek. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk. (ism.) 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nőkről nőknek. 14.00 Ket: tőtől ötig . . . 17.00 Mindenki is1 kólája. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Barangolás régi hanglemezek közön. 18.53 Újdonságainkból. 19.30 Harminc perc alatt a föld körül. 20.00 Régi nóta, híres nóta. 20.33 Tömörkény asztalánál, (ism.) 21.33 A tegnap slágereiből. 22.20 A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiválja Békéscsabán. (Ism.) Közben: 23.15 Vadalma, vadalma . . . 23.20 A népzenei fesztivál folytatása. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek. — Pár perc dzsessz. A Tomslts-együttes játszik. — Örök nyugalom. Riporter: Zentai Zoltán. — Népszerű klasszikus zongoramüvek. 17.30 Szolnoki éjszakák. (A szórakoztatóiparról.) Riporter: Kutas János. — Tánczene Szolnok megyei együttesek felvételeiből. — 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Az Országgyűlésről jelentjük. — Csárdások. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1978. október 27-én, pénteken, Eleken, este 19.00 órakor: AZ ARBÄT MESÉI MOZI Békési Bástya: Keoma. Békéscsabai Brigád: fél 4 és 7 órakor: 80 huszár. I„ H. rész. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: A fekete rák ollójában, 6 és 8-kor: A nagy balhé. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Tappancsok, mancsok, állkapcsok, fél 8-kor: A keselyű három napja. Gyula Erkel: csak fél 6 órakor: Városok és évek. I-, II. rész. Gyulai Petőfi: Kalózok Jamaicában. Orosházi Béke: A szegények kapitánya. Orosházi Partizán: 4 és 7 órakor: Pokoli torony. I., H. rész. Szarvasi Táncsics: Az Egér és a Macska. Kéziratokát, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő posi'ahivata- loknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, ' Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszé.ki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055