Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-27 / 254. szám

O 1978. október 27., péntek hírek hírek hírek ■ ■■ ■ ■ » wt Rendészeti vezetők értekezlete Tegnap, október 26-án a kiemelt vállalatok megyei hatáskörű üzemrendésze­teinek, valamint az ellen­őrzési osztályainak vezetői tanácskoztak Békéscsabán, a rendőr-főkapitányságom. Az értekezletet dr. Sajti Im­re rendőr ezredes, főkapi­tány-helyettes nyitotta meg. Dr. Haraszti János, rend­őr ezredes, megyei főikapi­tány tájékoztatta a részt­vevőket megyénk közrend­jének és közbiztonságának helyzetéről, s az egyes bűn- cselekményekben folytatott nyomozások tapasztalatai­ról. Elmondta, hogy me­gyénk közrendje és köz- biztonsága szilárd. Néhány bűncselekmény kategóriá­ban a statisztika azonban emelkedésről ad számot. Ez vonatkozik az ittas jármű­vezetésre, melynek vissza­szorítására nagy gondot fordít a rendőrség. Nőtt a társadalmi és a személyi tulajdont károsító lopások száma is. Tájékoztatójában kitért a közelmúltban fel­derített jelentősebb bűn- cselekményekre is. A nyo­mozás tapasztalatai okkal figyelemfelkeltőek. Egyes gazdasági egységek megfe­ledkeznek a társadalmi tu­lajdon megfelelő őrzéséről. Az ezen a téren fellelhető hibák szinte csábítanak a bűnelkövetésre. A társadal­mi tulajdon védelmének erősítésében a rendőr-főka­pitányság kiemelt jelentő­séget tulajdonít az üzem­rendészeti és a vagyonvé­delmi megbízottakkal való együttműködésnek. Pikó János rendőr őrnagy, a fő- kapitányság társadalmi tu­lajdonvédelmi osztályának vezetője ennek az együtt­működésnek a tapasztalatait ismertette. Hangsúlyozta, hogy az állami és a szövet­kezeti tulajdonnak döntő szerepe van a szocialista tervgazdálkodásban, vala­mint az össztársadalmi ér­dek érvényesítésében. Ezért védelme elsőrendű feladat. Ez év első felében me­gyénk rendőri szervei a társadalmi tulajdont káro­sító bűncselekmények miatt 414 nyomozást folytattak le. A bűncselekmények felde­rítéséhez sok segítséget ad­tak a megyénkben tevékeny­kedő rendészek. Jelenleg 114 üzemrendész és 1400 társadalmi rendész dolgozik. A tanácskozáson megje­lölték a tennivalókat. Töb­ben felszólaltak: Tóth Ba­lázs őrnagy, az orosházi ha­tárkerület parancsnoksá­ga nevében elmondta, hogy a bűncselekmények felde­rítéséhez jelentős segítsé­get nyújt a lakosság. Dr. Pinczési István őrnagy, a vám- és pénzügyőrség Bé­kés megyei parancsnoka a vám- és deviza-bűncselek­mények felderítésével kap­csolatos tennivalókra hívta fel a figyelmet. —di Először Magyarországon Országos gyermekkönyvhit Sok-sok társadalmi szer­vezet, minisztérium, orszá­gos főhatóság fogott ösz- sze, hogy a jövő évi gyer­mekek éve beharangozása­ként sor kerülhessen ha­zánkban először az országos gyermékkönyvhét • rendez­vénysorozatára. Az össze­fogás eredményeként lét­rejött országos szervező bi­zottság irányításával a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Magyar Könyvkiadók és Könyvter­jesztők Egyesülése szervezi ezt a figyelemreméltó ren­dezvénysorozatot. fóruma lehessen, részletes forgatókönyvet adtak ki, amelyek felhívásokat, ja­vaslatokat, ajánlásokat tar­talmaznak az úttörőcsapa­tok, a különböző közműve­lődési intézmények számára. Tanács vb-ülésekről jelentjük Békéscsaba Tegnap, október 26-án dél­után ülést tartott a békés­csabai Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Első napi­rendi pontként a testület megtárgyalta Martincsek László igazgató tájékoztató­ját a Békés megyei OTP vá­rosi tevékenységéről. Békéscsabán a lakosság takarékbetétje meghaladja a 800 millió forintot. Az elmúlt három esztendőhöz képest a növekedés mintegy 250 mil­liót tesz ki. Az érdeklődés továbbra is a kamatozó, ezenbelül az egy évre lekö­tött betétek iránt nyilvánul meg. Nagy népszerűségnek örvend az 1970-ben beveze­tett ifjúsági betét. Ez a for­ma a családalapításnak meg­felelő anyagi bázist biztosít. Mintegy kétezer megállapo­dást kötöttek a fiatalok az öt évig tartó rendszeres ta­karékoskodásra. Igen jelen­tős az OTP lakásépítési te­vékenysége is. Az V. ötéves tervben Békéscsabán több mint kétezer lakás épült fel, OTP-támogatással. A terv­időszak első három évében 389 tanácsi értékesítésű, 622 bérlakás és ezenkívül terven felül mintegy 60 bérlakás ke­rült átadásra. Az V. ötéves tervben az OTP 250 családi ház építéséhez nyújt hitelt. 1976-ban 420, 1977-ben 368 és ebben az évben 360 OTP- lakás épül a városban. A végrehajtó bizottság ez­után megtárgyalta Purcsi Já­nos igazgató beszámolóját a vendéglátóipari vállalat vá­rosi tevékenységéről. A Bé­kés megyei Vendéglátóipari Vállalat 1960-ban alakult. A dinamikus fejlődést jól pél­dázza az árbevétel, amely az alakulás évének 60 millió forintjáról az eltelt időszak alatt 420 millió forintra emelkedett. Még kedvezőbb a helyzet a saját készítésű étel­forgalomnál. 1960-ban az ár­bevétel 18 millió forint volt, napjainkban pedig mégha­R béke forradalma 4. B Népköztársaság Szabina napja A Nap kél 6.20 — nyugszik 16.36 órakor A Hold kél 1.18 — nyugszik 14.41 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázötven évvel ez­előtt, 1728. október 27-én született — és 51 éves ko­rában halt meg — James Cook világhírű angol kutató, aki többek között felfedezte Üj-Zélandot. *-*■ ÜJ CSOMAGOLÓ A RIZSHÄNTOLÖBAN. A kö­zelmúltban befejeződött üzembővítő beruházás után, további új építkezések foly­nak a dévaványai rizsfeldol­gozó üzemben. Az építők még az idén szeretnék átad­ni az új mérlegházat, s az automatikus csomagoló üzemrészt. — AZ ÜZEMEGÉSZSÉG­ÜGY ÉS A SZOCIÁLIS EL­LÁTÁS helyzetét . vizsgálta meg a békéscsabai Népi El­lenőrzési Bizottság hét üzemben és ipari szövetke­zetben. A széles körű vizs­gálatban 30 népi ellenőr vett részt, s az ellenőrzésre 159 munkanapot fordítottak. — MAGYAR FILMEK PÁ­RIZSBAN. A Francia Kom­munista Párt folyóirata, a Nouvelle Critique magyar filmhetet rendez Párizsban és két elővárosában. A no­vember 4-ig tartó esemény- sorozaton,. amelyen 13 filmet mutatnak be — magyar kül­döttség vesz részt, élén Sza­bó B. Istvánnal, a Kulturá­lis Minisztérium filmfőigaz­gatóságának vezetőjével. A delegáció tagjai — Dárday István, Kardos Ferenc, Ko­vács András, Sára Sándor és Gazdag Gyula filmrendezők — részt vesznek a filmbemu­tatókat követő vitákon. — ÜJ • OTTHONBAN a bé­kési Körös Ifjúsági Klub. A művelődési központból az if­júsági házba átköltözött Kö­rös szövetkezeti ifjúsági klub fiatalsága érdekes prog­ramokat szervezett október­ben is. Közös pol-presszó es­tet rendeztek, amelyen ak­tuális politikai eseményekről beszélgettek. Ellátogattak a békési múzeumban is, ahol Takács Győző keramikus ki­állítását tekintették meg, ok­tóber 29-én vasárnap pedig szellemi vetélkedőt rendez­nek „Körös-módra”. — SARKADON ez évben je­lentősen javult az egészség- ügyi ellátás. Sikerült betöl­teni az addig üresen álló két orvosi állást, s ezzel most — az eddigi háromezer helyett — 2400 lakos ellátása jut egy körzetre. Ugyanekkor rend­szeresebbé vált a mozgó szakorvosi szolgálat is. — 50 EZER MÉTER VÉDÖ- TÖMLÖ. Július közepéig tar­tott a géptelepítés a Mező- hegyesi Vas-, Fa-, Fém- és Gépipari Szövetkezetben. Az azóta eltelt időszak alatt, a jobbára automata gépsorok mintegy 50 ezer méternyi- védőtömlőt csavartak a fém­szalagokból. Ezek többségéta járműipar, de ugyanakkor a fogorvosok és a vízvezeték- szerelők is használják. — CSAK SZURKOLÓKNAK! Űj szolgáltatást vezetett be az IBUSZ. Az Előre Sparta­cus futballcsapat minden vi­déki mérkőzésére külön- autóbuszokat indít. Ezzel a szurkolók régi kívánsága teljesül. Máris nagy az ér­deklődés a november 4-én Budapesten sorra kerülő Fe­rencváros elleni mérkőzés iránt. Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulásokból el­szórtan lesz zápor, a maga­sabb fekvésű helyeken hó- zápor. Élénk, sokfelé erős, időnként viharos északi szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: általá­ban mínusz 4, plusz 1, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 5, 10 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: a hét végétől csök­ken a felhőzet, a szél mér­séklődik, a nappali felmele­gedés kissé emelkedik. Leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet mínusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 8, 13 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 száza­lékán várható. — PENZA ÉS LIPCSE. A penzai 55-ös számú iskola ta­nulóit és tanárait szoros ba­ráti szálak kötik a lipcseiek­hez. E régóta tartó kapcsolat további erősítését célozza a napokban Penzába látogató német pedagógusok fogadása. A levelezést nagyban meg­könnyíti, hogy a penzai diá­kok idegen nyelvként a né­metet tanulják az iskolában. — HEGYESI JANOS KÖL­TŐ találkozott községe la­kóival október 23-án, hét­főn este a füzesgyarmati könyvtárban. Az író-olvasó találkozót a Csánki Dezső honismereti helytörténeti kör és a nagyközségi könyvtár szervezte. — AMIT AZ INFARKTUS MEGELŐZÉSÉRŐL TUDNI KELL címmel tart előadást dr. Kamarás Géza körzeti or­vos ma, október 27-én Gyu­lán, a Kun Béla úti öregek napközi otthonában. Az elő­adás része az egészségneve­lési és környezetvédelmi hó­nap rendezvényeinek. — BARKÄCSMÜHELY. Az V. ötéves terv végéig a Bé­késcsabai Generál Szolgálta­tó Ipari Szövetkezet bar- kácsműhelyt szeretne létesí­teni. A mintegy 3 millió fo­rintos beruházást igénylő műhelyt saját kivitelező bri­gádjukkal építik meg. — BAROMFITENYÉSZTÉS. Az orosházi Új Élet Tsz kel­tetőjében ebben az évben 400 ezer broyler csirkét keltet­nek. A tervek szerint ez a szám 1980-ban eléri a 800 ezret, pecsenyelibából pedig a 100 ezret. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Október . 25-én, a késő dél­utáni órákban Köröstarcsa külterületén a tehergépko­csijával Körösladány felé haladó Perger Jenő, 26 éves budapesti lakos — nem a látási viszonyoknak megfele­lően választva meg gépjár­műve sebességét — a vele azonos irányban közlekedő Jakab István, 78 éves szarva­si lakos által hajtott lovas­kocsinak nekiütközött. Jakab István súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. — ITTAS GYALOGOS. Ok­tóber 25-én az esti órákban, az Ecsegfalva—Kenderes kö­zötti úton Zahorán Tamás, 60 éves békéscsabai lakos gyalogosan, ittas állapotban figyelmetlenül akart átmenni az úttesten, és egy tehergép­kocsi elütötte. Zahorán Ta­más súlyos, de nem életve­szélyes sérülést szenvedett. Ügyében a rendőrség vizsgá­latot folytat. — TOVÁBB NÖVELI ex­portértékesítését a Mezőbe- rényi Faipari Szövetkezet. A termékei iránt fokozott az érdeklődés, ezt bizonyítja az is, hogy július végéig 26 és fél millió forint értékű bú­tort értékesítettek a külke­reskedelmi piacon. A növe­kedés az előző év hasonló időszakához képest 37,2 szá­zalékos. A hét célja, hogy alkal­mat adjon a gyermekiroda­lom népszerűsítésére, hogy erősítse a gyermek és könyv kapcsolatát, meg­szervezze a gyermek és könyv találkozását, hogy felkeltse az olvasás iránti tudatos igényt az óvodai és általános iskolai korú gyer­mekek körében. A cél eléréséhez termé­szetesen szükség van a könyvtárosok, népművelők segítségére, akik az úttö­rővezetőkkel és pedagógu­sokkal együtt a leghatáso­sabb módszereket tudják alkalmazni a gyerekkönyv- hét rendezvényein. Hogy ez a hét a könyv és a gyerekek találkozásának megfelelő Megyei közúti információ Békés megye közúthálóza­tán folyamatban levő szabá­lyozásokról, munkákról: A 47. sz. út szeghalmi át­kelési szakaszán a kijelölt gyalogátkelőhelyek útburko­lati jelét festik. Közlekedje­nek körültekintően a festés térségében. A Sarkad—Gyula közötti összekötő úton behajlásmé­rést végeznek. A behajlás­mérő gépkocsin, valamint a biztosító gépkocsin kikerülé­si irányjelző, 40 km sebes­ségkorlátozás, előzni tilos jelzőtáblák vannak elhelyez­ve. Október 31-én a város ut­cáin hömpölygő, a békét és a békés forradalmat ünnep­lő tömeg mindenesetre úgy gondolta, hogy valami végle­ges és új kezdődik Magyar- országon. S talán alig páran voltak közülük annak tuda­tában, hogy milyen súllyal nehezedik a fiatal magyar demokráciára a „hogyan to­vább” kérdése. A régi le­rombolását milyen új építé­se követi? A rendszer rom­jai a kezdetet vagy a véget jelképezik? A tanácstalansá­got. az elképzelések külön­bözőségét jól jellemzik Ba­bits Mihály szavai: „Micso­da forradalom ez? Polgári forradalom? Nacionalista? Vagy antinacionalista forra­dalom, vörös forradalom, szocialista, társadalmi? Ma­gyar vagy emberi? Vagy ép­pen a bolseviki anarchia szellemének első és még ál­cázott kirobbanása a Rend nalackjából? Máshogyan lát­ja minden párt, máshogyan minden osztály, igazán mint egy varázstüneményt : min­denki a maga szíve szerint látja! És mindegyik mást is vár tőle...” ft hatalom jellege Persze, a hatalmon levők azért tudták, hogy mit akar­nak. Helyesebben, hogy mit nem. Már közvetlenül a győ­zelem utáni órákban ezer ta­nújelét adta a mi 1918-as de­mokratikus forradalmunk annak, hogy mennyire a polgári talajon áll. A város­ban tízezrével, az országban százezrével található fegyve­rek összeszedése, a pacifiká­lás, a forradalom befejezésé­nek hirdetése, a megállj-ki­áltás, az áldozatok százait követelő kíméletlen rendcsi­nálás, a népi öntevékenység lecsendesítése-leszerelése, egyszóval az addigi eredmé­nyek legalizálása azonnal megindult. Bár ezek az ered­mények egyelőre még a jövő ígéretei voltak. A kormány­ban részt vevő valamennyi erő egyetértett a magántulaj­don fenntartásában, a feudá­lis akadályok többé-kevésbé következetes lebontásában, a formájában még tisztázatlan függetlenségben és a törté­nelmi Magyarország területi integritása fenntartásának szándékában. Ügy vélték, hogy ezeket a célokat csak valamilyenfajta nemzeti egy­ség összekovácsolásával ér­hetik el, s ezt a nemzeti egységet demokratikus-pol­gári alapon látták — kül- s belpolitikai okok miatt — leginkább megvalósítható­nak. Ezért vált jellemzővé a kormány tevékenységére a kétfrontos harc és a kétirá­nyú kegy osztogatás; az el­lenforradalom és a forradal­masodó néptömegek elleni küzdelem ugyanúgy, mint a mindkét félnek, valamennyi osztálynak gesztusokat nyúj­tó politikai parttalanság, a döntésképtelen határozatlan­ság. Maga Károlyi írta, hogy „amit ez a kormány csinált, amolyan 50 százalékos egyez­kedés volt a régi és az új rend között”. De hát a hatalom polgári volt s a kétfrontos harc nem egyforma eréllyel folyt, a csapások nem egyenlően osz­lottak meg. Találóan jegyzi meg Hajdú Tibor, a korszak történésze: „Ebben a törté­nelmi pillanatban a polgári demokrácia fő funkciója nem ladja a 120 millió forintot. Különösen örvendetesen fej­lődött a közétkeztetés. Nagy figyelmet fordít a vállalat hálózatának továbbfejleszté­sére. A Tanácsköztársaság útján még ebben az évben egy ételbárt és egy presszót létesítenek. Az . V. ötéves terv végére épül meg ugyan­csak a Tanácsköztársaság út­ján egy önkiszolgáló étterem. Fiizesgyarmat Szerdán ülésezett a füzes" gyarmati Nagyközségi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága. Pécsi Istvánná, vezető óvónő számolt be a négy községi óvoda oktató-nevelő munká­járól és személyi feltételei­ről. Nyolc csoportba 265 gye­reket tudtak felvenni ebben a tanévben, sajnos 57 gyer­meket el kellett utasítaniuk. Az iskolaköteleseket kivétel nélkül felvették az óvodába, bár náluk is túlzsúfoltak a csoportok. Tizenhét szak­képzett, két képesítésnélküli óvónő dolgozik Füzesgyar­maton, 13 dolgozó pedig a technikai feladatokat látja el. Nagy gondot jelent az óvo­dai bútorok, szemléltetőesz­közök beszerzére, pótlá­sa. Az anyagiak hiá­nyát társadalmi összefogással igyekeznek pótolni. A Vörös Csillag Tsz Lenin Szocialista Brigádja és Nagy József szo­bafestő sokat segítettek az óvodák nyári festési munkái­nál, a tsz más brigádjai, a víz- és csatornamű vállalat dolgozói pedig a szennyvíz- rendszer újították fel. A szü­lők és szocialista brigádok Szabó Bálintné tanácstag kezdeményezésére több száz­ezer forint értékű társadalmi munkával szépítették meg az óvoda külső, belső környe­zetét. Ezt követően a községi vízmű üzemeltetéséről szóló tájékoztatót és a tűzoltó­egyesület tevékenységét be­szélték meg a tanács vb-ülé- sén. az volt, hogy megvédje a demokráciát az önkényura­lom ellen, hanem hogv meg­őrizze a polgárit a népivel szemben, a fennálló határo­kat az új nemzeti törekvé­sekkel szemben.” A kormányzat egyensúlyo­zó és lavírozó politikája csák addig lehetett eredményes, amíg a szociális és nemzeti célok megoldásában a siker reményével kecsegtethette az őt támogató tömegeket. így is csak állandó kormányzati válságokon keresztül sike­rült a forradalom kényszer­csinálta vezetőinek felszínen maradniok. Ám az év végére kiderült, hogy a Nemzeti Ta­nácsban megtestesülő nem­zeti demokratikus egység­frontot még ez a politika, még Károlyi Mihájy minden­kitől elfogadott és tisztelt személyisége sem tarthatja sokáig felszínen eredeti for­májában. Egyre erősebb tá­madások érték a rendszert mindkét oldalról, egyre in­kább fokozódott a változta­tást követelők hangereje és befolyása. A Közép-Európá- ban csak Magyarországra jellemző politikai-hatalmi patthelyzet, a gyakorlatilag kettős hatalomnak tekinthető régi közigazgatáshelyi taná­csok egymással párhuzamo­san létező és harcoló hatalmi szimbiózisa eredményezte az­tán, hogy a bel- és külpoli­tikai széljárás változásainak hatására előre, a proletár- diktatúra irányába, de hátra, az ellenforradalom felé is le­hetséges volt a kibontakozás. Mint ahogy ténylegesen történt is. Fejlődési rendellenesség Magának az egyensúlyozó tétovázásnak, a tényleges hatalom nélküli kormány­zásnak pedig egyértelműen az volt a legfőbb oka, hogy Magyarországon nem alakult

Next

/
Thumbnails
Contents