Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
1978. szeptember 10., vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Az első magyar nyelvű folyóiratunk, a Magyar Könyv-Ház Népünket csak az utolsó három évtized tanította meg a könyv igazi megbecsülésére. Azelőtt aránylag kevesen olvastak, s ahogy visszafelé megyünk a múltba, egyre csökken az olvasók száma. A XVIII. században csupán egy egészen vékony értelmiségi réteg vette rendszeresen kezébe a könyvet. Ilyen körülmények közt érdekes, hogy az első magyar nyelvű folyóirat 1783-ban nem politikai, tudományos vagy magasabb irodalmi célkitűzéssel indult, hanem éppen az olvasás megkedveltetése végett. Csak könyvismertetéseket tartalmazott. A Magyar Könyv-Ház — ez volt a címe — megjelenés tekintetében három évvel előzte meg a Magyar Múzsát és öt évvel Kazinczy folyóiratát, a Magyar Museumot. Különlegessége az, hogy nem voltak munkatársai. Az egészet maga a szerkesztő, Molnár János írta. Ebben a tekintetben Németh László folyóiratával, a Tanúval tart rokonságot. Máskülönben megtaláljuk benne a folyóiratok minden ismertető- jegyét, a többé-kevésbé szabályos időközben való megjelenést, a határozott célkitűzést — ma használatos szóval a profilt —; az egyes számoknak azonos a címe, megvan bennük az időszerűségre törekvés és a tartalom sokrétűsége. Az egyes számok elég vaskosak, átlagterjedelmük 400 lap. Az író-szerkesztő az újjászülető magyar irodalomnak érdemes munkatársa. Lelkes nyelvművelő. Nevéhez egész sereg fizikai műszó megteremtése fűződik, ö írt először magyar nyelven régiségtant, nyelvtudományi iratot, fizikát, katekizmust. Tanított fizikát, teológiát, filozófiát, görög és latin nyelvet. Sokoldalú érdeklődésére és de- mökratizmusára jellemző, hogy 1775-ben egy kétkötetes művet adott ki, amelyben a pásztorokat tanította kötelességeikre, tanácsokat adott, hogy milyen módon tehetnek szert mellékkeresetre, megmagyarázta a természeti jelenségeket és kikelt a tudatlanság okozta babonák ellen. A Magyar Könyv-Ház megindulása évében Molnár 55 esztendős volt, a budai egyetemen az ékesszólás tanára. Folyóiratával ugyanazt a célt akarta szolgálni, mint egész irodalmi működésével: nemzete előrehaladását. A könyvismertetéseket ismeret- terjesztéssel kapcsolta ösz- sze: a jónak tartott művek legérdekesebb, legtanulságosabb fejezeteit kimásolta, hogy olvasói „a történetek, külső-belső tartománybeli népek, szökások, találmányok, mesterségek, természet sokféle tulajdonival, s több affélivel együtt” megismerkedj enek. Kitűzött céljának igyekezett becsülettel megfelelni. Sorra vette a kezébe került könyveket — nagyobbára a külföldön, idegen nyelveken megjelenteket — elmondta mindegyikről írója nevét, a kötet pontos címét, megjelenési adatait és mindegyikből bő szemelvényeket vagy kivonatokat közölt. A szerkesztő érdeklődési körének megfelelően az ismertetett művek jellege igen sokféle. Az egyházi vonatkozások háttérbe szorultak, noha Molnár pap volt, a jezsuita rend tagja. Ehelyett útleírások, néprajzi, természetrajzi és történelmi művek voltak többségében. Az egykorú olvasó a Magyar Könyv-Ház révén megismerkedhetett a világ majdnem valamennyi népével, az egzotikus állat- és növényvilággal, a nevezetesebb uralkodókkal, hadvezérekkel, írókkal, művészekkel, feltalálókkal, vértanúkkal. A külföldi események és leírások mellett Molnár a hazaiakat sem hanyagolta el. A leghosszabb szemelvényeket a magyar írók műveiből közölte, a magyar vonatkozásokat mindig kiemelte az idegen könyvekben. Bíráló megjegyzést alig fűzött az ismertetésekhez, inkább a könyvek kiválasztásával gyakorolt kritikát. Az első évben négy kötet jelent meg a Magyar Könyv- Házból Pozsonyban, Länderer Mihály „betűivel és költségével”. Ezután kilenc évig szünetelt a kiadás, hogy miért, nem tudjulk. Az ötödik kötet csak 1793-ban került ki a pesti Trattner Mátyás nyomdájából. Ezután elég rendszertelen időközben még tizennyolc szám látott napvilágot, az utolsó, a huszon- harmadik 1804-ben, Molnár halála évében. Az ötödik kötettel megváltozott a folyóirat jellege. A nagyszámú könyvismertetés helyét egy-egy íróról és ennek munkásságáról szóló terjedelmesebb méltatás váltja fel. Ilyen írók többek közt Dugonics András, Michael Denis, a bécsi bibliográfus, a polihisztor Gyarmathy Sámuel, Lippai János, a Pozsonyi kert szerzője, a magyar krónikaírók. Emellett több köteten ót közölt híres emberekről lexikonszerűen rövid életrajzi adatokat, ismertetett egyes időszerű eseményeket, mint például az 1802. évi pozsonyi ország- gyűlést. Molnár munkáinak nagy részét, köztük folyóirata későbbi köteteit a maga pénzén jelentette meg. Nagyszámú ismerősének — Fejér György elbeszélése szerint — készséggel adott belőlük tiszteletpéldányokat, s így erősen ráfizetett. Kiadványai any- nyira a szívéhez nőttek, hogy még végrendeletében is hagyott pénzt a Magyar Könyv-Ház nyomdakész állapotban levő három kötetének kinyomtatására, örökösei azonban nem teljesítették ezt a végakaratát. Arra nézve kevés adatunk van, hogy Molnár könyvpropagandája mennyiben volt sikeres. Fejér mindenesetre a róla szóló megemlékezésében arról tudósít, hogy munkái, így a Könyv-Ház is, nagyon kapósak voltak. A több mint ötszáz növendéket nevelő pozsonyi szemináriumban a magyar ifjak „oly kapva kapták s annyira becsülték”, hogy „nem találtatnék közöttük egy, ki nem olvasta, s belőlük nem tudó- sult volna”. Vértesy Miklós Zana Zoltán Az első vereség Mielőtt eldobnám / markomban szárnyas kavics / visszaszorít cinkosan S aztán messzire az ablaktól el-------* ő hajít... Találkozás Mivé lettél, ó, fiú, hogy nem ismersz magadra sem? Hogy. köznapi apróságok zúzták szét orcáid? S mielőtt még magad ... mások már megelőztek? ... Mit ígértél nekem? Ne tagadd: A MINDENT! S most a mord Élettel kötsz apró üzletet — fogcsikorgatva bár, igaz, de megteszed... I Mivé lettél, ó, fiú, hogy rád már magam sem ■ismerek? Oroján István: Kompozíció Oroján István képei Útkeresés. Minden fiatal alkotó tevékenységének első fázisát általában e szóval szokták jellemezni. Így van ez Oroján István esetében is, aki fiatalos lendülettel, kitartással utat keres, utat az önmegvalósítás felé: grafikában, festészetben és kisplasztikában egyaránt. Román paraszt szülők gyermeke, aki a gyulai román gimnázium elvégzése után Szegeden szerez tanári diplomát. Ismert képlete ez a hazai román nemzetiségű értelmiség kialakulásának. Csakhogy Oroján István esetében néhány fontos egyedi eltérést is meg kell említeni. Ezek egyike a jó rajzkészsége, ami Winkler László festőművész tanítványává tette. Az 1969-ben szerzett rondán—rajz szakos diplomával Gyulára került vissza, majd néhány pedagógusév után újságíró lett: ma is a Foaia noastra c. román hetilap szerkesztője. A fiatal alkotó első munkáira (ezek általában grafikák) egyfajta szürrealista egymásra fogalmazás a jellemző vonás. Ez lényegileg alapjelleg, ami egy nem túl nagy számú téma többszöri átfogalmazását jelenti egyre érettebben, egyre gazdaságosabban. A megismerés lassú folyamatát Oroján Istvánnál is az egyéniségének legjobban megfelelő kifejezésmód keresése követi: különböző technikák, festői eljárások, tér- és síkkompozíciók a tusrajztól, a nagyméretű olaj- és grafikai munkákon át a kisplasztikáig. Motívumait környezetéből hozta magával, mindig az egyszerűen szépet keresve találja meg az esztétikumot, az embert körülvevő tárgyi és élővilágban. Vonalait úgy irányítja, hogy minél kevesebbel mutassa meg a dolgot meghatározó lényeget, tehát absztrahál, formában és színben egyaránt. E folyamat pozitív irányú alakulását elősegítette Fajó János festőművésszel való találkozása és kapcsolata. Alkotásaival már találkozhatott a Békés megyei közönség az alföldi tárlatokon, de volt már önálló és csoportos kiállítása Szegeden, Battonyán, Budapesten, Gyulán és Békéscsabán. A közönséggel való közvetlen találkozások, ha mérföldköveknek nem is nevezhetők, de próbaköveknek mindenképpen, amikor is a meleg fogadtatás sikerélményekkel, a jogos kritika tanulságokkal gazdagította a fiatal alkotót. Hocopán Sándor-Oroján István: Kompozíciók
