Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-09 / 213. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! N É PÚJSÁG 0 MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TDNACS LRPJR 1978. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Javult az őszi kalászos vetömagellátás Újszerű kezdeményezés Rz idei félmilliomodik utasát köszöntötte a MRLÉV A csapadékos nyári időjárás a mezőgazdasági üzemeket arra késztette, hogy az aratás kezdetén a magas nedvességtartalmú terményt szárítsák. Ez maga után vonta, hogy a saját ellátásukra termelt vetőmagkészletek " csökkentek. Ennek, valamint a fajtacsere biztosításának - tulajdonítható, hogy a megyében az előző évi 976 vagon búzavetőmaggal szemben 1200 vagont meghaladó mennyiséget rendeltek. Ez az igény nem a szerződéskötések időszakában, hanem augusztusban jelentkezett. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat területi központja e késői igényeket is maximálisan kielégítette, legfeljebb nem abban a szaporulati fokban, amiben kérték. A megrendelések figyelembevételével az elmúlt évhez képest javult az érési csoportok aránya, a koraiaknál 6, az étkezési fajtáknál 11 százalékkal, Kedvezően változott a korszerű fajták aránya is, késeieket pedig egyáltalán nem rendeltek a gazdaságok. Szembetűnő, hogy 17 százalékkal emelkedett a külföldi fajták aránya, ezen belül 22 százalékkal nőtt a jugoszláv fajták mennyisége. Jelentős igény mutatkozik az új GK Szeged búzafajtából, amelynek fémzárolása most van folyamatban. A fémzárered- mények birtokában eddig 500 vagont meghaladó mennyiséget irányítottak a gazdaságokba. A szállítást a vállalat saját gépkocsijain, szükség esetében a termelő járműveivel oldotta meg, és jó partner volt a MÁV is. Az őszi árpából leszerződött vetőmagot biztosítják, míg tavaly 34 vagon volt az ősziárpa-igény, ez évben már 42 vagon, őszi búza vetőmagból még további megrendeléseket is ki tudnak elégíteni, mert rendelkezésre állnak másodfokban Li- belulla, Jubilejnaja, esetleg martonvásári fajták, míg jugoszlávból csak után- termesztett szaporulat van. Az őszi vetésekhez szükséges takarmánynövények vetőmagvait kiszállították, biztosították* a szerződésekkel lekötött őszi káposzta- repce vetőmagját is. A takarmánynövények vető- magvaiból elegendő készlettel rendelkeznek. Továbbra is nagy szerepük lesz a vetőmagboltoknak. A megyében 92 bolt árusít, működik majd, amelyből 7 speciális vető- magszaküzlet. Az üzletek közül 79 ellátását a területi központ biztosítja, míg 13- at központilag látnak el. A boltok időben megküldték megrendeléseiket, a központi raktárból több mint 572 ezer, a tranzitraktárból 771 ezer tasakot igényeltek. A megfelelő készletek birtokában további megrendeléseket is kielégítenek. A burgonya vetőgumóellátásban gond, hogy az elmúlt évi 207 vagonos forgalmazással szemben ez év őszére és a következő év tavaszi vetésre 130 vagonnal rendeltek csak a termelőgazdaságok és az ÁFÉSZ-ek. Saját szaporításból rendelkezésre áll 112 vagon Desire, 75 vagon Draga, továbbá korlátlan mennyiségben Os- tara, Somogy gyöngye és Alka fajták. A várható importból — amely országosan 600 vagon lengyel és 500 vagon holland lesz — mintegy 120—140 vagon meny- nyiséget forgalmaznak. Járási hivatalok elnökei tanácskoztak Békéscsabán A megyeszékhely élete, gyarapodása az egész megye érdeke, hiszen ezen keresztül következtetni lehet a többi település gazdasági, kulturális, kereskedelmi, egészségügyi ellátottságára, a fejlesztés ütemére. Ez volt a mottója annak a tanácskozásnak, amelyet szeptember 8-án tartottak Békéscsabán, a városi tanácsnál. A megbeszélésen részt vett dr. Fekete Antal, a városi párt- bizottság első titkára és Csepregi Pál, a megyei tanács elnökhelyettese. Araczki János, a városi tanács elnöke tájékoztatta a járási hivatalok vezetőit Békéscsaba életéről, az V. ötéves terv fontosabb beruházásairól, a megvalósulás üteméről. Szólt a tanács és a lakosság kapcsolatáról. Ismertette a tanács személyi összetételét, a város környéki községek irányításának tapasztalatait. Egyöntetű volt a vélemény, hogy az újszerű kezdeményezés hasznos mindenki számára, az itt elhangzottakat a járási hivataloknál, a községi és városi tanácsoknál kamatoztatni tudják. Annál is inkább, mivel hasonlóak a gondok, ami a fejlesztéseket, pénzügyi nehézségeket illeti. Az értekezlet máris irányt mutatott a szorosabb együttműködésre, az eredmények, gondok egységes értelmezésére. Éppen ezért a jövőben rendszeressé teszik az ilyen eszmecseréket, ahova meghívják a többi város tanácselnökeit, képviselőit. Szedik a cukorrépát megyénkben Gyomán, a Kossuth utca 50. szám alatti volt TITÁSZ-épUletet alakítják át községi könyvtárnak. Az átépítés már megkezdődött, a tervek szerint novemberre készülnek el. A könyvtár új helyén 300 négyzetméter alapterületen rendezkedhet be Fotó: Gál Edit Pénteken a Ferihegyi repülőtéren rövid ünnepségen köszöntötték a MALÉV idei, 500 000. utasát: Reigl Györgyöt, a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat üzletkötőjét, aki a spanyol fővárosba indult Budapestről. A félmilliomodik utas kétszemélyes, a MALÉV tetszés szerint választott járatára érvényes szabadjegyet, Sulyok László repülőgép-parancsnoktól pedig a jeles eseményt tanúsító díszes diplomát kapott. II tavalyinál nagyobb termésre számítanak jus 1. Tsz-ben 230, a batto- nyai Petőfi Tsz-ben 450, a tótkomlósi Viharsarok Tsz- ben 250, az orosházi Béke Tsz-ben 640, a Mezőhegyçsi Állami Gazdaságban 1880 hektár termést kell betakarítani. A gazdaságok vezetői arról adtak tájékoztatást, hogy az elmúlt napokban lehullott jelentős mennyiségű eső ugyan nehézzé tette a talajt, ennek ellenére szükséges volt hozzákezdeni a munkához, mert szeretnék, ha a répaszedés október végéig, november elejéig befejeződne. Arról is tájékoztattak a megyei tanács mezőgazdasági osztályán, hogy megyénkben ebben az évben csaknem 18 ezer hektáron termesztenek a gazdaságok cukorrépát. A sárkadi és a Mezőhegyesi Cukorgyárban megközelítőleg 16 ezer hektár termését dolgozzák fel. A fennmaradó több mint 2 ezer hektáron betakarított cukorrépa pedig a szomszédos megyék feldolgozó üze- -meibe kerül. A szakemberek megítélése szerint az. idei cukorrépatermés jobban sikerült az elmúlt évinél, a tavalyinál nagyobb termésre számítanak. Megyénkben a hér közepétől megkezdték a cukorrépa felszedését. Amint a Sarkadi Cukorgyárban elmondták: a Békéscsabai Állami Gazdaságban csaknem ezer hektár, a csorvási Lenin' Tsz-ben 550, a Hídashá- ti Állami Gazdaságban ugyancsak 550, a kamuti Béke Tsz-ben több mint 250, a kondorosi Egyesült Tsz- ben 1000, a békéscsabai Lenin Tsz-ben mintegy 400 hektár cukorrépa vár betakarításra. A Mezőhegyesi Cukorgyárhoz tartozó területen, a dombegyházi Petőfi Tsz-ben 600 hektár, a battonyai MáAz idén 6000 tölgyfa komódot gyárt a Szarvasi Bútoripari Szövetkezet, mintegy 8 millió forint értékben, NSZK exportra. Képünkön: csomagoláshoz készítenek elő egy komódot Fotó: Veress Erzsi Új közúti üzemmérnökségi telep épült a megyeszékhelyen A közúti igazgatóság négy üzemmérnökségi telepet tart fenn Békés megyében. A békéscsabai, az orosházi, a gyomai és a sarkadi telepegységek megyénk több mint 1500 kilométeres főútvonalát, összekötő útját és bekötő útját „vigyázza”. A közutak minőségéről egyáltalán nem híres megyénket szeli át a 44-es és a 47-es főútvonal, melyek országhatárt is érintenek. Indokolt volt tehát, hogy a legjelentősebb, a megyeszékhelyi üzemmérnökség telephelyét korszerűsítsék. Pénteken, a KPM szakembereinek részvételével adták át az új telephelyet, aminek költsége megközelíti a 9 millió forintot. Az utak javításán, karbantartásán dolgozó emberek az új létesítménnyel jobb munkafeltételeket kaptak, ezenkívül felépítették a gépműhelyeket és optimális térburkolással fejlesztették a csabai munkahelyet, mintegy 20 ezer négyzetméteren. Az új létesítménnyel biztosítani tudja a megyei közúti igazgatóság, hogy évenként 250 kilométeres szakaszon a megye útjainak javítását, burkolását és korszerűsítését elvégezze. Az avatás alkalmával dicsérték az új üzem létrehozásában mintegy 7 ezer órát dolgozó társadalmi munkásokat. Két hét múlva nyit az őszi BNV Az építők még javában tevékenykednek a két hét múlva nyüó őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. Az idő előrehaladtát jelzi, hogy a héten már megkezdődött a kiállítási anyag beszállítása, s megtartotta utolsó ülését a nagydíjak odaítéléséről döntő zsűri is. A HUNGEXPO főpénztára szerint elővételben eddig több mint 45 ezer jegyet és 1600 szakmai bérletet adtak el. Nagy még a felfordulás a vásárközponban, a tapasztalatok alapján azonban ez megszokott, s természetes az is, hogy szeptember 22-i nyitásra minden elkészül. A tíznapos vásáron — a hazai vállalatokkal, szövetkezetekkel együtt — 30 országból és Hongkongból több mint 1300 kiállító mutatja be fo- gyasztásicikk-ú j donságait. A „közönségnapokra” szóló belépőjegy ára 15 forint. Az árubemutatóra csoportosan látogató iskolásoknak, katonáknak személyenként 5 forintba kerül a belépő. A szakmai jegy ára változatlanul 60 forint. A vidékről érkező vásárlátogatók a hagyományoknak megfelelően ezúttal is igénybe vehetik a MÁV 33 százalékos utazási kedvezményét. Tudnivalók a tankönyvekről Vidéken, a fővárosiakhoz hasonlóan az iskolákban, illetve a tankönyvellátásra kijelölt üzletekben vásárolhatják meg a tanulók az általános és a középiskolás köteteket. Ráadásul a Művelt Nép 81 boltjában egész tanévben hozzájuthatnák majd a tankönyvekhez. Azokat a köteteket, amelyeket augusztus 15-e után adtak át a nyomdák, csak szeptember közepén vehetik kézbe a vidéken tanulók: szerencsére ilyenből kevés akad. Az alapvető tankönyvekből vidéken sincs hiány. Néhány iskolában még sincs minden tanuló kezében valamennyi tankönyv, mert az előző tanévben leadott alapmegrendelések óta a mostani tanévre új szakközépiskolai oktatási formák alakultak ki, s több helyütt változott a tanulók létszáma, összesen 85—90 millió forint értékű tankönyvet kértek utólag ezekről a helyekről. Napjainkban már ezeket is folyamatosan szállítja a Könyvértékesítő Vállalat. Megnyugtatásul elmondták a Művelt Népnél, hogy a pótrendelések teljesítésével az egyes helyeken meg nem vásárolt kötetek összegyűjtésével és újraelosztásával szeptember 20-ig valameny- nyi vidéken tanuló diákhoz eljutnak a ma még hiányzó iskolakönyvek. A könyvkereskedők kérik a vidéken lakókat, hogy a lakóhelyükhöz legközelebbi üzletben vásárolják meg a tankönyveket, felesleges értük a fővárosba, vagy a megyeszékhelyekre utazniuk. A tankönyvekkel foglalkozó kiadók, a nagykereskedelmi vállalatok ugyanis gondoskodnak arról, hogy minden diák a lehető leggyorsabban, lakóhelyéhez legközelebb jusson hozzá a nélkülözhetetlen kötetekhez.