Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

1978. szeptember 22., péntek Egyszer csak el kell kezdeni... Fotó: Kristóf László Munka, mozgalom, munkavédelem — a közalkalmazottaknál Piackutatás — buktatókkal Hosszú felsorolás lenne, ha a szakszervezeti munka minden ágát számbaven- nénk, mindazt, amivel egy- egy alapszervezetnek állan­dóan és folyamatosan fog­lalkozni kell. Rangsort sem lehet fölállítani, mert min­den fontos, legfeljebb idő­szakonként van ami jobban előtérbe kerül. Meg aztán olyan esetek, amelyek a he­lyi körülmények miatt kap­nak nagyobb súlyt, s olyan feladat is akad, amit egyik vezetőség a másiktól örökölt, és esetleg csa^ a harmadik­nak sikerül megoldania. Galovicz Mihálynéval, a bé­késcsabai Városi Tanács szakszervezeti bizottságának titkárával beszélgetünk. — Még 1973-ban megkez­dődött a területrendezés és 1976-ig fokozatosan öt köz­ség került közigazgatásilag Békéscsabához, s köztük csak a legnagyobb helyen, Mező- berényben maradt meg az önálló szakszervezet. Körös- tarcsa mint egyik munka­helyi bizottságunk működik, a másik három kisebb köz­ségből pedig az érintett dolgozók közvetlenül hoz­zánk tartoznak. Ez a mun­kánkban változást hozott. — A hivatali és mozgalmi munkában egyaránt? — Igen, de nem egyfor­mán, bár mindkettő bonyo­lultabb lett, legalábbis ele­inte. A szervezés következté­ben a városi tanács szak- igazgatási szervei a közsé­gek részére a járási hivatal feladatait látják el. Vala­mennyi osztálynak felügye­leti, irányítási, egyes osztá­lyoknak pedig hatósági jog­kört gyakorló első- és má­sodfokú eljárást kell foga­natosítani bizonyos fajta ügyekben. S ez annak ide­jén újdonságánál fogva nem kis gondot okozott. A szak- szervezet is feladatnak tar­totta, hogy a munka mielőbb és minél kevesebb zökkenő­vel, jól menjen. A mozgal­mi munkában a segítségre inkább a községeknek volt szükségük. Ennek hatékony­ságát azóta vizsgáltuk. Érté­kelte a szakszervezeti bizott­ság a köröstarcsai munkahe­lyi bizottság tevékenységét, s megnéztük az összes köz­ségben a bér- és jutalmazási irányelvek gyakorlati érvé­nyesítését, tavaly december­ben pedig felmérést végez­tünk a szervezés tapasztala­tairól és a város környéki dolgozók élet- és munkakö­rülményeiről. — Példaként emlegetik nemcsak a megyében, ha­nem országosan is az itteni nyugdíjasok munkahelyi bi­zottságát. Hogy jött létre és miért vonzó másoknak is? — Valamivel több, mint négyszáz közül kilencven kö­rül mozog a nyugdíjasok száma, s maga az eleven mozgalmi élet kívánta meg ezt a szervezeti formát, ezt a fajta önállóságot az alap­szervezeten belül. Jól bevált, nagyban fellendítette a munkát, közelebb hozta az embereket egymáshoz, erő­sítette a közösségi érzést. Minden hónapban van vala­milyen rendezvényük. Sza­lonnasütés, gyulai kirándu­lás, látogatás a Dunai Vas­műben, az Orosházi Üveg­gyárban, a kígyósi park megtekintése és még sok más tartalmas, ismereteket nyújtó szórakozás. A TIT- eloadások iránt is nagy az érdeklődés, legyen a téma tudományos vagy politikai. Legutóbb például egy kül­politikai időszerű tájékozta­tót hallgattak meg. A jövő hónapi budapesti útra pe­dig már betelt a létszám, és gond — mint újabban annyiszor —, hogy a hozzá­tartozókat alig tudják el­vinni. A mozgalmas és vál­tozatos szervezeti élet záloga a nagy tapasztalattal és szí­vesen dolgozó nyugdíjas ve­zetőség és a bizalmi 'gárda. Mindig tudják, mit szeretne a tagság, és azt is, hogy ki­nek miben kell segíteni, hi­szen idős emberekről lévén szó, baj, betegség és gond is akad. A legutóbbi küldöttgyűlé­sen többek közt az aktív dolgozók régi óhajának meg­valósulásáról számolt be a szakszervezeti bizottság: a városi tanács munkavédelmi szabályzatának elkészültéről. Évtizedes probléma oldódott meg ezzel, ugyanis baleset mindenütt előfordulhat, nemcsak az üzemekben, ha­nem hivatalban is. Egyes osztályok gazdasági ágazat­tal foglalkoznak, ami növeli a balesetveszélyt, az egész­ségügynél meg éppen fönn­áll, mint lehetőség. De az egyre nagyobb méretű ügy­vitel-korszerűsítés, a mind több elektromos gép beállí­tása miatt is kellett. S hogy valóban mennyire szüksé­ges, azt más tanácsok ér­deklődése is mutatja. Kérik tőlünk, és tanulmányozzák. Vass Márta Környezet­védelem Gyulán A napokban tartotta ülé­sét a Hazafias Népfront Gyula városi elnöksége. Ba- nadics Márton elnök tájé­koztatást adott a legutóbbi ülés óta történt események­ről. Ezt követően Hild György városi főmérnök ér­tékelte a társadalmi munka első félévi eredményeit. Be­vezetőjében elmondotta, hogy az elmúlt évben ki­emelkedő munkát végzett a lakosság. A városok közötti versenyben Gyula végzett az első helyen. Az idei évre azt tűzték ki célul, hogy ezt a szintet tartsák. Az első fél­év azonban nem zárult jól, hiszen nem tudták teljesíte­ni a hat hónapra előirány­zott terveket, mivel azt a kedvezőtlen, esős időjárás befolyásolta. A város gazda­sági egységei, intézményei és a lakosság csaknem há­rommillió forint értékű tár­sadalmi munkát végzett az év hasonló időszakához ké­pest. Szó volt a város környe­zetvédelmi helyzetéről is. Megállapítható, hogy jó eredményt hozott a tavaszi tisztasági hónap megszerve­zése, lebonyolítása, amely­nek során a kertészeti és városgazdálkodási vállalat 3500 köbméter szemetet, lomot szállított el díjmente­sen a kijelölt lerakó he­lyekről. Rendszeresen ellen­őrzik az arra hivatott szer­vek a levegő és az élővizek tisztaságát és tárgyalásokat folytattak — egy korábbi megállapodás alapján — a három város: Békéscsaba. Békés, Gyula közös hulladék- gyűjtő telepének létrehozá­sáról, amelynek tanulmány- terve rövidesen elkészül. Az elhangzottakkal kap­csolatban élénk vita alakult ki. Kiderült, hogy a rend­szeres ellenőrzések ellenére sok szennyvíz kerül a felszí­ni vizekbe, és emiatt példá­ul a tejporgyár tavaly más­fél millió forint szennyvíz- bírságot fizetett. A sokak ál­tal reklamált törökzugi lakó­telep parkosítása csak a tel­jes beépülés után, tehát 1980 körül várható. Szép történetet olvastam a napokban. A színhely egy magyar nagyközség, az idő­pont a második világhábo­rú utolsó, de sajnos, a ko­rábbiaknál nem kevésbé vé­res szakasza, a téma pe­dig ... Nos, a téma — és ez nem valami stiláris fordu­lat, hanem a teljes igazság — a- kisember nagysága. Hullámzott a front. Az élet pokollá vált, a falu többször is gazdát cserélt. Fogytán volt az élelem, éj­jel-nappal ágyúk dörögtek, géppisztolyok kelepeltek, az egyszerű-takaros paraszt­porták tetején nagy fekete hollóként ült a félelem. Az egyik házban súlyosan be­teg szovjet tiszt feküdt. Az orvos azt mondta, ha visz- szavonul a többiekkel, nem éri meg a reggelt. Márpedig visza kellett vonulni. Még- egyszer, utoljára, túlerővel támadtak a németek. — Ha nem lehet szállíta­ni, majd ittmarad — mond­ta azonnal az idős házaspár, a ház gazdái. Pedig tudták, ha egy német, vagy nyilas járőr rábukkan a rejtege- tettekre, nemcsak őt, ha­nem őket is — akkori ki­fejezéssel — „felkoncolják". Vállalták ezt is. Éppoly magától értetődő természe­tességgel, mint azt, hogy megosztják a nagybeteggel fogyó falatjaikat. Az Országos Piackutató Intézet legutóbbi sajtótájé­koztatóján, amelyet Buda­pesten tartottak, dr. Szabó László igazgató hangsúlyoz­ta, hogy munkájuk iránt az utóbbi időben megnőtt az igény. Ennek a megállapí­tásnak a kapcsán felvetődik: most már elégedettek lehe­tünk? Módszer és információ Kétségtelen, a világgazda­ságban bekövetkezett egyen­súlyzavar a szocialista or­szágokat, így hazánkat is érzékenyen érintette. A cse­rearányromláson az export- képesség fokozásával, a ter­mékszerkezet átalakításával igyekszünk segíteni. Ezek si­kere azonban feltétlenül kapcsolódik a piackutatás hatékonyságához, kiszélesíté­séhez. A termelő, a szolgál­tató és a kereskedelmi vál­lalatok megfelelő piaci in­formáció, tudományosan megalapozott gyártmányfej­lesztési, termelési és értéke­sítési tervek nélkül nem tud­Mikor újra bevonultak a szovjet csapatok, a házból, amelynek képét lakóival együtt a szívében vitte to­vább, egy meggyógyult tiszt indulhatott a végső leszá­molásra — Berlin felé. Az öregek már nem élték meg, de nemrég a tiszt — ma tekintélyes, meglett ko­rú ember — találkozott a megmentők fiával, akit ak­kor leventeként Németor­szágba hurcoltak. Jelképesnek érzem ezt a történetet. Ilyen, vagy eh­hez hasonló gyökerekből sarjadt erős fává az a ba­rátság, amely nemcsak ün­nepeinket, hanem — és azt hiszem, ez a nagyobb dolog — hétköznapjainkat is át­szövi. Milyen ma ez a hétközna­pi barátság? A Horthy-kor szakban Moszkva és Leningrád elér­hetetlenül messze volt Bu­dapesttől. Ma a Kreml és a Szmolnij körül éppoly gyak­ran hallatszik magyar szó, mint orosz — vagy éppen üzbég, tatár, vagy litván — beszéd a Halászbástyán. Kis János, vagy Nagy István éppoly természetesen ül be Zsiguli gépkocsijába, vagy száll fel egy Tupoljev által tervezett repülőgépbe, mint ahogy Ivan Fjodoro- vics, vagy Fjodor Ivanovics helyet foglal hatalmas hazá­nak a mai követelményeknek megfelelni. És ez akár­mennyire is költséges, hosz- szú távon meg kell hogy té­rüljön a vállalatoknak, a népgazdaságnak. A feladat kettős. A kor­szerű módszereken kívül megbízható információkra van szükség. Az előbbivel nincs különösebb gond, hi­szen a szakemberek könnyen hozzájuthatnak a különböző piackutatási eljárásokat is­mertető folyóiratokhoz, iro­dalomhoz. Az információk megszerzése már sokkal ne­hezebb. Érthető, hogy az in­tézet kutatói képtelenek az ország összes belföldre, ki­vitelre termelő vállalatainak, szövetkezeteinek prognózist adni a várható kínálat, ke­reslet alakulásáról, változá­sáról. Éppen ezért nagy sze­repe van az önálló piacku­tatásnak. Együtt ós önállóan Világos, hogy ez megha­tározza az intézet tevékeny­ségét, továbbfejlesztését. jában egy Ikarusz-busz ké­nyelmes ülésén. Nemrégiben nálunk járt nagy szabadsághősünk Grú­ziában élő leszármazottja, Kossuth Szvetlána. Többek között tőle is tudjuk: Tbili­sziben éppoly élő a magyar nemzet haladó öröksége, mint Moszkvában, vagy Ri­gában, Taskentben, vagy Alma-Atában. Egy Richter-koncertre éppúgy tódul a budapesti közönség, mint „odaát” a moszkvai, ha — mondjuk — Kocsis Zoltánt és Ránki De­zsőt lehet meghallgatni. Irodalmunk értékeit — és szerencsére egyik nép sincs híján ilyeneknek — milliós példányszámban adjuk egy­más kezébe, a szó szoros ér­telmében mindenki által hozzáférhető áron. Évtizedeken át próbáltak bennünket egymástól távol­tartani, hazugságok forté- lyos ködfüggönyét eresztet­ték le közénk. Népeink ma mégis együtt haladnak, utunk közös és ezt az utat elönti, elárasztja a sokszínű élet kavargó tarkasága, kapcsolataink sokszínű ka­leidoszkópja. Az a gyermekarcú had­nagy nem vérzett, az őt megmentő házaspár nem kockáztatott hiába. Harmat Endre Mert mi a jelenlegi helyzet? Az önálló külkereskedelmi joggal rendelkező vállalatok többé-kevésbé beszerzik a szükséges ismereteket, hi­szen erre jól felkészült szak­embergárda áll rendelkezés­re. Nem így a kis- és a kö­zépvállalatok, szövetkezetek. Nekik a külpiaci információ­kat a szakkülkereskedelmi vállalatoknak kellene bizto­sítani. Ugyanakkor ezek a vállalatok a kevés létszámra hivatkozva egy-egy igazgató külföldre küldésével oldják meg a piackutatást. Ez pedig kevés. A kör tehát bezárult. Mi a teendő? A legkézenfekvőbb az len­ne, ha az érdekelt termelő- vállalatok együttes segítsé­gével, öszefogásával terem­tenének információs bázist. Persze, mindez nem megy egyik napról a másikra. Ad­dig is, míg erre sor kerülhet, minden ilyen gazdálkodó egységnek létre kellene hoz­ni saját kutatócsoportját. Nem feltétlenül nagy dolog­ra kell itt gondolni. A kü­lönféle prospektusok tanul­mányozását jól ki lehet egé­szíteni a szakértői becslé­sekkel, valamint a vásáro­kon, kiállításokon szerezhető szóbeli információkkal. Ért­hetetlen, hogy vállalataink nagy része nem él ezzel a viszonylag egyszerű, de so­kat mondó ismeretszerzési le­hetőséggel sem. Alibi ós öngól Nagy hangsúlyt kapott a vitában az, hogy a gazdasági szervezet és a piac közötti kapcsolat megteremtésének és erősítésének szükségessé­gét nem elég csupán elis­merni, tenni is kell, de sem­mi esetre sem úgy, hogy az elkészült tanulmányok az íróasztal fiókjában porosod­janak. Ha valamelyik fel­ügyeleti hatóság kéri, fel tudják mutatni. Az alibi munkának semmi értelme, it-mdenesetre a szemlélet megváltoztatása sokat segí­tene, nemcsak a marketing- kutatásban, hanem a Kiváló Áruk Fórumának megítélé­sében is. Az vitathatatlan, hogy a külföldi mintára lét­rehozott, a jobb minőségre ösztönző rendszer bevált, de nem dicsekedhetünk eget rengető eredményekkel. A KÁF bevezetése óta négyezer terméket minősítet­tek, és 1835 cikk nyerte el a megkülönböztető jelzést. Az áruk cserélődése, illetve ön­kéntes visszavonás miatt je­lenleg 1100 kitüntetett ter­mék van forgalomban. Jel­lemző, hogy ezeknek 49 szá­zaléka ruházat, s a tartós fogyasztási cikk mindössze 12 százalékot tesz ki. Kár lenne tagadni: ez is tükrözi gazdasági helyzetünket. Eb­ben az évben 500-nál több terméket vizsgáltak meg. A jó minőségű árucikkek ará­nya viszont csökkent, ami a szigorúsággal függ össze el­sősorban, de jelzi azt is: a dinamikusabb minőségfej­lesztésben a hazai iparnak bőven van még tennivalója. Egyáltalán nem megnyug­tató, hogy egyes nagy ipar- vállalatokkal az élen az üzemek komoly ellenállást tanúsítanak az embléma megszerzése ellen. A Video­ton például arra hivatkozik, ha egy-egy rádió vagy tele­vízió megkapja a KÁF-je- let, a többi termékét nem tudja eladni. Így hiába fog­lalkozik az OPK az exportra kerülő áruk KÁF-védjegyének nemzetközi bejegyeztetésével. Az érdekelt vállalatok azt mondják: nem akarnak ön­gólt szerezni, hiszen akkor fokozottabban ellenőriznék termékeik minőségét és félő, hogy szaporodna az át nem vett áru. Ügy véljük, ilyen szemlé­lettel nem kétséges, kinek rúgjuk azt a bizonyos ön­gólt. Seres Sándor A Csaba Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben nyugat­német bérmunkában készítik a Harován fantázianevű, lo- rontáli gyapjúszőnyeget. Érdekessége a rendkívül finom mintázat és a színhatáson kívül az, hogy hüvelykujjnyi vastagságú gyapjúfonalat használnak fel hozzá. Képünkön Csatári Istvánná és Kovács Julianna szövőnők dolgoznak a Harován-szőnyegen Fotó: Martin Gábor Hétköznapi barátság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents