Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-04 / 182. szám

O

1978i augusztus 4„ péntek

Kultúra

helyből vagy „importbor?

Hirdetést olvastam minap egy poros pesti fa törzsén. Egy lemez'ovas hirdette magát azzal a mottóval, hogy „vidékre is elmegyek”. Persze csak alkalmasint, egy-egy estére.

Színházak is, előadóművészek is rendszeresen járnak vidékre. Missziót vállalnak egy-egy előadással, szép missziót. Szépet és nélkülözhetetlent. Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a művészetet. Legjobb tehetségüket, legfrissebb gondolataikat. Ha azt viszik el!

Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a rossz értelmű provincializmust akár egyetlen szóval is támogatnám — megkérdezem : ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csupán néhány vendégjátékra? Le- het-e kulturális életet, szellemi atmoszférát teremteni csupa-csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet. Már pedig erre, tudniillik a sajátos, a saját eszközökkel kialakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szüksége minden településnek. Azért, hogy élni is igényesebben lehessen ott, ahol esetleg lakni vagy dolgozni jó.

Soha ilyen belső erő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kulturális életét, hogy a belső normák és értékek kialakításával, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elindítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett, diplomás szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellendítésének motorja, követendő példája elsősorban a szellemi igényeit kielégíteni akaró értelmiség lehet.

Mégis, sok kisváros és község szenved értelmiségi lakóinak szenvtelenségétől. Attól, hogy a művelődési házak rendezvényein fehér hollónak számít egy-egy helybéli diplomás.

Azt a körülményt, hogy kisvárosban vagy falun laknak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni,

hogy kihívóan közömbösek a helyi ügyek iránt, hogy következetesen lakóhelyükön kívül töltik szabad idejüket, és kulturális-szellemi igényeiket is csak a fővárosban vagy a megye- székhelyen akarják kielégíteni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. Igényeiket autóba teszik és elviszik oda, ahol nekik a kultúrát nem megteremteni, csak befogadni kell. Kétségkívül kényelmes álláspont. És egyben furcsa is. Azért furcsa, mert vannak diplomások, akik vállalják az értelmiség hagyományos küldetését, és a maguk igényeinek kielégítése közben másokban is szellemi igényeket támasztva alkotnak. És nem csupán befogadnak. Megteremtik egy község vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális életet ott, ahol ezt náluk jobban senki sem tudja megtenni, és ahol náluk senki sem hiva- tottabb erre.

Való igaz, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két hónappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hivatalból csak azt lehet kérni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket. És ezt meg is teszi. A mérnök felépíti a házat, a közgazda eligazítja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet, de utána... ! Sokan előkelő idegennek kiáltják ki magukat abban a közösségben, amely pedig számukra az alapvető élet- feltételt, a munkát biztosítja.

Erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy szellemisége igazán csak akkor bontakozhat ki, akkor hasznos, ha azokra is átsugárzik, akik rá egyéb okból is föltekintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem lehet parancsba adni. Ezúttal is csak arra van mód, hogy együttérezzünk azzal a népművelővel, aki, ha előadót keres, füzetében csupa budapesti nevet talál — ahelyett, hogy a helybeliek között válogathatna.

Miskolci Miklós

SZEBERÉNYI LEHEL:

A RÉM

Regény

10.

Az autóbusz felkapaszkodott a völgyből. De csak annyira, míg az út egy ka- nyarintásnyit tett, s felért a laposra. Itt ritkás volt az erdő, s a rétek foltjai még nem olvadtak bele egészen a sötétségbe, mert az égbolt messzire kitárult, egészen a távoli csillagokig. Olyan ta- voliakig, hogy nem lehetett szétválasztani, melyek tartoznak az égi és melyek a földi világhoz. A földi világhoz is sok csillag tartozott ott messze.

A lapos nagyon emlékeztetett a repülőterek kifutóira, de ez senkinek se jutott eszébe. így a tágabb röptű hasonlatok se, mélyek ide kívánkoztak volna.

Felérve, a motor átkapcsolt leheletlkönnyü duruzso- lásra, s az autóbusz negyven percen át gurult a sötét erdőben. Csendesen, óvatosan, alig engedő fékek között. A kanyarokban néha elővillantak a háromszög alakú táblák, futó szarvasokkal. Máskor egy híd korlátja fehérlett a vizes árok felett,

hogy utána megint a fák sűrű sötétje következzék

Mindezt csak az elöl ülők látták, a többiek csak tudták, akiket hátrább ringatott a busz, a vaksi ablakok között, honnan visszaverődött a lámpák gyér világa. Fák szerint tudták, merre járnak, mint a vakok ismerik az untig kocogtatott út köveit.

Negyvenpercnyi gurulós után szétcsattantak az ajtók Néhány ostomyeles lámpa birkózott a sötéttel, az aszfalt csak kihaltabb volt tőlük, s a város már behúzódott a házakba. De az autóbuszból kiugráló lányok és menyecskék jól tudták, hogy ha nem is gondoltak rá, mily messzire kerültek az otthonuktól.

Helyi vonat zakatolt velük keveset, s újra leszálltak. A sínek túloldalán a sárga falat éles fények világították meg. A távoli hegyek felől hűvös szél (fújt. Anyicska összehúzta magán a kardigánt.

A kiskapun még együtt mentek be, sorban blokkoltak, de a tágas udvaron, hol a lámpák félgömbjei minden

Közművelődési előadó a konzervgyárban

A Békéscsabai Konzervgyár könyvtárában csörög a telefon. A vonal túlsó végén a tészta üzem.

— Icus! Hoztam könyvet, lejönnél érte? Helyette valami szerelmesét hozzál, jő?

Icus — ölyüs Imréné közművelődési előadó — nem sokat gondolkozik. Előkeres a polcokról néhány könyvet s már indul is.

Ki tudja hányszor fordul elő hasonló jelenet. Nehéz lenne összeszámolni.

— Először csak viccből mondtam: miért nem jössz a könyvtárba? Talán házhoz szállítsam a könyvet? Hát az nem ártana, nevetett vissza. Nos, ha már elkezdtem a játékot, végig kéllebt csinálnom, vittem. Ezt mások is megtudták, szívesen veszik, ha segítek. Ilyenkor szezonidőszakban tényleg annyi a munka, hogy nincs idejük könyvtárba jönni. S ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez, így szól a közmondás is.

Hamar visszatér. Arca ’kipirult, a kinti rekkenő hőségtől. Elégedett.

— Általában jó a könyv, amit leviszek. Még csak egyszer fordult elő, hogy visz- szakiüdték velem, amit kiválasztottam. Igaz, krimi helyett, mert azok a legkeresettebbek, meg a szerelmeskönyvek, valami komolyabbat adtam, hátha ez is érdekelni fogja. Észrevette a turpisságot...

Sokan benéznek hozzá most is. Sajben Andrásáé még mentegeted zik is, azért volt a könyvtárban olyan régen, mert építkeznék, s nincs ideje az olvasásra.

— Nagy öröm számomra, ha megköszönnek egy-egy jó

könyvet, s az is, hogy egyáltalán elolvassák, amit ajánlottam.

Persze, a ’könyvtárosi teendők munkájának csak egy részét képezik. A gyárban több szakkör, amatőr művészeti csoport működik. A kézimunkázó asszonyok munkáit most éppen Szombathelyen mutatják be a békési napokon. A eiterazenekar az idén első helyezett lett a járási versenyen. Tizenegy dolgozó vesz részt az irodalmi színpad munkájában, s az egyesített városi munkásdalkör tagjai is egyrészt innen kerülnek ki. A szervezés, az anyagok gyűjtése, mindmind az ő feladata.

— Tartunk író-olvasó, munkás-színész találkozókat is. Talán ez a munkám legnehezebb része. Sok a bejáró, a busz nem vár, ez az egyik legnagyobb probléma. A másik, hogy több műszakban dolgozunk... Egy-egy ilyen rendezvény rengeteg izgalommal jár. Nem elég táblán hirdetni el kell beszélgetni az emberekkel, hogy kedvet kapjanak. Szerencsére már van egy kialakult gárda, tudom kikre számíthatok bármikor. Itt elsősorban a brigádvezetőkre gondolok. Nyolcvanegy brigádunk van, ez több mint 700 ember. Rajtuk keresztül mérjük fel az igényeket, s ők segítik a szervezést is. A továbbtanulásban ugyancsak sokat tehet a brigádmozgalom.

A gyárban az elmúlt évben alakult meg a kulturális bizottság, amelynek ölyüsné is tagja. Most a legnagyobb célkitűzés az általános iskolát el nem végzettek beiskolázása. A téli időszakban Pósteleken egy, itt két kihelyezett osztályt szeretnének indítani.

ölyüs Imréné, ha életrajzot írna, a gyárban töltött idő valahogy így szólna:

„1965-ben segédmunkásként kerültem ide. Ezt követően írnok, üzemi adminisztrátor, bérelszámoló, majd közművelődési előadó lettem. Közben elvégeztem a közgazda- sági szakközépiskola kiegészítő szakát és az alapfokú könyvtárosi tanfolyamot. 1971-től társadalmi munkában láttam el a könyvtárosi teendőket, majd 1976 szeptemberében vettem át mostani munkakörömet.”

A száraz tények mögött sok minden meghúzódik.

— Amikor fölajánlották ezt a munkát, nem sokat gondolkodtam, igent mondtam. A nehézségeket sem néztem, tudtam, szeretni fogam, és ilyenkor az ember nem sokat mérlegel. Egyedül attól féltem, mit szól a család. Végül a férjem elintézte egy „te. tudod mit csi- nálsz”-szal, -a fiam meg örült is; ,.Anyukám, így legalább több jó könyvet tetszik hozni nekem” — mondta Persze hazudnék, ha azt mondanám, minden simán ment. Amikor egy-egy előadáson alig lézeng néhány ember, vagy kémek egy csomó mozijegyet és nem mennek el, akkor bizony előfordul, hogy azt mondom, nem csinálom tovább. Aztán jön egy vonzóbb program vagy egy brigádvezető, hogy menjünk de vagy oda, és én újra hiszek abban, hogy érdemes. Szeretek adni másoknak, és itt meg van erre a lehetőség. Bérszámfejtő koromban tudtam, ezt elvégeztem, most kicsit pihenhetek. De a közművelődési előadó nem pipálhatja ki, hogy ez vagy az kész van. Itt nehéz a munka eredményét lemérni.

Ha számvetést csinálnánk ölyüs Imréné munkájáról, azért lenne mit felsorolni. Konkrét értékmérő nincs, ez kétségtelen, de Csurka István író-olvasó találkozója, amelyen több mint százan vettek részt, vagy egy olyan siker, mint a munkásbrigád- vetélkedő megyei első helyezése — amelyet a konzervgyári Arany János brigád nyert el — mindenképp az

Fiúk, lányok együtt: hímezni tanulnak

Fotó: Gál Edit

Hétfőn nyílik a békési alkotótábor

ő munkáját dicséri.

N. A.

fényt a földre verttek, a bálahegyekre — elváltak egymástól, ki erre, ki arra tért.

A szövődébe, meg a cémá- zóba mentek a legtöbben. Anyicska a fonodában dolgozott.

De az öltözőből nem egyenest ment be, hanem hátulról. Csak úgy meggondolta magát. „Szeretem itt a színeket” — mondta. S kíváncsian • tekergette a fejét, míg áthaladt a bűzös festődén, az örökös hurcolkodásra emlékeztető előkészítőn, a bálák közt.

Mivel hiába tekergette a fejét, váratlanul érte a hang. Megrezzent tőle, de nem nagyon, a szív kis kalimpálása erejéig.

Pedig tudhatta volna, hogy közelben van. A lányok és asszonyok csiklandós vihogása jelezte.

— Méltóztassanak a tépett kötöttet a farkasolóba bekészíteni — hallatszott, kellem és finomság muzsikált a hangjában.

Anyicska fejét világért se tekergette tovább, léptei szaporák lettek.

— Annuska! Szép jó estét!

Anyicska röotiből visszadobta. A szép, nevető fogairól szelesen visszadobta:

— Jó estét!

Már a kártológépek közt járt. A fonodában. A legszebb színek közt, melyek *a bundázón vagy a fátyolozón születtek, és amelyek a gépek csattogásai között is

hallgatag-meghazudtolón mc&ol'yogtak Anyicskára.

Pillanatra leálltak a gépek. Váltás.

Lonci már ott volt a hetesnél. Kendőjét igazította éppen, meghúzta még a tarkóján.

— Annus, szia! — kiáltott, megcsókolta Anyieskát. — Tedd le gyorsan a cuccod, és spuri a valcokért!

Anyicska egy felfordított ládára tette a holmiját, Lonci táskája mellé. Igyekezett a valcért.

— De szép lilával dolgozunk — mondta, mikor a hengert, karja közé vette.

Lr is vitt egy hengert.

Fekt iaja és sárga kendője volt Loncinak. S a fonál a hengeren lila.

Anyicska látta a feketét, a sárgát, és a lilát, nagyon vidám lett, fürge ujjakkal végezte a bekötést, a lelke is csud * önnyű volt, elfelejtett ident, ami otthon

■olt -Z első ásítás kényszere is elmúlt.

— Mióta is vagy nálunk? — kérdezte Lonci.

— Két hónapja — mondta Anyicska.

— Elmehetsz már vizsgázni.

Odajött a segédmester is, hogy segítsen a hüvelyezés- ben.

— Hüvelyezzünk egy kicsit — mondta és vigyorgott.

— Köszönöm, van segítségem — csattant Lonci nyelve, kétféleképpen is lehetett érteni. De hogy a segédmes- temék kétségei ne legyenek, Anyieskát kezdte dicsérni, hogy soha ilyen jobb keze nem volt (Folytatjuk)

1975-ben találkoztak először képzőművészek és amatőr filmesek a békési alkotótáborban, az idén pedig már negyedik alkalommal fogadja őket a város két hétre, augusztus 7-től 20-ig.

Az amatőr képzőművészeket a megyei képzőművészeti szakbizottság hívta mega táborba, hogy Lóránt János festőművész irányításával dolgozzanak. Az idén lényegesen kevesebb a szervezett, kötött program, mint az előző években, így a táborlakók több időt szentelhetnek az elméleti és gyakorlati munkának. Délelőttönként tanulmányrajzokat, fej- és aktvázlatokat készítenek modell alapján, délután pedig tetszés szerinti témákat festenek. A gyakorlati és elméleti munka célkitűzései közé tartozik az általános alkotói magatartás és szemlélet alakítása és fejlesztése. Körülbelül 15 amatőr képzőművész dolgozik majd nap mint nap a 3-as számú iskola rajzkabinetjében, s hallgatja a kritikusok és művészettörténészek előadásait.

A képzőművészeti szakbizottság tagjainak továbbképzését is az alkotótáborban rendezik augusztus 12—13- án. Szombaton, 12-én a délmagyarországi művészeti életről tart előadást dr. Dömötör János művészettörténész, általános művészetelméleti kérdésekről pedig Balogh Jenő művészettörténész beszél a hallgatóknak. Másnap, 13-án B. Supka Magdolna és Németh Lajos művészettörténészek a mai képzőművészeti kritikáról és a modem képzőművészeti irányzatokról tájékoztatják a szakbizottsági tagokat és a tábor lakóit.

A Békésre gyülekező amatőr filmesek évről évre a környék tanyavilágának népi kultúráját, emlékeit kutatják Rafjay Anna néprajzgyűjtő amatőr filmes szakvezetésével. Ezúttal hét csoportban dolgoznak a filmesek, a kezdőkkel Kisőrs János, a gyulai Erkel Művelődési Központ munkatársa ismerteti meg a filmezés alapjait. A rövidjátékfilm készítéséről, az operatőr munkájáról, a néprajzifilmkészítésről, az egyszemélyes forgatásról hallgatnak majd bemutatóval összekötött előadásokat.

A tábornyitás napján, augusztus 7-én, hétfőn 12 órakor a Jantyik Mátyás Múzeumban a képzőművészeti szakbizottság rendezésében kiállítás is nyílik. A díjakat dr. Becsei József, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályvezetője adja át a festőknek.

Az alkotótábor zárásakor a két hét alatt készült képekből Alkotótábor 78 címmel rendeznek tárlatot. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a filmesek is bemutatják Békésen forgatott filmjeiket.